2015.08.16-20 Burubaytal, Kazakhsztán – Karaganda – Omszk, Oroszország

Reggel felkeltem és elkészítettem a nudli reggelimet. Igazán kiválóan éreztem magam. Nagy alvás, jó pihenés. Az éjszaka kellemesen hűvös volt, de nem hideg. Bár minden nap megígérem magamnak, hogy időben felkelek, és napfelkeltét fotózok, de ez valahogy mindig elmarad. Jobban teszem, ha nem ígérgetek, még magamnak sem. Felmálháztam, a lovak közé csaptam. Az útról igazán nincs sok minden írni való. A táj aranysárgán tündöklő, nem búzamező, (ahhoz nincs elég csapadék), hanem csak elszáradt fű. Viszont gyönyörű. Amíg a szem ellát, csak a sárgán ragyogó mező. Egyszerűen magával ragad ez a táj. Nem tudom megmagyarázni, de megvan a varázsa. Természetesen, amikor ezt írom, jó idő van, és meleg. Nem szeretnék itt tanyázni télen. A sokszor 50-60 Km-es szél elviselhetetlenné teszi az amúgy is -30 fok körüli hőmérsékletet. Viszont most lágyan lengedező hátszélben motorozok és élvezem a táj nyújtotta mesevilágot. A motorom egyenletesen berreg és a gondolataim mindenfelé cikáznak. Egyszer azon kaptam magam, hogy régi magyar táncdalslágereket éneklek. Még jó, hogy senki sem hallja, mert a hangom azért nem egy szoprán és nem vagyok egy Szécsi Pál sem. Nekem, nagyon tetszik és jól múlatom vele az időt.

Ahogy megközelítem Karagandát, elkezdek kérdezősködni, hogy merre találom a Kar-Lag múzeumot. Az interneten megtaláltam a falu nevét, Dolinka, de a GPS nem ismert ilyet. Küldözgetek jobbra-balra és minden esetben csak azt a választ kaptam, hogy itt volt a Kar-Lag, de már nincs. Mivel a nyelvi nehézségek még mindig élnek, így nem teljesen értettem a dolgot, hogyan lehet ez több helyen is. Mindig költöznek, vagy mi a csuda. Minden esetben találtam valami emlékmű szerűséget, amely a valamikori politikai fogolytábor egykori jelenlétére utalt. Magát a múzeumot nem találtam. Azért nem adtam fel, mert tudtam, hogy itt van valahol. Ha 7 hetet tudtam várni Biskekben, akkor ezt is meg kell, hogy találjam. Ugyanis ez számomra Kazahsztán fénypontja. Mindenképpen látni akarom. Gondoltam bemotorozok Karagandába, és majd ott megkérdezem. Végre valami hasznát s vettem a rendőröknek, azonkívül, hogy pénzel tömjem a zsebüket. Megálltam egy rendőrautónál, és kérdezősködtem. Végre valaki ismerte a Dolinka falut. Mivel Kazahsztán felső részéről nincs térképem, így nem tudtam én megkeresni. A rendőr viszont a térképem hátuljára olyan pontos útbaigazítást adott, hogy ezen a területen simán elmehetne térképésznek. Minden útkanyarulatot, jelzést ismert és mindezt nagyon jól elmagyarázta, hogy hol milyen szobrot fogok látni és hol kell elkanyarodnom balra-jobbra stb. Dolinka, Karagandától 30-40 Km-re lehet. Ott ahonnan megkérdeztem, onnan egy kicsit több volt, mert mindenféle off-road-os szakaszokon is keresztül kellett menni. Itt tapasztaltam azt, hogy nem kell a BAM útra tévedni Szibériában, hogy leszakadt hídon kelljen átmenni. Ez betonhíd volt. A közepe volt igazán megsüllyedve és nem is szabadott volna rámenni, de láttam, hogy igen nagy kerülővel járna, és hát a motor súlyát csak kibírja alapon, átvágtam. Természetesen senki sem látta. Nem volt nagy para, csak akkor lett volna gond, ha valami miatt mégsem jön össze a dolog.

Nagy nehezen elértem az áhított települést. Ott betévedtem egy börtönbe. Na, nem szó szerint, azaz gyalogosan szó szerint, mert a motort kinn hagytam. Ugyanis az interneten láttam őrtorony képet a valamikori táborról és megismertem az őrtornyot. Csak egy bizonytalanított el, nem találtam a fehér épületet, amit ugyancsak a neten láttam. Kívülről simán bemehettem, mondtam én hangosan, hogy ZDRASZTVUJTYE, de senki sem válaszolt. Csak az volt a furcsa, hogy amikor bementem egy vasajtón, belülről nem találtam kilincset, aminek a segítségével távozhattam volna. Akkor már kezdett gyanússá válni a dolog, de nem tudtam kimenni. Igazából egy folyosóra tévedtem és nem messze tőlem, volt még egy ajtó és mellette rácsos nyílás. Ott még mindig hangosan hallóztam, mire egy női hang elkezdett hozzám beszélni. Egymást nem láttuk, csak a hangot hallottam, de fogalmam sem volt, hogy miről karattyol. Úgy éreztem magam, mint egy kisegér a csapdában. Sem előre, sem hátra. Innen csak visszafelé vezet az út, úgyhogy megpróbáltam kinyitni, illetve dörömbölni a vasajtón, mire az kinyílt. Kinn viszont, egyenruhások vártak. STOJ! STO TÜ GYELAES? Hangzott a kérdés. JA, SMOTRÍTY KAR-LAG MUZEI (én nézni Kar-Lag múzeum). Mire elmosolyodtak, és szerencsére barátságosan útbaigazítottak. Innen Kb. 1 Km távolságra volt, amit kerestem. Mint kiderült, nem voltam én olyan rosszul informált, ugyanis a valamikori fogolytábor ma börtönként üzemel. Úgyhogy önkéntesen bevonultam a sittre és még csak drága ügyvédet sem kellett fogadnom.

Innen továbbmentem és végre megtaláltam az áhított múzeumot. Hamar lezártam mindent, mert már 4 óra körül volt, és 5-ig voltak nyitva. Na, miattam egy kicsit túlóráztak, de kibírják.

Amint beértem és leszurkoltam 1.700 Tengét, ami tartalmazta a belépődíjat és kértem Angol nyelvű idegenvezetést is, már indulhatott is az időutazás. Maga az épület soha sem volt tábor. Azonban ez az épület szolgált adminisztratív feladatok ellátására. Ugyanis a környéken 24 fogolytábor működött és innen osztogatták a parancsokat és ez volt a környékbeli fogolytáborok központja. Ezért küldözgettek engem korábban jobbra-balra, mondván ott van a Kar-Lag. Valóban, valamikor, lehetett ott is egy a 24-ből. Mindenkinek igaza volt, csak én nem találtam, amit kerestem. Miután az épület szolgál múzeumként, itt rendezték be 3 emeleten a különböző látványos bemutató elemeket. A tárlatvezető srác jól beszélt angolul, úgyhogy élvezhető volt az egész.

A tárlat nem igazán csak a Kar-Lag-ról szólt, hanem valójában a Kazak történelmen vezetett végig. Egészen onnantól, hogy a politika hogyan kényszerítette a nomád, vándorló népet a városba, vagy falvakba való letelepedésre és végigvezetett a Kazak történelmen napjainkig. Természetesen az egésznek a központi eleme maga a politikai foglyok átnevelése volt.

Itt bemutattak különböző helyiségeket, mint orvosi rendelő, szálláshelyek, kínzó helyek és módszerek stb.

Érdekes volt akkori festményeken keresztül megismerni, hogy Sztálin elvtárs politikai propagandája hogy működött. A terhes anyákat külön választották, és a gyermekek 3 éves korukig maradhattak az anyjukkal. Akkor elválasztották őket, és taníttatták őket, de az igazából nem volt más, mint agymosás. (A szüleitek a haza ellenségei, és a szocialista hazáért érdemes élni-halni és hasonló eszméket vertek beléjük.) Volt olyan gyermek, aki, amikor felnőtt és a szülei is kiszabadultak, nem tudott szóba állni a szüleivel. A festményeken mindeközben Sztálin elvtárs a virágokkal teli réten sétált kézen fogva a gyermekekkel. Szerintem abban az időben nem is kellett volna őrizni ezeket a táborokat. Ugyanis innen nincs hova menni. Nincs víz, élelem, nyáron hőség, télen fagy és szél, egyszerűen úgyis megölte volna azt, aki elszökik. Egyszerűen akkorák a távolságok, hogy lehetetlen lett volna hová menni. Szóval átneveléshez, igazából kényszermunkához, ideális helyek voltak ezek. Általában bányákban dolgoztatták az embereket.

Számomra igazán megdöbbentő és egyben megrendítő élmény volt ez a látogatás. Külön kiemelném a múzeum színvonalát. Olyan korhűen és élethűen berendezett termek voltak, hogy amikor az egyikbe bementem, majdnem köszöntem az ott dolgozó viaszbábunak. De elég is erről, akit érdekelnek az ilyen dolgok, ezt látni kell.

Szóval, folytassuk a motoros utazást, ugyanis azért vagyunk itt, nem? Innen már navigáció segítségével mentem vissza Karaganda-ba, mert gondoltam, vacsoráznom kellene valamit, és az út úgyis azon keresztül vezet északra. Beértem a központba és megvacsoráztam egy gyorséteremben, miközben fel tudtam tölteni egy pár videót is. Karaganda-ról el kell mondanom, hogy nagyon hangulatos. Igazán, számomra stílusos. Ugyan jól láthatóak a Szovjet építészet remekművei, de ezek patinát, hangulatot kölcsönöznek a városnak. Azt is meg kell említenem, hogy bármelyik volt Szovjet tagköztársaságban, abban az időben a városokba, és a falvakba vezető utak mentén is rengeteg fát ültettek. Na, ezek mára már gyönyörű, hatalmas fákká növekedtek és gyönyörűek. A városok tele vannak parkokkal, fákkal, ligetekkel, virágokkal. Nagyon zöldek, szépek és gondozottak. Még a legnagyobb szárazságban is viszonylag szép a füvük és a várost díszítő virágaik.

Megtalálható itt minden modern csoda épület is, de jól megférnek a szocreál bérház tömbökkel. Bár Almaty szebb helyen fekszik, ennek ellenére nekem Karaganda mégis jobban belopta magát a szívembe. Az is érdekes volt, hogy találkoztam angolul beszélő emberekkel, akik kérdezték, hogy hogy tetszik Karaganda, és amint mondtam, hogy nekem jobban, mint Almaty, rendkívül büszkék voltak, és megköszönték.

Addig időztem itt, míg beesteledett és még csak szállásom sem volt. Természetesen van hotel, de a tervezett költségvetésem már eléggé felborult, így hát csak a sátrazás jöhetett szóba. Szóval irány észak. Naviba beütés nyeregbe pattanás. Egy ideig minden rendben ment, amikor elérkeztem az első építkezés miatti útlezáráshoz. Na innen parkolókon, off-road-os utcákon keresztül fél órámba tellett,mire megtaláltam a kivezető utat. Ekkor volt már legalább 10 óra, korom sötét. Még szerencse, hogy Almatyban megjavították a fiúk a ködlámpáimat, így legalább már jól láttam.

Viszont, újabb probléma kezdte felütni a fejét. Ahogy lehűlt a levegő, a motor alapjárati járása elkezdett egyenetlenebbé válni és néha leállt. Amikor már koromsötétben lementem az útról, figyelnem kellett, nehogy visszaengedjem a gáz kart, mert félő, hogy leáll. Indulni indult, azzal nem volt gond. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de hát már ideje volt aludni. A sátrat fejlámpával, rekordidő alatt felvertem. Mindössze 20 percbe tellett és már be is bújtam. Zavart ez a motor probléma, így a telefonomon lévő manuál segítségével próbáltam megfejteni, hogy mi lehet a hiba. Sokra nem jutottam. Gondoltam, hogy elérem Omszkot, ott lecserélem a gumikat, majd irány Novoszibirszk, BMW szerviz. Másnap reggel, a motor mintha megjavult volna. Semmi gond. Na, ez azután igazán aggasztott. mivel olyan hiba nincs, ami magától csak így megjavulna, de nem volt mit tenni, irány észak. Menet közben a motorral nem volt gond. Útközben az út egy szép tó mellett haladt el. Gondoltam, hogy Omszk úgyis messze van, inkább megállok horgászni. Le is mentem a tó partjára és nekiláttam. Gondoltam akár itt is alhatok, nagyon kellemes hely volt. Hát 4-5 órát horgásztam, de még csak kapásom sem volt. Megjött két sporttárs és mondták, hogy bár lehet a tóban más halat is fogni, mint a csuka, de azzal van tele. Úgyhogy összepakoltam és még egy pár száz Km-t megtettem Omszk felé. Bár semmit nem fogtam, de mégis kiválóan éreztem magam. Jó volt lazítani. Az éjszakai szálláshoz közeledve (ugye ilyenkor mindig lemegyünk a betonútról, és keresünk egy eldugott helyet) egy dombra való felkaptatás során megfeledkeztem a motor alapjárati problémájáról és a motor leállt. Ejnye a mindenit ennek már fele sem tréfa.

Másnap, határátlépés. Sima ügy volt, szóra sem érdemes. Az Orosz határőr a regisztrációs papírral kapcsolatosan próbált valami információt kiszedni belőlem, de mivel nem jutottunk közös nevezőre, azaz halvány gőzöm nem volt, hogy mit akar, feladta és továbbengedett.

3 óra felé beértem Omszkba és megtaláltam a helyet, ahol a gumim volt. Ez a hely az omszki 45-ös Motoros Klub telephelye volt, ahol javítottak is. Ott lecserélték a gumikat, amelyek az ígérethez hűen meg is érkeztek és vártak rám, majd nagyon precízen ki is centrírozták a kerekeket. Mondtam nekik, hogy még ma továbbindulok Novoszibirszkbe a BMW-hez, mert magyaráztam nekik a problémát. Igazán rendesek voltak. Egyből felhívták a novoszibirszki BMW-t és beszéltek velük. A vonal túlsó végén csak hümmögés volt a válasz, hogy ők csak kisebb dolgokat tudnak megjavítani, mint fékbetét, gumi csere, üzemanyag szűrő, ha van nekem stb. Mondom ezeket én is meg tudom csinálni és a garázsom felett nem ágaskodik a hatalmas propeller és nem számítok fel méregdrága óradíjat sem.

Ekkor jött Ctepan Tronckij, szerintem a klub vezetője. (Itt megadom az elérhetőségét is, ha bárkinek szüksége lenne rá ezen a területen. E-mail: 45mc@mail.ru, Tel.: 8 (3812)380 977, cím:GPS: 54.932901; 73.425290.) Angolul sajnos nem beszél, de ha már ott van valaki, szakmailag a toppon van. Szóval, megjön Ctepan. Ecsetelem neki a problémát és elmondtam, illetve elmutogattam, hogy mit javítottak a motoron. Segítségemmel fél óra alatt megszabadítottuk a motort a burkolataitól (ekkor már volt Kb. este 8) és egy pillanat alatt levette a hengerfej feletti műanyag burkolatot, ellenőrizte a gyújtást és a szelephézagokat, mind rendben volt, majd a befecskendező részt szedte darabokra és karburátor tisztítóval kezdte átmosni, mire rengeteg fekete kosz jött ki. Az történt ugyanis, hogy Biskekben is átmosták ezt a részt, de egy elemet nem szereltek le és a karburátortisztító, ahogy bejutott oda, úgy onnan elkezdte leoldani a kormot, nevezzük így. És ez okozta a problémát, plusz a levegő hőmérséklet szenzort is átmosta ezzel a tisztítóval. Éjfélre, motort össze is raktuk és csodásan jár. Időközben elég sok motoros érkezett. Ez úgy látom egy találkahely is a motorosok számára. Megvacsoráztattak, nagyon finom Bors levest ettem. Jött a fizetés ideje. Már kezdtem magam rosszul érezni, mert igazi családtagként kezeltek. Beigazolódott, amitől tartottam. Nem fogadott el pénzt. Egy vasat sem. Megígértette, hogy amikor jövök visszafelé, megállok, és megiszunk valamit. Ennek nem mondhattam nemet. Nagyon szimpatikus srác. Nyelvi nehézségek vannak, de nagyon rendben van.

Szóval éjfélkor már nem vágtam neki az útnak, és kerestek nekem egy hostelt a környéken. Barátságos az ár, a hostel és a személyzet is. Először úgy gondoltam, hogy csak egy éjszaka lesz, de inkább maradtam kettőt, hogy a blogokkal utol tudjam érni magam. Innen ugyanis szerintem csak Irkutszkban lesz lehetőségem blogolni. Egy egész nap csak a bloggal foglalkoztam. Volt itt egy lány is, aki Magadanból való, és mondta, hogy Augusztus végén már igencsak havazásveszélyes a hely. Úgyhogy ez el is döntötte a dilemmámat. Irkutszk és onnan haza. Mondták a srácok, hogy ez is Szibéria, mi a francot akarok én Magadánban. Az olyan messze van, hogy már nem is létezik. Úgyhogy irány Mongólia, majd haza.

A csukás horgásztó / The fishing lake

A csukás horgásztó / The fishing lake

Kar-Lag múzeum

Kar-Lag múzeum

Ez egy szimbólum. A Kazak szívek törését szimbolizálja és a béke jelképét a galambbal. / This is a symbol. It symbolizes the broken heart of the Kazak Nation and the freedom with the pigeon

Ez egy szimbólum. A Kazak szívek törését szimbolizálja és a béke jelképét a galambbal. / This is a symbol. It symbolizes the broken heart of the Kazak Nation and the freedom with the pigeon

DSC_5434-1

A kéz megkötve, de szabadulni akar. / The hands are tied, but want feedom.

A kéz megkötve, de szabadulni akar. / The hands are tied, but want feedom.

DSC_5439-1DSC_5441-1

A festmény, eredeti. Az egyik táborban lévő nűvész festette. Nincs rajta név és dátum, mert nem lehetett, így máig ismeretlen a művész. / This painting is original. An artist painted it, who was in one of the camp. Of course no name and date, since it wasn't possible at that time.

A festmény, eredeti. Az egyik táborban lévő nűvész festette. Nincs rajta név és dátum, mert nem lehetett, így máig ismeretlen a művész. / This painting is original. An artist painted it, who was in one of the camp. Of course no name and date, since it wasn’t possible at that time.

DSC_5458-1

Magyar nevek a statisztikában. Természetesen ciril betűkkel írva. / ungarian names in the statistick written with Cyrillic letters

Magyar nevek a statisztikában. Természetesen ciril betűkkel írva. / ungarian names in the statistick written with Cyrillic letters

Magyar katona / Hungarian soldier

Magyar katona / Hungarian soldier

DSC_5467-1DSC_5473-1DSC_5483-1DSC_5484-1DSC_5491-1

Omszk motor szervíz

Omszk motor szervíz

Motoros Klub Omsk

Motoros Klub Omsk

Motor szerviz Omszk

Motor szerviz Omszk

18.000 Km TKC80, csak kopott. Természetesen első gumi, de kezdett repedezni sem. / After 18.000 Km TKC80. Just work. Didin't start cracking and no pieces falling off.

