2015.09.28. Kremnica (Körmöcbánya) Fadd-Dombori, Magyarország

Végre eljött az a nap, amire már régóta vártam.

Körmöcbánya egy régi bányászati település. Aranybányászattal foglalkoztak és ezt a tevékenységet a királyi udvar saját maga felügyelte. Itt működtek a királyi pénzverdék is.

Az utolsó nap. Reggel, a faluban reggeliztem, mert nem szerettem volna még enni is megállni. Még az utolsó nap is tartogatott meglepetést. A Magyar határtól 40 Km-re, leesett a láncom. A motor felpörgött és azt hitem, hogy elszakadt. Tudtam, hogy már odavan, de bíztam, hogy hazáig már kibírja. Szerencsére csak leesett és nem szorult be sehova. Úgyhogy könnyedén vissza tudtam tenni a helyére és még volt annyi lehetőségem, hogy meghúzzam. Innen már sima ügy volt az út hazáig. Budapesten megálltam, hogy találkozhassak a lányommal, Fannival. Vele az egyetem bejáratánál sikerült egy fél órát beszélgetni, mert kezdődött az órája. Miután elhagytam Buódapestet, már nem álltam meg sehol, csak a kapum előtt. Feleségem, és édesanyám már vártak. Igazi élmény volt így hazaérni. Az eső már szemerkélt, de ez egyáltalán nem zavart. Végre itthon. Lepakoltam a motort és úgy koszosan, beállítottam a garázsba. Ezzel befejeződött életem egyik nagy utazása. Szép is volt, nehéz is volt és hosszú is volt, és mindezek mellett egy életreszóló élményt nyújtott. A következő blogom lesz az utolsó, amelyben egy rövid összefoglalót fogok írni az útról, de először az itthoni dolgaimat kell egy kicsit rendbe tegyem.

Hamarosan jelentkezem.

És Magyarország üdvözöl. / And Hungary welcomes me.

És Magyarország üdvözöl. / And Hungary welcomes me.

Körmöcbánya

Körmöcbánya

IMG_2935-1IMG_2940-1

A Magyar határnál / By the Hungarian border.

A Magyar határnál / By the Hungarian border.

Finally the last day has come, which I have been waiting for quite a long time.

Kremnica is an old village where gold mining was the main activity. This activity was supervised directly by the king. They were making coins here at that time as well and the activity is maybe still going on today.

On the last day, I had breakfast in the village, because I would have liked to stop to eat on the road. Even the last day had some surprise for me. For about 40 Km from the Hungarian border, my chain fell off the sprocket. The RPM went up and I thought the chain broke. Luckily it just came off and didn’t get stuck anywhere, so it was easy to put it back on its place. I even could tension it a little bit, so it held up till home. I knew that the chain is worn, but I hoped that it will last till home. From here it was an easy ride. I stopped in Budapest to meet my daughter, Fanni. We met in front of the university and could talk for about half an hour, before her class started. From here I hadn’t stopped. My wife and my mother were waiting for me. I was a real pleasure for me to finally arrive and be welcomed as I was. It had started raining, but it didn’t bother me at all. I unpacked the bike and as it was, I just parked her in the garage. With this, I have finished the trip of my lifetime. It was beautiful, it was difficult and hard sometimes, it was long and beside these I collected unfoirgetable memories for a life time. My next blog will be the last, where I will gather some facts and it will be a summary report. But first I need to take care my staff at home, because I’m way behind.

I will soon come back.

Reklámok

2015.09.03-07. Dalanzagdad, Mongólia-Irkutsk, Oroszország

Több napot fűztem egybe, mert olyan nagyon sok érdekesség azért nem volt minden nap, de mégis illik elmondanom, hogy hogyan is alakult a Góbi sivatagtól, Ulánbátoron keresztül az utam a hőn szeretett Bajkál tavi megállómon keresztül, Irkutszkig.

Dalanzagdadtól elindultam, most már betonúton északra, Ulánbátor felé. Egy ideig nagy volt az öröm, majd hamar elmúlott, amikor a motor elkezdett menet közben leállni, majd újraindulni. A korábbi elektromos probléma mg mindig kísértett. Most már kezdtem kétségbe esni, mert a sivatagban nem túl jó dolog, ha leáll a motor, még akkor sem, ha ez betonúton történik. Elkezdtem megint mozgatni a vezetékeket, majd meghallottam, hogy a kilométeróra elkezd kattogni. Ekkor a ködlámpák vezetékeinél matattam. OK, mondom, végre, megvan a probléma forrása. Egyszerűen kikötöttem a lámpákat és minden rendben lett. Innen aztán teljes nyugalommal haladtam Ulánbátorba. Ezt a 600 pár kilométert legyűrtem egy nap alatt és estére már a Cafee Oasis nevű találkahelyen voltam. Ahogy begurulok a kapun, mert ez egy kapuval, biztonsági őrrel ellátott terület, már többen üdvözöltek, mert megismerték a motort és a ruhámról felismertek. Néhányan, akikkel Biskekben találkoztam, motor nélkül, csak azután köszöntöttek, amikor levettem a bukósisakot. Olyan srácokkal futottam össze, akikkel már korábban az úton találkoztam és itt, mintegy nagy, család összejöttünk. Rögtön kikértem egy kör sört, és elkezdődött az ünneplés, sztorizás. Már éjfél is elmúlt, amikor ágyba kerültünk. Másnap reggel meglátogattam a helyi piacot, de csak időpocsékolás volt. Amennyi kacatot, számomra értéktelen holmit ott láttam, azért nem volt érdemes kimenni, hacsak nem a tapasztalat miatt. Majd, immár motorral, megnéztem a Ghinggis Khaan emlékművet, ami úgy 40 Km-re van Ulánbátortól. Ott összefutottam Jack-kel, aki egy igazi egyéniség. Eljött Mongóliába, vásárolt kettő lovat, majd lóháton barangolta be az ország észak-keleti részét. Onnan pedig irány Oroszország. Hát Ulánbátor forgalmáról már sok rémtörténetet hallottam, de ezek mindig csak a vezetési morálról szóltak. Hát amellett, hogy nagyon körültekintően kell vezetni, ha el akarjuk kerülni a bajt, az egész város (pedig hatalmas kiterjedésű) egy nagy forgalmi dugó. Majd 3 órámba tellett, amíg a keleti oldaláról átverekedtem magam az észak-nyugati oldalán északra kivezet útra. Végre normális tempóban motorozhattam. Ekkor már láttam, hogy az Orosz határt nem fogom elérni, úgyhogy szállást kell találnom, vagy sátor. Ahogy elhagytam Ulánbátort, szörnyű fekete felhők gyülekeztek abban az irányban, amerre én tartottam. Az esőt megelőzve, felvettem az esőruhát és úgy folytattam az utat. Végig szakadt az eső. Miután tudtam, hogy a Mongol pénzzel nem sokat fogok kezdeni, ha elhagyom az országot, így próbáltam úgy sakkozni, hogy ne maradjon. Hát, majdnem kevés is lett. Ahogy mentem felfelé, nem találtam szállást, és a szakadó eső és az erős szél miatt a sátrazás gondolatát elvetettem, pedig itt fenn északon, igazán kitűnő kempinghelyeket láttam. Teljesen beesteledett. Összesen 28.300 Tügrikem maradt. Ebből egy benzinkútnál tankoltam 12.000-ért (ami majdnem 8 liter üzemanyag és ennyi kellet, hogy átérjek a határon) így maradt 16.300. Na, ez édeskevés. Más választás híján, próbára tettem a szerencsémet. Végre egy városban találtam egy hotelt, ami nem tűnt túl drágának. Begurultam, és kérdeztem, hogy mennyibe kerül egy szoba egy éjjelre. Mutatták a táblázatot, hogy 40.000 Tügrikbe fog fájni. Hát mondtam, hogy nekem ugyan nem, mivel az összes pénzem 16.300. A hölgy előtt le is számoltam, hogy ennyim van. Először mondta, hogy ennyiért nem tud szobát adni, de amikor látta, hogy elteszem a pénzt és elindulok kifelé, meggondolta magát. Így lett egy szobám, kevesebb, mint fél áron. Igaz, hogy nem használhattam a fürdőszobát, de hát az kit érdekel, amikor legalább száraz helyen, ágyban alhattam. A fürdőszoba hiányát már egészen megszoktam, úgyhogy ezzel nem lehetett elriasztani. Másnap, aztán irány Oroszország.

Mongóliában iszonyatosan nehezen tudtam kommunikálni, vagy megértetni magam. Az emberek teljesen máshogy gondolkodnak. Egyszerűen még a kézzel történő mutogatással sem értem semmit. Csak kettő példát hagy említsek: Dalanzagdadban a szállodában a reggeli egy tojás egy toast kenyéren és egy tea. A tea egy nagy pohárban volt, és kaptam mellé egy kockacukrot. Megfogom a kockacukrot, és mutatom a hölgynek, hogy látja, ebből kérnék még egy darabot. Bólogat, hogy érti, majd beszalad a konyhába és már érkezik is. Gondoltam ez egyszerű volt. Hoz a kezében egy kék tálat, benne egy kanál. Gondoltam biztos elfogyott a kockacukor. Nézem a tálat és gyanús volt. Megkóstoltam. Hozott nekem sót. Hogy ezt hogyan sikerült ilyen rosszul magyaráznom, azt nem tudom.

A másik ilyen eset, Ulánbátorban volt, a piacon, vagy vásárban. Szerettem volna venni egy hűtő-mágnest, azonban fogalmam sem volt, hogyan kérdezzem meg, hogy esetleg merre találnék. Ahogy haladok el az egyik autó mellett, látom, hogy a tanksapkán ott fityeg egy hűtő-mágnes. Odahívok egy eladót, és mutatom, az ujjammal, körberajzolom a mágnest, hogy ilyet szeretnék. Merre tudnék vásárolni ilyet. Bólogat, hogy mindent ért és már mutatja is az irányt és mondja a nevét. Ezt a nevet akkor még megjegyeztem, és ahogy haladtam a vásárban, mindig mondtam ezt a nevet, és mindenki egy irányba mutogatott. Óh, mondom, haladok én, mígnem elértem a vásár szélén lévő motorolaj árusokhoz. És ott vége volt a vásárnak. Kiderült, hogy a nő azt hitte, hogy olajt akarok venni és így jó messzire elküldött, mert a vásár, hatalmas területen fekszik. Jól felmérgesedtem és üres kézzel visszagyalogoltam a szálláshelyre. Ezt a kettő történetet úgy gondoltam megosztom veletek, átérezzétek, hogy ha itt valami bajba kerül valaki, akkor felkötheti a gatyáját, mire elmagyarázza, hogy mit is szeretne és még akkor sem biztos, hogy azt fogják érteni, amit ő mondani szeretett volna.

