2015.06.16-17. Dech-Khorog, Pamir Lodge

Reggel nehezen ébredtem. Illetve inkább az ágyból való kikelés okozott gondot. Már fenn voltam itteni idő szerint 5-6 órakor, ami ugye +3 óra az otthonihoz képest, de nagyon nehezen tudtam elkezdeni készülődni. Kijöttem a sátorból és csak járkáltam körbe-körbe, próbáltam összeszedni magam. Nem is tudtam reggelizni. Nagy nehezen összekészülődtem, majd célba vettem Khorog városát. Khorog központja egy nagy piac, a helyiek bazárnak hívják. Ott találtam valami ennivalót. Igazából egész jó volt. Valami krumplis kenyér szerűségbe volt virsli, majd így sütötték ki. Finom volt. Mindjárt megettem 10 darabot. A nő nézett s nagyokat mikor mondtam, hogy mennyit kérek. Miután jóllaktam, nekiálltam kérdezősködni, hogy merre van az a bizonyos Pamir Lodge. Ezen a néven senki sem ismerte. Már kezdtem feladni. amikor úgy gondoltam, hogy úgy keresem, hogy GASTINYICA. Volt címem is: Gagarin iskola mögött, csak az nem volt odaírva, hogy melyik városban. Amint kiejtettem a gastinyica  és a Gagarin skola szavakat, rögtönk kezdett derengeni valami. Kiderült, hogy a hely Khorogban van, úgyhogy legalább a város már megvolt. Elég nehézkesen találtam meg a szállást, de végül is sikerült. Szállásom a nyitott teraszon lesz. A hálózsákom jó, úgyhogy szerintem kényelmes lesz. Egész jó csapat verődött itt össze. Kerékpárosok a világ minden tájáról, USA, Korea, Írország, Svájc, Németország, és még nem is tudom honnan. Közösen elmentünk egy Indiai étterembe vacsorázni. Rohadt drága volt, de egyszer belefér. A következő nap nagy részét a szálláson töltöttem, blogírással és pihenéssel. Az internet sebessége kínosan lassú. Videóimat nem is tudom feltölteni. Pamir Lodge GPS koordinátái: É:37.48692, K: 071.56231

Miután a vízum lejártának határideje sürget, így úgy döntöttem, hogy reggel útnak eredek. Innen 125 Km-re van Jelondy, állítólag kiváló termál forrás, vagy fürdő. Ott megállok, fürdőzök egy kicsit, majd onnan a Bulun Kul tónál kempingezek. Ott van egy Gejzír is, amit szeretnék megnézni. Onnan Murghab, majd át Kirgizisztánba 21-én. Ez a vízumom utolsó napja. Persze ember tervez, Isten végez. Meglátjuk hogy sikerül. Ez a terv.

IMG_2373-1DSC_3343-1DSC_3346-1

In the morning it was very difficult to get out of the bed. I was up at around 5-6 O’clock, which is +3 hours compared to Hungary, it was difficult for me to start my day. I came out of the tent and I was just walking around and around trying to get my acts together. I could not even eat anything for breakfast. Finally I could take off and headed to Khorog. The center of Khrog I a big market, the locals call it BAZAR. I found there something like bread made from potato and a sausage was inside of it. I ordered 10 of them immediately. When I ordered 10 of them, the lady was looking me strange, but I could et it. It was tasty. After I filled my stomach I started asking locals about Pamir Lodge. Nobody knew it by this name. When I almost gave it up, I thought I ask like GASTINICA and Gagarin Shkola. As soon as they heard this, they started to direct me to this place. I had an address as well, behind the Gagarin school, but it did not say in which city it was. Pamir Lodge is actually in Khorog. So at least I found the city. It’s better than nothing. Due to the lack of signs it was pretty difficult to find this place, but finally I succeeded. My sleeping place will be on an open porch. I have a good sleeping bag, so I think it will be comfortable.  A fantastic team got together from all over the world. USA, Korea, Ireland, Germany, Switzerland, Norway and I don’t even know from where. We all went down to the city for dinner in an Indian restaurant. It was damn expensive. Hey once in a while I can afford it. The next day I spent with writing my blog and take rest. The internet speed is extremely slow. My videos didn’t even go up.

Pamir Lodge GPS coordinates: N:37.48692, E: 071.56231

Since my visa expires pretty soon I decided to take off the next day. The next place, where I plan to stop is 125 Km from here the place is called Jelondy. According to the locals there is the best thermal bath in the area. I will stop there, take a bath for a couple of hours and then head to Bulun Kul lake and camp there. There is a geyser as well which I would like to see. From there the next stop would be Murghab, then the following day, on the 21st, cross the line to Kirgizstan. This is the last day of my visa. Man plans, God finishes. We will see. This is the plan, anyway.