18.000 Km TKC80, csak kopott. Természetesen első gumi, de kezdett repedezni sem. / After 18.000 Km TKC80. Just work. Didin’t start cracking and no pieces falling off.

18.000 Km után a Heidenau. Részek törnek ki belőle. / After 18.000 Km the Heidenau. Parts are chiping off and cracking.

18.000 Km után a Heidenau. Részek törnek ki belőle. / After 18.000 Km the Heidenau. Parts are chiping off and cracking.

Kép 005-1Kép 012Kép 013Kép 013-1

Rendkívül kedves néni. Nála reggeliztem és kávéztam / Very, very nice lady. I had breakfast and coffee at her place

Rendkívül kedves néni. Nála reggeliztem és kávéztam / Very, very nice lady. I had breakfast and coffee at her place

Kazak-Orosz határ

Kazak-Orosz határ

18.000 Km. Heidenau K60

18.000 Km. Heidenau K60

In the morning I prepared my delicious noodle breakfast. I felt fantastic. I had a good night sleep and good rest. The night was a little bit chilly, but not cold. However I promise myself every day that I will get up early in the morning and take some photograph of the sun rise, but I could never keep my promises. Maybe it is better not to make promises even to myself. So I loaded up the bike and hit the road. There is not much to write about the road. The scenery was absolutely gorgeous. The land was shining in it golden yellow color. It wasn’t corn field, (there is not enough rain for corns), but just dry grass. It was beautiful. As far as you can see, you saw the yellow field. This natural beauty was just immersive. I cannot really explain why, but this land has its own prettiness. Of course, when I’m writing this, the weather is nice and warm. I wouldn’t like to camp here in winter time when the temperature is -30 C degrees and the wind is gusting with it 50-60 Km/h. It would be unbearable. However now I’m riding my bike in a soft tail wind and enjoying the dreamland. My bike is running like new and my mind is going all over the place. Once I found myself singing old Hungarian songs. Luckily nobody hears me, because my voice is not like Elvis Presley’s. I like it and the time passes by fast.

As I approach Karaganda, I start asking people where I could find the Kar-Lag museum (this is the museum of local Gulag political prisoner camps). I found the village name called Dolinka on the net, but my GPS couldn’t recognize it and I do not have a map of this north part of Kazakhstan. People were sending me left and right to all over the place and when I got there I received the answer every time, that it was a Kar-Lag, but not anymore. Due to the fact that my Russian language still not improved to the level where we could have a good or fair communication, I didn’t understand what is going on. How can it be at so many places? Are they constantly moving, or what the hell is going on? I always found some memorial places at every location, but not the museum. I didn’t give up, because I knew it must be here somewhere. If I could wait 7 weeks in Bishkek, I should be able to find this as well. This would have been the highlight of my Kazakhstan trip, so I WANT TO SEE IT. I thought I will ride into Karaganda and I will ask there as well. Finally I got some use of the local police force, and not only pumping money into their pocket. So I stopped at a police car and asked. Finally somebody knew where Dolinka is. The policeman drawn a map on the back of my map, and he did it so well, he could work as a topographer. He knew every road turns, signs and he explained to me so well, what type of statue I will see, where to turn right and left etc. Dolinka is about 30-40 Km from Karaganda. From the place the police was, it was a little bit longer, because I was on the other side of town and I had to take some off-road sections as well. Here ÍI experienced that I do not need to go to the BAM road in Siberia to go across on collapsed bridge. This bridge was once part of a paved road, but it collapsed. The center part was really collapsed, but it wasn’t a high bridge. Maybe, it was about 3m above the water. It was closed, but nobody was there and I saw it would be a fairly long detour, so I thought it should hold the bike without any problem.  So I went for it and nobody saw it. It wasn’t a really big deal, but if I couldn’t have made it, it could have been a major deal, because it was well signed and officially closed.

Finally I reached the village, my dear Dolinka. Here I went into jail. Not with the bike, the bike I left outside. So I just walked in. I saw a guard tower on the net and I recognized it. Only one thing made me unsure, that I couldn’t see the white building, which I also saw on the net. So I saw a door and went in. I was loudly saying ZDRASTVUITE, ZDRASTVUITE, but no answer. I felt a little uncomfortable, when I entered a door, I didn’t see and door handle from inside. So I couldn’t go out. I entered a hallway and I saw another steel door. Next to the door there was an opening, covered with steel bars. I was saying HALLO, HALLO, even more loudly, when a lady started talking to me. We couldn’t see each other, but I could hear her, she is talking to me and I didn’t have aclue what she was saying. I felt like a mice in a trap. I couldn’t go either way. So I went back to the first door and started banging on it and finally it opened. Outside people in uniform were waiting for me. STOJ! STO TU GELAES? (Stand still! What are you doing here?) Sounded the question. JA SMOTRIT KAR-LAG MUSEI (I, to see, Kar-lag museum). They started smiling and luckily were friendly and told me which way to go. As I found out the building was once part of the Kar-Lag camp, but today operates as a prison. So, I on my own entered the jail, luckily not sentenced and I didn’t need to spend a lot of money on expensive layers either.

So I headed to the museum. I found it fairly quick, since it was about 1 Km from this place. I quickly locked the bike because it was about 4 PM and the place was open till 5PM. They had to work som overtime because of me, but they will get over it.

As soon as I got in I paid 1700 Tenge, which contained the entrance fee and the personal English speaking guide as well. Then my time travel has begun. The building has never been the camp itself, but it was the administrative center of the surrounding 24 labor camps. This is the place where the orders and instructions were handed out. Now I found out why I was sent to different places saying that Kar-Lag is here and there. One of the 24 camps was there at that time and understandably it is not operating anymore. So everybody was right. Since this building is the museum, they furnished the building in three floors with spectacular exhibitions. My guide spoke good English, so the whole tour was enjoyable. The exhibition was not only about the Kar-Lag, but more about the history of the Kazak Nation. How the politics forced these people to settle in villages, because before they were living a nomadic life style and guided me through all the way to the present. Of course the whole exhibition was concentrated around the how they tried to change the political minds of the people.

I saw different exhibitions regarding medical rooms, torture chambers and methods etc.

It was very interesting to see through paintings how the political propaganda of Stalin Comrade was working. Pregnant women were separated and they could hold their children until 3 years of age. Then they were separated and started the brain washing for the children. Your parents are the enemies of our country and you must work and die for your Socialist mother country. These type of dogmas were taught to the kids and some of them when grew up and the parents were freed after the death of Staling, the kids couldn’t even talk to the parents anymore. In the main time on the paintings Stalin was walking on the grass field with full of flowers and hold the kids hand.

I think at that time these camps shouldn’t even need to be guarded. There is nowhere to go. Huge distances and you couldn’t find water and food. Sumer time the heat, while winter time the cold would kill them anyway. So these places were excellent for forced labor. They were working mostly in mines.

This tour was really astonishing and shocking to me. I would need to mention the high quality of the museum. Once I entered into one room and I almost said hello to the wax person working there. But, it is enough of this. Whoever is interested in this, it’s a must see.

Let’s get back riding the bike, since this is the reason I’m here isn’t it? From here the navigation took me into Karaganda, because I needed to eat something. As I entered the center of the town, I had a dinner in a fast food restaurant and I could upload some videos as well. I have to say about Karaganda, that it is a nice city. You can see the old Soviet apartment buildings, which give a character and style to the city. I also need to mention that in whichever old Stans I was going through, the Russians planted a lot of trees in towns and on the side of the roads entering the city or village. By now these trees provide a nice park feeling to the cities and villages. Everything is green and well maintained. Even if there is no rain, the grass is green, the parks are nice and the flowers are well taken care of.

You can find here the modern and the old Soviet building apartment blocks beside each other.

 However Almaty surrounded by mountains, but in spite of this, I liked Karaganda much better. It was interesting that when I met English speaking locals and they asked how I like Karaganda and I told them that I like it more than Almaty, they were proud and thanked to me.

I spent so much time here that it become dark and I didn’t have a place to sleep. Of course there were many hotels, but my budget is busted, so it wasn’t a question, I need to hit the road and sleep in tent. I set my navigation and got going. Everything was OK for a while until I reached a construction site which blocked the road. From here I was going through parking lots, unpaved roads. It took me about half n hour until I found the road taking me out of the city. At this time it was about 10PM and pitch dark. Luckily the guys in Almaty repaired my fog lights so I could see fairly good.

However a new problem stared with the bike. As the temperature cooled off, the idling speed of my bike was going all over the place. It was sometimes high, sometimes stalled. When I was looking for a camp spot off the road, I had to pay attention not to let the throttle back, because the bike possibly stalls. It started without an problem, but I didn’t know what the problem was again. I pitched my tent using my headlamp in 20 minutes and I went in. I was concerned with this problem again, so I started looking the maintenance manual installed on my telephone. I couldn’t find out anything. I thought I will reach Omsk and get my tires changed and head to Novosibirsk, to the BMW dealership and service. The next morning the bike was running well again. Now this is what made me really concerned, because it cannot just fix itself. The problem must be still there somewhere, I just don’t know where and this way it will be difficult to find. During riding, the bike run fine. On my way to Omsk I saw a beautiful lake and I thought I will stop and fish a little bit. It will be good to do something else, but riding the bike. I got off the pavement and parked the bike on the lake side and started fishing. It was a really nice place. I fished for about 4-5 hours, but didn’t catch anything. Two other fishing sportsmen arrived. They told me that sometimes other fish can be caught as well, but there is mostly pikes are in the lake.

So I got my staff together and rode for another few hundred Km towards Omsk. Even I couldn’t catch anything, I really enjoyed it. It was great. When I was getting close to my camp site, (at this time we get off the paved road and try to find a quiet spot), I completely forgot that I still have problem with the bike and the bike stalled again.

Well this is not a joke anymore.

The next day I crossed the border between Kazakhstan and Russia. It was very simple, I will not mention in detail. Only one thing when a Russian border guard tried to get some answers from me regarding my registration document, but since we just couldn’t understand each other, I did not have a clue what he wants, he got tired of it and let me go.

Around 3PM I arrived to the place in Omsk where my tires were waiting for me. This place is the home of the Omsk 45 Biker Club. They changed my tires which were really as promised, waiting for me. The also balanced my tires in the old fashion way. No balancing machine. I told them about my problem with the bike. They called the BMW Service in Novosibirsk and talked to them. On the other side of the line they kept very quiet. They told that they can only repair small things like brake pads, tire change, fuel filter change etc. I said that I do not have a bid BMW sign on the top of my garage, but I can do these as well and I wouldn’t even charge tremendous money to do the job. Then Ctepan Tronckij arrived. I think is the founder of the club, or the owner of the shop. (Here I will give his contacts as well, maybe somebody will need it: E-mail: 45mc@mail.ru, Tel.: 8 (3812)380 977, GPS: 54.932901; 73.425290.) He unfortunately doesn’t speak English, but if you get there, you will manage. Technically he is on the top. So Ctepan arrives. I explain my problem to him, or rather using my hands and feet, so he can understand and explained what was done to my bike in Bishkek. With my help in about a half an hour took all covers off from the bike (at this time it was 8PM) and he took off the cylinder head cover, checked the valve clearances and timing and he took off the part where the injector is. He took it apart and washed it through with carburetor cleaner. A lot of black carbon deposit was washed out. What happened, is that the guys washed it out in Bishkek as well, but didn’t take off one part of it and as the carburetor cleaner got into that area, started to take off the deposit and slowly this deposit got into a place where caused the above mentioned problem. He also washed the air temperature sensor as well. By midnight we put the bike back together and the bike runs like new.

In the main time a lot of other motor biker arrived. I think this place is kind of a get together for bikers. The even made me have dinner with them. I eat the famous Bors soup. We got to the time when I had to pay him. I didn’t feel good about this. Well, from whatever I was afraid off, it came true. He didn’t accept any money for the whole thing. The tire issue is different. He made me promise that when I come back, need to come through Omsk anyway and we will have a beer together. I couldn’t say not to this invitation. He is a really nice guy. Even with having language difficulties, he is OK. They looked for a hostel for me near the shop. I didn’t want to leave at around midnight.

The hostel is new, the staff is friendly. First I thought I will stay only one night, but I thought I need to write the blogs and post them as well and from here, it will be most probably Irkutsk where I will have an opportunity again. So I stayed here for two nights. One whole days just for blogs and data transfer. At the bikers place there was a girl, who is from Magadan. She told me that near the end of August slight snow is not unusual. So this helped me make my final decision. Irkutsk and home. I will not go further east. The guys were asking me. Omsk is Siberia as well, what the hell I want to do in Magadan. That is so far, it does even exist.

So head to Mongolia and turn the bike towards home.

Reklámok

2015. 08.13-15. Almaty-Charin Canyon-Burubaytal

Reggel ismét változtattam a terven. Hát a tervek azért vannak. Nem? Ahogy ráültem a motorra, gondoltam Kazahsztán egy sztyeppés sivatag. Nem is láttam semmit belőle. Úgy döntöttem, hogy rászánom azt az oda-vissza 500 Km-t és megnézem a Charin Kanyont. Az Almaty-ból kivezető út is ugyanúgy, mint a bevezető forgalmi dugókkal volt tele. 1,5 órán át araszolgattunk, mire kijutottam. Gondoltam, irány a kanyon. A kanyonba a bevezető 10 Km-es út off-road. Nem nehéz, de a motorra nézve rázós. A nemzeti park bejáratánál megkérdeztem, hogy lehet-e ott kempingezni. Mondták, hogy természetesen. Így kifizettem 700 Tengét, és irány a lejárat. Azt ugyan nem kérdeztem, hogy motorral is le lehet-e menni, mert természetesnek vettem. A fennsíkon turistákat szállító terepjárók voltak. Az egyiktől megkérdeztem, hogy hol találom a lejárót. Meg is mondta, mire nekivágtam. Mentem jobbra-balra, de csak nem találtam a levezető utat. Egyszer felkaptattam egy dombra, és még szerencse, hogy a tetejéhez közeledve visszaengedtem a gázt, mert az út, nem vezetett sehova. Illetve vezetett, de nem biztos, hogy élve megúsztam volna. A motor biztosan maradandó sérüléseket szenvedett volna. A domb tetejétől, csak szakadék volt. Valószínűleg az csak egy fényképezési pont lehetett. Mint utólag kiderült, kőomlás miatt a levezető út motorral járhatatlan, ezért le van zárva. Csak gyalogosan lehet lemenni. Úgyhogy készítettem egy pár felvételt, majd kijöttem a kanyonból. Mindenképpen le akartam menni a folyóhoz, úgyhogy megkerestem a folyót, átmentem a hídon, majd azt követően jobbra találtam egy lejárót. Azon elértem a folyó partját. Tökéletes kempinghelyre bukkantam. A folyó nagyon erős sodrású, úgyhogy csak megmártózni és mosakodni tudtam. Találtam tűzifát is, mert a Kazakok szerintem ott egy piknikezhettek és egy birkát mészároltak le. Gondolom ahhoz vihettek tűzifát és hagytak ott. Szóval tudtam tábortüzet is rakni. Egy szikla tövében vertem fel a sátrat, tökéletes helynek gondoltam. Este a tábortűz mellett ücsörögtem, amikor elkezdett feltámadni a szél. Először nem is tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki, de miután viharossá kezdett válni, bevonultam a sátorba. A sátrat megerősítettem, amennyire csak tudtam, de még így is nagyon tépte. Egyszer csak hallom ám, hogy kisebb köveket is hoz a 20-30m magas, mellettem álló szikla tetejéről. Azután később már nem csak apró köveket, hanem nagyobbakat is. Egy pár sajnos majdnem akkora volt, mint az öklöm, úgyhogy a sátor bár a szél tépázását jól viselte, ezeknek az éles köveknek nem tudott ellenállni. Ekkor már nem volt lehetőségem a költözködésre. Már az is megfordult a fejemben, hogy bukóban alszom, védve a fejemet az esetleges kövektől. Ettől azért később eltekintettem. Végre a szél alábbhagyott és elaludtam. Reggel, amikor ébredtem már esett az eső. Bár maradni szerettem volna még egy napot, de esőben nem sok értelmét láttam, és összepakoltam. Utólag gondolkodtam azon, hogy milyen szerencsém volt, hogy a kövek, amelyek nem érték a sátrat, a motor mellett csapódtak be, és egyetlen olyan kő sem érte a motort, amelyik kárt tudott volna benne okozni.

Magamra vettem az esőruhát és útnak indultam, Karaganda felé. Bár Karaganda innen Kb. 1300 Km, megpróbáltam annyira megközelíteni, amennyire csak lehetséges. Az eső a nap nagy részében szakadatlanul esett. Almaty-n keresztül végig dugó volt, csak úgy, mint amikor Biskekből érkeztem és amikor Almaty-ból a kanyon felé indultam. Úgy látszik itt ez a normális. Legalább 2 órán keresztül araszolgattunk, mire végre kijutottam. Az egyik autós az ablakon kiadott nekem egy horgolt keresztet. Nagyon aranyos volt és kedves gesztus. Kesztyűben próbáltam belegyömöszölni a kabátom zsebébe.

Az úton ismét feltámadt a szél. Viharos oldal-szembe szélben motoroztam. Láttam, hogy fogytán a benzin, úgyhogy gondoltam a következő benzinkútnál megállok és tankolok. Be is gurultam, azonban itt nem volt áram. Kérdeztem, hogy mikorra várható, de mondták, hogy lehet, hogy órák, vagy lehet, hogy másnap. Nincs áram, nincs benzin. Kérdeztem, hogy milyen messze van a következő benzinkút. Mondták, hogy 130 Km. Annyi benzinem már nem volt, úgyhogy innen csak tankolás után tudok továbbhaladni.

Átmentem az utca túloldalára és megebédeltem, egy nagyon kedves, az a kedves nagymama típusú néni volt a tulaj. Sült bárány hús, főtt krumpli, hagyma. Úgy látszik itt ez valami nemzeti étel, viszont nagyon finom volt.

Ebéd után visszamentem a kútra, hátha tudok valami benzint kuncsorogni a kezelőtől, mivel neki benzines volt az autója. Hát nem nagyon állt rá a dologra, pedig mondtam, hogy nekem csak 4 l kellene. Viszont begurult egy tartálykocsi és leengedte az üzemanyagot a földalatti tartályba. Egy fiatal srác, valami köze lehetett az elektromos szerelőhöz, aki az áramkérdésen dolgozott, mert időnként oda telefonált és érdeklődött, de semmi pozitív fejlemény nem volt. Viszont Ő megbeszélte a kutassal, hogy mivel csak egy pár literre lenne szükségem, kiveszik a földalatti tartályból üvegekbe és azt eladják nekem. Én örültem neki. Meg is kaptam 6 liter üzemanyagot, amivel már nyugodtan útra keltem. Elértem a következő benzinkutat, de tt viszont, benzin nem volt. Kérdeztem, hogy milyen messze van a következő kút, mondta a férfi, hogy 60 Km. Hát gondoltam, annyi lehet, hogy még van a tankban, ha óvatosan vezetek. Így a tempóm 90 Km/h és szerencsére elértem a következő kutat is, ahol már minden rendben volt. Teletankoltam a fő tankot, és a tartalék tankba is tettem 5 l-t. Ekkor már késő este volt és bevonultam a Balqash tó közelében lévő sivatagba, hogy éjszakára letelepedjek. Nagyon jó aludtam. Másnap reggeli, majd irány Karaganda.