A határátlépés egyszerű volt, csak időigényes. Oroszoszágban azután megcéloztam Irkutszkot, azonban nem értem el. Szibéria olyan csodálatos, hogy minduntalan meg kellett állnom és gyönyörködnöm a természetben. Bár megígértem magamnak, hogy nincs több off rad, de nem tudtam ellenállni Szibéria csábításának. Egyik erdős, ligetes területen aztán lementem a betonútról és irány a természet. Itt előző nap esett az eső, így a homokos út nagyon jól összetömörödött, és fantasztikusan sima volt. Tökéletes és élvezhető motorozásban volt részem. Néha bementem a fák közé is, de csak szórakozásból. Itt igazán ki tudtam használni a budapesti Freitag&Bernd-től kapott Oroszország térképet. Olyan rendesek voltak, hogy mivel nekik nem volt ilyen, megrendelték nekem Oroszországból. Ez egy könyv alapú térkép, de mivel ez így nekem nem nagyon használható, még azt is megtették, hogy az általam kiválasztott lapokat kivágták és lelaminálták. Ez egy igazán jó térkép. Még a legkisebb utakat is tartalmazza és oroszul van, úgyhogy, ha segítség kell, bárkinek meg lehet mutatni. Köszönöm Czermann Ferencnek. Miután befejeztem a szibériai off road kalandozás estére elértem a Bajkál tavat. Míg korábban az őszi kellemes napsütés kellemessé tette a szibériai motorozásomat, majd csakhamar itt is beborult és 100 és 100 Km-en keresztül szakadt az eső. A Bajkál tónál még igazán cudar idő volt, de az eső már nem esett, így a tó gyönyörűsége olyannyira elkápráztatott, hogy azt mondtam, hogy akkor is itt alszom, ha szakadó esőben és erős szélben kell sátrat állítanom. Lementem a tó partjára fotózni. Ahogy szakadozott a felhőzet, nagyon szép naplementés képeket sikerült készítenem. Majd kezdődött a szálláshely keresése. Itt, kis nyaraló épület szerűségek voltak és az egyik előtt láttam valami féle megállító táblát. Mivel nem értettem, hogy mi van rá írva, bekopogtam a kapun és megkérdeztem, hogy alhatok-e itt. Mondta a férfi, hogy természetesen és már nyitotta is a kaput. Később kiderült, hogy nyáron gyerekek szoktak ide jönni az iskolával. Most azonban üres volt. Voloda, a tulaj, meg is mutatta, hogy hol alhatok, majd elkezdtem lepakolni a motort. Hamar előkerült a vodkám, amit a mongóliai Duty Free shopban vásároltam. Igen. Ez úgy látszik, hogy egy forgalmas határátkelő, mert a Mongol részen Duty Free Shop is volt és volt is benne cucc. Igaz csak cigaretta és alkohol, de mégis, volt.

Nagyon jól összehaverkodtunk Voloda-val. Elfogyott az én vodkám, elővette az övét és közben elfogyasztottunk egy kisebb disznóvágás kolbászmennyiségét paradicsommal és hagymával. Hát, már elmúlt éjfél, mikor Mondtam Voloda-nak, hogy ideje lenne lefeküdni.

Reggel, csodálatos napsütésre ébredtem, majd még egy pár felvétel és irány a nemzeti park. A nemzeti parkba azért mentem, hogy áztathassam a hátsó felem egy igazi szibériai termálfürdőben. Már nagyon vágytam rá. Erről a fürdőről nem tudtam, ezt Voloda mondta. Ez úgy 200 Km kerülő, de kényeztetni akartam magam. Elmentettem a hely koordinátáit, de nem találom meg a navigációban. Mindegy, Ulan Ude-ból Irkutszk felé Kultuknál el kell menni balra és onnan 100 Km, de a nemzeti park bejáratánál, úgyis megmondják, ha valaki erre jár, és fel akarja keresni. Nehezen találtam meg, de végül is sikerült.

A fürdőt úgy kell elképzelni, hogy itt valamikor, nem olyan nagyon régen, a forró víz feltört a föld alól. Gyorsan építettek mellé egy medencét, és a helyiek próbálnak ebből megélni. Persze már van öltöző és kiszolgáló egység, de senki ne gondoljon nyugati színvonalra. A medence csak körbe van betonozva, de az alja sóderes. A bejövő víz hőfoka 40-50 C fok. A medencében a víz hőfoka nem lehetett több szerintem 36-38 C foknál. A medence mellett ott van egy 60 cm magas púp, aminek a közepéből jön a víz. Mivel elég nagy nyomással jön, így fa deszkák segítségével irányítják a medencébe. Nagyon nagy élmény volt. Mikor elindultam kifelé, már itt is elkezdett esni az eső. Gyorsan ettem valamit, majd irány Irkutszk. Az úton végig szakadt az eső, úgyhogy a BMW száraz kesztyűből csavarni tudtam a vizet. A száraz kesztyűt én, gumikesztyűnek hívom. Goretex, de lószart nem ér. Kisebb esőben még jó, de ha sokáig ázik, bizony belül is éppoly vizes lesz, mint kívül. A markolatfűtés viszont kellemesen átmelegítette a kesztyűben lévő vizet, úgyhogy egész kellemes volt. A csizmám is beázott, de most nem felülről, hanem átázott. Korábban nagyon jó volt, de szerintem a bőr, bár hiába kezelem, már hamar átázik és a belső Goretex anyag meg szerintem már kinyúlott, megkopott, elöregedett. Lényeg az, hogy tocsogtam a vízben. Másnap fel is kellett vennem a goretex zoknit is. Na, ebben aztán belülről fő a láb. Nylonzsák az igazi. A csizmával belelépni, majd jöhet az eső.

Irkutszkig szakadt az eső. Ez Kb 200 Km, de hegyi út, úgyhogy 3 óra. Mire beértem Irkutszkba, már teljesen besötétedett és képzeljétek, mi történt. Miután Murfi megmondta, hogy ami el tud romolni, az el is romlik. Beázott a navigáció. Igazából nem a navi, hanem a kifejezettem motorokra tervezett töltős tartó. Miután vizet kap, eltűnik a képernyő, majd átvált másra, majd ismét visszajön, de egyszerűen használhatatlan. Ez a Garming Monterra. Azonban már megvan a megoldás. Ráhúzok egy nylonzacskót és nem éri víz azt a részt, ahol csatlakozik a töltőhöz. Irkuszk felé az úton nem volt gond, de Irkutszkban, már igen. Vasárnap este, befelé a városba, 2 órán keresztül araszolt a kocsisor és nem volt szállásom. A navigációban elmentett szállások valamelyikét szerettem volna megtalálni. Úgy tudtam használni, hogy levettem a tartóból, és beletettem a térképtartómba. Így ameddig az elem bírta, működött. Az első két helyen nem találtam meg a szállást, majd egyszer egyet sikerült megtalálni. Végre száraz hely. Reggel mondták, hogy sajnos nem alhatok ott még kettő napot, mert valami másik regisztrációs papírt kerestek rajtam. Mondtam, hogy érdekes ugyanez a papírom volt Volgográdban, Omszkban és ott semmi probléma nem volt. Nem volt választásom, ki kellett költöznöm a szállodából, motorszervizt keresni, a gumijaimat megtalálni és lecserélni. Szóval volt feladat erre a napra is és erre az egészre mindössze egy darab telefonszámom volt, aki nem beszél angolul és ráadásul aznap nem is volt a városban. Nagy nehezen végül is minden rendeződött. Megtaláltam a gumikat és megtaláltam Andrej fantasztikus motorszerelő műhelyét. GPS koordináták: É: 52.31463, K: 104.23508. E-mail: moto-vokin@mail.ru, Tel.: 8 902 176 96 03. Hátha valakinek szüksége lenne rá. A srác igazi profi. Nagyon gyors és precíz. Olajcsere, elektromos gondok rendben, gumit a szomszédos gumis műhelyben cserélték le, és még egész időben voltam. Úgyhogy éjszakára ott hagyhattam a motort a műhelyben, és ismét szállást kerestem, majd bevackoltam magam. Másnap reggel irány Omszk, legalább is abba az irányba, ugyanis az 2.500 Km.

A szobor monumentális. Legalább 30m magas. / The statue is monumental. It is at least 30m high.

A szobor monumentális. Legalább 30m magas. / The statue is monumental. It is at least 30m high.

Jack a lovas ember. / Jack the horsemen.

Jack a lovas ember. / Jack the horsemen.

DSC_6420-1DSC_6476-1DSC_6586-1DSC_6572-1DSC_6544-1DSC_6539-1DSC_6520-1DSC_6502-1DSC_6477-1DSC_6454-1

Bajkál tó / Lake Bajkal

Bajkál tó / Lake Bajkal

DSC_6432-1

DSC_6395-1DSC_6400-1

Iskolások Ulánbátorban / Kids in Ulaanbaatar

Iskolások Ulánbátorban / Kids in Ulaanbaatar

Ulánbátor részlet taxiból / Ulaanbaatar from  taxi

Ulánbátor részlet taxiból / Ulaanbaatar from taxi

DSC_6388-1

Shopping Mall in Ulaanbaatar

Shopping Mall in Ulaanbaatar

Édesség árus a piacon / Selling cookies in the market.

Édesség árus a piacon / Selling cookies in the market.

Ulánbátor

Ulánbátor

DSC_6348-1

Cafe Oasis

Cafe Oasis

Ulánbátor

Ulánbátor

DSC_6326-1DSC_6406-1

I combined several days into one blog, because too many interesting things didn’t happen every day, but I thought it is my obligation to inform you about my travel from the Gobi Desert, through Ulaanbaatar, through my loved Lake Bajkal, all the way to Irkutsk.

So I headed North, out of Dalanzagdad on paved road. For a while I was extremely happy, but unfortunately this didn’t last too long. My bike stopped and started again and stopped again. This occurred during riding on the highway. First I didn’t know what the hell is going on. Then I found out that the earlier electrical short causing this problem. I started to worry about this, because it is not too good if your bike stops running in the desert, even if it is on paved road. I started moving my cables again and when I was touching my fog light’s cables, I heard some contact noise coming from my speedometer. I was happy. OK, finally I found what causes the electrical problems. It is the fog light cables. So I immediately disconnected my fog lights and everything became normal again. From here I had a relaxed ride to Ulaanbaatar. This 600 and some Km was behind me by the evening and I rolled into the Café Oasis meeting point for overland motorcyclists and four wheel drivers. As I rolled in the gate, because this place is guarded by security, some of the bikers were welcoming me, because they recognized my bike, or my close. Some of them, whom I met in Bishkek, could only recognized me, after I got my helmet off. These are the guys I met on the road and here like a big family we got together. I immediately got some beer and started the celebration and the storytelling time. It was after midnight by the time we went to bed.