2015.05.23. Kobi Grúzia-Bylye Oroszország 450 Km

Reggel próbáltam időben felkelni, végül is sikerült úgy 4:30-kor, ami itt már 6:30 volt és 2 óra az összepakolás, szóval tökéletes lett volna, de inkább fordultam egyet és visszaaludtam. Így az indulásom a szokásos 10:00-10:30 körül volt. Reggel volt egy látogatóm. Az a juhász ember, akinek a területén fordultam meg a kutyái miatt. Nagyon barátságos ember volt. Egy órát elbeszélgettünk, úgy kézzel lábbal ahogy illik, megkínáltam egy kis Csu-csu-val, de nem élt vele. Kb 600 birkája van, és amint láttam a legeltetés nem abból ál, hogy kihajtom a birkákat és leheveredek. Nem. Ugyanis a birkák hatalmas területet legelnek le, így mindig tovább kell menniük. Nem is kell őket hajtan, mennek azok maguktól a juhász örül, ha követni tudja őket. Úgyhogy amikor elbúcsúztunk már futólépésben volt, pedig 60 felé ballagott, de még mielőtt elindult megadta a telefonszámát, hogy Magyarországról hívjam fel. Szép gesztus, de ugyan nem tudom, mit mondanék neki és milyen nyelven, de mindenesetre megvan Jurij telefonszáma. Örülünk neki. Indulás után hamar beértem Stepantsmindaba, ahonnan meg lehet közelíteni Grúzia jelképét a Gergeti Trinity Templomot. Hát de egy igazán meredek off-road szakasz vezet fel, közel kerék méretű gödrökkel. Ha már itt vagyok jöjjön aminek jönnie kell, ezt ki nem hagyom. A betonúttól Kb. 7 Km-re fekszik a templom, már az útról is jól látható. Egyik autós mondta, hogy jobb lenne motorral nem nekivágni, de szerintem csak azért mondta, hogy egy kis morzsáért felvihessen. Mindenesetre elindultam felfelé. A mély gödröket és az azokból kivezető nyomvályúkat, ja és a hajtűkanyarokat leszámítva sima liba. Volt, hogy meredek volt, amikor bő gázzal, persze egyben, beérkeztem egy hajtűkanyarba és ott találtam lefelé jövet egy mikrobuszt. Itt volt egy kis kötéltánc hogyan állok meg, mivel nem fértünk el egymás mellett, illetve nem azzal a sebességgel. Ő könnyen megáll, négy kereke van, de képzeljétek el, amikor bedöntöd a vasat, kihasználva az út dőlését, hogy lendületből beveszed a kanyart és a kanyar közepén, az út pedig 20-30 fokban dől, hirtelen meg kell állnod. Nem ragozom tovább, mivel már írom a blogot, tudjátok, hogy nem történt tragédia. Ahogy felértem a templomhoz vezető egyenes szakaszra már tudtam, hogy megérte. A templom a XIV században épült és mai napig ugyan úgy megmaradt az utókornak. Ez a templom Grúzia jelképévé vált. Mivel egyes egyedül áll a hegytetőn nehezen megközelíthető úton, így a háborúk idején Grúzia számára fontos ereklyéket ide menekítették. Itt őrizték Grúzia számára oly fontos Szent Nino Keresztet. Bent nem lehetett fényképezni, de a telefonommal készítettem egy rejtett kamerás felvételt. Majd meglátjuk hogy sikerült. Bármerre járok, mindenki ezzel az őrült Magyar motorossal akar fotózkodni, és nem csak helyiek. Orosz turisták is kitüntetnek figyelmükkel. Jól esik. Ezt nem tapasztalnám, ha luxusautóval járnám a világot.

Grúziáról összefoglalva: Míg Törökországban az üzemanyag 1,7 EUR, Grúziában 0,75 EUR. Kaja Grúziában Kb 3-4 EUR. A Grúz embereket általában nem találtam túl kedveseknek. Ha kérdeztem valamit, félvállról válaszoltak. Összességében Grúzia természeti adottságai kiemelkedőek. Off-road fanatikusoknak rengeteg lehetőség adódik, de inkább június végétől kell idelátogatni. Akkorra már minden hágó nyitva van. Igaz akkor nem látnak havas csúcsokat. Jó papírtérképet mindenképp hozzon magával aki idelátogat. Szerencsém volt, Grúziában sehol sem kaptam esőt.

Innen továbbhaladva megérkeztem a Nagy Testvér Birodalmának határához. Itt készítettem egy fotót, de a határőr már messziről mutatta, hogy elvágja a torkom. Kitöröltette. A határátlépés kb. 3 órát tartott. Ajándék a vámosnak, így nem kellett kicsomagolnom. Vámnyilatkozat kitöltés, majd várakozás. És várakozás. És még mindig várakoztam, ugyanis a sok kamionos is intézte  papírjait. Majd végre sorra kerültem is beengedtek. Az útlevelet és a motorpapírt kb. 10-szer kellett megmutatnom, de hát ha ez boldoggá teszi őket, akkor nekem jó. Határtól Kb. 2 Km-re kötöttem biztosítást. 4 hónapra 1500 Rubelért. Nagyon örültem, hogy végre bent vagyok és mehetek az utamra. Oroszországra vonatkozóan az első benyomásom nagyon jó. Rengeteg trendőr teljesít szolgálatot és városokon belül az emberek betartják a sebességkorlátozást. Közel sem olyan tolakodóak, mint azt a korábbi országokban tapasztaltam. Az üzemanyag ár kb. 0,66 EUR. Valahogy otthon érzem magam itt, annak ellenére, hogy sohasem jártam Oroszországban és nem beszélem a nyelvüket. Mégis kimondottan jól érzem magam. Az Elbrus hegységhez vezető úton megálltam ebédelni. Nagyon jó kiszolgálás annyi kaját kaptam, hogy kettő nagy darab húst elcsomagoltam és fizettem 11 EUR. Tudom, ez nem hangzik olcsónak, de rengeteget ettem és meglesz még a reggelim is. A tulaj marasztalt, hogy aludjak náluk és este sörözünk, vodkázunk és jól érezzük magunkat. Hagyjam az Elbrust a csudába, de hajthatatlan voltam. Még túl frissen élnek a vardziai emlékek.