Karaganda innen már neccesen ugyan, de akár elérhető távolságra is lehetett. 680 Km. Az út jó volt, kivéve a tó körüli részeket, úgyhogy jól haladtam. Be kellett mennem az egyik városba, mert már elfogyott a készpénzem. Találtam is egy bank automatát. A bank előtt kettő öböl szerűség volt, és az egyikben megálltam. Mint később kiderült, én a buszmegálló öblében álltam meg, nem pedig a parkolóban. A kettő ugyanúgy nézett ki, de nem vettem észre a táblát. Jött is a szerv pénzre kiéhezve. Elkezdte magyarázni, hogy ez mekkora kihágás és mutatta a táblázatot, hogy ez 10.000 Tenge, ami 15.000 Ft. Szerintem direkt készítenek ilyen táblázatokat, hogy ezzel lehessen kábítani az autósokat. Mondta, hogy üljek be az autójuk hátsó ülésére. Akkor már tudtam, hogy ez nem más mint pénzt akarnak,. de az utcán nem adhatom nekik oda. Úgyhogy 5.000-ben megállapodtunk, de mivel rutintalan vagyok az ilyen helyzetekben, szerintem olcsóbban is megúszhattam volna. Ezen már nem segíthetem, úgyhogy, visszamentem a bankba, hogy vegyek ki még egy kis pénzt. Karagandát, nem értem el, de egy sztyeppés területen vertem sátrat. Éjszaka a csillagok fotózásával bíbelődtem, amíg teljesen lemerült a fényképezőgépem. A gép szerintem tönkrement, na, nem a csillagok fotózása közben, hanem szerintem a portól, ami belekerülhetett. Ugyanis néha a színek elmásznak, és ha egy kicsit gyengébb a fény, akkor egyszerűen az automata fókusz homályos képeket készít. Úgyhogy manuálisan próbálok fókuszt állítani, hogy legalább valamelyest éles képeim legyenek. Otthon majd szervizbe kell vinnem az öreg masinát.

 Kép 005-1

Imádom ezeket az öreg elhagyatott gyárépületeket. / I love these old abandon factories.

Imádom ezeket az öreg elhagyatott gyárépületeket. / I love these old abandon factories.

Charin Canyon

Charin Canyon

Charin Canyon

Charin Canyon

DSC_5185-1DSC_5408-1DSC_5401-1DSC_5372-1DSC_5355-1

Imádtam ezt a helyet. Tökéletesen csendes, nyugodt táj. / I loved this place. It was fantastically quiet and peaceful.

Imádtam ezt a helyet. Tökéletesen csendes, nyugodt táj. / I loved this place. It was fantastically quiet and peaceful.

Mostantól egy Magyar bankó is felkerül a falra. Én voltam az első Magyar, aki erre tévedt. / From now on a hungarian money will be sticked on the wall as well. I was the first Hungarian, who was wondering around here.

Mostantól egy Magyar bankó is felkerül a falra. Én voltam az első Magyar, aki erre tévedt. / From now on a hungarian money will be sticked on the wall as well. I was the first Hungarian, who was wondering around here.

DSC_5312-1

Leróttam kegyeletemet egy motoros társam amléke előtt, aki sajnos ma már az örök vadászmezőkön motorozik. Ami nem tetszett, hogy egy mai motoros (ismerem) úgy gondolta, hogy az emlékhely egyenlő a reklámhellyel, és a saját matricáját ragasztotta rá. / I stopped and remembered of a biker, who is riding his metal horses on the eternal hunting fields.

Leróttam kegyeletemet egy motoros társam amléke előtt, aki sajnos ma már az örök vadászmezőkön motorozik. Ami nem tetszett, hogy egy mai motoros (ismerem) úgy gondolta, hogy az emlékhely egyenlő a reklámhellyel, és a saját matricáját ragasztotta rá. / I stopped and remembered of a biker, who is riding his metal horses on the eternal hunting fields.

Temető / Cemetery

Temető / Cemetery

Ez a kép akár a balatonparton is készülhetett volna. / This photograph could have been taken in the lake Balaton in Hungary.

Ez a kép akár a balatonparton is készülhetett volna. / This photograph could have been taken in the lake Balaton in Hungary.

Hatalmas távolságok és szuper vonat. / Extremely long distances and an exceptionally good train.

Hatalmas távolságok és szuper vonat. / Extremely long distances and an exceptionally good train.

Szükségtáborhely a sivatagban / Campsite in the desert.

Szükségtáborhely a sivatagban / Campsite in the desert.

A sátoron tátongó lyukakat próbáltam befoltozni matricákkal. Hát eémondom, hogy a kettő nem nagyon takarta be. / I tried to patch up the holes on my tent with my stickers. I have to tell you, that the two couldn't really completely cover them.

A sátoron tátongó lyukakat próbáltam befoltozni matricákkal. Hát eémondom, hogy a kettő nem nagyon takarta be. / I tried to patch up the holes on my tent with my stickers. I have to tell you, that the two couldn’t really completely cover them.

Naplemente / Sunset

Naplemente / Sunset

DSC_5261-1

Az út, aholo nincs út / The road, where is no road.

Az út, aholo nincs út / The road, where is no road.

Elmélkedés az élet nagy dolgairól / Meditating abouit the important things in life

Elmélkedés az élet nagy dolgairól / Meditating abouit the important things in life

Itt wolt az ominózus eset, ahol a köveket lesodorta a szél / This is the place where the rocks were blown off the cliff.

Itt volt az ominózus eset, ahol a köveket lesodorta a szél / This is the place where the rocks were blown off the cliff.

IIdeiglenes hűtő. Vodka és VODA. / Temporary fridge for Vodka and VODA.

IIdeiglenes hűtő. Vodka és VODA. / Temporary fridge for Vodka and VODA.

A folyó melletti táborhely. / My campsite by the river.

A folyó melletti táborhely. / My campsite by the river.

DSC_5208-1

Charin Canyon

Charin Canyon

Charin Canyon

Charin Canyon

In the morning I changed my plans again. That’s why plans are for, isn’t it? Since Kazakhstan is mostly covered with steppe or desert, therefore there is not much to see from the road. Since I’m here, why not to go to the Charin Canyon, since it is only about 500 Km back and forth. So I set my new goal. Going out from Almaty, was the same as when I was entering from the other direction. It was one big traffic jam. I was in first gear for 1,5 hour. The road to the canyon was OK, and the entrance gate of the National Park was about 10 Km off-road from the pavement. This road wasn’t too difficult, but it was bumpy. I stopped at the gate and I asked whether I can camp down in the canyon. They said, yes, no problem. So I paid the 700 Tenge entrance fee and drove in. I didn’t especially asked whether I can go down with the bike, but I thought it is obvious. On the plateau I saw car drivers waiting for tourists. I asked one of them, where is the road going down to the canyon. As he told me which way to go, I was going around and around, but I still couldn’t find it. Once I went up a hill, and I was lucky that I let the throttle back, because it must have been just a lookout point, because that was a cliff, not the top of the hill. That road could have taken me down to the bottom of the canyon, but I’m not sure I would have made it down alive. The bike surely would have suffered serious damage. So I took a few photographs and left the canyon. Since I found out, that the road is covered with huge rocks, that is why it was closed and impossible to go down with the bike.

I still wanted to camp b the river, so when I crossed the bridge, I found a road going down. So I went for it. By the river I found a really nice camping spot. The river was really strong drifting, so swimming wasn’t possible, but it was good for getting me cleaned up a little bit. I found some firewood as well, because I think locals were using this place for their camp site as well and the slaughtered a sheep here and to cook that, they brought their own fire wood. So I could make my campfire. As I was sitting beside the fire, the wind started getting stronger and stronger. At first it didn’t bother me too much, but later it was really getting to be a storm. I had my tent tied out well and went into the tent. It was not pleasant to stay outside. The wind was really tried to rip my tent apart. It got so strong, that smaller rocks were blown off the 20-30m high cliff next to my tent. As the wing got stronger, rocks, the size of my fist, were blown off the cliff. The wind didn’t make any damage to my tent, but the rocks came through my tent. At this time it was impossible to move from here. I was even thinking to get my helmet on for protecting my head. Finally I didn’t wear my helmet, because the wind slowly, slowly slowed down and I fell asleep.

In the morning, when I woke up, it was raining. So I had no choice but to pack up an leave. Later I was thinking how lucky I was, that none of the big rocks damaged my bike. All landed near the bike and not on it.

So I got my rain gear on and left towards Karaganda. However Karaganda was still for about 1300 Km from here, I tried to get as close as I could.  The rain was really coming down most of the day. Almaty, just as usual it was one big traffic jam. It seems like it is normal here. I was in the traffic jam for about two hours, when finally I could get out of town. One of the car drivers gave me a handmade religious cross and I was trying to put it in my pocket with my gloves on.

As soon as I left town the rain slowed down and the wind started blowing again. The side wind got really strong. I saw that I’m low in fuel, so I pulled into the next gas station. At this village the electricity was down. So, no power, no fuel. I asked when the power will be back, but they didn’t know. Maybe a few hours, or maybe tomorrow, was the answer. I asked how far the next gas station is. They told me about 130 Km. I knew that I do not have that much fuel in the tank, so I have to wait.

So I went across the road and had some lunch. The old lady was really nice, like a good old granny. The menu was roasted lamb, potato and onion. It was great.

After lunch I went back to the gas station and tried to make a deal with the man working there, to sell me at least 4 l of fuel. Well he didn’t really want to do that, but a tanker just pulled in. As soon as he off loaded, a joung guy, who I think had something to do with the power outage, because he was calling the electricians time to time to find out how things are going, off course never got a decent answer, tried to help me. He took 6 l of fuel out from the tanks with bottles and sold it to me.

I was really happy for this. So now I could hit the road again. I reached the other gas station and pulled in. The guy said he has not fuel. I asked how far the next one is, and 60 Km was the answer. I thought I might make it that far if I take it easy. So I reduced my speed to 90 Km/h and I reached  this station.

Here everything was fine and I fueld up my main tank and to be on the safe side, I put an additional 5 l into my spare tank as well. At this point it was dark, so I went off the road into the desert near the lake Balqash and I had an excellent good night sleep. In the morning I packed and headed towards Karaganda. The distance was about 680 Km from here, so, to reach Karaganda, seemed possible. I had to go into a city to withdraw some cash from an ATM. I found a bank and in front there were two places looked like parking areas, but nobody was parking there. Asd I found out, I stopped at a bus station, I didn’t notice the sign.

As soon as I was coming out from the bank, the officer arrived. He started telling me how big of a mistake I made and how serious issue this one is and started showing me a chart with different violations and different tariffs. He showed me that my violation will cost me 10.000 Tenge, which is approximately 50 USD. I think they purposely prepare a chart like this, so they can screw the drivers. Anyway they told me to sit into their car. At this moment I knew they just want money and I can not give it to the on the street. So we agreed in 5.000 Tenge, but because I do not have a lot of experience in this, I think I could have got away cheaper as well. So I had to go back to the bank and get some more cash.

At this day I didn’t reach Karaganda, but I found a nice steppe area, where I spent the night with trying to photograph stars. Millions and millions of stars were up on the sky. My camera I think is dirty and just doesn’t want to work properly. The autofocus makes blur images and sometimes the colors are not the best ones either. It the lights are OK then it makes sharp images. But in low light conditions, I have to use manual focus. If the object is too far, it is very difficult to see, whether it is focused or not. I will have to take my old partner to the service as I get home.

2015.08.07-08 És a kaland folytatódik / The show must go on

Biskek-Song Kul-Uzun Gyr, Kirgizisztán

Reggel érzékeny búcsút vettem a Nomad Hostel-től, ami otthont adott az elmúlt 7 hétben. Az ott dolgozók is mind sajnálták, hogy elmegyek, mert ez az idő alatt igazán a hostel részévé váltam. Reményekkel és izgalommal indultam útnak. Mikor busszal mentem Issuk Kyul tó felé, azon az úton, amelyen most terveztem menni, rengeteg rendőr volt és mind pénz gyűjtöttek. Aggódtam, hogy vajon hányszor fognak megállítani és mennyi pénzből fogom megúszni. Így minden esetben betartottam a sebességkorlátozásokat. Szerencsémre, egy rendőrrel sem találkoztam, úgyhogy nem kellett a Kirgiz rendőröket támogatnom. Aznap igazán meleg volt. 40 fok körüli hőmérsékletben motoroztam. A motor jól viselkedett csak egy hosszú emelkedőn gyulladt ki a vízhőfok lámpa. Megálltam, mivel úgyis ebédidő volt. Valószínű, hogy lejjebb kellett volna kapcsolnom, hogy a motor ne erőlködjön. Lehet, hogy mivel minden új, így könnyebben melegszik, amíg be nem járódik. A Song Kul tóhoz vettem az irányt. Ez a tó a világ második legmagasabban fekvő nagy kiterjedésű tava. A legnagyobb, azt hiszem,Bolíviában van. A tóhoz vezető off-road út 50 Km és igazán festői tájakon vezet keresztül. A tavat elérve, nagyon sötét eső felhők gyülekeztek, és mindenki figyelmeztetett, hogy az éjszakák hidegek, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egy jurtában szállok meg. A tulajjal hosszas alkudozás után tudtunk megegyezni, mivel szerintem irreálisan sokat akart kérni. Összesen 32 USD-t szeretett volna kapni a szállásért, vacsoráért és a reggeliért. Megegyeztünk 18 USD-ben. Fantasztikus vacsorát készítettek és a reggeli is remek volt. Este beindítottak egy aggregátort, gondoltam, hogy legyen világítás a jurtákban. Hát, nem. Rákötöttek egy valamilyen zenegépet és egy fiatal srác énekelt mikrofonba. Meg is dicsértem, mert élvezetes volt hallgatni. Remek hangja volt. Azt nem tudom miről énekelt, mivel valamilyen Kirgiz dalt énekelt és mindig a családjához fordult. Szerintem, lehet, hogy a kisgyerekének énekelt, vagy a feleségének. Csodálatos volt a naplemente, elég sok képet készítettem. A jurtámban lévő kiskályhát megrakták jak trágyával de semmi más nem volt, amivel tüzet gyújthattam volna. Hát gondoltam nem járnak túl az eszemen és addig-addig próbálkoztam, hogy végre sikerült tüzet csiholnom. A tűz melegét nem éreztem, mert hamar elaludtam. Tűz ide-tűz oda, fáztam éjjel. Az ágy rohadtul rövid és süppedős volt. Reggel 8-kor volt reggeli, majd sietve útnak indultam. Sajnos. Ugyanis a sietségben ott felejtettem a szuper fejlámpámat. Ezt csak a következő este vettem észre, és addigra már messze voltam.

Hát mindegy, irány Issyk Kul, de nem főútvonalon, hanem, hegyi úton. Indulást követően, hamar kigyulladt az üzemanyag jelző lámpám. Gondoltam ez nem probléma, mivel 50-60 Km-en belül el kell érnem a várost és ott majd tankolok. Már elmentem egy jó darabon, amikor gondoltam megnézem a navigáción, hogy milyen messze is van a város. Hát onnan még vagy 120 Km-re. Na ekkor már elkezdtem izgulni, mivel ennyi kilométerre tuti  nincs üzemanyag. Elértem egy kis falut, és addíg kérdezősködtem, amíg egy háznál adtak 6 l-t. Igaz, hogy csak 80-as oktánút, de mégis benzin. Onnan irány Narin városa, ahol megtankoltam 95-ös oktánú benzinből. Útközben még egyszer kigyulladt a vízhőfok lámpa, de ismét emelkedőnél. Szerintem, ha egy kicsit megkopik, akkor jó lesz, bár ez attól még nem tetszik. Viszont minden új, így jónak kell lennie. Narinból hegyi úton közelítem meg az Issyk Kul tavat. Nahát ez a táj, igazán mesébe illő. Fenyő erdő, patakok, sziklás hegyek, volt ott minden. Rengetegszer meg kell állnom fényképezni. Az út off-road ugyan, de nem túl nehéz. Egyszer megálltam, hogy készítsek egy-két fényképet és egy srác odajött hozzám, akivel egy párszor már megelőztük egymást, és meghívott piknikezni. Mondta, hogy innen Kb 10 Km-re lesz egy fehér jurta, ott álljak meg, mert a barátaival ott piknikeznek és örömmel látnak. El is fogadtam. 5 család minden hónapban összejön és együtt töltenek egy napot. Az egész délután nem szólt másról, mint evésről. Már besötétedett, és már tele voltam, de akkor hozták a főtt bárány húst. Mondtam, hogy már nem tudok enni, mert tele vagyok, de azt mondták, hogy ez helyi tradíció és meg kell kóstolnom, ezzel mondok köszönetet a vendéglátásért. Nem kell megennem az egészet, csak kóstoljam meg. Hát, ha még értetek kedves és szívélyes vendéglátást, akkor ez az volt. A főtt húst, amit nem tudtam megenni és még tettek hozzá, plusz főtt krumplit és odacsomagolták nekem, reggelire. Ezt úgy képzeltétek el, hogy kb. 1 Kg húst tettek oda. Nagyon élveztem a társaságukat. Viccesek voltak és igazán barátságosak. Mindenüket odaadták volna. Ami nagyon tetszett, hogy mennyire vallásosak és mennyire odafigyelnek arra, hogy ezt a baráti kapcsolatot megtartsák egymás között.

Már sötét volt, amikor a csapat elment és mivel ittam egy kis vodkát is, így sátrat vertem. Hát ekkor vettem észre, hogy nincs meg a fejlámpám. Ha beérek Karakolba, akkor veszek egyet. Ma továbbmegyek Karakol felé, és remélhetőleg túl is jutok rajta. Jó lenne átlépni a Kazak határt, de ezt majd meglátjuk.