The next morning I went out to the local market, but it was just a waste of time. They sell there everything, all kind of junks; I didn’t see anything that I would have bought. It was an experience though. The I took a look at the Ghinggis Khaan statue. Here I went with my bike, because it is about 40 Km from Ulaanbaatar. Here I met Jack. He is a real adventurer. He arrived to Mongolia, bough two horses then wondered around the North-East part of Mongolia. From here I headed towards Russia. I have heard a lot of nightmare stories about the traffic of Ulaanbaatar, but all these stories were about the driving style of the Mongolians. Beside the fact that you need to be very careful driving here, the whole city is a huge traffic jam. It took me about 3 hours to get through the city. Finally I could ride with normal speed. At this time I saw that I will not make it to the Russian border, so I needed to find some place to stay for the night, or I need to camp somewhere. As I left Ulaanbaatar, really dark clouds were gathering in the direction I was headed to. So I had to get my rain gear on. The rain was just coming down. Since I knew that as I leave Mongolia, I will not be able to change back my Mongolian currency, I tried to use my last Tugrik wisely. I almost got into trouble with this play. As I was headed North, I couldn’t find a place to stay and due to the bad whether (rain and wind) I thought it would be a nightmare to camp. However I saw really beautiful camp spots up north. They would have been great in good weather conditions. It got dark and I needed some more fuel to make it across the line. All together I had 28.300 Tugrik. I fueled for 12.000 (I almost got 8 l for this money and this amount I needed to make it to Russia). So I had 16.300 Tugrik left. This is really next to nothing. Since I didn’t have any other choice I had to take a chance in a hotel. Finally I got to a city and I saw a hotel, which didn’t look too expensive. So I went is and asked how much would it cost for a night. They showed me the price list and the cheapest room was 40.000. I got my money from my pocket and started counting. I counted 16.300 and showed to the girl. I told her that this is all I have. First she told me that it is not enough, which I knew, but then she saw that I’m taking the money back into my pocket and I started going towards the door, she changed her mind. So she took my 16.300 Tugrik and gave me a room. She told me that I cannot use the bathroom, but I was used to this already, so I didn’t care. At least I could sleep in a bed and in a dry place. The next day, I headed to Russia.

In Mongolia it was real challenge for me to get myself understood. Even with hand gestures. The people are thinking completely differently here. Let me tell you two examples: In Dalanzagdad in the hotel the breakfast was one egg on a slice of toast bread and I got a cup of tea to come with it. The tea was in a large cup and I only received one cube of sugar. I hold the sugar and show it to the lady and tell her that I would like to get one more sugary, just like this one in my hand.  She quickly runs to the kitchen and comes out immediately. I thought it was easy. She was bringing a plastic bowl in her hand and gives it to me. I thought maybe they run out of the sugar cubes. I was looking at the bowl and something wasn’t right. So I tasted it. She brought me salt. I will never understand how the hell she understood salt when I was showing her the sugar.

The other similar example was in the market in Ulaanbaatar. I wanted to buy a fridge magnet of Mongolia, but I had no idea how to ask. As I was walking beside a car, I saw a fridge magnet on the car, placed on the little door, where you can fuel. I ask a lady there and show her the magnet, which I’d like to buy something like this. Where could I find these? She says she understands everything and she tells me a name and points at a direction. So I head to the direction and kept on telling the name, what I heard from the lady and everybody points at the same direction. Oh, I’m getting there. By the time I got to the end of the market. This is the area where they were selling engine oils. I asked again the name I heard from the lady and they point at the oil. So the lady thought I want to buy motor oil. She had no idea about the magnet I was looking for. The market area was huge, so I was pissed and went back to the hostel with empty hands. I thought I share these two stories with you, so you can imagine what would happen if you have some serious problem here. You would most probably die before they understood what you want them to do.

Crossing the border was very easy but time consuming. So I headed to Irkust. Siberia is absolutely beautiful. It is wonderland for guys like me, who loves untouched nature. I had to stop all the time to enjoy this beauty. I promised myself that I will not get off the pavement, but I just couldn’t resist. When I went off road, the route was sandy, but because it was raining the day before, it was compacted and it was smooth and I had a great ride. Sometimes I went into the forest between the trees, but it was just for my pleasure. Here I could really use the perfect map that I purchased from Freitag&Berndt from Budapest. Since they didn’t this type of my, the used their contacts and ordered it for me from Russia. This map was a book, but it wasn’t really usable for me in this format, they cut those pages out which I selected and laminated the pages for me. This is fantastic, it shows all small roads and it is in Cyrillic, so if I had needed help, I could have showed it to anyone. Thanks Mr. Ferenc Czermann. When I finished my off road adventure, I arrived to Lake Bajkal. Earlier the sun made my off road riding a real pleasure, as I got further north clouds gathered again and it was raining through 100s of Kms. As I reached the lake Bajkal the weather was still pretty bad, but at least it stopped raining. The natural beauty of the lake fascinated me so much that I said I will sleep here even if I need to pitch tent in rain or in wind. So I went down to the shore to take some photographs. As the clouds started clear up, the sun set was fabulous. I could take some really nice shots. Then I started to look for some place to sleep. Here, based on just looking at the buildings, it could be some summer home area. The houses were fairly small and I noticed some type of a sign in front of one of the house. So I knocked on the door, maybe I was banging, rather than knocking, and I was asking if I could sleep here somewhere. The guy said yes and opened the gate for me. I found out that summer time kids usually come here with school, but now it was empty. Voloda, the owner guy, showed me where I could sleep and started to take my staff off from the bike. Soon I found vodka, which I purchased in a Duty Free shop in Mongolia. Yes, a Duty Free shop in Mongolia. Most probably this border crossing is frequently used, so they had a Duty Free shop and it was actually pretty good. You could only buy cigarettes and alcohol but they had good selection and good quality staff for reasonable price.

We became kind of friends with Voloda. We finished my vodka and he got another bottle from his fridge and in the main time we eat a lot of sausage, onion, tomato and bread. It was past midnight by the time we went to bed. Not in the same room though!

In the morning when I woke up, the sun was really shining and I quickly went to the lake again to take some more photos, then, headed to the National Park, where I found the thermal bath. The bath was the only reason I was ready to ride 200 additional Km. Actually Voloda told me about this bath. Otherwise I wouldn’t have known about this. I wanted to just jump in the hot water and relax. I save its coordinates in my GPS unit, but  cannot find it. Anyway, here I will give directions. Leaving Ulan Ude towards Irkutsk, as you get into Kultuk, turn left and from there it is about 100 Km. There is only one road, so you cannot miss it. At the entrance of the National Park, they can tell you how to get there. Even I was close I still needed to ask where it is, but the people directed me without any problem.

Here the hot water comes out from the ground, so locals build a basin around it. The bottom of the basin is not paved, it is sandy. Since the water comes out from a hump, beside the basin and it would shoot high up, they use some wood boards to direct the water into the basin. So do not think of any western style thermal bath. The upcoming water is about 40-50 C degrees and the water in the basing could be about 36-38 C. It was a fantastic experience. I came out and wanted to leave when it started raining and it was kind of cold. I quickly eat something and headed to Irkutsk. It was raining all the way, so my BMW dry gloves were soaking wet inside and out. I know only one dry glove. It is called rubber glove. My gloves are Goretex, but it doesn’t keep the water out at all. In a small rain it is OK, but in heavy and long lasting rain, it becomes wet inside as well. So I turned on my handlebar heating and the water in my gloves became warm, so overall it wasn’t that bad.

My bots got wet as well. It has happened to me earlier as well, but at that time the water came in from the top. Now the water came through the fabric. It is leather from outside and Goretex from inside, but I think it is just old, because earlier it was perfect even in rain. Maybe the Goretex got worn or I’m not sure, but the fact is that I had plenty of water in my boots now and when the water gets in, it just doesn’t want to dry. So the next day I had to get my Goretex socks on. I think the only way to keep your feet dry is to step into plastic bags with your boots on and doesn’t matter how bad it rains, your feet will stay dry.

It was raining really badly all the way to Irkust. It is only 200 Km, but I had to go through some mountain roads, so it took me 3 hours. As I reached Irkutsk it was completely dark and look what happened. As Murphy said that whatever can go wrong, it will go wrong. My navigation got wet and stopped working. It is not actually the navigation, but the motorbike charger. As water gets into the pins where it connects to the charger, it stops working, or changes screen or resets itself. It was useless.  This is the Garmin Monterra. I found a solution. If it starts raining, I pull a plastic bag over it, so water cannot reach the connections. Getting to Irkutsk I didn’t care much, but in the city I needed the navigation to find a place to sleep. It was Sunday evening and I was in a traffic jam for 2 hours. I wanted to find any of the hostel saved as POI in my navigation. I took the navigation out of the holder and placed it under my map holder. It was working fine there, using its own battery. I went to the first two addresses, but I couldn’t find the place to sleep there. Maybe they went out of business. Finally I found one hotel reasonable priced. Finally I could get in to a dry place. I was soaking wet inside and out. In the morning they told me that I cannot stay longer, because they were looking for some other registration card on me, but I didn’t have any other one. I told them it is strange because I was using the same card in Volgograd and in Omsk as well, and never had a problem. I didn’t have a choice, I had to leave the hotel, I had to find a bike service and find my tires as well. So, I had my things to do for that day. Regarding my tires all I had is one phone number, and that person didn’t speak a word of English and on that day he was out of town. It wasn’t simple, but finally things got sorted out. I found my tires and I also found Andrej’s fantastic bike service place. Here are the GPS coordinates: N: 52.31463, E:104.23508. E-mail: moto-vokin@mail.ru, Tel.: 8 902 176 96 03, maybe it will be a help for someone.  The guy is an excellent mechanic, very fast and really precise. I had my oil changed, my electrical problems fixed and in the near shop, I had my tires changed as well. I could leave my bike there for the night and I was again looking for a place to sleep. The next morning I headed to Omsk. Actually I headed only towards, because Omsk is about 2500 Km from there.

2015.08.26. Dzüünghanhay felé valahol – Bayantes

Az éjszaka csendes volt. Reggel, víz hiányában ismét reggeli nélkül keltem útra, bízva, hogy lesz elég üzemanyagom, hogy elérjem az északi utat, azaz, a civilizációt. Az utam, továbbra is hol szürke, hol pedig vörös kősivatag, mély homokkal. Igazából nem mentem többet, mint Kb. 50 Km-t, és egy hegy csúcsáról láttam egy útépítés nyomait a semmi kellős közepén. Meg is álltam az ott dolgozóknál és próbáltam útbaigazítást kérni. Szerencsémre volt egy teherautósofőr, aki meg is mutatta a helyes irányt. Úgyhogy kezdtem megnyugodni. Egyszer láttam egy jurtát, gondoltam megállok, és hátha adnak valami harapnivalót is. Ahogy közeledtem, láttam hatalmas étel fotókat a bejárat felett, olyanokat, mint az éttermek felett szoktam látni. Meg is örültem, nem kel kuncsorognom, hanem kérek ételt és kifizetem. Természetesen itt sem értettük egymást. Mutatom, hogy enni szeretnék. A hölgy bólint, majd ad egy csésze teát és megrakta a tüzet és feltett vizet egy edényben. Hát én csak vártam, vártam, a család kiment a jurtából, majd átmentek egy másikba, én meg csak vártam türelmesen és rohadt éhesen. Egyszer jött egy fiatalabb férfi és leült mellém és elkezdett dohányozni. Mutatom neki, hogy étel, de csak néz rám bambán. Mutatom, hogy akkor én nem várok tovább, és a teát kifizetem. Mutatja, hogy nem kell fizetni és indulhatok. Úgyhogy továbbra is rohadt éhesen, motorra pattantam és továbbmentem. Szerencsémre néhol tudtam használni a még félig kész útszakaszokat. Igaz, hogy murvás volt, de legalább 70-80 Km/h sebességgel tudtam rajta haladni. A szakaszok nem voltak hosszabbak, mint 3-4 Km, akkor mindig le kellett menni, megkerülni egy földtúrást, majd ismét vissza. Amikor az útépítés befejeződött, kicsit tétováztam, hogy merre felé is kell menni, úgyhogy többször odakanyarodtam egy-egy jurtához, és megkérdeztem. Örömre, a tája lassan-lassan elkezdett változni. Egyre kevesebb lett a kő. és egyre több a fű. Így természetesen a talaj is kötöttebb lett, és már nem kellett mély homokban motoroznom. Néha már 80 K/h-val száguldoztam a földúton. A fű színe nagyon érdekes volt. Az alja zöld, míg a teteje, gyönyörű sárga. Csodaszép. Ez már az a táj, ami igazán jellemzi Mongóliát. Úgyhogy én is készítettem egy párat. Végre valahára, beérkeztem Dzüünhangay-ba. Itt meg tudtam itatni a motort, vettem 6 l ásványvizet, 1,5 ebből rögtön el is fogyott, és teleraktam a bendőmet. Itt találkoztam egy angolul beszélő mongol sráccal és vele ebédeltem. Természetesen én voltam a falu, vagy város érdekessége. A falu apraja, nagyja összegyűlt és ámult-bámult. Úgy helyezkedtem az étteremnek nem igazán nevezhető helyiségben, hogy a motort mindig lássam. Igazából nem volt semmi gond a helyiekkel. Onnan továbbhaladva, az északi utat nem találtam meg, pedig kereszteztem. Érdekesek ezek a főútvonalak itt. Igazából nem baj, mert a srác, akivel ebédeltem, mutatott útvonalakat és területeket, hogy merre menjek, és hogy nagyon vigyázzak, ne menjek gyorsan, mert azokon a részeken, sok a kő és a balesetek abból adódnak, hogy az autók, vagy motorok köveknek ütköznek. Gondolom, ezek nem ház méretű kövek lehetnek, de elég nagyok ahhoz, hogy a motorban és bennem kárt tegyenek. Úgyhogy óvatos leszek.