Sátorhelyet az Elbrustól 50 Km-re találtam. Nem a leg tökéletesebb, de megteszi. Holnap csúcstámadás.

Ui.: ahogy ezeket a sorokat írom, éppen gondoltam, hogy bejövök a sátorba, hogy a fejlámpámmal ne keltsek feltűnést. Megjelent egy teljesen részeg és terhes nő. Nem tudom mit mondott, de elég agresszív hangon beszélt velem. Mondtam, hogy itt szeretnék aludni. Elkezdett üvöltözni, míg egy perc múlva megjelent egy férfi is. Ő józan volt. Mondtam neki, hogy itt szeretnék aludni és mondta, hogy nyugodtan és elvezette a nőt. Remélem ennél rosszabb sosem lesz. Legközelebb megpróbálok jobban eldugott helyet keresni, de nem egyszerű. Az ilyen helyzetektől tartok. Nem tudom hogyan kellene kezelni. Nem akarok verekedésbe keveredni. Én csak egy külföldi vagyok. Nem szeretnék börtönbe kerülni.

Emlékhely / Memorial place

Emlékhely / Memorial place

Gergeti Trinity templom a háttérben / Gergeti Trinity Church in the backgound

Gergeti Trinity templom a háttérben / Gergeti Trinity Church in the backgound

Szerzetesek munka közben / Monks are in work

Szerzetesek munka közben / Monks are in work

Gergeti Trinity Templom

Gergeti Trinity Templom

DSC_0207-1

Grúz juhászember, Jurij / Georgian shepherd man Jurij

Grúz juhászember, Jurij / Georgian shepherd man Jurij

In the morning I tried to get up early. Actually I could at about 4:30, which is 6:30 here and I need 2 hours to pack up, so it would have been just perfect. In spite of this I turned around and slept a little more. So I left my camp my usual time at around 10:00-10:30 AM. In the morning I had a visitor. The same shepherd man, whose dogs made me turn around yesterday. He was a fantastic man. Very, very friendly. We talked about an hour, just using a few words and hand gestures as you always do when you do not speak a language. I offered him a little Csu-csu (the Georgian palinka), but he did not accept it. He had about 600 sheep and as I saw the pasturage is not only letting the sheep out and lay down sing songs or whatever. Oh no. Because this many sheep eats the grass pretty quick and moves on. So the shepherd is happy if he can follow the herd. So when we said our goodbyes he almost had to run and he was getting around 60 years old. Before he left he gave me his telephone number so I could call him from Hungary. I do not know what I would tell him and on what language bu it was a nice gesture.  So now I have Juri’s phone number. I’m happy for it. After I left my camp I quickly rolled into Stepantsminda from where it is possible to go up to the Gergeti Trinity Church which is actually the national symbol of Georgia. A really steep road takes us upto the church and in lot of places holes deep us my wheel. So if I’m here I will have to take a look at it. The off-road section is about 7 Km from the paved road and the Church can be seen from the road as well. A car driver told me that it is not too wise to go up there with the bike but I think the only reason he said that is because he wanted to make some cash for the ride with the his car. Well I headed up. If I do not consider the deep holes, the deep car tracks leading out from the holes and the switch back corners, the road was a piece of cake. I happened when I was going up with a good speed, off course in first gear, as soon as I enter into one of the switch back, I met a car coming down. It was a little risky how I could stop because the two of us would not fit beside each other and I was going with a good speed. The car can stop easy with its four wheels but you should imagine when you are entering into a corner, and your bike is leaning into the corner, taking advantage of the leaning road and you are using your momentum and in the middle of the corner you immediately must stop. The road was leaning about 20-30% in the corner. Well I do not detail it any further it was no tragedy at the end since I’m writing the blog.

As soon as I reached the top I immediately knew it was worth it. The church was built in the XIV century and it is standing still since. This church is the national symbol of Georgia. It is standing alone on the top of the mountain and it was relatively difficult to get to, during war times the special items for Georgia were hidden here. The saved the Saint Nino’s Cross here as well, which is the most famous relic of Georgia. No photographs were allowed to be taken, but quietly I used my phone’s video camera. So I have some hidden camera footages. We will see how it turns out.

No matter where I got everyone wants to take photographs with this crazy Hungarian motorcyclist. And not only the locals. Russian tourists as well. I would not experience this if I did the same travel in a luxury car.

In summary about Georgia: While the fuel in Turkey costs 1,7 EUR/l, In Georgia you pay 0,75 EIUR/l. Food. I paid about 3-4 EUR for a meal. On the side of the road, not in a hotel. The people of Georgia did not find too friendly or nice. If I asked something they did answer but they are not interested at all. The natural beauty of Georgia is exceptional. Many opportunities for Off-road lovers, but they should visit starting the end of June because all passes will be open by then. Off course at that time most probably no snow but hey, you can’t have everything. Good paper map should be brought with you. I was lucky I have not received any rain in Georgia at all.

So from Georgia I entered our Big Brother’s Border line. I took a picture and the border patrol immediately showed with hand gestures me that he will cut my throat. So he made my delete the picture. The border crossing took me 3 hours. Little gift to the custom guy and I did not need to open any of my bags. I had to fill out a Customs Declaration form then wait. Then wait a little more. And still wait, because a lot of truck drivers were crossing the border and I had to wait in line. Finally it was my turn and they let me in. I had to show my passport for about 10 times, but if this makes them happy it is fine with me. 2 Km from the border I could buy insurance for my bike and I paid 1500 Rubel for 4 months. I was happy that finally I’m in. The first impression is very good. A lot of police is on the road and within the city the people obey the speed limit. They are nicer on the road than what I noticed before. In spite of the fact that I have never been in Russia and I do not speak their language I feel good here. I feel great. The fuel is about 0,66 EUR. On my way I stopped for lunch and the service, the food was excellent. I paid 11 EUR. I know it is not the cheapest but I got so much food, that took the left over with me and I can eat once more. I will have my breakfast.