DSC_5135-1 DSC_5096-1 DSC_5071-1 DSC_5068-1 DSC_5054-1 DSC_5052-1 DSC_5050-1 DSC_5044-1 DSC_5043-1 DSC_5033-1 DSC_5020-1 DSC_5015-1 DSC_5011-1 DSC_4961-1 DSC_4959-1 DSC_4958-1 DSC_4950-1 DSC_4894-1 DSC_4888-1 DSC_4867-1 DSC_4865-1 DSC_4855-1 DSC_4853-1 DSC_4847-1 DSC_4844-1 DSC_4834-1 DSC_4833 DSC_4830 DSC_5138-1 DSC_4773-1 DSC_4753-1 DSC_4744-1 DSC_4727-1 DSC_4712-1 DSC_4710-1 DSC_4698-1 DSC_4653-1 DSC_4652-1 DSC_4595-1 DSC_4584-1 DSC_4537-1 DSC_4523-1 DSC_4519-1 DSC_4457-1 DSC_4454-1 DSC_4429-1 DSC_4425-1

In the morning I said goodbye to the hostel which was my home for the last 7 weeks. All the workers there felt sorry that I had to leave, since I became a family member there. With a lot of hopes and excitement I left Bishkek. When I went to Issyk Kul with a bus, I saw a lot of police man on the road collecting money. I was concerned how many times I will be stopped and how much money I will need to give them. I obeyed all traffic rules and I was lucky I haven’t met any police at this time. The temperature was really hot, it was about 40 C degrees. The bike was running well and I had the red lamp, indicating the water is getting too hot, come on once only during a long uphill. I stopped and since it was lunch time anyway, I let the bike cool off. Most probably I should have shifted down so I wouldn’t make the bike work hard. Maybe because everything is new, it still need to wear in a little bit. My destination was the lake Song Kul, which is the second large high altitude lake in the world. I think the first one is in Bolivia. The road to the lake was really picturesque. The road to the lake was off-road for about the last 50 Km. As soon as I reached the lake really dark rain clouds were gathering and everyone warned me about the cold nights there. So I decided to sleep in a yurt. I had a long negotiation with the owner because he wanted an extreme high price for the stay. He wanted 32 USD for sleeping, dinner and breakfast. We finally agreed in 18 USD. In the evening they started up a power generator and I thought it will provide power to the yurts. Well, not. They connected some music player and a young guy started singing in a microphone. He had a fantastic voice. I don’t know what he was singing about, but he was singing some national Kyrgyz songs. He always turned to his family. Maybe he was singing to his daughter or his wife. The sunset was absolutely fabulous. I took a lot of photographs as well. I had a little stove in my yurt and they loaded up with yak fertilizer. They didn’t give me anything to start the fire with but they didn’t know who they are facing with. It took a while, but I managed make fire there. I fell asleep very fast, so I didn’t enjoy the warmth the stove gave me. I felt cold at night. The bed was uncomfortable. It was short and sagging. We had breakfast at 8 AM and then I left. I should have looked around the yurt better, because I forgot my really good head lamp there. I found this out the next night, when I was looking for it, but at that time I was too far.

Well shit happens. Lets head to the lake Issyk Kul, but not on the main highway. As soon as I left the yurt camp, my fuel warning light came on. I thought it is not a big deal, because I will reach Narin in about 50-60 Km, so it shouldn’t be a problem. I was riding for a while when I thought I should double check the distance. The city was an additional 120 Km from there. Now this would be too much, I knew I wouldn’t make it. I reached a small village and I was asking for fuel. I received 6 l of 80 octane fuel from one of the house. From there I reached the city of Narin and fueled up with 95 octane there. On that road my high water temperature warning light came on once again, going uphill. I think if it weras in, it should be good. The road from Narin to Issyk Kul is going through fantastic scenery. Pine forests, creeks, rocky cliffs, you name it. I stopped a lot f time to take photographs. The road is off-road, but not difficult. Once I stopped to take a photograph a local Kyrgyz guy came up to me. Hi was driving a car and a few times we passed each other. He told me that he and his friend are having a barbeque not far from here and he would like me if I could join them. I accepted the invitation. He told me that in about 10 Km from here I will see a white yurt on the left hand side and that is where they will be. 5 families get together once in every month to spend a day together. The whole afternoon we were eating and eating and eating. I was getting dark when they brought boiled sheep meet. I told them that I’m so full, that I cannot eat anymore. They told me that it is their tradition that by eating from this we say thank you for the host. They also told me that I do not need to eat all, but to taste it. I have never experienced such a warm hospitality in my life. Whatever I couldn’t eat they packed for me and they put some additional meet and boiled potato for breakfast. I received about 1 Km of lamb. I really enjoyed their company. They were funny and really friendly. They would have given their pants if I had asked. All of them were really religious and they pay special attention to get together every month to maintain their friendship.

It was dark when the team has left and since I drank a little vodka as well, I pitched tent. This is the time when I noticed my head lamp is missing. When I arrive to Karakol, I will plan to buy one. I hope I can go further than Karakol. It would be ideal if I could cross the border to Kazakhstan. We will see.

2015.06.10-11. Buhara-Samarkand

Hát az út nem volt túl eseménydús. Ez rossz hír nektek, de jó hír nekem. Csak azért írtam, hogy rossz hír, mert nem tudok semmilyen csemegével, semmilyen szaftos történettel szolgálni. Egy dolog történt, ami lehet, hogy említésre méltó. Tankoltam és gyanús volt, mert árak ugye nincsenek kiírva és csak azután tudod az árakat, miután tankoltál. Természetesen meg lehet kérdezni előre is, de mivel mindenhol 3000 SUM/l az üzemanyag ára, így nem foglalkoztam vele. Egy dolog volt fontos, hogy a tank tele legyen. Na meg is tankoltam, itt az ürge engedte, hogy teletankoljam, nem kellett előre megmondani, hogy hány litert kérek. Nyakig öntöttem. A fizetésnél gyanús volt, hogy nem 3000 SUM/l volt az ára, hanem 2600. Meg is kérdeztem, hogy milyen oktánszámú benzint kaptam. Ugyanis itt elveszed amit kapsz és nem válogatsz, mert lehet hogy a következő hosszú kilométereken nem kapsz benzint semmilyet. Szóval megkérdeztem, hogy milyen oktán számú a benzin. Számológépen mutatja az ürge, hogy 91. Oh, hát ez szuper. Onnan elindulok, és azt tudni kell, hogy szembeszél volt. Azt vettem észre, hogy a motort elhagyja az erő. Megy Ő szegénykém, de csörög, mintha csörgőkígyó költözött volna bele. Csak nem húz. Próbáltam azt a 90-100-as tempót tartani, de éreztem, hogy a motor nagyon erőlködik. Hát hamarosan ki is gyulladt a vízhőfok jelzőlámpa, hogy jobb lesz lassítani. Megálltam, és körbenéztem a motort. Minden OK, csak nincs kraft. A motor hűlt egy kicsit, szépen indult, lámpa elaludt, de erő továbbra sincs. Nem tudok másra gondolni, mint hogy az üzemanyag, nem hogy 91-es nem volt, de szerintem még 80-as sem. Ugyanis 80-ast tankoltam már korábban is, ilyen mértékű erővesztést nem tapasztaltam. Most egyelőre Samarkandban vagyok és Kb 4-5 l üzemanyagot használtam el, úgyhogy amikor elindulok innen, mindenképpen kellene keresnem egy kutat, ahol tudnék tankolni 95-öst. Próbálnám feljavítani. Szerintem az üzemanyag lesz, mert miután az utolsó 80 Km-t 4-ben tettem meg, Kb 80 Km/h-val, a motor nem csörgött, lés nem melegedett. Bízzunk benne.

Szóval Samarkand. Mit szeretnétek tudni róla. Semmi különöset? Azért én mondanék egy pár szót magáról a városról. Miután motoros történetet most nem tudok mondani, be kell érnetek ezzel:

Samarkand:

Samarkand 1930-ig Üzbegisztán fővárosa volt. Csak ekkor vette át a helyét Tashkent. Nevét a termékeny (samar) és a település (kand) szavak házasításával kapta.

A hajdani Selyemút mentén fekvő Üzbegisztán ősi városa Samarkand az egykori kánok birodalma, Ázsia közepén. A több mint 2700 éves város.

Timur Lenk Uralkodása idején Samarkand a világbirodalom középpontjaként Ázsia legszebb városává, a Kelet paradicsomává vált. Az egyik legöregebb város, abban az időben, a világ legnagyobb és legjelentősebb fővárosa volt. A “kelet varázsát idéző” várost a Kelet Rómájának s a muszlim világ gyöngyszemének nevezték költők és történészek.

Timur Lenk mindössze néhány év alatt valósította meg az elképzeléseit, melyhez bárhol másutt nemzedékek munkája kellett volna. A városközpontban leromboltatta a házakat, hogy helyükre óriási fedett bazárt építtessen, mely csakhamar a kelet és nyugat közötti kereskedelem legnagyobb közvetítő- és átrakóhelyévé vált.

A Zeravsan folyó mellett folyamatosan épültek a pompás mecsetek és medreszék, paloták és karavánszerájok.

A város történelmi központja a Registan tér. Az elnevezés „homokos területet” jelent a hagyomány szerint itt voltak a kivégzések, és a homok beitta az áldozatok vérét. A hadjáratok végén a harcosok zsákjaikból itt borították ki az ellenség levágott fejeit és a mennyiséggel arányosan kaptak fizetséget. Valószínű, hogy innen eredeztethető a mai elosztásban is használatos: Fejenként.

Az egyik medresze homlokzatán a Korán tanításaival ellenkező állatábrázolás található. Itt is megtalálták a kiskaput, a törvények megkerülésére. A képen a tigrisnek és az oroszlánnak sajátos keresztezését láthatjuk, és erre azt mondják, hogy ezt lehet ábrázolni, mert ilyen állat nincs. A szarvasokra meg azt találták ki, hogy már nem élnek, tehát bemutathatóak.

Itt található Timur Lenk sírja is. Timur Lenk sírját egy hatalmas jade kő őrzi. A világ legnagyobb jade köve volt 1740-ig, amikor Nádir sah megpróbálta eltávolítani, s kettétört. Timur Lenk nagyságát méltatva a kőbe vésve ez áll: “Ha én felemelkedem, a világ beleremeg”

Egy monda szerint 1941-ben szovjet régészek merészkedtek felnyitni az uralkodó sírját, és egy erős testalkatú, mongolos koponyájú, vörös szakállú, jobb oldalára béna férfi maradványait találták benne. Néhány héttel később Németország megtámadta a Szovjetuniót. Igaz, vagy hamis, nézzetek utána!!!

Na, ennyi elég is, mert nem akarok senkit sem untatni.

Szóval kicsit körbejártam Samarkand belvárosát. Szerintem lenyűgöző. Samarkand különben mai is pezsgő város, rengeteg egyetemmel és éjszakai élettel. Bár nálam az éjszakai élet a szállodai szobámban, az ágyamban zajlik. Na, nem úgy ahogy esetleg néhányan gondolnátok, szigorúan alvással.

Tegnap ismét lakodalomban voltam. Buharában láttam az esküvői szertartást. Itt, tegnap magában a lakodalomban voltam. Itt már a szertartásnak vége volt és úgy gondolom, hogy ezek az emberek gazdagabbak lehettek. Itt a lakodalom egy nagy park közepén and étterem teraszán volt megtartva. Néztem az embereket, ahogy táncolnak, együtt énekelnek a zenekarral. Egyszer egy férfi odalép hozzám, (szépen fel volt öltözve, öltöny, nyakkenő, és látja, hogy próbálok fotózni, de az igazat megvallva a távolság nagy volt és nem volt elég fény sem,) és megkérdezi, hogy honnan való vagyok. Mondom, Magyarországról (Vengria). És szeretnél bejönni, fotózni és videózni? Ha befejezted leülhetsz az asztalunkhoz. Á, mondom, én csak egy turista vagyok. Azt mondja, te a barátom vagy, úgyhogy bejöhetsz. Hát, ha itt a barátságok ilyen egyszerűen és gyorsan köttetnek, akkor OK. Már benn is voltam.

Ez ismét egy felejthetetlen élmény volt. Férfiak, nők külön táncoltak és külön asztaloknál ültek. Az asztalok telis tele voltak mindenféle gyümölccsel és édességgel. Tudjátok a gyümölcsök azokon a fajta tálcákon voltak, amelyek otthon is vannak, háromemeletesek. A festők mindig úgy ábrázolják ezeket a bégeket, hogy féloldalasan fekszenek, szőlőt majszolnak, és az asztal, roskadásig tele gyümölccsel. Szőlőfürtök lógnak lefelé a tálcákról.

Mint már említettem, férfiak és nők, külön-külön táncoltak. Egyszer egy nő lépett a férfiak tánckörébe és egy köteg pénz volt a kezében. Igazából nem jöttem rá, hogy ennek mi volt a szerepe, mivel senki sem adott neki pénzt és Ő sem utalt rá, hogy kellene kapnia. Mindenképpen feldobta a hangulatot a fiúk között. Az ifjú pár egy emelvényen ültek, gyönyörűen megvilágítva és virágokkal körbevéve. Megtisztelve érezték magukat, hogy fotózom őket. Felálltak, hogy jobban lehessen látni őket és büszkék voltak arra, hogy bármelyik országból való vagyok is, az ő képeiket fogom mutogatni. Ők nem táncoltak. Az a 2 óra mit ott töltöttem, Ők csak ott ültek és egyáltalán nem táncoltak. Láttam, hogy emberek felmennek hozzájuk, ajándékot, vagy pénzt adnak nekik.

Ezután leültem újdonsült barátom asztalához, de mivel nem nagyon volt közös nyelv, így a kommunikáció egy kicsit akadozott. A másik ok, amiért eliszkoltam, mert egy-két nappal korábban odaadtam a vacsorapénzemet az ifjú párnak. Most nagyon éhes voltam, ifjú barátom barátainak adakozni és különben is szerintem a lakodalmat elnézve jobb anyagi körülmények között élnek, mint én, bár én sem panaszkodom. Marasztaltak, hogy egyek ott, de már mindenki evett, minden elpakolva, csak gyümölcsök és valamilyen színes italok az asztalokon, szóval a vacsorámat akartam egy étteremben, de tüstént. Amúgy nagyon kellemetlenül éreztem volna magam, ha pofátlanul ott elkezdek egyedül enni. Tehát a vacsora pénzemet szorongattam, mint koldus az aranytallért. Üzbegisztánban nem fogadnak el semmilyen hitelkártyát. Szigorúan csak CASH.

El kell mondanom, hogy ismét egy fantasztikus kulturális megtapasztalással lettem gazdagabb. Ilyen dolgokért érdemes erre a vidékre jönni. Nem a forró sivatag, a rossz utak és a rossz minőségű benzin vonz, hanem az ilyen dolgok. Örülök, hogy ott lehette és gazdagabb lettem egy ilyen élménnyel.

Még egy dolgot szeretnék elmondani. Itt Üzbegisztánban egy embert láttam kéregetni. Egy hölgy volt. Nem tudhatjuk, hogy mi az oka a kéregetésének. Sem Grúziában, sem Kazahsztánban nem láttam hajléktalanokat. Lehet, hogy a család erőseb, mint a nyugati civilizációnkban az elszakadásra való vágy, hogy én önállóan meg tudok élni. Igen ám, de nézzünk körül. Bárhova mész, majdnem bármelyik rendőrlámpánál megállsz, kéregetnek. Én ezt kellemetlennek és szomorúnak tartom. Ez nem csak nálunk van így, bármelyik nyugati országban ez van. Tehát a nagy szabadságnak is megvan az ára. Az emberek elidegenednek egymástól s a bajban egyedül maradnak a problémáikkal, mert senkit sem érdekel. Ez szomorú.

A szálloda nagyon jó. A ház kívülről egy semmitmondó utcában, poros, sikátorban található, de közel a központhoz. Az udvara, viszont maga a paradicsom. Nagyon kellemesek a kis teázó részek, ahol leheveredsz, teázgatsz és az élet nagy dolgain elmélkedsz, vagy belealszol az elmélkedésbe. A várost gyalogosan fedeztem fel. Egy-két nap, számomra elég is. El lehetne tölteni több napot is, de ahhoz jól jönne egy társaság. Már Hivában és Buharában is találkoztam egy Japán párral. Lehet, hogy itt is összefutunk és akkor még bármi lehet.

Megmondom őszintén, hogy már alig várom, hogy a hegyek közé érjek, azaz Tádzsikisztánba. Még egy éjszakám lesz a Termez-ben, de onnan már irány Tádzsikisztán. Már egy kicsit besokalltam a rekkenő hőségtől, a rengeteg portól, azaz homoktól és a sivatagtól. Szeretnék már egy kicsit friss levegőt szívni és patakból inni. Különben Üzbegisztán nem egy olcsó hely. 1,5 l ásványvízért 200 Ft-ot kérnek, boltban. Étteremben egy vacsoráért, na, nem 8 fogás, egy egyszerű bárány saslik, 1 sör, kenyér 2500 Ft. Tudom, ez olcsóbb, mint otthon, de miután egy nagy köteg pénzem volt, a kötegek úgy fogynak, hogy győzöl csodálkozni. Úgy gondoltam egy ideig, hogy legalább itt jómódú vagyok, de azokat a kötegeket, csak hurcolászni nehéz, költeni könnyű. Egy vacsora 20.000 SUM. Tankolás, 30-40.000 SUM. Szóval a 300.000 SUM nem is olyan sok.

Remélhetőleg még kettő napom van hátra itt és azután Nyugat Himalája már vár, azaz a tádzsikisztáni hegyek.

Kenyérárus Samarkanban /  Selling bread in Samarkand

Kenyérárus Samarkanban /
Selling bread in Samarkand

Samarkand

Samarkand

Samarkand

Samarkand

Az ifjú pár /  Husband and wife

Az ifjú pár /
Husband and wife

Anya és fia /  Mother and son

Anya és fia /
Mother and son

Lányok a lakodalomban /  Girls on the wedding party

Lányok a lakodalomban /
Girls on the wedding party

A fiúk külön táncolnak /  Boys dancing separate

A fiúk külön táncolnak /
Boys dancing separate

Táncoló gyerekek /  Dancing kids

Táncoló gyerekek /
Dancing kids

Samarkand

Samarkand

Nem tudom, mhogy végezném-e ezt a munkát / I'm not sure if I would do that job

Nem tudom, mhogy végezném-e ezt a munkát / I’m not sure if I would do that job

Samarkand

Samarkand

Samarkand

Samarkand

Samarkand

Samarkand

Samarkand

Samarkand

Samarkand

Samarkand

Kilátogattam a piacra. Édességed, aszalt gyümölcsök /  I went out to the local market. Sweet staff and dried fruits

Kilátogattam a piacra. Édességed, aszalt gyümölcsök /
I went out to the local market. Sweet staff and dried fruits

Timur Lenk

Timur Lenk

Utcarészlet /  On the street of Samarkand

Utcarészlet /
On the street of Samarkand

Utcai kenyérárus / Selling bread on the street

Utcai kenyérárus /
Selling bread on the street

So the road wasn’t full of events. This is bad news for you, but good news for me. The reason I said it is bad news, is because I can’t provide you with juicy details. Only one thing has happened. I fueled up. I know this would not be enough to mention. So I fueled and the guy let me fill it up to the top. OK, that’s great. You have to know that no prices are advertised at this station. But it is not a big deal, and you can ask the price in advance as well, but since the price is everywhere 3000 SUM/l, I didn’t bother. So I topped it up to the neck. Off course when I went to pay, I pay, it was strange that I only paid 2600 SUM/l but I did not pay too much attention. One thing is important in this area. The fuel tank should be full. So I paid and I also asked what octane I received. The guy shows me on a calculator, that 91. Oh, that’s fantastic. Actually here you do not start to complain just take what you get because you will not get anything in the next few hundred Kms. So I take off from there and you need to know that there was about a 40 Km/h face wind. I noticed that my bike does not have the power. She is trying to keep up with my instructions, but you could hear a rattling sound, like a rattle snake just found a new home. It just does not want to go as well as it used to. I tried to keep the 90-100 Km/h speed, but I felt that the bike is just struggling. Soon the water overheat lamp came on. So I said it is better to slow down. I stopped, checked the bike and I did not find anything unusual from outside. The bike is OK, but no power. The bike cooled down a bit, started as usual, lamp went off, but still no power. I can’t think of anything else, but the fuel. I think it wasn’t 91 octane it wasn’t even 80 octane. Since I fueled 81 octane before and I didn’t experience such a problem. I’m right now in Samarkand and I burned about 4-5 l from this fuel. So when I leave from here, I need to find a gas station where I could buy 95 octane. Since it is a big city, I should be able to find some. I would try to upgrade my fuel a little bit. I think it is the fuel, because I was riding in 4th gear for the last 80 Km with 80 Km/h speed, and the bike did not have the rattling sound and did nit overheat. Hope for the best.