Ahogy jöttem feljebb északra, a sárga tetejű füveket hol normál legelő. hol pedig hol pedig, valami kórószerű növényzettel borított táj váltotta fel. Mivel ez a terület már lakottabb. állattartásra inkább alkalmas, így elég nehéz volt olyan helyet találnom, ahonnan nem látnék legalább egy jurtát. Úgyhogy hosszas keresgélés után döntöttem úgy, hogy jurta ide, jurta oda én megállok. Egyenlőre, még nem vettek észre, mert ha láttak volna, azonnal ide sereglenének. Nem kezdek el főzőcskézni itt sem. Holnap, továbbindulok észak felé, Mongólia legnagyobb tavához, a Hövsgöl Nuur tóhoz. A déli, sivatagos részt annyira ne szeretem, és feleslegesnek tartom plusz még vagy 2000 Km-t a rossz utakon büntetni a motort és magamat, amikor itt is ugyanúgy találkozhatok emberekkel és ismerkedhetek Mongóliával. Innen még Ulánbátor majd egy hét, úgyhogy az elég is lesz, mert azután Szibériában megjön a hideg, és indulnom kell hazafelé.

DSC_5849-1DSC_5835-1DSC_5926-1DSC_5865-1DSC_5872-1DSC_5883-1DSC_5901-1

Csak én és a motorom / Only me and my bike

Csak én és a motorom / Only me and my bike

DSC_5912-1

Érdekesség a faluban / attraction in the village

Érdekesség a faluban / attraction in the village

Kiváncsi tekintetek / curious look

Kiváncsi tekintetek / curious look

DSC_6278-1

The night was really quiet. In the morning, due to the lack of water (only small amount) I started riding again without breakfast, hoping that I will have enough fuel to reach the north route, so the civilization. The road, continued in the sometimes grey, sometimes, red rocky desert, with deep sand in some places. Actually I didn’t make more than 50 Km, when I got up on the top of a hill and I saw some signs of an ongoing road construction in the middle of nowhere. I stopped and asked the workers for direction. One of the truck driver finally could show me the right way. So I started to relax a little bit. once I saw a yurt and I thought I stop and maybe I will get some food to eat. As I got closer, I saw a large sign above the entrance with different pictures of different food. These I normally saw at restaurants, so I was happy, that I d not need to beg for food, but I can order, and pay for it. Of course we didn’t understand each other here either. I showed a lady that I’d like to eat. She gave me a cup of tea and put up a large bowl of water to boil. It was obvious to me that she will cock something for me. So I was waiting, and waiting. The family went out from this yurt, and went into the other one. I was just waiting patiently and darn hungry. Once a younger guy comes back and set beside me, and starts smoking. I showed him, that I’m not planning to wait any longer, so I pay for the tea, and leave. He showed me that I do not need to pay for the tea and its OK, if I want to leave. So I was still extremely hungry and I hit the road. Luckily at some places I could use the partly constructed road sections, where I could speed up to about 70-80 Km/h. These sections weren’t long, but even for the 3-4 Km, I could go with normal speed. At the end of the section, I had to get off, and go around a dirt pile and get back on the gravel freeway again for the next few kilometers. When I got to the end of the road construction, I wasn’t sure which way to go, so I several time went to yurts and asked.

I was really grateful for the scenery started changing. From kilometer to kilometer it was less and less rocks and more grass. More grass means less sand, so I didn’t need to ride in deep sand anymore. Sometimes I could speed up to 80 Km/h on the dirt track. The color of the grass was really beautiful and interesting. The bottom part of it was green and the top part, really nice yellow. Beautiful. This is the scenery which is represents Mongolia. I took some shots as well. Finally I arrived into the village of Dzüünhanay. Here I could fuel up my bike, fuel up my stomach as well. I bought 6 l mineral water and 1,5 liter I drank very soon. Here I met English speaking Mongolian guy and had lunch with him. Of course I was the tourist attraction of the village. Everyone quickly gathered around my bike. I sat in the place, I wouldn’t call it a restaurant, so I could always see my bike. They were OK. No problem. Even I left the village, I still couldn’t find the Northern Rout, even though, I crossed it. These highways are very interesting here in Mongolia.

The guy, who I was having lunch with showed me some routes and areas which I should go and look at but I should be careful, because there could be rocks on the road, and these rocks case most of the accidents. Most probably these rocks are not the size of a house, but they could be large enough to damage the bike and injure myself. I will pay attention.

As I was coming up north, the yellow head grass disappeared and firs normal grass lands, then some type of bush appeared. These areas are much more suitable for raising animals, so it means lot of yurts. So it was really hard to find a camp spot for the night. I couldn’t go to any place, where I couldn’t seen, at least one yurt. So I had no choice, I stopped. They haven’t found me yet, otherwise they would be here. So I skip cocking again.

Tomorrow I will keep going up North, to Mongolia largest lake, to Lake Hövsgöl Nuur. I’m not too crazy for the southern desert area and I think I do not want to penalize the bike and myself with additional 2000 Km on those bad roads. I can meet people and get to know Mongolia here as well. Ulaanbaatar is still about a week away and I think it will be enough from Mongolia, because it will get cold in Siberia, so I need to start going home.

2015.08.23. Kosh Agash, Oroszország-Mongólia határ

Az éjszaka szerencsére eseménytelen volt. Miután lefeküdtem, feltámadt a szél, úgyhogy tanulva a korábbiakból, kikászálódtam a hálózsákból és megerősítettem a sátrat. Reggel elkezdett cseperegni az eső, úgyhogy a reggeli készítés ceremóniájától eltekintettem, és mihamarabb útra keltem. Mielőtt indultam volna, még felpumpáltam a hátsó kerekemet, hogy kibírja a következő 40 Km-t, a szervizig. A szervizben gyorsan megjavították a defektemet, majd egy reggeli, persze már 12 körül volt, úgyhogy akár hívhatnánk ebédnek is. Ebéd után irány Mongólia. Az eső majdnem végig a határig esett. A határt elérve még teletankoltam, bár nem sok fért bele. Majd a határhoz érve gyorsan szembesültem a dologgal, hogy vasárnap van, és a határ zárva tart. Kerestem egy szállást, amit hamar meg is találtam, minthogy megláttam egy másik felpakolt motort. Odagurultam. Viktor Fehéroroszországban, a Rita pedig Cseh Köztársaságban él, és most együtt utaznak és fedezik fel Mongóliát. A szállás 250 Rubelembe fájt és csak egy ágyat kaptam egy hideg szobában. Ez az egy szállás van a faluban, úgyhogy gyorsan belementem a dologba és fizettem. Ennek a megállónak külön örültem, mert így velük együtt fogok utazni és nem leszek magányos és az éjszakai kempingezés is biztonságosabb lesz. Nagyon szimpatikus pár, úgyhogy örülök a társaságuknak. Holnap reggel együtt indulunk útnak.

IMG_2672IMG_2660-1IMG_2665-1IMG_2667-1IMG_2671

The night was uneventful. After I went to bed, the wind got stronger and as I learned from my earlier experience, I went out and secured the tent. In the morning it started to rain, so I skipped the breakfast preparing ceremony and hit the road. Just before I left, I had pumped air into my rear tire, so I could make it to the next 40 Km, to the service. Here they quickly repaired my tire and I went for breakfast. Actually it was around 12 O clock, so maybe I should call it rather lunch, than breakfast. After lunch I headed to the border of Mongolia. It was raining almost all the way. As I reached the border, I fueled up, but I only could fill about a few liters into the tank. As soon as I arrived to the border, I quickly realized that it is Sunday and the border is closed. As I was looking for a place to sleep, I saw another motor bike heavily loaded. I went and talked to the biker and found out that he is headed the same way as I was, so we agreed to team up until Irkutsk. This place costs 250 Rubel and it is nothing but a bed in a cold room. Well, beats camping

Defekt szerelés Szibériában / Repairing a flat tire in Siberia

Defekt szerelés Szibériában / Repairing a flat tire in Siberia

in the tent, and this is the only place in the village, so I paid.

I was actually really grateful to meet Viktor from Belarus and Rita from Czech Republic. This way both the riding and the camping will be safer for both of us. They are a very simpatico couple so I’m happy for their company. Tomorrow we will start discovering Mongolia together.

2015.08.16-20 Burubaytal, Kazakhsztán – Karaganda – Omszk, Oroszország

Reggel felkeltem és elkészítettem a nudli reggelimet. Igazán kiválóan éreztem magam. Nagy alvás, jó pihenés. Az éjszaka kellemesen hűvös volt, de nem hideg. Bár minden nap megígérem magamnak, hogy időben felkelek, és napfelkeltét fotózok, de ez valahogy mindig elmarad. Jobban teszem, ha nem ígérgetek, még magamnak sem. Felmálháztam, a lovak közé csaptam. Az útról igazán nincs sok minden írni való. A táj aranysárgán tündöklő, nem búzamező, (ahhoz nincs elég csapadék), hanem csak elszáradt fű. Viszont gyönyörű. Amíg a szem ellát, csak a sárgán ragyogó mező. Egyszerűen magával ragad ez a táj. Nem tudom megmagyarázni, de megvan a varázsa. Természetesen, amikor ezt írom, jó idő van, és meleg. Nem szeretnék itt tanyázni télen. A sokszor 50-60 Km-es szél elviselhetetlenné teszi az amúgy is -30 fok körüli hőmérsékletet. Viszont most lágyan lengedező hátszélben motorozok és élvezem a táj nyújtotta mesevilágot. A motorom egyenletesen berreg és a gondolataim mindenfelé cikáznak. Egyszer azon kaptam magam, hogy régi magyar táncdalslágereket éneklek. Még jó, hogy senki sem hallja, mert a hangom azért nem egy szoprán és nem vagyok egy Szécsi Pál sem. Nekem, nagyon tetszik és jól múlatom vele az időt.