The owner told me to stay and we will have some beer and vodka and have a good time. Leave Elbrus for other tourists. The memories of the Vardzia evening are too fresh.

I could find a camp spot about 50 Km from the Mount Elbrus. Not the best, but better than nothing. Tomorrow peak attack.

As I’m writing these lines I thought I get into my tent so I would not draw the attention of locals with my headlamp. Immediately a pregnant and drunk women showed up. I do not know what she was saying, but she was very aggressive. I told that I would like to sleep here and she started screaming. About a minute later a guy arrived but he was sober. I told him the same thing, he said OK and he lead the women away from here. I hope it will not be worse than this. Next time I will try to hide more but it is not easy here.

Actually these type of issues that I’m afraid of. I do not know to handle it. I definitely do not want get into any fight, because I’m just a foreigner and do not want to get into jail.

2015.05.22. Tsalejnikha-Kobi Grúzia 410 Km

A nap nagy része eseménytelen volt. Főútvonalon haladtam Tibiliszibe, majd onnan az Orosz határ felé, Kazbegi irányába. Az út unalmas volt, úgyhogy benneteket sem untatlak. Ahogy beértem a hegyekbe ismét hófödte hegycsúcsok fogadtak és a hágón hó falak között motoroztam. Ahogy a nap megvilágította a hófödte hegycsúcsokat páratlan élményben részesültem. A hágó túloldalán sátorhelyet kerestem és találtam. Az elsőnek kiszemeltet követően, mivel ez itt eléggé szeles, gondoltam lejjebb megyek és megpróbálom ott. Egy birkakarám mellett mentem fel, mert azt gondoltam, hogy ezeket csak nyáron használják. Ahogy elmentem mellette éreztem az alom szagát és körülnéztem. Szerintetek mit láttam? Igazatok van. Két hatalmasra nőtt kutyát. Úgy látszik, már kutya fóbiám van. A karám üres volt és lehet, hogy ezért, de a kutyák rám sem hederítette. Viszont nem bíztam a véletlenre és inkább visszamotoroztam az elsőnek kiszemelt helyre. Szél ide, szél oda, itt legalább biztonságosnak látszik az éjszakám. Az Orosz határtól Kb. 50 Km-re vagyok. Holnap határátlépés. Ez az első nap, hogy időben sátrat tudtam verni, főzök egy vacsorát. Tűzifa hiányában marad a benzinfőző, de az is megteszi. Vacsora, majd ágy. Itt kezd lehűlni a levegő, mivel még mindig hóhatáron vagyok. Úgyhogy bevackolom magam.

DSC_0186-1

A hágón Oroszország felé / On the pass towards Russia

A hágón Oroszország felé / On the pass towards Russia

Emlékmű a hágó tetején / Memorial place on the top of the pass

Emlékmű a hágó tetején / Memorial place on the top of the pass

DSC_0166-1

A hágón Oroszország felé / On the pass towards Russia

A hágón Oroszország felé / On the pass towards Russia

A hágón Oroszország felé / On the pass towards Russia

A hágón Oroszország felé / On the pass towards Russia

DSC_0153-1

Kilátás a sátorból / View from my tent

Kilátás a sátorból / View from my tent

A majority of the day was eventless. I used the main highway to reach Tibilisi, and then turned north towards the Russian border, to the Caucasus and towards Kazbegi. So the road was boring and I do not want to bore you guys either. As soon as I got into the Caucasus again snowcapped mountains were welcoming me. The way the sun was shining on the snowcaps provided me with exceptional beauty. I was riding between snow walls. As I was descending on the other side of the pass I found a camping spot. It was a little bit windy, so I thought to go a little further down and maybe I will find a better place. I went beside a barn and I thought it is only used in the summer time. As I was passing by, I smelled its special smell. What do you think what did I see. You are right. Two huge dogs. Maybe because the barn was empty they did not care for me, but I did not want to take a chance. Slowly I turned around and left. No problems. I went back to the place I saw first. Windy or not windy, at least it looks safe for the night. I’m about 50Km from the Russian border and tomorrow I plan to enter. This is the first day when I could stop in normal time, when I could pitch the tent, eat dinner in daylight. Since here I could not find any firewood, I use my gas stove. It works just fine. Have an excellent dinner an