So, Samarkand. What would you like to know about this city. Nothing? Well I will still tell you something, it might be interesting. Since I cannot tell you any biker’s stories, you need to accept this one.

Samarkand:

Samarkand was the capital city of Uzbekistan until 1930 and the government relocated the capital to Tashkent, Samarkand received its name from the word samar (fertile) and the word kand (village).

Samarkand was the Kahn Empire in the middle of Asia. It is more that 2700 years old.

During the era of Timur Lenk, it was the center of the Empire and became the most beautiful city of Asia. It became the “Paradise of the East”. As one of the oldest city at that time was one of the most important cities of the world. The city was called the Rome of the East, the bead of the Muslim world by poets and historians.

It took only a few years to Timur Lenk to achieve his goals, where in other part of the world it would have taken decades. In the center of the town he has demolished all the buildings and had a huge covered market constructed. This market became the most important market place between the east and the west.

Soon beautiful mosques, Madrasah and castles were built near the river Zeravsan.

The historian center of the city is the Registran place. The name, come from sandy area. According to the legends all executions were held her and the san suck up all the blood of the victims. After different worrier expeditions, the victim’s heads were dumped here as well and the soldiers received payments based on the number of heads they brought. It is possible that the presently used term, by head count, comes from here.

On one of the façade of the Madrash, there are some imagery, which is against the Koran. So locals found a way to go around the law. They said that this animal is between the tiger and the lion, therefore there is no such an animal so it is legal. Regarding the dears, they said they do not exist anymore, so it can be exhibited as well.

We can find the tomb of Timur Lenk here, which is covered and saved by a huge jade stone. It was the largest jade stone of the world until 1730, when Nadir sahib tried to remove it and it broke into two pieces.

It is carved into the stone: “If I ascend, the world will start shaking”

According to a story, Russian historians opened the tomb and found the remains of a strong, Mongol like, red bearded, and handicapped to the right hand side person.

A few weeks later, Germany attacked the Soviet Union. True, or false, you should look into it!!!

So this should be enough, I do not want to bore anybody.

So I looked around the historic downtown of Samarkand. It is fascinating. Samarkand is even today a city that never sleeps. OK, not like New York. It has lot of universities and night life. My night life is in my room and in my bed. No, not the way, that some of you might think. Strictly with sleeping.

Yesterday I was again on a wedding party. In Buhara, I saw all the local ceremonies. Here the ceremony part was over, and I think these guys were richer and the party was held in a big open air restaurant. I was watching the people dancing, singing together with the band that was playing. Once a guy steps up to me and asks. Where are you from? I said, Hungary. He asks, would you like to come in and take photographs and video inside? After you finished, you can sit at our table if you want to. I said, no, I’m just a tourist. He says, you are my friend so you can come in. OK, if friendships are made so quickly here, then OK. I went in. It was another great experience. Men and women were citing separately at different tables. The tables were full of fruits and some sweet things to eat. Do you know those trays which are at least three level high? Now those were absolutely full of fruits. You know how paint artists show these Begs laying on one side and eating grapes and other grapes hanging down from those trays. When people were dancing, they were dancing separate. Men and women separate. At one point some girl stepped into the men dancing circle with a pile of money in her hand. She danced in the middle. I could not figure out what was her role in this, since nobody gave her money and she did not even ask from anyone. The new wife and husband were sitting on a platform beautifully lid and some flowers were surrounding them. When I went to them to take photograph of them, they were honored that I’d like to show them in whichever country I was from and they stood up to be able to see them better. They weren’t dancing dough. Until I was there, about 2 hours, they weren’t dancing. I saw people went up to them and I think wished them happiness and lot of kids, or whatever and gave them gifts or money. After then I set down at the table for a while but really we did not have common language and the communication was difficult. The other reason why I was leaving, because the day before I gave my diner money to the new couple and I was damn hungry at this time, so I wanted to eat my dinner and I needed the cash. In Uzbekistan you need to know that no plastics are accepted. Just cold, hard cash. They off course offered me dinner, but everybody eat already and I felt ashamed to start eating without even knowing these people. I wasn’t even dressed properly, so everybody knew I’m a tourist. So I have to tell you that this was another great experience, which I wouldn’t have missed for anything. Great time.

One more thing I would like to mention. Here in Uzbekistan I saw only one person begging for money, or food. It was a lady and we do not know what her problem was. Neither in Georgia, nor in Kazakhstan I have seen anybody asking for money or leaving on the street. Maybe the strength of the family is stronger than the wish like it is in the western civilization, that I’m grown up, I can leave alone. Yes you can, but look it how. No matter where you go, or n matter which traffic light you stop, you will find people begging for money and if you do not look away, you see people living on the street. I think this is very sad. It is not Hungary specific, it is the same way in every western country. The people become estranged from each other and when they have some problem they realize that they are alone with their problems. Nobody cares. This is SAD.

The hotel is excellent, which should be for 36 USD/night. I could not find cheaper one. The house looks really bad from the street, but as soon as you enter it is like a little paradise. Its yard has small places for having tea in the afternoon. There are places where you can solve the big issues of life, or just fall a sleep there, while you are thinking.

I will explore the city on foot- One-two days are enough for me. More time could be spent here as well, but then you would need company. I had met a Japanese couple in Hiva and I met them in Buhara as well, so maybe I will meet them tomorrow her and I stay for one more day.

I have to tell you the truth. I can’t wait to get to the mountains, so to get to Tajikistan. I will have one more night in Termez and then I cross the line. It is as little too much for me the extreme heat, the dust, the sand and the desert. I would like to sniff some fresh air and drink from a creek.

Actually Uzbekistan is not so cheap. I have to pay about 0,6 USD for 1,5l bottled water. In Hungary I can get this for 0,2 USD. A dinner, not 8 servings, roast lamb, a beer and bread, costs almost 10 USD. I know it is still cheaper than Hungary, but I had a big pile of money and this pile is disappearing pretty fast. For a while I thought I’m well off but I found out that those piles are just difficult to carry, but worth nothing. A dinner (cheap place) 20.000 SUM. Fueling up, 30-40.000 SUM. So my originally received 300.000 SUM is not so much. Is it?

Hopefully I have two more days here and reach the Western Himalaya in Tajikistan.

2015.06.08-09. Híva-Buhara Üzbegisztán

Reggel 10-kor útnak eredtem. Hívából kifelé megálltam tankolni. Az ürge nem akarta engedi, hogy tele tegyem. Adott 10 litert és adott volna még 5-öt, de 13-at nem. Mindegy a 10 literrel nem lett tele, de még 5 nem fért volna bele. Megtankoltam és elindultam. Innen kifelé Kb 30 Km-en keresztül voltak falvak és benzinkutak. Majd amikor elértem egy új autópálya részt, onnan megszűnt minden civilizációra utaló jel. Láttam egy tó rendszert az út jobb oldalán és gondoltam, megnézem. Így a sivatagban motoroztam egy kicsit. Kizárólag, már autók által kijárt úton, mert a homok nagyon puha és féltem, hogy a nehéz motorral beragadok. Majd visszatérve az autópályára, haladtam tovább. Az idő igazán kellemes volt. A korábbi 43C-hoz mérten ma kellemes 30 C fok körüli hőmérsékletben mentem.  Az autópályának nagyon örültem, mert jó minőségű volt és jól tudtam haladni. Igen ám, de minden jó egyszer ez is véget ért. Útépítés hosszú-hosszú kilométereken keresztül, majd nagyon szar út következett. Ez a rossz minőségű út végigkísért Buhara-ig. Korábban úgy gondoltam, hogy a benzin kérdés már nem kérdés. Hát az. Ugyanis ezen a napon 480 Km-t tettem meg és ebből az első 30Km-en voltak benzinkutak. Utána semmi. Szó szerint, semmi. Már fogytán volt az üzemanyagom, amikor még mindig reménykedtem. 390 Km-nél találtam egy kutat, de nem volt benzin, így zárva volt. Gázos kutakat láttam többet is, de ott nincs benzin. 440 Km-t kelet megtennem, mire tudtam tankolni. Természetesen a korábban tankolt üzemanyaggal nem tudtam volna megtenni, de a póttankban lévő, még Beyneuban tankolt üzemanyaghoz nem nyúltam, így egyszer meg kellett állnom és átfejtenem. Képzeljétek, hogy 400 Km távon egyszerűen nincs üzemanyag és ennek a távnak a felét nagyon rossz úton teszitek meg 2-3-ban Szóval az utánam jövők készüljenek fel erre. Majd lassan beértem Buharába. Már nagyon vártam, mert rendkívül untam a rossz minőségű utakat. Sajnáltam a motort. Buharában elkezdtem megkeresni a szállást. A visszaigazoláson nincs más csak a foglalási időpont és a szálloda neve. Na Buhara egy nagy város. Szerintem több mint 100.000 lakossal. Több szállodába is bementem és taxisokat is megkérdeztem, de senki nem tudott segíteni. Elindultam hát a központ felé. Ott is kérdezősködtem, míg egyszer csak valaki elkezdet útbaigazítani. Jobbra-balra-jobbra stb. Csak nem találtam, de tudtam, hogy már nem vagyok messze. Egyszer egy autó állt meg mellettem, amíg valakitől megint útbaigazítást kértem és mutatta, hogy kövessem. Azt hittem, hogy hallotta, hogy kérdezősködök és odavezet. Elkezdtem követni. Már elég jól elmentünk attól a helytő ahonnan elkezdtem követni és kezdett gyanússá válni a dolog. Egy piros lámpánál odagurultam melléé és megkérdeztem, hogy merre van a hotelem. Mutatott visszafelé. Ekkor már tudtam, hogy félreértettem és Ő nem vezet oda. Nagyon bosszús voltam. Megfordultam és amint ismét elértem azt az utcát, ahol szerintem már közel voltam, egyszer csak a jobb oldalon meglátom a hotel tábláját. Hát, ha ez nem isteni gondviselés, akkor semmi. Nagyon megörültem. A hotelhez járdán, majd lépcsőn fel, majd le, vezetett az út, de végre odaértem. A motort egy zárt udvarban lehetett elhelyezni, teljesen biztonságban. A srác megmutatta a szobámat. Az egész épületet ő újította fel, vigyázva, hogy megtartsa az épület régi jellegét. Nagyon Pazar. A szobám, az udvar, a kiszolgálás szóval minden. Gyorsan lezuhanyoztam és kimentem a városba körülnézni. Egyszer csak trombita és dob hangokat hallok, mondom, megnézem. Azt gondoltam, hogy valamiféle kisebb ünnepség lehet és kíváncsi voltam. Videózgatok, majd egy épület előtt egy férfi mutatta, hogy menjek be. Hát kiderült, hogy egy Üzbég tradicionális esküvőbe csöppentem. Nagyon barátságosak voltak és még ajándékot is kaptam. Ilyen élményben nem nagyon volt még részem. Végig tudtam nézni ahogy a férfiak külön szobában, és a nők egy másik szobában ünnepelnek. Majd jött a fénypont. Az ifjú férj és a menyasszony kisebb szertartást követően beléphettek a női szobába, ahol egy sarok el volt függönyözve. A menyasszony arca el volt fátyolozva. Ott egy újabb szertartást követően, a férj és a feleség kölcsönösen megetették egymást, megitatták egymást, de ez megfelelő szertartások mellett, és a férj a feleség fülébe akasztotta az ajándék fülbevalókat. Szerintem sem a feleség, sem pedig a férj nem lehettek több mint 18 évesek, talán még fiatalabbak is voltak. Ezt követően került sor az ünneplésre. Érdekesség képen mondom hogy nem láttam alkoholt. Nem mondom, hogy nem volt, de mindenki abszolút józanul ünnepelt. Felejthetetlen élmény volt. Ez nem turistáknak megrendezett látványosság volt, hanem a valós élet. Miután kaptam ajándékot is (nem kell nagydologra gondolni, tojás, és édesség) és alig akartak engedni, úgy gondoltam, nekem is illene adni valamit. Hát semmi sem volt nálam, úgyhogy a vacsorára szánt pénzemet tudtam odaadni (kb. 6 USD). Ez volt az összes vagyonom ott este. Így a mai vacsorának lőttek. Nagyon büszkék voltak, hogy fotóztam őket. A fényképezőgépem objektívébe por ment. Nem nagyon akar fókuszálni, úgyhogy manuálisan állítom a fókuszt, így egy kicsit lassabban megy a dolog. Nagyon élveztem.

A következő napot Buhara nevezetességeinek felkutatásával töltöttem. Nem nehéz, mert a szállásom mindjárt mellettük található, így csak gyalogosan sétálgatva fedezem fel a várost.

Buhara a Selyem út második megállója, amely több mint 2000 éves város, amely érintetlenül maradt és a hűbben adja vissza a középkori városok hangulatát Közép Ázsiában. Megnéztem a muzulmán építészet remekművét a10 századbeli híres Ismael Samani kriptáját, és több 17-ik századi madraszt is. Ebédeltem Üzbég étteremben, majd estefelé visszatértem a szállodába, blogot írni és adatokat letölteni. Igazából már egy kicsit fáradtnak érzem magam. A sok utazás, terep, rossz út, kevés alvás (ugyanis minden nap min. 3 óra az adatok letöltése, blog stb. Így minden nap éjfél mire ágyba kerülök és reggel valahogy 5-6 között mindig felébredek.. Szóval a kialvatlanság is hozzájátszik a fáradtságomhoz és persze nem eszek rendesen. Valami kis reggelit kapok, vagy eszek, ebédre, ha van időm, akkor megállok, de ha nagyon rossza az út és nem haladok, akkor csak a dobozból eszek egy-két müzli szeletet. Hát már csak kettő van, úgyhogy majd meglátjuk, hogy lesz tovább. Megvannak a távok, amiket meg kellene tennem egy nap, és ha az út nagyon rossz, akkor akár 400 Km megtétele is lehet, hogy 8 óra motorozással jár, plusz, tankolás, stb és simán benne vagyok a napi 10 órás utazásba. És a következő nap ugyanaz. Néha már várom, hogy átérjek Tádzsikisztánba, hátha ott jobbak az utak. Szomszéd fűje hátha zöldebb.

Itt Buharában nappal nagyon kellemes az idő, de este lehűl, úgyhogy egy pólóban egy kicsit hűvös is van. Nagyon kellemes lágy szelő lengedez. Mindenhol árusok próbálják értékesíteni a portékáikat, rengeteg étterem és szálloda. Buhara úgy látom igazán felkészült a turisták fogadására.

Fogytán a pénzem, úgyhogy nagyon számolgatok, hogy mennyi pénzt váltsak még be, hogy aztán a végén ne maradjon a nyakamon.

Holnap a Selyemút harmadik megállóját veszem célba, a Selyemút legnagyobb és talán legismertebb városát, Szamarkandot.

DSC_2910-1

A hotel belső udvara / the inside yard of the hotel

DSC_2823-1

Hotel Mekhtar Ambar

DSC_2826-1

Délutáni pihenő. igazából ez a kép délelőtt is készülhetett volna. Nem lett volna különbség / Afternoon rest. Actually this photo could have bee taken in the morning as well. You would not see too much difference.

Délutáni pihenő. igazából ez a kép délelőtt is készülhetett volna. Nem lett volna különbség / Afternoon rest. Actually this photo could have bee taken in the morning as well. You would not see too much difference.

DSC_2834-1DSC_2835-1DSC_2847-1DSC_2850-1DSC_2855-1DSC_2856-1

Ideiglemesem átvettem a fotós szerepét. A pár nem bánta, bár vagy fáradtak, vagy nem túl boldogok. / Temporarily I became a photographer. The couple does not seem too happy, or maybe they are just tired?

Ideiglemesem átvettem a fotós szerepét. A pár nem bánta, bár vagy fáradtak, vagy nem túl boldogok. / Temporarily I became a photographer. The couple does not seem too happy, or maybe they are just tired?

DSC_2867-1DSC_2869-1

Ismail Samani, a Samani dinasztia alapítójának mauzóleuma. X. század / Tomb of Ismail Samami, the founder of the Samani dinasty. Built in the X. century

Ismail Samani, a Samani dinasztia alapítójának mauzóleuma. X. század / Tomb of Ismail Samami, the founder of the Samani dinasty. Built in the X. century

DSC_2881-1DSC_2889-1DSC_2896-1DSC_2897-1DSC_2902-1

About 10 AM I had left Hiva. As I was going out from the city, I stopped to fuel up. The guy did not want to let me fill up the tank. He gave me 10l of fuel. He would have given me more, but the additional 5l would have been too much. He would not give 13l for example. Anyway aftre the 10l fuel I could have still put about 2-3 l more. I fueled up and headed out. For about the first 30 Kms there were several villages where fuel could have been purchased. Then I reached a newly build freeway and from here no sign of civilization could be noticed. I saw a lake on the right hand side and I said lets go and see. So I was riding in the desert, but only a hard compacted car tracks, because the sand was very soft and my bike is heavy. Then I got back to the freeway. The weather was really nice. The temperature was about 30C and it felt great compared to the earlier experienced 43C. But as every good thing must end at some point, the freeway ended as well. Road constructions for a lot of Kms and after then, I was always waiting for a better road, but it just never came. Really bad road all the way to Buhara.

Earlier I thought the fuel issue is not an issue anymore. Well I was wrong. On this day I was riging about 480 Km and out of this the first 30 Km had gas stations, where the villages were. After then, nothing. Absolutely, nothing. My fuel was getting low, when I still was hoping that just a little more and there will be a gas station with all the goodies. Well, no. At the 390 Km mark was a gas station, but out of fuel. A saw gas stations selling only Propane, but no gas. So all together I had to ride 440 Km, by the time I could buy some fuel. Off course I could not have done this distance with the amount of fuel I fueled earlier, but I had 10 l of fuel still purchased in Beyneu. So I had to stop and fuel up from my additional tank.

Imagine this, you drive 400 Km without any fuel station or anything and the road is really bad you only use your 2-3rd gear for long time. So whoever is coming after me, be prepared. I was really waiting for the better roads, but just did not come. I felt sorry for my bike.