Ahogy megközelítem Karagandát, elkezdek kérdezősködni, hogy merre találom a Kar-Lag múzeumot. Az interneten megtaláltam a falu nevét, Dolinka, de a GPS nem ismert ilyet. Küldözgetek jobbra-balra és minden esetben csak azt a választ kaptam, hogy itt volt a Kar-Lag, de már nincs. Mivel a nyelvi nehézségek még mindig élnek, így nem teljesen értettem a dolgot, hogyan lehet ez több helyen is. Mindig költöznek, vagy mi a csuda. Minden esetben találtam valami emlékmű szerűséget, amely a valamikori politikai fogolytábor egykori jelenlétére utalt. Magát a múzeumot nem találtam. Azért nem adtam fel, mert tudtam, hogy itt van valahol. Ha 7 hetet tudtam várni Biskekben, akkor ezt is meg kell, hogy találjam. Ugyanis ez számomra Kazahsztán fénypontja. Mindenképpen látni akarom. Gondoltam bemotorozok Karagandába, és majd ott megkérdezem. Végre valami hasznát s vettem a rendőröknek, azonkívül, hogy pénzel tömjem a zsebüket. Megálltam egy rendőrautónál, és kérdezősködtem. Végre valaki ismerte a Dolinka falut. Mivel Kazahsztán felső részéről nincs térképem, így nem tudtam én megkeresni. A rendőr viszont a térképem hátuljára olyan pontos útbaigazítást adott, hogy ezen a területen simán elmehetne térképésznek. Minden útkanyarulatot, jelzést ismert és mindezt nagyon jól elmagyarázta, hogy hol milyen szobrot fogok látni és hol kell elkanyarodnom balra-jobbra stb. Dolinka, Karagandától 30-40 Km-re lehet. Ott ahonnan megkérdeztem, onnan egy kicsit több volt, mert mindenféle off-road-os szakaszokon is keresztül kellett menni. Itt tapasztaltam azt, hogy nem kell a BAM útra tévedni Szibériában, hogy leszakadt hídon kelljen átmenni. Ez betonhíd volt. A közepe volt igazán megsüllyedve és nem is szabadott volna rámenni, de láttam, hogy igen nagy kerülővel járna, és hát a motor súlyát csak kibírja alapon, átvágtam. Természetesen senki sem látta. Nem volt nagy para, csak akkor lett volna gond, ha valami miatt mégsem jön össze a dolog.

Nagy nehezen elértem az áhított települést. Ott betévedtem egy börtönbe. Na, nem szó szerint, azaz gyalogosan szó szerint, mert a motort kinn hagytam. Ugyanis az interneten láttam őrtorony képet a valamikori táborról és megismertem az őrtornyot. Csak egy bizonytalanított el, nem találtam a fehér épületet, amit ugyancsak a neten láttam. Kívülről simán bemehettem, mondtam én hangosan, hogy ZDRASZTVUJTYE, de senki sem válaszolt. Csak az volt a furcsa, hogy amikor bementem egy vasajtón, belülről nem találtam kilincset, aminek a segítségével távozhattam volna. Akkor már kezdett gyanússá válni a dolog, de nem tudtam kimenni. Igazából egy folyosóra tévedtem és nem messze tőlem, volt még egy ajtó és mellette rácsos nyílás. Ott még mindig hangosan hallóztam, mire egy női hang elkezdett hozzám beszélni. Egymást nem láttuk, csak a hangot hallottam, de fogalmam sem volt, hogy miről karattyol. Úgy éreztem magam, mint egy kisegér a csapdában. Sem előre, sem hátra. Innen csak visszafelé vezet az út, úgyhogy megpróbáltam kinyitni, illetve dörömbölni a vasajtón, mire az kinyílt. Kinn viszont, egyenruhások vártak. STOJ! STO TÜ GYELAES? Hangzott a kérdés. JA, SMOTRÍTY KAR-LAG MUZEI (én nézni Kar-Lag múzeum). Mire elmosolyodtak, és szerencsére barátságosan útbaigazítottak. Innen Kb. 1 Km távolságra volt, amit kerestem. Mint kiderült, nem voltam én olyan rosszul informált, ugyanis a valamikori fogolytábor ma börtönként üzemel. Úgyhogy önkéntesen bevonultam a sittre és még csak drága ügyvédet sem kellett fogadnom.

Innen továbbmentem és végre megtaláltam az áhított múzeumot. Hamar lezártam mindent, mert már 4 óra körül volt, és 5-ig voltak nyitva. Na, miattam egy kicsit túlóráztak, de kibírják.

Amint beértem és leszurkoltam 1.700 Tengét, ami tartalmazta a belépődíjat és kértem Angol nyelvű idegenvezetést is, már indulhatott is az időutazás. Maga az épület soha sem volt tábor. Azonban ez az épület szolgált adminisztratív feladatok ellátására. Ugyanis a környéken 24 fogolytábor működött és innen osztogatták a parancsokat és ez volt a környékbeli fogolytáborok központja. Ezért küldözgettek engem korábban jobbra-balra, mondván ott van a Kar-Lag. Valóban, valamikor, lehetett ott is egy a 24-ből. Mindenkinek igaza volt, csak én nem találtam, amit kerestem. Miután az épület szolgál múzeumként, itt rendezték be 3 emeleten a különböző látványos bemutató elemeket. A tárlatvezető srác jól beszélt angolul, úgyhogy élvezhető volt az egész.

A tárlat nem igazán csak a Kar-Lag-ról szólt, hanem valójában a Kazak történelmen vezetett végig. Egészen onnantól, hogy a politika hogyan kényszerítette a nomád, vándorló népet a városba, vagy falvakba való letelepedésre és végigvezetett a Kazak történelmen napjainkig. Természetesen az egésznek a központi eleme maga a politikai foglyok átnevelése volt.

Itt bemutattak különböző helyiségeket, mint orvosi rendelő, szálláshelyek, kínzó helyek és módszerek stb.

Érdekes volt akkori festményeken keresztül megismerni, hogy Sztálin elvtárs politikai propagandája hogy működött. A terhes anyákat külön választották, és a gyermekek 3 éves korukig maradhattak az anyjukkal. Akkor elválasztották őket, és taníttatták őket, de az igazából nem volt más, mint agymosás. (A szüleitek a haza ellenségei, és a szocialista hazáért érdemes élni-halni és hasonló eszméket vertek beléjük.) Volt olyan gyermek, aki, amikor felnőtt és a szülei is kiszabadultak, nem tudott szóba állni a szüleivel. A festményeken mindeközben Sztálin elvtárs a virágokkal teli réten sétált kézen fogva a gyermekekkel. Szerintem abban az időben nem is kellett volna őrizni ezeket a táborokat. Ugyanis innen nincs hova menni. Nincs víz, élelem, nyáron hőség, télen fagy és szél, egyszerűen úgyis megölte volna azt, aki elszökik. Egyszerűen akkorák a távolságok, hogy lehetetlen lett volna hová menni. Szóval átneveléshez, igazából kényszermunkához, ideális helyek voltak ezek. Általában bányákban dolgoztatták az embereket.

Számomra igazán megdöbbentő és egyben megrendítő élmény volt ez a látogatás. Külön kiemelném a múzeum színvonalát. Olyan korhűen és élethűen berendezett termek voltak, hogy amikor az egyikbe bementem, majdnem köszöntem az ott dolgozó viaszbábunak. De elég is erről, akit érdekelnek az ilyen dolgok, ezt látni kell.

Szóval, folytassuk a motoros utazást, ugyanis azért vagyunk itt, nem? Innen már navigáció segítségével mentem vissza Karaganda-ba, mert gondoltam, vacsoráznom kellene valamit, és az út úgyis azon keresztül vezet északra. Beértem a központba és megvacsoráztam egy gyorséteremben, miközben fel tudtam tölteni egy pár videót is. Karaganda-ról el kell mondanom, hogy nagyon hangulatos. Igazán, számomra stílusos. Ugyan jól láthatóak a Szovjet építészet remekművei, de ezek patinát, hangulatot kölcsönöznek a városnak. Azt is meg kell említenem, hogy bármelyik volt Szovjet tagköztársaságban, abban az időben a városokba, és a falvakba vezető utak mentén is rengeteg fát ültettek. Na, ezek mára már gyönyörű, hatalmas fákká növekedtek és gyönyörűek. A városok tele vannak parkokkal, fákkal, ligetekkel, virágokkal. Nagyon zöldek, szépek és gondozottak. Még a legnagyobb szárazságban is viszonylag szép a füvük és a várost díszítő virágaik.

Megtalálható itt minden modern csoda épület is, de jól megférnek a szocreál bérház tömbökkel. Bár Almaty szebb helyen fekszik, ennek ellenére nekem Karaganda mégis jobban belopta magát a szívembe. Az is érdekes volt, hogy találkoztam angolul beszélő emberekkel, akik kérdezték, hogy hogy tetszik Karaganda, és amint mondtam, hogy nekem jobban, mint Almaty, rendkívül büszkék voltak, és megköszönték.

Addig időztem itt, míg beesteledett és még csak szállásom sem volt. Természetesen van hotel, de a tervezett költségvetésem már eléggé felborult, így hát csak a sátrazás jöhetett szóba. Szóval irány észak. Naviba beütés nyeregbe pattanás. Egy ideig minden rendben ment, amikor elérkeztem az első építkezés miatti útlezáráshoz. Na innen parkolókon, off-road-os utcákon keresztül fél órámba tellett,mire megtaláltam a kivezető utat. Ekkor volt már legalább 10 óra, korom sötét. Még szerencse, hogy Almatyban megjavították a fiúk a ködlámpáimat, így legalább már jól láttam.

Viszont, újabb probléma kezdte felütni a fejét. Ahogy lehűlt a levegő, a motor alapjárati járása elkezdett egyenetlenebbé válni és néha leállt. Amikor már koromsötétben lementem az útról, figyelnem kellett, nehogy visszaengedjem a gáz kart, mert félő, hogy leáll. Indulni indult, azzal nem volt gond. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de hát már ideje volt aludni. A sátrat fejlámpával, rekordidő alatt felvertem. Mindössze 20 percbe tellett és már be is bújtam. Zavart ez a motor probléma, így a telefonomon lévő manuál segítségével próbáltam megfejteni, hogy mi lehet a hiba. Sokra nem jutottam. Gondoltam, hogy elérem Omszkot, ott lecserélem a gumikat, majd irány Novoszibirszk, BMW szerviz. Másnap reggel, a motor mintha megjavult volna. Semmi gond. Na, ez azután igazán aggasztott. mivel olyan hiba nincs, ami magától csak így megjavulna, de nem volt mit tenni, irány észak. Menet közben a motorral nem volt gond. Útközben az út egy szép tó mellett haladt el. Gondoltam, hogy Omszk úgyis messze van, inkább megállok horgászni. Le is mentem a tó partjára és nekiláttam. Gondoltam akár itt is alhatok, nagyon kellemes hely volt. Hát 4-5 órát horgásztam, de még csak kapásom sem volt. Megjött két sporttárs és mondták, hogy bár lehet a tóban más halat is fogni, mint a csuka, de azzal van tele. Úgyhogy összepakoltam és még egy pár száz Km-t megtettem Omszk felé. Bár semmit nem fogtam, de mégis kiválóan éreztem magam. Jó volt lazítani. Az éjszakai szálláshoz közeledve (ugye ilyenkor mindig lemegyünk a betonútról, és keresünk egy eldugott helyet) egy dombra való felkaptatás során megfeledkeztem a motor alapjárati problémájáról és a motor leállt. Ejnye a mindenit ennek már fele sem tréfa.