2015.05.21. Tsalejnikha-Mestia-Tsalejnikha 300 Km

Hát a mai napom kicsit csalódás volt. Reggel Kb 10-kor elindultam Mestiába. Mestia Kb.: 100 Km innen. Azért írom, hogy innen, mert ugyanott alszom, ahol tegnap. Mestiába vezető út festői volt. Gyönyörű hegyek között kanyargott az út és a hegyek teteje hóval borított. Csináltam egy pár jó képet és videót is. Sikerült beüzemelnem a fényképezőgép programozható távkioldóját. Mestiába beérve megebédeltem, majd irány Lentheki. Az első 10 Km aszfalt, majd azt követően váltott földes, köves útra. Technikailag nem volt nehéz, de fárasztó volt. Többségében nagyon poros és a por befedte a kézilabda méretű köveket. Már elmentem Kb 30 Km-t, amikor átmentem egy hídon és ahogy megyek tovább a folyó túloldaláról leszáguld 2 kaukázusi juhászkutya szörnyen ugatva. Gondoltam, hogy meg szeretnék csócsálni a lábamat, de akkor már vagy 50-80m-re voltam a hídtól és úgy gondoltam, hogy nem fognak visszafutni, majd át as hídon és a nyomomba eredni. Hát tévedtem. Az egyik megtette és utánam eredt. Az út azon szakasz nagyon nyomvályús volt és a nyomvályúban víz állt. Ez az első nyomvályús rész Kb. 100m hosszú volt. Bő gáz és gyerünk. Gondoltam csak megunja. Hát nem. Kiértem ebből a nyomvályús szakaszból és lehagytam a kutyát. De a büdös dög nem adta fel. Üldözött. Elérkeztem egy hosszabb vízzel teli nyomvályús részhez. Itt már nem mertem bevállalni a bő gázt, mert ha elesek, akkor a földön kap el és még meg is sérülök. Ekkor már elég messze voltunk az általa őrzendő területtől és a ráüvöltésem hatott. 10m-re tőlem megállat és visszaballagott. Elmentem még úgy 10Km-t és egy szembejövő autóstól megkérdeztem, hogy m,erre vagyok. Ugyanis a térképem olyan településeket jelez, amit a táblák nem és olyan települések vannak, amik nincsenek a térképen. A söfőr megmutatta és megkérdeztem, hogy Lentheki felé el tudok-e menni. Mondta, hogy mg 20Km-t tudok menni és utána a hó miatt a hágó le van zárva. Az egyedüli út vissza. Már rettegtem a kutyáktól. Ugyanis, ha ők időben meghallják a motor hangját és lejönnek a hídhoz, akkor szemből fognak támadni, nem pedig utánam futni. Nagyon izgultam, mert ott a hídra való ráfordulás és az arról való lekanyarodást nem lehet nagy sebességgel megtenni. Mindegy, más választásom nincs. Csapjunk a lovak közé. Sikerült átmennem azokon a vizes szakaszokon, és jött a híd. Kutyák sehol. A híd túloldalán utolértem egy autót és meghallottam a kutyákat. Támadásba lendültek. Most már mind a ketten. Egyik az egyik dobozomnál, egyik a másiknál. Innen már húzhattam volna neki, azonban ott volt előttem az autó. Szerencsére az út jobb oldalán volt egy gödör, amit az autó balról kikerült. Így a jobb oldalon maradt egy kis rés és ami a csövön kifért. A motor egyszer-egyszer még az elejét is megemelte, de nem érdekelt. Pedig én nem szoktam egy kerekezni. A kutyák nem akarták feladni, de az autó visszatért az út jobb oldalára és így elvágta őket tőlem. Na ezt megúsztam!!! Ezután már irány vissza ugyanarra a táborhelyre, ahol tegnap is voltam. Ezt legalább ismerem. Útközben vettem egy kis darált húst, szerintem fasírozott szerűségnek folt bekeverve, majd amint megérkeztem a táborhelyre gyorsan tüzet raktam és alufóliában a hozzá vásárolt krumplival és hagymával sütni kezdte. Sütés közben blogot írok, úgyhogy a király sem él jobban. Holnap az Orosz határ felé veszem az irányt. Jó lenne elérni. Még nem megyek át, de ott kellene éjszakáznom.

Mestia A táblán a MotoAdventureSiberia matrica / MotoAdventureSiberia sticker is on the sign

Mestia A táblán a MotoAdventureSiberia matrica / MotoAdventureSiberia sticker is on the sign

Mestia

Mestia

DSC_0143-1DSC_0142-1

Visszafelé Mestiából / Cpming back from Mestia

Visszafelé Mestiából / Cpming back from Mestia

Orosz kerékpárosok gyűrűjében / With Russian bicyclists

Orosz kerékpárosok gyűrűjében / With Russian bicyclists

DSC_0019-1DSC_0017-1DSC_0015-1DSC_0012-1

Mestia

Mestia

Well the todays day was a little bit disappointment. A left my camp at 10 AM to Mestia. The distance is about 100 Km from here. The reason I’m saying from here, is because I’m camping exactly the same plase as yesterday. The road to Mestia was picturesque. The road was curving through beautiful snowcapped mountains. I took a few nice pictures and some video as well. I could finally get the programmable remote control of my camera. In Mestia I had a good lunch and headed to Lentheki. The first 10 Km was asphalt, then it switched to powder dust and rocks. Technically it wasn’t too difficult, but tiring. The dust covered the handball sized rocks. I went for about 30Km when I crossed a bridge and as I keep on going on the other side two Caucasus Shepherd dogs run down from their house and barking like crazy. I thought they are not going to go backwards to the bridge, because at that time I was about 50-80m from the bridge.  Well I was wrong. One of them run back, crossed the bridge coming right after me. That part of the road was wet and it had deep tire tracks and the water was standing in the tracks. The first section was about 100m long. I opened the throttle and went. I thought the dog will get tire of chasing me. Well not. As soon as I got out of this bad section I was faster than the dog. But this crazy bustard just did not want to give up. I reached the next section with these water filled tracks. Here I could not open the throttle because if I fell then he will get me on the ground. By this time we were fairly far from his house, so I stopped (had no choice) and started yelling at him. He was surprised and his stopped for bout 10m from me and slowly walked back.