As I arrived to Buhara, I started looking for my hotel. On the receipt, that I receive by mail when I was on the road, not address is indicated. Only the name of the hotel and dates of reservation. Buhara is not small. I think more than 100.000 people are living in it. So I went into other hotels and I asked taxi drivers as well. Nobody knew about this hotel. Then I started heading towards the old part of town and I kept on asking directions. Finally somebody new about this hotel. OK I was trying to follow the instructions, left-right-left etc. I still could not find it but I knew I’m not far. Once when I was asking directions again, a car stopped beside me and showed me to follow. I thought he heard when I was asking for directions and he wants to help. OK, I followed him a few miles when I said something is just not right. So at a red light I stopped beside him and I asked about the hotel. He points back and says that it is fairly far by now. Oh I was so pissed. I turned around and finally I found the right street again, on which I actually was before. As I turn on the street, immediately on the right hand side, I saw the sign of my hotel. If this is not the help of god, then nothing. I was happy. The bike was parked in a closed yard of the house. It is perfectly safe. The guy showed me my room. The whole building was renewed by him. It is a 19 century building. I love the style and feeling f this building. The service is fantastic. I quickly took a shower and headed out to the city to look around. Once I heard some trumpets and some drums. OK, lets take a look what this is. I knew it is some type of a private celebration and I went closer. When the group entered into a house, I was going t turn around, but a man shows me to follow them. So I entered. The noisy crowd with trumpets and drums went into one room. So I followed. We had to take our shoes off and people were sitting on the floor and food in the middle. I still did not know what is going on, but I assumed it is some type of a wedding party. I took some video footages and I wanted to leave. Then they did not let me go, they escorted me into the ladies room. I took some photographs and video and once the new husband and wife arrives to the ladies room. Before they could enter the ladies room, they had to perform some type of ceremony outside and then later inside as well. In this ladies room a corner was covered with curtains. The couple had to open the curtain and seat there. The young wife had a tissue over her face and they had to feed each other and drink with the proper ceremony. I did not see any alcohol. I’m not saying there was not, but everyone was sober. So after then the wife received her gift, which in this case were earrings. I think neither the wife, nor the husband was more than 18 years ole, maybe younger. After this they started to dance and celebrate. They did not want to let me go, but I was really hungry and I wanted to eat. You have to know that I was short of local cash and I could not exchange in the evening. So I too, whatever I had, it was about 6 USD. Since I was on this party and they gave me gift as well, I felt that I have to give them something. So I gave them all the money I had on me. So this was the end of my dinner story..Dinner is over. You cannot use credit cards in street restaurants.

They were happy that I was taking photographs of them. It was an unforgettable evening. I will always remember this one. This was not made for tourists, but it was the real life.

The next day I spent with locating all the interesting sites in the city. t wasn’t hard because my hotel was in the heart of the medieval town.

Buhara which is situated on the Silk Route is more than 2000 years old. It is the most complete example of a medieval cit in Central Asia, with an urban fabric that has remained largely intact. Monuments of particular interest include the famous tomb if Ismail Samani, a masterpiece of he 10th century Muslim architecture and a large number of 17th century madras.

I had lunch in a real Uzbeg restaurant (off course for tourists) and I headed back to the hotel to write some blog and download the files. I’m actually a little bit tired. The long travels, the bad roads, not enough sleep (this blog thing, and downloading files, take at least 3 hours of each day). So when I get to bed it is about midnight every day and the next morning I wake up at around 5-6 O clock. So maybe the not enough sleep and not eating properly also help being tired. I eat some small breakfast that I receive in the hotels and if I have time I stop for lunch, but if the road is really bad, like yesterday, I, then I only eat two energy bars. I have two more left and no more.

I have my schedule for every day that I need to make and if the road is really bad, then even 400 Km could take 8 hours riding plus fueling etc. So it could take easily 10 hours traveling a day. And the same sh’t next day. Sometimes I’m waiting to get over to Tajikistan, maybe the roads are better there. The grass is always greener next door.

Here in Buhara the weather is really nice and it cools off the night. I was even feeling cold in just a t-shirt. Daytime very comfortable warm wind blowing. Everywhere venders are trying to sell their products and tremendous hotels are available. Buhara is ready for tourism.

My money is on the lower side, so I’m always calculating how much money should I exchange, because nobody will exchange this SUM back to me to another currency and I will not need them in Hungary either.

Tomorrow my destination is the third stop of the Silk Route. Maybe even this is the most known city of the Silk Route, Samarkand.

2015.06.05-06 Atiray-Nukus Üzbegisztán

Reggel 8:00-kor megérkeztem Atiray-ba. Max már várt a repülőtéren. Hazavitt, megreggeliztetett, majd megmutatott egy pár stant videót amit készített. Bámulatba ejtett. Gyorsan átöltöztem, majd másodszorra is édesapjával kivezetek a városból. Édesapja előttem ment vészvillogóval, míg Max mögöttem autóval. Úgy éreztem magam, mint egy elnök, vagy valami rohadt fontos ember. Jó érzés volt, de hamar elmúlott. Eljött a búcsú ideje. Hamar a lovak közé csaptam (persze vigyáztam, hogy nehogy még egyszer gyorshajtáson kapjanak a rend büszke őrei) és amilyen kevés megállóval csak tudtam, mentem Bejneu felé. Egyszer megálltam ,mert majdnem elaludtam a motoron. Szerettem volna inni egy kávét, de égen-fölön nem találtam. Rendben, akkor iszok egy Red bullt. Amikor kijövök a boltból a Red bullal a kezemben látom ám, hogy egy motoros megáll. Illetve ketten ültek a Jamahán. Norvégiából jöttek, szerintem férj-feleség lehettek. Beszélgettünk egy kicsit, fotózkodtunk, majd irány Beyneu. Ők Beyneuban tervezték az alvást egy régi cross motorosnál. Én mondtam, hogy mivel késésben vagyok, így én tankolás után továbbmegyek és sátrazok. Úgy emlékeztem, hogy Beyneu az utolsó tankolási lehetőség a határig. Hát találtam még egyet. Beyneutól 50 Km-re. Most volt benzin, ugyan én nem tankoltam, mert most 2 literrel nem vacakolok, de ott is lehet tankolni. Bizos ami biztos alapon, legközelebb is Beyneuban tankolnék. A táborhelyem nem volt egy ideális, mint ahogy azon a részen egy sem lenne az. Poros, száraz, meleg és szeles. Másnap reggel továbbindultam. A határtól nem lehettem messzebb mint 10 Km. Ahogy beértem a Kazak oldalra az egyik tiszt (rangokat nem ismerem) rögtön megismert. Kérdezte, hogy a vízummal minden OK-e. Mutatom neki, majd odavisz az útlevél ellenőrzéshez. Ott mondja a hölgy, hogy nem stimmel valami, mert én kiléptem az országból és nem léptem vissza. Így én nem is lehetnék itt. Ugyanis elfelejtették bepecsételni amikor beléptem. Mondja a tiszt ne foglalkozz vele (ezt csak gondolom, a gesztusokból) majd mondja, hogy elmegyünk az Üzbég oldalra és beszélünk az ottani parancsnokkal. OK. Átmegyünk, persze nem léptük át a sorompót, majd kihívják a parancsnokot. Most figyeljetek! Ők jól ismerték egymást, lehet, hogy néha együtt söröznek, vagy mit tudom én. A kazak elkezdett bratyizni és kezet akart fogni az Üzbéggel. Az Üzbég, teljesen hivatalosan szalutált, majd utána bratyiztak. Szerintem előttem akarta mutatni, hogy Ő itt az atyaúristen. Na mindegy. Megnézte az útlevelemet, háromszor ellenőrizte a pecsétet, majd mondta, hogy most már beléphetek Üzbegisztánba. OK. Visszamentünk a Kazak oldalra, most már lezárták a vízumomat, majd utamra bocsátottak. Jött az Üzbég oldal. De ahhoz, hogy oda el tudjak jutni, a kamionosok tök rendesek voltak, igaz ők is állták el az utat olyannyira, hogy még motorral sem tudtam átjutni. Mozgatták a kamionokat, emelték, forgatták a motoromat, így szépen lassan, de odaértem az Üzbég kapuhoz. Megnézték az útlevelemet, és beengedtek. A tortúrát nem mondom végig, elég annyi, hogy 4 óra alatt sikerült Üzbegisztánba belépnem. Ennek az időnek a nagy része sorbaállással telt. A csomagok átvizsgálása nem tartott tovább mint 5 perc. Semmi különös.

Ahogy átértem a határon, váltottam Sum-ot. 100 USD = 300.000 SUM, azaz három köteg 1000-es címlet. Szerintem nincs is más címletük, mert mindennek az ára, amit eddig tapasztaltam, 1000-re végződött. Ezután vásároltam ott vizet és vettem biztosítást. A biztosítás 9 USD-be került 14 napra. Ezután a határtól 1-2 Km-re megebédeltem. Nem tudom mit ettem, de valami húsleves volt. Tészta gombócok hússal töltve és kenyér. Vártam a Norvég motorosokat, de csak nem érkeztek, úgyhogy, elvesztettem őket. Hasonló útvonalon haladnak mint én, úgyhogy szerintem még találkozom velük, valahol. Majd útnak indultam. Az út egy nagyon kicsi szakaszt kivéve aszfaltos volt, úgyhogy lehetett haladni. A határtól 160 Km-re volta egy benzinkút. Ott tankoltam, ugyan nem kelett volna, csak is azért álltam meg, hogy az utánam jövőknek pontos infót tudjak adni. 250 Km-re 9l-t tudtam tankolni. Oktán: 80, ár: 3000 SUM/l, azaz 1 USD. Ez egy nagyon kis kút egy működő kútfejjel, szóval simán el tudom képzelni, hogy éjszaka nincs nyitva. Szombaton délután 5-kor nyitva volt. Onnan ismét Kb. 120 Km-re, volt még egy benzinkút, ahol volt benzin. Ez egy kamionos parkoló is egyben. Itt vacsorázni, de csak azért mert volt internet, és ezt nagyon ügyesen már az úton kitáblázták. A határtól idáig igazából semmi sincs azon az egy benzinkúton kívül. Azaz láttam különböző üzemeket, az úttól jobbra, balra, de ezeken kívül semmi. Úgyhogy a határon mindenképp tankoljatok fel vízzel is.

Este 10 óra is elmúlt, mire beértem Nukus-ba. Már besötétedett, úgyhogy nem volt túl jó jönni. Minden sötét, kivilágítatlan kerékpárok, lovas szekerek, gyalogosok. Ezen a részen kerüljétek az éjszakai motorozást, ha lehet. Nukusban megtaláltam a hotelt. Érdekes szállás. A portán kapok egy cetlit, hogy a 206-os szoba. Kérdezem nyitva van az ajtó? Mondja, igen. Nem értettem a dolgot, de hát ha így van, akkor így van. Feljövök, de az ajtó csak nem akar kinyílni. Próbálkozom, próbálkozom, majd egyszer csak belülről valaki kinyitja. Most azután már teljesen összezavarodtam. Mutatom a férfinek a cetlit, hogy ez az én szobám. Mondja nem, ebben a szobában van az én ágyam, és mutatja. Ugyanis én egy ágyat foglaltam, nem pedig különálló szobát. Na, mondom ez fantasztikus. Az ürge rendes, semmi gond vele. Jó, mondom, lezuhanyozok, majd mosok, Hát amikor megnéztem a fürdőszobát, a mosást máskora hagyom. Volt még tiszta ruhám. Internet, NYET, meleg víz: NYET, még az a langyos víz is ami folyt, alig jött ki a csőből. Kézmosó nincs, csak egy kád. Még csak borotválkozni sem tudok, illetve úgy döntöttem, hogy jó lesz a borosta még egy napig. Szerintem ez a hotel, katasztrófa, a kiszolgálásról nem is beszélek. Ezét fizettem 20-25 USD-t. Tudom nem sok, de nem is vagyunk Monacóban. Azért egy fényképet megér. 220V-os csatlakozó 2 db. TV és klíma. Mivel nem vagyok egyedül, így a szobatársam kedvenc sorozatánál félidőben nem húzhatom ki tévét. Mondom egy éjszakát kibírok. Új nap új remények. Bízom benne, hogy a khivai szállásomon lesz legalább internet lehetőség.

 DSC_2638-1

Norvég motorossal

Norvég motorossal

DSC_2627-1DSC_2631-1

At around 8 AM, I arrived to Atiray. Max was waiting for me and quickly took me home, then made me have breakfast. He would not let me go hungry. Then I changed my cloth and he showed me a few stant videos about himself. He was fantastic. His father and him escorted out from the city the second time. His father was going in front of me using four way flash and Max was coming behind me with a car. He loves rap music and even in my helmet I could hear what music he is listening to. For a short while I was feeling like a politician or some important man. I quickly got over it. We had to say goodbye. A did not hesitate and started heading out towards Beyneu (off course I paid attention to the speed so I would not get caught by the police guys) and I had to stop, because I was falling asleep on the bike. I wanted to drink a coffee somewhere. I could not find a coffee shop anywhere. I said OK. No coffee, I went into a store and bought a Red bull. As I’m wondering out from the store a motor biking couple stopped. They were from Norway. I think they were husband and wife. We talked for a while took pictures of each other and headed out for Beyneu. Their plan was to stop in Beyneu and meet an older motocross champion guy. I old them I will fuel up and continue towards the border and camp. The way I remembered was that Beyneu had the last fuel station in the country of Kazahstan. I found one more. It is about 50Km from Beyneu. I had enough fuel so I did not stop because I will not start to screw around with 2 liters of fuel. To be on the safe side I would fuel in Beyneu the next time as well. My camping place wasn’t the best. It was dusty, dry, and windy. The next morning I headed to the border. I think I wasn’t further from the border than 10 Km, so I got there fast. As soon as I arrived to the Kazak side one of the official recognized me. He asked if I could sort out the my visa problem. O showed him my passport then he takes me to the passport control booth. The lad says there that something is wrong because I exited Kazahstan but I did not enter. So how could I be here? The (at this border) forgot to stamp my entry. The official says don’t worry about that ( I just assumed this is what he could have said from gestures) , then he says to the lady that we will go to the Uzbeg side and ask if everything is OK with my visa now. So we went. As we got to the gate the other high ran official was asked to the gate. Watch this. They new each other very well, maybe even drinking beer some times. The Kazak official wanted to shake hands with the Uzbeg one. The Uzbeg did not accept the hand shaking gesture but saluted and introduced himself. Then off course the Kazak did the same thing and then became good friends. I think the Uzbeg just wanted to show off in front of me. He wanted to show that here he is the god. Anyway he checked my passport and told that now I can enter into Uzbegistan.

So we went back and now they closed my Kazak visa for good and told me to have a safe trip. Then the Uzbeg side came. In order for me to get to the Uzbeg side, I needed to slalom between parking trucks waiting in line. The truckers were really nice, they were moving trucks, lifting my bike and moving it around in order to be able to pass them. So step by step I got to the Uzbeg border. They checked my passport and let me in. I will not write all the details, but it took 4 hours to enter into Uzbegistan. Most of the time was just standing in line. The baggage control went fast in about 5 minutes I was done. Nothing special.

As soon as I entered in Uzbegistan, I mean not the border line, the real Uzbegistan, I exchanged some USD. 100 USD=300.000 SUM, so 3 pile of 1000 SUM bills. The might not even have another bill, because every price can be divided with 1000. Then I bought some water and insurance for the bike. The insurance cost me 9 USD for 14 days. Then about 1-2 Km from the border I had some lunch. It was a kind of meat soup. They staffed some meat into some pasta balls. It was OK.

I was waiting for the Norwegian bikers but just did not show up, so I left. They go pretty much on the same rout, so I might see them somewhere. Except a small portion, the rest of the road was good asphalt. About 160 Km from the border I found a gas station. I did not need fuel but to try and be able to let other bikers know, I fueled up. All I could fuel is 9 l and I was riding 250 Km. The Octan is: 80. Price 3000 SUM/l, so 1 USD/l. This was a small gas station with only one pump, so maybe it is not open night time, but at 5PM on Saturday, it was open. The 120 Km from that place there was a truck stop where they had wi-fi and ÍI stopped for dinner. This place had gas as well. It is well signed on the road, so easy to see.

Up to here, there is nothing, I mean absolutely nothing from the border except that little gas station. I saw some factories here and there, but otherwise, nothing. So fill up your water bottles at the border as well, because it is damn hot here.

It passed 10 PM by the time I entered Nukus. It was completely dark so it wasn’t too much fun. A lot of bicyclers, horse carriages with no light. In addition to this there were several road constructions, which basically could be considered off road riding with traffic. Don’t ride night time if possible in this area.

I found my hotel. It is strange. I get a piece of paper down by the reception with my room number. I asked and what about the key? Is it open? The guy says, yes it is open. I walk up and I can not open the door. I keep on trying and somebody opens it from inside. Now I didn’t understand what was going on. I show the guy my paper that it is my room. He shows me my bed. It is not your room, it is your bed. Oh, I said, this is fantastic. The guy is OK, no problem with him. OK one night I can handle. Take a quick shower and do some laundry. As I looked at the bathroom, I decided not to do laundry today. I still had a set of clean close so I wasn’t worried about that. Internet NYET, hot water, NYET, even warm water was barely coming. It was almost just dripping. Sink and mirror, they did not have, so I said I will not shave either. I think this hotel should not be operating. I do not know how they have their license. The place called HOTEL NUKUS. Do not go there!!!! They charged me 15 USD for the bed, 1 USD to park my bike and 2-3 USD for breakfast. It was prepaid. I know this is not a whole lot, but we are not in Monaco either. 220V connectors, only two in the room. One for the TV and one for the air-condition system. Since I’m not alone in the room, I did not want to unplug the TV while my roommate was watching his favorite TV series.

OK, one night can stand. New day, new hope. I hope that my hotel in Híva will have at least internet.

2015.06.03-04-05. Atiray-Almaty-Atiray

Max reggel korán, de reggeli nélkül el nem engedett, kivitt a repülőtérre és már úton is voltam Almaty felé. Almaty-ban azonnal az Üzbegisztán Konzulátusra mentem és kiderült, hogy szerdán nincs ügyfélfogadás. Mivel már jártam egy-két konzulátuson, azok is csak emberek, így megkértem a biztonsági őrt, hogy telefonáljon a konzulnak, mert nagyon sürgős és beszélnem kell vele. Szerencsémre a konzul pont indult ebédelni és az őr megállította, majd a konzulnak megmutattam a problémát. Rögtön tudta miről beszélek és mondta, hogy szijcsas 2 csaszov. Vártam, majd amikor megjött elkérte az útlevelemet és ismét vártam vagy egy órát. A körmeimet csonting rágtam. Végre kihozza az útlevelemet és úgy kezdi, hogy sajnos. Az ütő megállt bennem. Majd folytatta, hogy felhívta a bécsi Üzbég Konzult és ott mondták, hogy sajnálatos módon, de elfelejtették lepecsételni és aláírni. Így ő ezt megtette és megmutatta. Örömömben az utcán átöleltem a konzult. MEGVAN. Bár ez a kisebb malőr elég sokba fáj nekem, repülőjegy, szállás Almatyban (itt Max megint segített. Elküldte egy motoros bolt és szerviz tulajának a telefonszámát. Felhívtam. A srác elég érthetően beszél angolul. Megmondta a címet és taxiba ültem. Amikor megérkeztem a számmal néztem. Ez egy teljesen jól felszerelt kimondottan motoros bolt és SZERVIZ. Akár alkatrészt is lehet náluk rendelni. Én nem találtam meg őket a neten, de ha tudom, nem rendelek gumikat Omszkba, hanem itt megoldom az egészet. A srácok, akik itt dolgoznak, fantasztikusan segítőkészek. És most kapaszkodjatok meg. motoros hostel szolgáltatást is nyújtanak. A motorokat zárt garázsban lehet parkolni, teljesen biztonságban. Szóval, ha valakinek bármilyen alkatrészre, gumira, vagy bármilyen szervizre lenne szüksége Almaty-ban, itt megtalálják a megoldást. A cég neve: FREERIDER, Web: www.freerider.kz, E-mail: freerider@mail.ru, vagy freerider@gmail.com, Tel.: +7 727 3963007, a tulaj neve: Dima, Tel.: +7 705 111 6225. Segít amiben csak tud. Mindenkinek ajánlom, akinek szüksége lenne rá. Angolul lehet velük levelezni. Többen beszélnek angolul.