Másnap, határátlépés. Sima ügy volt, szóra sem érdemes. Az Orosz határőr a regisztrációs papírral kapcsolatosan próbált valami információt kiszedni belőlem, de mivel nem jutottunk közös nevezőre, azaz halvány gőzöm nem volt, hogy mit akar, feladta és továbbengedett.

3 óra felé beértem Omszkba és megtaláltam a helyet, ahol a gumim volt. Ez a hely az omszki 45-ös Motoros Klub telephelye volt, ahol javítottak is. Ott lecserélték a gumikat, amelyek az ígérethez hűen meg is érkeztek és vártak rám, majd nagyon precízen ki is centrírozták a kerekeket. Mondtam nekik, hogy még ma továbbindulok Novoszibirszkbe a BMW-hez, mert magyaráztam nekik a problémát. Igazán rendesek voltak. Egyből felhívták a novoszibirszki BMW-t és beszéltek velük. A vonal túlsó végén csak hümmögés volt a válasz, hogy ők csak kisebb dolgokat tudnak megjavítani, mint fékbetét, gumi csere, üzemanyag szűrő, ha van nekem stb. Mondom ezeket én is meg tudom csinálni és a garázsom felett nem ágaskodik a hatalmas propeller és nem számítok fel méregdrága óradíjat sem.

Ekkor jött Ctepan Tronckij, szerintem a klub vezetője. (Itt megadom az elérhetőségét is, ha bárkinek szüksége lenne rá ezen a területen. E-mail: 45mc@mail.ru, Tel.: 8 (3812)380 977, cím:GPS: 54.932901; 73.425290.) Angolul sajnos nem beszél, de ha már ott van valaki, szakmailag a toppon van. Szóval, megjön Ctepan. Ecsetelem neki a problémát és elmondtam, illetve elmutogattam, hogy mit javítottak a motoron. Segítségemmel fél óra alatt megszabadítottuk a motort a burkolataitól (ekkor már volt Kb. este 8) és egy pillanat alatt levette a hengerfej feletti műanyag burkolatot, ellenőrizte a gyújtást és a szelephézagokat, mind rendben volt, majd a befecskendező részt szedte darabokra és karburátor tisztítóval kezdte átmosni, mire rengeteg fekete kosz jött ki. Az történt ugyanis, hogy Biskekben is átmosták ezt a részt, de egy elemet nem szereltek le és a karburátortisztító, ahogy bejutott oda, úgy onnan elkezdte leoldani a kormot, nevezzük így. És ez okozta a problémát, plusz a levegő hőmérséklet szenzort is átmosta ezzel a tisztítóval. Éjfélre, motort össze is raktuk és csodásan jár. Időközben elég sok motoros érkezett. Ez úgy látom egy találkahely is a motorosok számára. Megvacsoráztattak, nagyon finom Bors levest ettem. Jött a fizetés ideje. Már kezdtem magam rosszul érezni, mert igazi családtagként kezeltek. Beigazolódott, amitől tartottam. Nem fogadott el pénzt. Egy vasat sem. Megígértette, hogy amikor jövök visszafelé, megállok, és megiszunk valamit. Ennek nem mondhattam nemet. Nagyon szimpatikus srác. Nyelvi nehézségek vannak, de nagyon rendben van.

Szóval éjfélkor már nem vágtam neki az útnak, és kerestek nekem egy hostelt a környéken. Barátságos az ár, a hostel és a személyzet is. Először úgy gondoltam, hogy csak egy éjszaka lesz, de inkább maradtam kettőt, hogy a blogokkal utol tudjam érni magam. Innen ugyanis szerintem csak Irkutszkban lesz lehetőségem blogolni. Egy egész nap csak a bloggal foglalkoztam. Volt itt egy lány is, aki Magadanból való, és mondta, hogy Augusztus végén már igencsak havazásveszélyes a hely. Úgyhogy ez el is döntötte a dilemmámat. Irkutszk és onnan haza. Mondták a srácok, hogy ez is Szibéria, mi a francot akarok én Magadánban. Az olyan messze van, hogy már nem is létezik. Úgyhogy irány Mongólia, majd haza.

A csukás horgásztó / The fishing lake

A csukás horgásztó / The fishing lake

Kar-Lag múzeum

Kar-Lag múzeum

Ez egy szimbólum. A Kazak szívek törését szimbolizálja és a béke jelképét a galambbal. / This is a symbol. It symbolizes the broken heart of the Kazak Nation and the freedom with the pigeon

Ez egy szimbólum. A Kazak szívek törését szimbolizálja és a béke jelképét a galambbal. / This is a symbol. It symbolizes the broken heart of the Kazak Nation and the freedom with the pigeon

DSC_5434-1

A kéz megkötve, de szabadulni akar. / The hands are tied, but want feedom.

A kéz megkötve, de szabadulni akar. / The hands are tied, but want feedom.

DSC_5439-1DSC_5441-1

A festmény, eredeti. Az egyik táborban lévő nűvész festette. Nincs rajta név és dátum, mert nem lehetett, így máig ismeretlen a művész. / This painting is original. An artist painted it, who was in one of the camp. Of course no name and date, since it wasn't possible at that time.

A festmény, eredeti. Az egyik táborban lévő nűvész festette. Nincs rajta név és dátum, mert nem lehetett, így máig ismeretlen a művész. / This painting is original. An artist painted it, who was in one of the camp. Of course no name and date, since it wasn’t possible at that time.

DSC_5458-1

Magyar nevek a statisztikában. Természetesen ciril betűkkel írva. / ungarian names in the statistick written with Cyrillic letters

Magyar nevek a statisztikában. Természetesen ciril betűkkel írva. / ungarian names in the statistick written with Cyrillic letters

Magyar katona / Hungarian soldier

Magyar katona / Hungarian soldier

DSC_5467-1DSC_5473-1DSC_5483-1DSC_5484-1DSC_5491-1

Omszk motor szervíz

Omszk motor szervíz

Motoros Klub Omsk

Motoros Klub Omsk

Motor szerviz Omszk

Motor szerviz Omszk

18.000 Km TKC80, csak kopott. Természetesen első gumi, de kezdett repedezni sem. / After 18.000 Km TKC80. Just work. Didin't start cracking and no pieces falling off.

18.000 Km TKC80, csak kopott. Természetesen első gumi, de kezdett repedezni sem. / After 18.000 Km TKC80. Just work. Didin’t start cracking and no pieces falling off.

18.000 Km után a Heidenau. Részek törnek ki belőle. / After 18.000 Km the Heidenau. Parts are chiping off and cracking.

18.000 Km után a Heidenau. Részek törnek ki belőle. / After 18.000 Km the Heidenau. Parts are chiping off and cracking.

Kép 005-1Kép 012Kép 013Kép 013-1

Rendkívül kedves néni. Nála reggeliztem és kávéztam / Very, very nice lady. I had breakfast and coffee at her place

Rendkívül kedves néni. Nála reggeliztem és kávéztam / Very, very nice lady. I had breakfast and coffee at her place

Kazak-Orosz határ

Kazak-Orosz határ

18.000 Km. Heidenau K60

18.000 Km. Heidenau K60

In the morning I prepared my delicious noodle breakfast. I felt fantastic. I had a good night sleep and good rest. The night was a little bit chilly, but not cold. However I promise myself every day that I will get up early in the morning and take some photograph of the sun rise, but I could never keep my promises. Maybe it is better not to make promises even to myself. So I loaded up the bike and hit the road. There is not much to write about the road. The scenery was absolutely gorgeous. The land was shining in it golden yellow color. It wasn’t corn field, (there is not enough rain for corns), but just dry grass. It was beautiful. As far as you can see, you saw the yellow field. This natural beauty was just immersive. I cannot really explain why, but this land has its own prettiness. Of course, when I’m writing this, the weather is nice and warm. I wouldn’t like to camp here in winter time when the temperature is -30 C degrees and the wind is gusting with it 50-60 Km/h. It would be unbearable. However now I’m riding my bike in a soft tail wind and enjoying the dreamland. My bike is running like new and my mind is going all over the place. Once I found myself singing old Hungarian songs. Luckily nobody hears me, because my voice is not like Elvis Presley’s. I like it and the time passes by fast.

As I approach Karaganda, I start asking people where I could find the Kar-Lag museum (this is the museum of local Gulag political prisoner camps). I found the village name called Dolinka on the net, but my GPS couldn’t recognize it and I do not have a map of this north part of Kazakhstan. People were sending me left and right to all over the place and when I got there I received the answer every time, that it was a Kar-Lag, but not anymore. Due to the fact that my Russian language still not improved to the level where we could have a good or fair communication, I didn’t understand what is going on. How can it be at so many places? Are they constantly moving, or what the hell is going on? I always found some memorial places at every location, but not the museum. I didn’t give up, because I knew it must be here somewhere. If I could wait 7 weeks in Bishkek, I should be able to find this as well. This would have been the highlight of my Kazakhstan trip, so I WANT TO SEE IT. I thought I will ride into Karaganda and I will ask there as well. Finally I got some use of the local police force, and not only pumping money into their pocket. So I stopped at a police car and asked. Finally somebody knew where Dolinka is. The policeman drawn a map on the back of my map, and he did it so well, he could work as a topographer. He knew every road turns, signs and he explained to me so well, what type of statue I will see, where to turn right and left etc. Dolinka is about 30-40 Km from Karaganda. From the place the police was, it was a little bit longer, because I was on the other side of town and I had to take some off-road sections as well. Here ÍI experienced that I do not need to go to the BAM road in Siberia to go across on collapsed bridge. This bridge was once part of a paved road, but it collapsed. The center part was really collapsed, but it wasn’t a high bridge. Maybe, it was about 3m above the water. It was closed, but nobody was there and I saw it would be a fairly long detour, so I thought it should hold the bike without any problem.  So I went for it and nobody saw it. It wasn’t a really big deal, but if I couldn’t have made it, it could have been a major deal, because it was well signed and officially closed.