Then I went for about 10Km more when I asked a car driver to show me where I’m. Since my map shows me villages which are not shown by road signs and does not show the villages which are on the road signs. I asked him how the road is to Lentheki. He said I can ride for about 20 Km and the pass is closed due to snow. This is the only road going back. I was scared from the dogs. If they hear the sound of my bike early enough the come down to the bridge and they will be in front of me. I was nervous, because to turn on the bride and turn off the bridge can be done in first gear only. Anyway I did not have a choice so hit the road. I went through those bad sections and reached the bridge. I crossed the bridge, the dogs nowhere. On the other side of the bridge I reached up to a car and I could hear the dogs. Now both of them chasing me. One on each side. Here I could have opened the throttle, but the car was in front of me. Dogs faster than me. I was lucky because there was a hole on th3e right side of the road and the car went on the other side to get around it. It was just enough space for me to open the throttle as much as I could and go through the hole. Even some times my front wheel was in the air, but I did not care. The dogs just did not want to give up, but the car came back behind me and forcing the dogs to stop. This is well done!!!

Then I headed back to the same camping spot where I was yesterday. At least I knew this is a good place. On my way I bought some ground beef, some potatoes and onion. The meat was already mixed with spices so I did not have to worry about that part. As soon as I arrived, pitched the tent, got some fire wood and while it gets ready I1m writing my blog.

I’m living like a king. Tomorrow I will head towards the Russian border. I’m not planning to cross, but it would be nice to gt close and spend the night there.

2015.05.20 Vardzia-Tsalejnikha 409 Km

Reggel 7-kor keltünk, mert a házigazdánknak dolgozni kellett mennie. Zuhanyozást követően reggeli. Tradícionális Grúz reggeli. Az asztalon volt minden, soknak a nevét nem is tudom. Fejfájással ébredtem az előző napi borozgatás eredményeként. Alig tudtam enni. Egészen délutánig éreztem a tegnap este hatását. Megfogadtam, hogy soha többet nem iszom, persze ez nem lesz így, de jól esik fogadkozni. A nap eseménytelen volt, fényképeket is alig készítettem, csak inkább este felé, amikor felértem a hegyekbe. Nappal rendkívül meleg volt. A ruhámon kinyitottam a szellőzőket, de nem sokat ért. Az Egész nap, kivéve egy rövidebb szakaszt főútvonalon motoroztam. Azon a kis szakaszon megpróbáltam egy rövidebb utat találni. Sikerült de az út később átváltott mély nyomvájús füves úttá és egy-két hídra való feljutás felért egy triálpály akadályával. Egy ideig próbálkoztam, de sokszor úgy, hogy gyalog felderítettem mere lehet meni, de azután kezdtek a dogok rosszra fordulni és én is inkább a biztonságos köves utat választottam. Ígyhát a triálpályán vissza. Navigáció egyáltalán nem működik. 80%-ban még csak utat sem jelöl. Csak azért tartom bekapcsolva, hogy rögzítsem a nyomvonalamat.  Ez azt eredményezte, hogy minden őútkereszteződésben, és volt egy pár, megálltam megkérdezni a helyes irányt. Még a papírtérképnek is vannak hiányosságai. Az emberek, lehet, hogy a kultúrájukból fakadóan nem túl kedvesen, de útbaigazítanak. Már kora délután elkezdtem sátorhelyet keresni, de csak estefelé sikerült.  Elkezdtem írni a blogot és a vacsorámat már fejlámpa fénye mellett ettem meg. Itt az órát már 2 órával előbbre kelett állítani, ami azt eredményezi, hogy reggel mindig későn indulok, este viszont korán ágyban vagyok, mivel korom sötét vsn már mi időnk szerint este 8-kor. Holnap irány Mestia és onnan földúton Lentheki.

DSC_0016-1

Vízmosás keresztezés / Water crossing

Got up at 7 AM because our landlord had to go to work. After shower we had a traditional Georgian breakfast. The put everything ont he table. I doDSC_0005-1DSC_0015-1

No comment!

No comment!

Most mit kellene eladnom ? / What should I sell now.

Most mit kellene eladnom ? / What should I sell now?

not even know their name. I had a terrible headache from last night drinking. A barely could eat. It was way in the afternoon when I started feeling better. I promised thousand times that I never drink again, I know will not keep it but it was good to say it anyway. The whole day was really uneventful. I was riding on main roads, I barely took photographs just in the evening some where I got into the mountains. It was very hot during my day. I opened the ventilation slots on my riding suite, but it did not help much. At one place I tried to find a shorter road between two villages. Well, I did. Started on a rocky road and after it became dirt rad and after grass was groing on it. It had really deep tracks from earlier traktors. I was still going ahead, however the road sometime was similar to a Trial competition road. Loto of times I stopped and walked ahead to find out whether I can do it or not. After a while I decided I wil turn back. It did not worth it. So head back on the Trial track to the safe rocky road. The navigation does not work at all. Even roads are missing villages are not shown so it’s useless. The paper map has incorrectness as well.  It meant that at every intersection I had to stop and ask locals if Im going the right way. Maybe due to their culture, but I found the local not being very friendly. The do tell me the way did not care much. I started looking for camp spot in the early afternoon, but I could only find it in the evening. I started writing the blog, and I eat my dinner using my headlamp. The time difference here is +2 hours. It means it gets dark at 8PM Hungary time  and gets daylight early but I can’t get up. So I leave late every day. Tomorrow head to Mestia and from there to Lentheki on dirt road.