Tehát a következő napot Almaty-ban töltöttem. Hát, mit mondjak? Almaty egy modern város, turisták számára egy óriási hiánnyal. (lehet, hogy több is van) Nincs városközpontja. Azaz van, mindenki tudja, hogy az a központ, viszont ott nincs mit nézni, csinálni. Még kisebb kiülős éttermek sincsenek, illetve láttam egye-kettőt, de azok elég drágának tűntek. Szóval találtam egy iskolás csoportot, akik nagyon aranyosak voltak, rögtön fotózkodni akartak. Megkérdeztem őket, hogy mit lehetne itt megnézni. Kuk Tube, mondták. Ezt könnyű volt megjegyeznem a német kukken (nézni, vagy valami hasonló) és az angol tube (mint cső) szóból. Most már csak taxit kellett fognom és irány Kok Tobe. Igen ám, de taxi sehol. Már egy órája bolyongtam a központban, de nem láttam taxit. Azt sokszor láttam, hogy emberek stoppolnak az út szélén. Hát ők így fognak taxit. Ugyanis szerintem itt sokan taxiznak feketén. Ha megáll valaki, megmondod hova akarsz menni, és ha az neki is jó, megegyeztek az árban, majd indulás. Erre, nem magamtól jöttem rá, valaki elmagyarázta, hogy ez itt így működik. Szóval felmentem ehhez a Kuk Tube-hoz. Ez egy valamikori Szovjetunióból itt maradt TV torony. Van ott fenn kisebb vidámpark, állatkert, étterem. Ettem valamit, de amilyen balf’sz vagyok a legdrágább helyre sikerült beülnöm, viszont fantasztikus volt a kaja és a kiszolgálás és a kilátás. Magába a toronyba nem lehetett felmenni. Az étterem tulaja mondta, hogy a jövőben megpróbálják megvenni a tornyot és a tetején éttermet alakítanának ki, de ez évek kérdése. Ott körbesétáltam, majd visszajöttem a szállásra. A diákok mondtak még kettő helyet, (Membeu, Csimbula volt a másik kettő hely, nem biztos, hogy jól írtam) de a taxis azt mondta, hogy azok messze a városon kívül vannak. A szállás környékén végre sikerült meginnom egy hideg sört. Ugyanis itt nem olyan egyszerű hozzájutni. Azokban a kifőzdékben, ahol enni szoktam, nem árulnak szeszes italt. Még éttermekbe is, vagy háromba bementem, mire azt mondták a Pivo kérdésemre, hogy DA. A nagy ijedtségre mindjárt legurítottam kettőt is, majd a szálláson beszélgettem Dima-val, mutatta a kirgizisztáni képeit, amit idén májusban készített. Kicsit interneteztem, és már Szpaty idő volt. Holnap repülés Atiray-ba, majd irány Üzbegisztán, de remélem ezúttal már a határ másik oldalát is látni fogom.

Reggel 5:00 körül indul a gép vissza Atiray-ba, ahol magamra kapom a már eléggé koszoskás motoros ruhát és irány Üzbegisztán. Ez megint 400 Km betonút és 80-90 Km terep. Remélem nem esett az eső arra, mert akkor az a rész olyan csúszós mint a jég, vagy ha kevésbé döcögős utat választasz, akkor sarat dagasztasz végig. Nem tudom melyik a jobb.

Almaty

Almaty

Almaty madár távlatból /Almaty from Kok-Tobe

Almaty madár távlatból /Almaty from Kok-Tobe

Ebéd a Kok_tobe-n Almaty /  Lunch on Kok-Tobe, Almaty

Ebéd a Kok_tobe-n Almaty /
Lunch on Kok-Tobe, Almaty

Iskolás lányok Almaty-ban / Schoolgirls in Almaty

Iskolás lányok Almaty-ban / Schoolgirls in Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Végre a megérdemelt söröm / Finally my  deserved beer

Végre a megérdemelt söröm / Finally my deserved beer

Early morning Max took me out to the airport but we had NYAM-NYAM before, and I was flying to Almaty. As soon as the plane landed I grabbed a taxi and went straight to the Uzbegistan Embassy. I found out that today they are not working. Since I have been on many consulates before, I knew these are humans as well, so I asked a security guard to call the Consul because it is very urgent and I would need to speak with him.

I was lucky because the consul was just going out for lunch and the security guy stopped the car. I immediately jumped there and explained what my problem is. He said sejchas 2 chasov (wait for 2 hours). I was waiting patiently when he arrived back. I gave him my passport and waited again an hour or so. I was biting my nails to the bone. Finally he brought my passport out and he started with the word SORRY. I was close to a heart attack. Then he continued and told me that he called the embassy in Vienna and consul said that by accident he forgot to signed it and stamp it. Then he showed me the visa. I thought with all these beginning sentences that he refused it. No. He signed it and stamped it. I was so happy that I hugged the consul on the street. SO I HAVE IT! However this little mistake from Viena costs me a whole lot, flight ticket, hostel in Almaty (here Max helped me again.) He sent me the telephone number of a motorcycle store and service. I called the guy and he spoke fairly good English. He told me the address and I grabbed a taxi again. When I arrived I was amaized. The store and the service was wonderfully equipped. Parts can be ordered her as well even in advance. I could not find them on the net or nobody mentioned them on and bikers forum site either. A guys working here are really helpful. If I had found them on the net, I would have had my service done here and would not need to go to Omsk. And bikers listen to this: They are operating a spotless, lean biker’s hostel. The bikes can be parked in the absolutely safe garage. So if anybody needs anything in Almaty, here are the contact information: The company called FREERIDER, Web: www.freerider.kz, Email: freerider@mail.ru, or freerider@gmail.com, Tel.: +7 727 3963007, the name of the owner is Dima, Tel.: +7 705 111 6225. He will help you in whatever you need. You guys can write them in English, it is no problem. More than one guy speaks English here in the store.

So I spent the next day in Almaty. What should I say? Almaty a modern city with lacking one important thing (maybe more than one) for tourists anyway. It does not have a city center. Actually it does have a city center, so everyone knows where it is, but there is nothing to see and do. I could not even find small restaurants or coffee shops where I could sit down and relax while have a coffee. I saw a few but they seemed expensive so I passed on them. So I met some kids from school and they were very funny. As soon as they saw a camera in my hand they immediately wanted me to take photos of them. I asked them what could I see or do in town. The said three names: Kok Tobe. I could memorize this one because Kok ( say cook, in German it means to see, or something like that) and Tobe (say tube) in English as a pipe or something. So I had my first target, all I needed to do is to find a taxi and go. It seems easy. I was wondering around for an hour, but I could not find any taxi cab. I saw several times that they stand on the side of the road and hitchhike. This is how they catch taxi. There are a few cabs with taxi sign on them, but a lot of people just using their car pretending they are taxi drivers. So I started hitchhiking, a car stopped, asked KUDA, (where), I told him Kok Tube he said OK. I asked Skolko, he said 1.000. I said OK. It is important you agree in advance in the total price, or at least in the price per Km. Actually I did not find this myself out, I asked somebody.

So I got up to this Kok Tobe, which is actually a TV tower reminding the visitor to the Sovjet era.

There is a small ZOO, amusement park and restaurants. As an amateur as I’m, I set in the most expensive restaurant. However I had a fantastic view and a remarkable food and service. I could not go up to the tower (that would have been nice). The owner of the restaurant told me they are working on buying the tower and establish a restaurant on the top. The whole tower inside is untouched and it still like it was used 50 years ago. It supposed to be in excellent condition.

So I walked around there and I came back to my hostel. The kids told me the name of another two places (Membeu, Chimbula, I’m not sure if this is their correct name), but the taxi driver told me they are far from the city. Near the hostel finally I could find a restaurant who sells bears. So I immediately had two of them. The small street restaurants (fast food places) do not sell alcoholic beverages. Even in restaurants I had to go into three of them by the time one of them said DA to my PIVO question.

Back at the hostel, in the back of the bike service and store, I was talking to Dima. He showed me his Kirgizstan photos, taken this May. I used the internet for a little while and went to sleep. Tomorrow I will fly to Atiray and head to Uzbegistan and I hope this time I will see the other side of the border as well.

My flight leaves around 5:00 AM to Atiray, where I will quickly get my biking close on (which is getting on the dirty side) and hit the road. This will be again 400 Km pavement and 80-90 Km off-road. I hope it did not rain that way, because then the main path will be like ice, the side tracks will be deep mud. I’m not sure which one is better.

2015.06.02. Beyneu után – Üzbegisztán határ – Atiray

Reggel minél hamarabb útnak indultam a határ felé. Az út még mindig nem akart aszfaltossá változni. Szerintem ez már így lesz a határig. A határt elérve, tapasztaltam, hogy Beyneu-ban volt az utolsó benzinkút, ami Kb. 80-90 Km a határtól. Ez az utolsó 80-90 Km off-road. Akkor még elviselhető, ha szárazság van. Akkor a porral kell megküzdeni. Viszont, ha esik, akkor az egész terület sártengerré változik és nincs menekvés. A keményre taposott rész olyan lesz mint egy jégpálya, a mellette lévő részek pedig esetenként 10-20 cm sárral lesznek borítva. Nincs menekvés. Mindegy elértem a határt. A Kazak oldalról minden probléma nélkül kiléptem és a kamionok között átevickéltem az Üzbég oldalra. Beállok a sorba az útlevél ellenőrzésnél és amikor sora kerülök, valami gyanússá kezd válni. Túl sokáig nézegeti a vámos a vízumomat. Nem értettem a dolgot, de mivel szerintem minden rendben volt, nem aggódtam. Aggódni akkor kezdtem, amikor odahívta az egyik kollégáját és az útlevelemet odaadta neki, majd az odajött hozzám és bevezetett egy irodába. Még mindig nem értettem a dolgot, lehet, hogy ajándékot, vagy cigarettát, vagy valami ilyesmit akar. Nem. Mutatja a vízumomat, hogy bár ellenőrizték a rendszerben és valódi és érvényes, ennek ellenére mégsem engedhet be, mert nincs lepecsételve és aláírva. Mondom OK, hívjuk fel a nagykövetséget, pont munkaidő van és tisztázzuk. Nem, azt nem lehet. Én felhívhatom saját költségen, ha akarom. Mondom OK, és mit mondjak. Küldjenek faxot, vagy e-mailt? Nem, nem. Csak eredetiben fogadják el az útlevélbe ragasztva. Mondom bele van ragasztva, csak a tintás pecsét hiányzik róla. Amúgy a vízum hologrammal ellátott, teljesen rendben van. Mutatja a Tádzsikisztán vízumot, hogy látom, azon ott a pecsét. Mutatom neki a Kazak, Orosz vízumokat, látja ott nincs pecsét, mégis jövök megyek. Honnan kellett volna tudnom, hogy pecsét kell rá. Nem, nem, ez komoly probléma. Mondom, hogy hívja a főnökét. Hívja ő, de a főnök nincs a határállomáson, így csak telefonon beszélt vele. A főnök csak oroszul beszél. Mondja, Sorry, de meg kell szereznem a pecsétet. Mondom honnan, Bécsből. Ő azt nem tudja, de pecsét kell rá. Mivel visszafordított, a Kazak oldalon látták, hogy a vízumom 2-szeri belépésre jogosít fel, így ha visszaengednek, ezzel a vízumomnak vége. A Kazak határőrök is átjöttek az Üzbég oldalra és próbálták magyarázni az Üzbégnek, hogy ez szerintük nem probléma. máshol sincs pecsét. De az hajthatatlan volt. Kértünk egy hivatalos állásfoglalást, hogy mi az oka amiért nem enbged be, de az megtagadta. Vissza Kazahsztánba. 3 óra harc az Üzbég oldalon, majd újabb 2 óra a Kazak oldalon, mire lepapírozták, hogy hogyan tudtam kilépni, majd visszalépni, anélkül, hogy bárhova is mentem volna. Így az idő már jócskán a délutánba nyúlott. Végre szabad voltam és mehettem. Innen Atiray 500 Km és ebből 80-90 Km off-road. Gondoltam, ha valahogy beérek Atiray-ba, akkor repülővel lehetne a leggyorsabban Almaty-ba menni, az Üzbég nagykövetségen elintézni ezt a szarságot, majd vissza. Elvesztek Kb. 5 napot, de tudom folytatni az utamat. Különben nem csak Üzbegisztánt kellene kihagynom, hanem Tádzsikisztánt és Kirgizisztánt is. Ugyanis, ha Almaty-ba motorozok (2500 Km), akkor onnan be tudok lépni Kirgizisztánba, majd onnan Tádzsikisztánba. Igen ám, de nonszensz-nek tartom ha végig szeretnék motorozni a Pamir Highway-en, akkor közel ugyanazon az útvonalon mennék be és ki. De ez még semmi, teljesen felborulna a szerviz ütemezésem. Akkor már nem tartani ki a gumi Omszkig, így valahol plusz gumikat kellene vásárolnom és túl sok időbe tellett volna. Szóval sehogyan sem tetszett a dolog. Mindegy, először is irány Atiray, majd ott meglátjuk. Max-nek küldtem SMS-t az úton de nem válaszolt. Mindegy gondoltam, majd később. Az 500 Km-t 5,5 óra alatt tettem meg, beleértve a terep szakaszt is. Éjfél körül értem be Atiray-ba, és irány a szokásos Burger King. Hívtam Max-et. Mondom Pomocs. Ja Tibor. Problem. Atiray, Burger King. Mondta, Szijcsasz. Kipattant az ágyból és 20 perc múlva már ott is volt. Még 15 perc és már a repülőtéren intéztük a repjegyemet a következő reggelre, Almaty-ba. Onnan telefonált egy másik motoros srácnak, aki ugyancsak kipattant az ágyból és azonnal a reptéren termett. Meglett a repülőjegyem, most jött a fizetés. USD-t nem fogad el. Váltani, nem vált, Hitelkártya, termináljuk ERROR-t jelez. Különben ne értsétek félre, a hölgy kimondottan kedves volt, próbált Ő segíteni ahogy tudott, de hát ez van. A srácok egy pillanat alatt összedobták a pénzt, ami 350 USD és ők kifizették a jegyet és beváltották nekem a dollárt. Hajnali 2. Jegy zsebben, gép indul reggel 8:15-kor. Max hazavitt, zuhany, egy sör vele, majd alvás.

 DSC_2572-1

In the morning I wanted to head towards the Uzbekistan border as early as I could. The road still not covered with asphalt and I think it will be the same to the border. As soon as I reached the border I acknowledged that the last gas station was in Beyneu which is about 80-90 Km away. This last 80-90 Km is off-road, If the weather is dry it is bumpy and dusty but OK. Now if it rains, the hard compacted road surface becomes like ice and the road is leaning to each side and the side roads are pure mud, with deep (10-20 cm) car or truck tracks, and nowhere to escape from this. You have to keep on going. Finally I reached the border. I exited the Kazak side fairly easy and I maneuvered between the trucks to the Uzbeg side. So when I handed my passport at the passport control booth and it took a while something just was not right. I did not understand because according to my opinion everything was OK, I wasn’t worrying. The only time I started worrying is when this guy handed my passport to another one and that one took me to an office. I did not understand, I thought he needs some gift or cigarette or something like that. He shows me my visa and said. However they have checked my visa and it is registered in their system, the stamp and signature of the Consul I missing from it, therefore I’m not allowed to enter Uzbekistan. I say OK, let’s call the Embassy and sort things out. He said I can call them if I wanted to on my own expense. OK I said, so what should I say. Should they send a fax or email? NYET, NYET. They only accept it in original, glued into my passport. I says it is glued into my passport, just not rubber stamp and signature. He shows me the Tajikistan visa and it is stamped and signed. OK, I showed him the Russian and Kazak visas without stamps and I’m going in and out of the countries. From where should I have known this? I told him to call his boss. The boss is not at the border crossing, just on the telephone and speaks only Russian. He says sorry, but I need to obtain the stamp. I asked from where, Vienna. He does not know, but stamp is needed. He made me turn around. The customs guys saw it at the Kazak side that my visa is for 2 entries, so if they let me in, then my visa is finished. The Kazak officers came with me to the Uzbeg side and tried to explain the guy there that this is not a problem, but the other one did not change his mind. We wanted to ask an official statement from the guy, explaining the reason he is not allowing me to enter. He refused. Back to Kazakhstan. 3 hours on the Uzbeg side and additional 2 hours on the Kazak side, by the time they could explain in writing how I could exit and enter into Kazakhstan without going anywhere. Then we got into the late afternoon, so had to get going. Finally I was free and could hit the road back to Atiray. Atiray is 500 Km from here end the first 80-90 Km off-road.I thought if I somehow get into Atiray and could go to Almaty, then in the Uzbeg Consulate I could sort this sh’t out, then fly back and I can continue. I would lose about 5 days, but at least I can continue my journey. Otherwise I wouldn’t only have to leave Uzbekistan out, but Tajikistan and Kirgizstan as well. Since if I rode my bike to Almaty (2500 Km) then from there I could enter Kirgizstan and from there Tajikistan. However if I wanted to motorbike the Pamir Hwy, it means that I would almost use the same route in and out. But this is not the only one reason. My service locations would change and I have tires ordered in Omsk. My present tires would not hold until Omsk with this additional Km, so I would need to bus tires somewhere and the third reason is, that I would lose time.

First head to Atiray and then we will see. I sent an sms to Max, but no answer. OK maybe later. So I made the 500 Km in 5,5 hours including the off-road section. I arrived to Atiray in around midnight, then headed to the usual Burger King. I called Max. I say POMOCS. ja Tibor. Problem. Atiray, Burger King. (Help, I’m Tibor, problem, Atiray, Burger King) He says Szijcsasz (wait there). He quickly jumped out of the bed and in 20 minutes he was with me. In an additional 15 minutes and we were organizing my flight ticket for the next morning to Almaty. He called an another biker as well and he arrived out at the airport. I got my flight ticket. Now, payment time. USD is not accepted. Exchange, NYET. Credit card. ERROR. The lady was really nice and helpful but she had to work according to whatever instructions she has got and it was 01:00 AM. So the biker boys come up with the amount of the flight ticket, which was 350 USD and exchanged my USD.02:00. Flight ticket in the pocket, flight departs 08:15 AM. Max took me home, I took a shower had a beer with Max and hit the bed.