Finally I reached the village, my dear Dolinka. Here I went into jail. Not with the bike, the bike I left outside. So I just walked in. I saw a guard tower on the net and I recognized it. Only one thing made me unsure, that I couldn’t see the white building, which I also saw on the net. So I saw a door and went in. I was loudly saying ZDRASTVUITE, ZDRASTVUITE, but no answer. I felt a little uncomfortable, when I entered a door, I didn’t see and door handle from inside. So I couldn’t go out. I entered a hallway and I saw another steel door. Next to the door there was an opening, covered with steel bars. I was saying HALLO, HALLO, even more loudly, when a lady started talking to me. We couldn’t see each other, but I could hear her, she is talking to me and I didn’t have aclue what she was saying. I felt like a mice in a trap. I couldn’t go either way. So I went back to the first door and started banging on it and finally it opened. Outside people in uniform were waiting for me. STOJ! STO TU GELAES? (Stand still! What are you doing here?) Sounded the question. JA SMOTRIT KAR-LAG MUSEI (I, to see, Kar-lag museum). They started smiling and luckily were friendly and told me which way to go. As I found out the building was once part of the Kar-Lag camp, but today operates as a prison. So, I on my own entered the jail, luckily not sentenced and I didn’t need to spend a lot of money on expensive layers either.

So I headed to the museum. I found it fairly quick, since it was about 1 Km from this place. I quickly locked the bike because it was about 4 PM and the place was open till 5PM. They had to work som overtime because of me, but they will get over it.

As soon as I got in I paid 1700 Tenge, which contained the entrance fee and the personal English speaking guide as well. Then my time travel has begun. The building has never been the camp itself, but it was the administrative center of the surrounding 24 labor camps. This is the place where the orders and instructions were handed out. Now I found out why I was sent to different places saying that Kar-Lag is here and there. One of the 24 camps was there at that time and understandably it is not operating anymore. So everybody was right. Since this building is the museum, they furnished the building in three floors with spectacular exhibitions. My guide spoke good English, so the whole tour was enjoyable. The exhibition was not only about the Kar-Lag, but more about the history of the Kazak Nation. How the politics forced these people to settle in villages, because before they were living a nomadic life style and guided me through all the way to the present. Of course the whole exhibition was concentrated around the how they tried to change the political minds of the people.

I saw different exhibitions regarding medical rooms, torture chambers and methods etc.

It was very interesting to see through paintings how the political propaganda of Stalin Comrade was working. Pregnant women were separated and they could hold their children until 3 years of age. Then they were separated and started the brain washing for the children. Your parents are the enemies of our country and you must work and die for your Socialist mother country. These type of dogmas were taught to the kids and some of them when grew up and the parents were freed after the death of Staling, the kids couldn’t even talk to the parents anymore. In the main time on the paintings Stalin was walking on the grass field with full of flowers and hold the kids hand.

I think at that time these camps shouldn’t even need to be guarded. There is nowhere to go. Huge distances and you couldn’t find water and food. Sumer time the heat, while winter time the cold would kill them anyway. So these places were excellent for forced labor. They were working mostly in mines.

This tour was really astonishing and shocking to me. I would need to mention the high quality of the museum. Once I entered into one room and I almost said hello to the wax person working there. But, it is enough of this. Whoever is interested in this, it’s a must see.

Let’s get back riding the bike, since this is the reason I’m here isn’t it? From here the navigation took me into Karaganda, because I needed to eat something. As I entered the center of the town, I had a dinner in a fast food restaurant and I could upload some videos as well. I have to say about Karaganda, that it is a nice city. You can see the old Soviet apartment buildings, which give a character and style to the city. I also need to mention that in whichever old Stans I was going through, the Russians planted a lot of trees in towns and on the side of the roads entering the city or village. By now these trees provide a nice park feeling to the cities and villages. Everything is green and well maintained. Even if there is no rain, the grass is green, the parks are nice and the flowers are well taken care of.

You can find here the modern and the old Soviet building apartment blocks beside each other.

 However Almaty surrounded by mountains, but in spite of this, I liked Karaganda much better. It was interesting that when I met English speaking locals and they asked how I like Karaganda and I told them that I like it more than Almaty, they were proud and thanked to me.

I spent so much time here that it become dark and I didn’t have a place to sleep. Of course there were many hotels, but my budget is busted, so it wasn’t a question, I need to hit the road and sleep in tent. I set my navigation and got going. Everything was OK for a while until I reached a construction site which blocked the road. From here I was going through parking lots, unpaved roads. It took me about half n hour until I found the road taking me out of the city. At this time it was about 10PM and pitch dark. Luckily the guys in Almaty repaired my fog lights so I could see fairly good.

However a new problem stared with the bike. As the temperature cooled off, the idling speed of my bike was going all over the place. It was sometimes high, sometimes stalled. When I was looking for a camp spot off the road, I had to pay attention not to let the throttle back, because the bike possibly stalls. It started without an problem, but I didn’t know what the problem was again. I pitched my tent using my headlamp in 20 minutes and I went in. I was concerned with this problem again, so I started looking the maintenance manual installed on my telephone. I couldn’t find out anything. I thought I will reach Omsk and get my tires changed and head to Novosibirsk, to the BMW dealership and service. The next morning the bike was running well again. Now this is what made me really concerned, because it cannot just fix itself. The problem must be still there somewhere, I just don’t know where and this way it will be difficult to find. During riding, the bike run fine. On my way to Omsk I saw a beautiful lake and I thought I will stop and fish a little bit. It will be good to do something else, but riding the bike. I got off the pavement and parked the bike on the lake side and started fishing. It was a really nice place. I fished for about 4-5 hours, but didn’t catch anything. Two other fishing sportsmen arrived. They told me that sometimes other fish can be caught as well, but there is mostly pikes are in the lake.

So I got my staff together and rode for another few hundred Km towards Omsk. Even I couldn’t catch anything, I really enjoyed it. It was great. When I was getting close to my camp site, (at this time we get off the paved road and try to find a quiet spot), I completely forgot that I still have problem with the bike and the bike stalled again.

Well this is not a joke anymore.

The next day I crossed the border between Kazakhstan and Russia. It was very simple, I will not mention in detail. Only one thing when a Russian border guard tried to get some answers from me regarding my registration document, but since we just couldn’t understand each other, I did not have a clue what he wants, he got tired of it and let me go.

Around 3PM I arrived to the place in Omsk where my tires were waiting for me. This place is the home of the Omsk 45 Biker Club. They changed my tires which were really as promised, waiting for me. The also balanced my tires in the old fashion way. No balancing machine. I told them about my problem with the bike. They called the BMW Service in Novosibirsk and talked to them. On the other side of the line they kept very quiet. They told that they can only repair small things like brake pads, tire change, fuel filter change etc. I said that I do not have a bid BMW sign on the top of my garage, but I can do these as well and I wouldn’t even charge tremendous money to do the job. Then Ctepan Tronckij arrived. I think is the founder of the club, or the owner of the shop. (Here I will give his contacts as well, maybe somebody will need it: E-mail: 45mc@mail.ru, Tel.: 8 (3812)380 977, GPS: 54.932901; 73.425290.) He unfortunately doesn’t speak English, but if you get there, you will manage. Technically he is on the top. So Ctepan arrives. I explain my problem to him, or rather using my hands and feet, so he can understand and explained what was done to my bike in Bishkek. With my help in about a half an hour took all covers off from the bike (at this time it was 8PM) and he took off the cylinder head cover, checked the valve clearances and timing and he took off the part where the injector is. He took it apart and washed it through with carburetor cleaner. A lot of black carbon deposit was washed out. What happened, is that the guys washed it out in Bishkek as well, but didn’t take off one part of it and as the carburetor cleaner got into that area, started to take off the deposit and slowly this deposit got into a place where caused the above mentioned problem. He also washed the air temperature sensor as well. By midnight we put the bike back together and the bike runs like new.

In the main time a lot of other motor biker arrived. I think this place is kind of a get together for bikers. The even made me have dinner with them. I eat the famous Bors soup. We got to the time when I had to pay him. I didn’t feel good about this. Well, from whatever I was afraid off, it came true. He didn’t accept any money for the whole thing. The tire issue is different. He made me promise that when I come back, need to come through Omsk anyway and we will have a beer together. I couldn’t say not to this invitation. He is a really nice guy. Even with having language difficulties, he is OK. They looked for a hostel for me near the shop. I didn’t want to leave at around midnight.

The hostel is new, the staff is friendly. First I thought I will stay only one night, but I thought I need to write the blogs and post them as well and from here, it will be most probably Irkutsk where I will have an opportunity again. So I stayed here for two nights. One whole days just for blogs and data transfer. At the bikers place there was a girl, who is from Magadan. She told me that near the end of August slight snow is not unusual. So this helped me make my final decision. Irkutsk and home. I will not go further east. The guys were asking me. Omsk is Siberia as well, what the hell I want to do in Magadan. That is so far, it does even exist.

So head to Mongolia and turn the bike towards home.

2015.08.07-08 És a kaland folytatódik / The show must go on

Biskek-Song Kul-Uzun Gyr, Kirgizisztán

Reggel érzékeny búcsút vettem a Nomad Hostel-től, ami otthont adott az elmúlt 7 hétben. Az ott dolgozók is mind sajnálták, hogy elmegyek, mert ez az idő alatt igazán a hostel részévé váltam. Reményekkel és izgalommal indultam útnak. Mikor busszal mentem Issuk Kyul tó felé, azon az úton, amelyen most terveztem menni, rengeteg rendőr volt és mind pénz gyűjtöttek. Aggódtam, hogy vajon hányszor fognak megállítani és mennyi pénzből fogom megúszni. Így minden esetben betartottam a sebességkorlátozásokat. Szerencsémre, egy rendőrrel sem találkoztam, úgyhogy nem kellett a Kirgiz rendőröket támogatnom. Aznap igazán meleg volt. 40 fok körüli hőmérsékletben motoroztam. A motor jól viselkedett csak egy hosszú emelkedőn gyulladt ki a vízhőfok lámpa. Megálltam, mivel úgyis ebédidő volt. Valószínű, hogy lejjebb kellett volna kapcsolnom, hogy a motor ne erőlködjön. Lehet, hogy mivel minden új, így könnyebben melegszik, amíg be nem járódik. A Song Kul tóhoz vettem az irányt. Ez a tó a világ második legmagasabban fekvő nagy kiterjedésű tava. A legnagyobb, azt hiszem,Bolíviában van. A tóhoz vezető off-road út 50 Km és igazán festői tájakon vezet keresztül. A tavat elérve, nagyon sötét eső felhők gyülekeztek, és mindenki figyelmeztetett, hogy az éjszakák hidegek, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egy jurtában szállok meg. A tulajjal hosszas alkudozás után tudtunk megegyezni, mivel szerintem irreálisan sokat akart kérni. Összesen 32 USD-t szeretett volna kapni a szállásért, vacsoráért és a reggeliért. Megegyeztünk 18 USD-ben. Fantasztikus vacsorát készítettek és a reggeli is remek volt. Este beindítottak egy aggregátort, gondoltam, hogy legyen világítás a jurtákban. Hát, nem. Rákötöttek egy valamilyen zenegépet és egy fiatal srác énekelt mikrofonba. Meg is dicsértem, mert élvezetes volt hallgatni. Remek hangja volt. Azt nem tudom miről énekelt, mivel valamilyen Kirgiz dalt énekelt és mindig a családjához fordult. Szerintem, lehet, hogy a kisgyerekének énekelt, vagy a feleségének. Csodálatos volt a naplemente, elég sok képet készítettem. A jurtámban lévő kiskályhát megrakták jak trágyával de semmi más nem volt, amivel tüzet gyújthattam volna. Hát gondoltam nem járnak túl az eszemen és addig-addig próbálkoztam, hogy végre sikerült tüzet csiholnom. A tűz melegét nem éreztem, mert hamar elaludtam. Tűz ide-tűz oda, fáztam éjjel. Az ágy rohadtul rövid és süppedős volt. Reggel 8-kor volt reggeli, majd sietve útnak indultam. Sajnos. Ugyanis a sietségben ott felejtettem a szuper fejlámpámat. Ezt csak a következő este vettem észre, és addigra már messze voltam.