2015.05.19. A hegyekből Vardzia-ba / From the mountains to Vardzia 120 Km

Reggel 7:00 körül ébredtem, majd reggeli után összepakoltam. Jól tettem, hogy nem időztem, mert a pakolás vége felé már körbevettek a tehenek. Ugyanis azok reggel vándorolnak kifelé, este pedig mennek haza. Szóval tehén jobbról, tehén balról és próbáltam megóvni a sátrat, hogy ne lépjenek rá, de még inkább attól, hogy nehogy rá ürítsenek. Próbálkozásom sikeres volt, odébbálltak. Összepakoltam is indulás. Az út még mindig felfelé vezetett. Még nem értem el a hegy tetejét, így még egy kicsit kapaszkodnom kell. Illetve hát ez a motor feladata, az enyém pedig megpróbálni nyeregben maradni. A táj egyszerűen lélegzetelállító. Eleinte csak foltokban láttam a havat és ahogy egyre feljebb és feljebb kerültem egyszer csak. 3-4m magas hó falak között találtam magam. Majd onnan ereszkedés lefelé. Pár vízátfolyás keresztezés, de egyik sem volt vészes. Lehet, hogy az Orosz motorosoknak nehezebb dolguk volt, mivel 1200 GS-ekkel voltak. Csodálatos vízeséseket láttam, illetve mellettük haladtam el. Kora délután értem be Vardziába. Úgy gondoltam mindjárt essünk is túl a dolgon és másszuk meg a hegyet motorosruhában és nézzük meg a barlangokat.

Vardzia nevének kialakulásáról egy legenda terjeng. Tamar az unokahúgát kereste, aki eltévedt a barlangrendszerben. Giorgi-t. Merre vagy, merre vagy kiáltozta. A lány válaszolt, erre, erre, ami Grúzul úgy hangzik, hogy Ac var dzia. Hát, hogy innen kaphatta-e a nevét a település azt nem tudom, mindenesetre érdekes látvány. Ezek a barlangok az 1200-as évek elején épültek és a zarándok szerzetesek ide vonultak vissza. Ugyanakkor védelmi szerepük is volt a Mongol hordákkal szemben.

A barlangrendszer inkább egyedülálló barlangokból áll, közöttük csak egy részen van átjárási lehetőség egy nagyon szűk alagúton keresztül. Pár órát töltöttem fenn és amikor jöttem lefelé egy idegenvezető megszólított és elkezdtünk beszélgetni. Mondta, hogy van vendégszobája és aludhatnék nála. Amikor mondtam, hogy Magyar vagyok elmondta azt is, hogy 1982-84 között Magyarországon szolgált. Említette Debrecent, Veszprémet, Székesfehérvárt is. Képzeljétek el, hogy Debrecenben kezdte és Ő volt az egyedüli Grúz és akkor még nem beszélt Oroszul. Szerencséjére áthelyezték Veszprémbe, ahol a parancsnoka Grúz volt és így már elviselhetőbb volt számára az ott tartózkodás. Szóval úgy döntöttem, hogy nála alszok, legalább megmutatja a fényképalbumát és beszélgetünk. Közben kiderült, hogy lesz még kettő Cseh turista is ott, aminek azért is örültem, mert ők beszéltek Angolul és ugye a szláv nyelv kapcsán megértették magukat Gocha-val is. Vacsora után hamar előkerültek a pálinkák. Neki eper pálinkája volt, amit úgy hívnak, hogy Csu-csu. A Csehek hoztak Slivovicát és én is behoztam motorból a maradék szilvapálinkát. Amikor meglátta a Magyar ásványvizes üveget, megcsókolta. Annyira szép emlékei voltak Magyarországról, hogy kicsordultak a könnyei. Azt nem is ittuk meg, hanem otthagytam nála. Éjfélig dorbézoltunk. Bor-pálinka. Volt eg tehénszarvhoz hasonló kerámia edénye, amit minden tósztnál tele töltött borral (kb. 2dl) és azt meg kellett inni, ugyanis annak nincs talp és nem ált meg. Na, tósztokból pedig volt bőven. Ittunk Magyarországra, Grúziára, Csehországra, az istenekre és még ki tudja mire. A végén, éjfél gfelé már azt mondtam, hogy én nem iszok többet. Elmentünk lefeküdni. Amikor felkísért a szobámba, a falon voltak szentképek. Elmondta, hogy minden este imádkozik azért, hogy egyszer még láthassa Magyarországot. Reggel is nagyon meghatódva búcsúztatott. Fantasztikus volt látni azt a szegénységet amiben élnek és azt a szeretetet amit a családja felé és irányunkba mutatott. Mindenképpen jó döntés volt ott maradni.

 DSC_0003-1DSC_0004-1DSC_0006-1DSC_0038-1DSC_0041-1DSC_0046-1DSC_0048-1DSC_0050-1DSC_0056-1DSC_0062-1DSC_0001-1

I woke up at around 7 AM then a quick breakfast and packed up. It was good that I didn’t waste too much time because during my packing cows were all around me. Did not bother too much. They are going out in the morning and coming back in the evening. So cow on the right, cow on the left, I was afraid that they might step on my tent, since it was already laying on the ground flat and I was even more afraid that they might crap on it. So I packed up and left. I was still going up. I still have not reached to pass so I still had to crawl up. Actually it is my bike’s responsibility, my responsibility is to stay up right. In the beginning I only saw some snow patches, but later I was between 10-12 feet high snow walls. The scenery is fantastic. From here I started to descent and I crossed those water crossings. They were not a big deal. Maybe for the Russians it was harder because they were with bigger bikes with 1200 GS. I was going by breathtaking cascades. Early afternoon I reached Vardzia. So I thought lets do what I need to do. so climbed up the hill in my biking suite and take a look at those caves. It was actually a monastery where the old monks retired.