2015.06.01. Atiray – after Beyneu Kazakhsztán

Reggel felkeltem, zuhany, borotválkozás, hogy ismét emberi külsőm legyen, majd reggeli. Max mondta, hogy szeretné, ha elmennék velük egy óvodai ünnepségre. Kiderült ugyanis, hogy a város mindkét motoros klubja, Fire Motors MC és a Fantom Sportklub, támogatják a sérült gyerekeknek létrehozott óvodát. Ők nem egyszerűen pénzt adnak, hanem fizikai munkával segítenek. Kerítést építettek, játszóteret készítettek, festettek, szóval a kétkezi munkájukkal támogatják az intézményt. Megható volt látni a kicsiket, amint az előre begyakorolt műsort előadták, szavaltak, táncoltak. Látni azt, hogy ezek a gyerek is mennyire ki vannak éhezve a szeretetre. Majd a többi támogató is hozott magával ajándékot a kicsiknek és minden támogató beszédet mondott, többek között Max is és Édesapja is. A könnyeim potyogtak a meghatottságtól. Ezt követően még mindig nem engedtek el, hanem mondták NYAM-NYAM, azaz ebéd, náluk. Szóval visszamentünk a házhoz, megebédeltünk, majd kikísértek a Beyneu felé vezető útra. Ott igazán érzékeny búcsút vettünk egymástól. Adtak telefonszámokat, motorosok telefonszámait, Almaty-ban, Irkutskban, Bratsk-ban ás Yekaterinburgban. Azt mondták, hogy ők előre telefonálnak és az ismerőseik, már tudni fogják, hogy megyek. De ez még mind semmi. Mondták, hogy Magadan-ból írjam meg nekik, hogy kb mikor leszek Yekaterinburgban, mert a motoros csapat, azaz Ők ott fogna várni és megiszunk egy pár vodkát. Hát mi ez, ha nem önzetlen segítőkészség. Ennél jobbat egyetlen utazó sem kívánhat.

Miután elbúcsúztunk, elindultam kifelé Atiray-ból. Teljesen megfeledkeztem, hogy mg városon belül vagyok és 100 Km/h-ra gyorsultam. Sajnos szemből jött egy rendőrautó és bemért. Természetesen megfordult és leállított. Az utam első és remélem az utolsó büntetése is egyben. Először 100 USD-ről volt szó, majd adtam nekik ajándékot és kiegyeztünk 25 USD-ben. Továbbengedtek. A további út Beyneuig, nyíl egyenes, jó minőségű. Beyneuban tankoltam, és gondoltam veszek hideg vizet. Na ezt felejtsétek el. Ahhoz szerintem valami boltot kellett volna keresnem, mert itt a benzinkút, csak benzikút és Beyneuból kifelé, semmi. Szóval mindenki tankoljon fel, vagy Beyneuban keressen boltot. Mr este felé volt, úgyhogy én nem pazaroltam időt bolt kereséssel. Volt vizem is, de teát készítettem belőle, melegítés nélkül. Beyneutól az Üzbég határ felé az út katasztrófa. Igazából vissza is szívnám a korábbi kijelentésemet, miszerint a Kazak utak rosszak. Na ahol rosszak, ott igazán rosszak, de Atitay-ba befelé már kitűnő és onnan egészen Beyneuig fantasztikus. Na Beyneu után 40 Km-t jöhettem 10 sávos úthálózaton. Azért írom, hogy úthálózaton, mert letaposott földes utak és mindenki, ahol éppen talál magának nyomot arra megy. Választhattok. Néha az én utamon jöttek szemben, mert úgy gondolták, hogy az simább. Mindig a szomszéd fűje a zöldebb. A mai táborhelyem nem éppen az ideálisak közé tartozik. A sok úttó eltávolodtam a sivatagba amennyire csak lehet, majd tábort vertem. Szerintem reggelre beleolvadok a környezetbe az éjszaka közlekedő autók által felvert portól. Holnap határátlépés.

 

Beyneu és a határ között / Between Beyneu and the border

Beyneu és a határ között / Between Beyneu and the border

Az út Beyneutól a határ felé / The road between Beyneu and the border

Az út Beyneutól a határ felé / The road between Beyneu and the border

Kazak temető / Kazah cemetery

Kazak temető / Kazah cemetery

IMG_2302-1

Félig kiszáradt sóstó, Beyneu felé / A halfway dried out salt lake towards Beyneu

Félig kiszáradt sóstó, Beyneu felé / A halfway dried out salt lake towards Beyneu

Búcsúzás Max-től és az édesípjától, Vjacheslavtól. / Saying goodbye to Max and his father Vjacheslav

Búcsúzás Max-től és az édesípjától, Vjacheslavtól. / Saying goodbye to Max and his father Vjacheslav

Esti táborhely. Nem éppen ideális, de egy éjszakára megteszi. / My campsite. Not the best, but it will do for one night.

Esti táborhely. Nem éppen ideális, de egy éjszakára megteszi. / My campsite. Not the best, but it will do for one night.

 I got up in the morning, took a shower, shaved, so I would look like a human being again, then we had some breakfast. Max told me that he would like me to go with him and his father to a kindergarten celebration party. I found out that both motorbike clubs, Fire Motor MC and Fantom Sports Club, sponsoring this kindergarten for sick children. They do not give money, but building fence, playground, paint or whatever is required. The get together 10-15 bikers and do the job. It was very emotional seeing the little ones how the performed the pre practiced show, they were dancing etc. To see how these little guys are hungry for love. Fantastic experience for me. Then the other sponsors brought gifts to the kids and distributed between them. Then every sponsor had a few words to say. Max and his father had a speech as well. I was a little crying. It was fantastic. After this they still did not let me go. They said NYAM-NYAM, so lunchtime. Their wife cooked lunch for us. So we went back to their house and then they escorted me out to the road towards Beyneu. Here we said a real emotional goodbyes. The gave me phone numbers of motorbikers in Almaty, Irkutsk, Bratsk, Yekaterinburg. They also told me that they will call ahead and let the guys know that I’m coming. But this is still not all. They also told me that when I’m in Magadan and I know roughly when I will be in Yekaterinburg, I should let them know, because the bikers from Atiray will come there and they will be waiting for me there and will have a few vodkas, as a celebration. So what is this if not selfless action from their side. Now traveler could wish more than this.

So we said goodbye and I headed out of Atiray. I completely forgot that I’m still within city limits and I speed up to 100 Km/h. The only problem was that a police car was coming the opposite direction and had their speed trap camera working. Off course they immediately turned around and stopped me. I received my first and I hope my last speeding ticket during my expedition. First they were talking about 100 USD and then I gave them some gifts and we agreed in 25 USD. So I paid them and they let me go. The road to Beyneu is straight and exceptional quality. I thought I will fill up in Beyneu and buy some cold water. Now this you should quickly forget. The gas stations in Beyneu are strictly gas stations. No store. Everyone who comes to Uzbekistan, should get things before, or will have top search for a store in Beyeu. For me searching was not an option, because it was getting late and I had to go. I still had some water and I could prepare tea out of it without warming it up. The road from Beyneu towards the Uzbekistan border is catastrophic. I take back my earlier statement, in which I said the roads of Kazakhstan are bad. Wherever they are bad, not that is bad. But getting into Atiray and from Atiray to Beyneu they are fantastic.

Now from Beyneu I’ve been riding about 40Km in at least a 10 lane highway. The reason I’m saying the 10 lane highway, because this is a main road, but hard compacted dirt. If the potholes getting too big, drivers find another route. So it is in the desert and everyone goes wherever they think it is smoother. You can choose whichever road you want. Once I found a car coming in my road in the opposite direction. The neighbors grass is always greener.

My today’s campsite is not really ideal. I tried to get as far in the desert from these highway system, as I could, then I pitched tent. I think by the morning my campsite will be undercover due to the dust made the cars travelling night time. Well I had no other choice. No other place.

Tomorrow, I’m crossing the border to Uzbekistan.

2015.05.30-31 Hanbay Kazahsztán – Atiray Kazahsztán

Reggel tehenek és tevék tevék társaságában ébredtem. Elég barátságosaknak tűntek, úgyhogy nem volt mitől tartanom. Hamar összepakoltam, megreggeliztem és útnak indultam. Beértem Atiray-ba és egy bankban megkérdeztem, hogy merre találok egy éttermet, ahol van internet. Azt mondták, hogy Burger King nem messze innen. Elmentem hát és rendeltem egy nagy menüt. Az internet nagyon gyors volt, feltöltöttem egy pár videót és sikerült beszélnem az osztálytársaimmal is. Próbáltam hívni a feleségemet is, de nem sikerült. Amikor onnan visszamentem a motorhoz, egy fiatal motoros srác várt rám. Megkérdezte tud-e segíteni valamiben, mondtam, hogy csak egy boltot mutasson. Elvezetett egy szupermarketbe, ami semivel nem volt sem szegényesebb, sem elavultabb az otthoni legmodernebb zupermarketnél. Ot felhívott valakit és átadta a telefont. A vonal túlsó végén angolul beszélt a srác és mondta, hogy nekik is van egy motoros klubbjuk és lenne-e kedvem az estét velük tölteni a folyó partján sátorban. Nekem sem kelett több, örömmel igent mondtam. Este hétkor elindultunk a folyó partra. Kb 30 Km Atiray-tól. Ez egy magánterület és a folyó igazából az Ural holtága. Nagyon kellemes hely. Fák, víz, napsütés, zene jó társaság. Este vacsorát főztek, söröztünk még kisebb tánc is volt. Itt megtudtam, hogy ennek a motoros klubnak a központja Rostov-ban van Oroszországban. A Fire Motors MC itteni vezetőjének a neve Kostya (beszél angolul). Leírom az elérhetőségeit is (Ő beleegyezett) , hátha valakinek segít. Tel: +7 701 6263936, email: sherbakov_kostya@maul.ru. Max telefonszáma, bár ő nem beszél angolul csak egy pár szót: +7 701 4220799, email: tekton-see@yandex.ru. Na most, ha még értetek rendes, segítőkész embereket, akkor azok ők. Ugyanis ennek a motoros klubnak egyetlen célja van. Önzetlenül segíteni a motorosokat. Mindegy milyen országból valók és mindegy milyen motort vezetnek. Segíteni, segíteni, segíteni. Annyira segítőkészek, hogy már én érzem magam kellemetlenül. Bárki, aki olvassa ezt a blogot, kérlek próbáljátok úgy alakítani az útiterveteket, hogy álljatok meg Atiray-ban és feltétlenül vegyétek fel a kapcsolatot ezekkel a srácokkal. Nem fogjátok megbánni. Legjobb, ha mondjuk, szombatra időzítitek, mert hétvégén több időt tudtok együtt tölteni kinn a szabadban. Ez a vízpart egy oázis a sivatagban. Hagy említsek egy pár nevet a csapatból: Max, Alexander (Moto), Sergej, Bulat. Akkor is, ha nincs semmire szükségetek és csak egy kicsit beszélgetni akartok, feltétlenül tegyétek meg. Ők attól boldogok, ha segíthetnek. Itt valóban úgy éreztem magam, hogy tagja vagyok a klubjuknak.

Atiraynál tisztább várost én mg nem láttam. Nem is értettem a dolgot, amíg a srácok este el nem magyarázták. 3 évvel ezelőtt mindenki eldobta a cigarettát, szemetet az utcán. A hatóságok ezt megelégelték és törvényt hoztak, majd infrastruktúrát építettek. A törvény, senki nem dobhat el semmit, csak a szemetesekbe. Ezt ugye egyszerű mondani, de nem egyszerű betartatni. Itt teljesen bekamerázták a várost és aki eldob szemetet, cigaretta csikket, természetesen ha észreveszik, márpedig nagyon figyelik, akkor, most figyeljetek, 3-15 napi elzárás, plusz pénzbüntetés. És ez nem tréfa. Az egyik motoros srác utas volt egy autóban és kidobott egy csikket. Észrevették, a rendszám alapján megállították és 15 napi elzárás volt a jutalma. Így már értem. A város tökéletesen rendezet, tiszta, zöld. Magyar városaink elbújhatnak, de szerintem a német városok egy része is megirigyelhetné. Az emberek is tiszták és csinosan öltözöttek. Ugyanúgy, mint bármelyik nyugati városban. Mindenki okostelefonnal járkál, internetezik, zenét hallgat és élnek ugyanúgy, mint mi. Na, a falvak, az más kérdés. Poros, szagos (nem írtam büdöset) és szemetes.

Korábban úgy gondoltam, hogy továbbindulok, de azután döntöttem. Maradok még egy napot. Így nyugodtan moshatok, fürödhetek és végezhetem a dolgaimat, mivel az Üzbég vízumom, csak elsejétől érvényes.

31-én vasárnap nagyokat úsztam, mostam és fantasztikusan éreztem magam a csapattal. Képzeljétek itt még a tehén is marihuánát eszik. Ugyanis vadon nő. Rengeteg van belőle itt a vízparton. Lehet, hogy nem is a vodkától, hanem a tejtől vigyorogtam nagyokat? Ettünk, ittunk, játszottunk, nevetünk és beszélgettünk. Este kinn akartam aludni ugyanazon a helyen, de nem engedték. Max mondta, hogy aludjak náluk és este elmegyünk egy Orosz fürdőbe. Nem tudtam nemet mondani. Bementünk a városba, Max és édesapja autószerelők, vagy legalább is van műhelyük. . Hatalmas és nagyon rendezett garázsuk van. Szerintem legalább négy emelővel. Este elmentünk az orosz fürdőbe. Ez igazából egy szauna volt és nem tudom, hogy mi volt a különbség egy Finn szauna és egy Orosz szauna között. Talán, hogy magasabb volt páratartalom. Vettünk söröket és a szünetekben söröztünk. Hajnali 2 körül feküdtem le. Nagyon jót aludtam. Szuper hétvége volt.

 DSC_2333-1

Safari túrán

Safari túrán

DSC_2319-1

Délutáni játék

Délutáni játék

DSC_2309-1

Itt van Mex!!!

Itt van Mex!!!

DSC_2336-1

Borotválkozás a szabadban / Shaving by the river

Borotválkozás a szabadban / Shaving by the river

Mosás / Doing loundry

Mosás / Doing loundry

DSC_2274-1

Camping

Camping

Hétvégi buli / party over the weekend

Hétvégi buli / party over the weekend

DSC_2268-1DSC_2266-1DSC_2264-1

Atiray

Atiray

In the morning I woke up within the company of cows and camels. They were pretty friendly so I did not need to worry about them. I packed up and had some breakfast and left. As soon as I reached Atiray and I was asking in a bank that where can I find a restaurant with internet. They told me Burger King. So I went there and had a good lunch and they had a really fast internet connection. I uploaded some videos and I called my ex classmates from high school. I was very, very happy about the phone call to my ex classmates. Our graduation reunion was held in Hungary and they were in a restaurant. It was absolutely fantastic. After then I tried to call my wife as well, but I did not succeed. As I went back to the bike a young biker was waiting for me there. He was asking if he could be of help. I said no, but if he could show me a store, that be great. So he took me to a supermarket. This was just as modern and full of everything as any western supermarket. You could find everything. At the market he called somebody and gave the phone to me. The guy was speaking English and told me that they have a motorbike club here as well and would I like to spend an evening with them outside by a river in tent. Oh it was fantastic idea, since I had plenty of time, because my visa is valid from 01st of June to Uzbegistan. I said yes. We left town at around 7PM and this place was about 30 Km from town. It is the side river of Ural. It is a great place to spend the weekend. Sun, water to swim, music, god friends. In the evening they cooked some dinner, we had a few beers and some of them even some of them were dancing a little.

I found out that the center of this motorcycle club is in Rostov Russia. The president of the Fire Motors MC in Atiray is Kostya Speaks English). I will write his contacts as well, (he agreed to do it), it may help to someone. Tel.: +7 701 6263936, email: sherbakov_kostya@maul.ru. Max phone number, however he does not speak Englis, just a few words: +7 701 4220799, email: tekton-see@yandex.ru. If you have ever met wonderful and helpful people, these guys are. This motorcycle club has only one goal. To help bikers. No mater where they came from and what type of bike they ride. Help, help, help. They are so helpful that sometimes I feel a little bit uncomfortable, but not pushy. Whoever reads these lines, please try to schedule your travel in a way, that you MUST contact these guys. You will not regret it. I guarantee that. It is best if you get into Atiray on Saturday, because you can spend more time together out by the river. This riverside place is an oasis in the desert. Let me mention some names from the group: Max, Alexander (Moto), Sergej, Bulat. Even if you do not need any help, just would like to chat with some likeminded guys, you must contact them. You make them happy if they can help or do anything for you. Here I really felt like I’m the member of their Club.

As of today I have not seen cleaner city than Atiray. First I did not understand it either, but then in the evening the guys explained me. 3 years ago everybody throw the cigarette butts and other garbage all over the place. The government enforced a law and constructed a complete infrastructure to make the law effective. The law is nobody is allowed to throw anything on the street. It is easier said than enforce. Well not here. Plenty of garbage cans are everywhere. The whole city is surveyed by video cameras. Whoever throws a cigarette butt or any garbage and off course if they see it, then, watch this, that person will be in jail between 3-15 days and have to pay some money penalty as well. This is not a joke. Nobody throws anything on the floor. One of the motor biker was a passenger in a car and threw a cigarette butt out. They caught him and spent the next 15 days in prison. They enforce it. Then I understand. The city is completely clean, organized and green. Our Hungarian cities are nowhere to this place and I’m sure most of the German cities would have things to learn. The people are just as clean and well dressed like in any western country. Everyone has smart phones, use the internet and live their life just like we do. Well the villages are a different issue. Dirty, dusty and smelly.

Earlier I thought that I will leave in the morning, but I changed my mind. I will stay here one more day, then I can do my laundry, swim in the river and do my usual staff, since my Uzbegistan visa is valid from the 01st of June anyway.

On 31st, on Sunday I was swimming, did the laundry and I had a terrific time with the team. Imagine guys here even the cows eating marijuana, since it grows wild. Do you think I was smiling from the milk and not from the vodka? We had lunch together, drinks and chat. In the evening my plan was to stay out by the river, but they did not let me, because according to them it could be dangerous. Max told me to sleep at his place and we will go the a Russian Sauna (Banno). I could not say no to this offer. So we went to the city to Max’s place. He and his father have a car repair shop. Perfectly equipped and beautifully clean. I think they have at least four car lifts. Then we took off to the Russian sauna. I could not tell you what was the difference between a Finn sauna and a Russian sauna, maybe the Russian one had higher humidity. Between sections we had some beer to drink. I got in bed at around 2AM. I had a fantastic good night sleep.. It was an unforgettable weekend.