Hát mindegy, irány Issyk Kul, de nem főútvonalon, hanem, hegyi úton. Indulást követően, hamar kigyulladt az üzemanyag jelző lámpám. Gondoltam ez nem probléma, mivel 50-60 Km-en belül el kell érnem a várost és ott majd tankolok. Már elmentem egy jó darabon, amikor gondoltam megnézem a navigáción, hogy milyen messze is van a város. Hát onnan még vagy 120 Km-re. Na ekkor már elkezdtem izgulni, mivel ennyi kilométerre tuti  nincs üzemanyag. Elértem egy kis falut, és addíg kérdezősködtem, amíg egy háznál adtak 6 l-t. Igaz, hogy csak 80-as oktánút, de mégis benzin. Onnan irány Narin városa, ahol megtankoltam 95-ös oktánú benzinből. Útközben még egyszer kigyulladt a vízhőfok lámpa, de ismét emelkedőnél. Szerintem, ha egy kicsit megkopik, akkor jó lesz, bár ez attól még nem tetszik. Viszont minden új, így jónak kell lennie. Narinból hegyi úton közelítem meg az Issyk Kul tavat. Nahát ez a táj, igazán mesébe illő. Fenyő erdő, patakok, sziklás hegyek, volt ott minden. Rengetegszer meg kell állnom fényképezni. Az út off-road ugyan, de nem túl nehéz. Egyszer megálltam, hogy készítsek egy-két fényképet és egy srác odajött hozzám, akivel egy párszor már megelőztük egymást, és meghívott piknikezni. Mondta, hogy innen Kb 10 Km-re lesz egy fehér jurta, ott álljak meg, mert a barátaival ott piknikeznek és örömmel látnak. El is fogadtam. 5 család minden hónapban összejön és együtt töltenek egy napot. Az egész délután nem szólt másról, mint evésről. Már besötétedett, és már tele voltam, de akkor hozták a főtt bárány húst. Mondtam, hogy már nem tudok enni, mert tele vagyok, de azt mondták, hogy ez helyi tradíció és meg kell kóstolnom, ezzel mondok köszönetet a vendéglátásért. Nem kell megennem az egészet, csak kóstoljam meg. Hát, ha még értetek kedves és szívélyes vendéglátást, akkor ez az volt. A főtt húst, amit nem tudtam megenni és még tettek hozzá, plusz főtt krumplit és odacsomagolták nekem, reggelire. Ezt úgy képzeltétek el, hogy kb. 1 Kg húst tettek oda. Nagyon élveztem a társaságukat. Viccesek voltak és igazán barátságosak. Mindenüket odaadták volna. Ami nagyon tetszett, hogy mennyire vallásosak és mennyire odafigyelnek arra, hogy ezt a baráti kapcsolatot megtartsák egymás között.

Már sötét volt, amikor a csapat elment és mivel ittam egy kis vodkát is, így sátrat vertem. Hát ekkor vettem észre, hogy nincs meg a fejlámpám. Ha beérek Karakolba, akkor veszek egyet. Ma továbbmegyek Karakol felé, és remélhetőleg túl is jutok rajta. Jó lenne átlépni a Kazak határt, de ezt majd meglátjuk.

DSC_5135-1 DSC_5096-1 DSC_5071-1 DSC_5068-1 DSC_5054-1 DSC_5052-1 DSC_5050-1 DSC_5044-1 DSC_5043-1 DSC_5033-1 DSC_5020-1 DSC_5015-1 DSC_5011-1 DSC_4961-1 DSC_4959-1 DSC_4958-1 DSC_4950-1 DSC_4894-1 DSC_4888-1 DSC_4867-1 DSC_4865-1 DSC_4855-1 DSC_4853-1 DSC_4847-1 DSC_4844-1 DSC_4834-1 DSC_4833 DSC_4830 DSC_5138-1 DSC_4773-1 DSC_4753-1 DSC_4744-1 DSC_4727-1 DSC_4712-1 DSC_4710-1 DSC_4698-1 DSC_4653-1 DSC_4652-1 DSC_4595-1 DSC_4584-1 DSC_4537-1 DSC_4523-1 DSC_4519-1 DSC_4457-1 DSC_4454-1 DSC_4429-1 DSC_4425-1

In the morning I said goodbye to the hostel which was my home for the last 7 weeks. All the workers there felt sorry that I had to leave, since I became a family member there. With a lot of hopes and excitement I left Bishkek. When I went to Issyk Kul with a bus, I saw a lot of police man on the road collecting money. I was concerned how many times I will be stopped and how much money I will need to give them. I obeyed all traffic rules and I was lucky I haven’t met any police at this time. The temperature was really hot, it was about 40 C degrees. The bike was running well and I had the red lamp, indicating the water is getting too hot, come on once only during a long uphill. I stopped and since it was lunch time anyway, I let the bike cool off. Most probably I should have shifted down so I wouldn’t make the bike work hard. Maybe because everything is new, it still need to wear in a little bit. My destination was the lake Song Kul, which is the second large high altitude lake in the world. I think the first one is in Bolivia. The road to the lake was really picturesque. The road to the lake was off-road for about the last 50 Km. As soon as I reached the lake really dark rain clouds were gathering and everyone warned me about the cold nights there. So I decided to sleep in a yurt. I had a long negotiation with the owner because he wanted an extreme high price for the stay. He wanted 32 USD for sleeping, dinner and breakfast. We finally agreed in 18 USD. In the evening they started up a power generator and I thought it will provide power to the yurts. Well, not. They connected some music player and a young guy started singing in a microphone. He had a fantastic voice. I don’t know what he was singing about, but he was singing some national Kyrgyz songs. He always turned to his family. Maybe he was singing to his daughter or his wife. The sunset was absolutely fabulous. I took a lot of photographs as well. I had a little stove in my yurt and they loaded up with yak fertilizer. They didn’t give me anything to start the fire with but they didn’t know who they are facing with. It took a while, but I managed make fire there. I fell asleep very fast, so I didn’t enjoy the warmth the stove gave me. I felt cold at night. The bed was uncomfortable. It was short and sagging. We had breakfast at 8 AM and then I left. I should have looked around the yurt better, because I forgot my really good head lamp there. I found this out the next night, when I was looking for it, but at that time I was too far.

Well shit happens. Lets head to the lake Issyk Kul, but not on the main highway. As soon as I left the yurt camp, my fuel warning light came on. I thought it is not a big deal, because I will reach Narin in about 50-60 Km, so it shouldn’t be a problem. I was riding for a while when I thought I should double check the distance. The city was an additional 120 Km from there. Now this would be too much, I knew I wouldn’t make it. I reached a small village and I was asking for fuel. I received 6 l of 80 octane fuel from one of the house. From there I reached the city of Narin and fueled up with 95 octane there. On that road my high water temperature warning light came on once again, going uphill. I think if it weras in, it should be good. The road from Narin to Issyk Kul is going through fantastic scenery. Pine forests, creeks, rocky cliffs, you name it. I stopped a lot f time to take photographs. The road is off-road, but not difficult. Once I stopped to take a photograph a local Kyrgyz guy came up to me. Hi was driving a car and a few times we passed each other. He told me that he and his friend are having a barbeque not far from here and he would like me if I could join them. I accepted the invitation. He told me that in about 10 Km from here I will see a white yurt on the left hand side and that is where they will be. 5 families get together once in every month to spend a day together. The whole afternoon we were eating and eating and eating. I was getting dark when they brought boiled sheep meet. I told them that I’m so full, that I cannot eat anymore. They told me that it is their tradition that by eating from this we say thank you for the host. They also told me that I do not need to eat all, but to taste it. I have never experienced such a warm hospitality in my life. Whatever I couldn’t eat they packed for me and they put some additional meet and boiled potato for breakfast. I received about 1 Km of lamb. I really enjoyed their company. They were funny and really friendly. They would have given their pants if I had asked. All of them were really religious and they pay special attention to get together every month to maintain their friendship.

It was dark when the team has left and since I drank a little vodka as well, I pitched tent. This is the time when I noticed my head lamp is missing. When I arrive to Karakol, I will plan to buy one. I hope I can go further than Karakol. It would be ideal if I could cross the border to Kazakhstan. We will see.

2015.07.15. Biskek, Kirgizisztán

Csak hogy az életem itt Biskekben ne legyen olyan egyszerű.

Tegnap rendben megérkezett a csomag a dugattyúval Magyarországról. A szerelő tegnap nem dolgozott és megegyeztünk, hogy ma 10-kor találkozunk a garázsnál. Ő, nem volt ott, csak a kollégája. Mondtam, hogy akkor itt az utolsó darab, amire vártunk. Ő azonnal összevetette az eredetivel és látta, hogy míg az eredetiben egy 2-es szám került, ebbe egy 3-as. Ez mindössze annyit jelent, hogy az új dugattyú 3 mikronnal nagyobb a réginél és ez épp elég ahhoz, hogy ne menjen bele a hengerbe. Hát, fel kell fúrni a hengert. Óh, mondta nincs miért aggódnom, ezt megoldják itt helyben, azaz Biskekben, ez nem probléma. Úgyhogy elvitte a hengert és az új dugattyút maróshoz, köszörűshöz, akárkihez és mondta, hogy remélhetőleg holnapra készen lesz és elkezdhetik összeszerelni a motort. Hát nem vagyok teljesen nyugodt. A szerelő oda sem jött a műhelyhez, pedig előző nap megígérte.

Meg kell mondanom őszintén, hogy ez a sok frusztrációkkal teli várakozás, és hogy egyik probléma hozza a másikat, eléggé megtörte a kezdeti lelkesedésemet. Most már nagyon bízom abban, hogy visszakapom a motoromat és ugyanolyan jól fog működni, mint a hiba előtt.

Ez a motoros túra egy biskeki városlátogatásba fordult át.

 piston 2piston 1

So, just for my life not to be so simple here in Bishkek.

Yesterday I received the parts from Hungary. The mechanic didn’t work yesterday, so we agreed that we will meet there at 10 AM. He wasn’t there just his colleague. I gave the piston to him and he immediately compared to the original one and it was obvious that while there is a number 2 in the original one, the new one has a number 3. He measured them and the new one is 3 microns larger. This is enough so the new piston doesn’t fit into the old cylinder. So the cylinder must be rebored. He told me I do not need to worry about that, it will be done locally in Bishkek. Hopefully it will be ready by tomorrow and they can start assembling my bike. I’m not really calm.

I have to tell you that this long waiting and the lot of frustration, and that one problem brings the other one, broke my initial momentum. I really hope that I will get my bike back and it will run justs as fine as it did before the problem occurred.

This motorbike tour turned into a city tour of Bishkek.