There is a tale about where Vardzia got its name. Que was looking for her niece Giorgi, who was lost in the cave system.  She was shouting where are you, where are you. Giorgi answered here, here, which in Georgian language sound like this Ac var dzia. So whether the place got its name from this or not, I do not know. I give it a chance to everyone to figure it out.

These caves were buil in the early 1200 and were used by monks. The other purpose of the caves was defense against the Mongol hordes.

I wouldn’t call it a cave system rather individual caves except at one place where the caves are connected by a narrow tunnel. I spent a few hours there and when I was coming down guide started talking to me. He told me that he has a guest room so if I wanted, I could sleep at his place. When I told him that I’m Hungarian he mentioned that he was serving as a solder in Hungary between 1982-84. He mentioned Debrecen, Veszprém, Székesfehérvár and other cities. Imasgine this. At first he was serving in Debrecen, where he was the only Georgian solder and at that time he did not speak Russian. He was lucky because they transferred him to Veszprém where his superior was also Geogian. So I decided to stay t his place so we can talk about the good old times.

He told me that there will be two Czech tourists as well and I was happy for that, because they spoke English and due to their Slavic languages they could understand each with Gochsa very good. After dinner soon the wine and palinka got on the table. They call their palinka Csu-csu. The tourists brought Slivovica as well and I brought our palinka from my bike. When he saw the Hungarian mineral water bottle he kissed it. He had such a good memories from Hungary that his tears came out. We did not even drink that, I just left it with him. We were up till about midnight. Wine and palinka. He had ceramic glasses shaped a cow horn. At every toast he filled them up with wine (appr: 2 dl) and we had to drink it all, because it did not have a flat bottom so it did not stand. He made toasts for Hungary, for Georgia, for Czech, for the gods and for all saint and I do not know for what else. At the end I told him I do not drink anymore. I did not want to offend him earlier. When he showed me my room there were all kind of saints paintings on the wall. He told me that he comes up every day and says wish that he would like to see Hungary once more in his life. Even in the morning he was very emotional when he said good bye to me. It was a great experience to see how these poor people can show love towards their family and towards us. Love does not need money for sure. It was a great decision to stay at his place.

Yanipazar Turkey towards Vardzia 150 Km

Reggel elindultam a szállodából és csak reggelizni és az utolsó TL-jeimet eltankolni álltam meg. Elértem a határt. A Török oldal eléggé kaotikus volt, de a Grúz oldallal méár minden OK. Váltottam dollárt és teletankoltam. Beérkeztem Batumiba. Batumi egy modern város. A világ egyik leghoszabb tengerparti sétányával büszkélkedhet. 8 Km. A városba érve amit addig úgy gondoltam, hogy a Törökök udvariatlanok, most visszaszívom. Ez mindig viszonyítás kérdése. Szörnyű volta a forgalom a városban. Álltunk a pirosnál és egy autó, csak úgy mint a filmekben átszáguldott a keresztező forgalmat kerülgetve. A városban megittam egy kávét a tengerparton, majd indultam Vardzia felé. Csak 200 Km így gondoltam lesz egy laza utam. a navigáció csak mutatja az általam otthon tervezett útvonalat, de nem mutatja a fordulókat és néha még az út sincs a helyén. Ezzel megbarátkoztam, csak figyelem az irányt és kész. Próbáltam készíteni fényképet magamról, míg motorozok, erre vettem egy kütyüt és otthon kipróbáltam. Minden működött. Itt sajnos a nem akar exponálni. Még nem jöttem rá mi a hiba oka.

Az első Kb. 70 Km betonút volt sok kanyarral. Élveztem is. Majd elfogyott a betonút és jött a földút. Sebességfokozat 1-2. Pár vízmosáson (nem nagyok) átjöttem, majd találkoztam 5 Orosz motorossal. Megálltunk, beszélgettünk, majd elmondták, hogy előttem még lesz kettő mély vízmosás. Combközépig fog érni. Először menjek át rajta gyalog és tapogassam ki az alját. Majd mivel a sodrás erős és egyedül vagyok, vegyem le a csomagjaimat, vigyem át őket kézben és úgy vágjak neki. Nem mondom, hogy nem izgulok. Feljebb értem, de még nem a hegy tetejére és már foltokban havat találtam A hegy tető havas. Itt találtam vízszintes területet és tábort vertem. Holnap pihenten vágok neki. Megpróbáltam tüzet gyújtani, de minden olyan vizes, hogy nem sikerült. Majdnem begyújtottam a benzines palackomat, mivel megpróbáltam egy kicsit segíteni az égést. Feladtam. Hideget vacsoráztam. A sátorban ülve hallom, ahogy zúg a folyóvá duzzadt patak lefelé, amelyiken holnap át kell kelnem. Izgulok, de nincs más választásom. Remélem, holnapra nem fedi be a sátramat a hó, mivel elég sok hófelhő gyülekezett. Bevackolom magam, hogy ne fázzak, és holnap nekivágok.

 DSC_0140-1DSC_0082-1DSC_0134-1DSC_0139-1

I left the hotel in the morning and I only stopped for breakfast and to spend my last TL on fuel. I reached the border. The Turkish side was really chaotic but te Georgian side was OK. I exchanged some USD and fueled up. Then I rode into Batumi. Batumi is a modern city. It has and 8Km long beach boulevard. As I reached the city, I realized how wrong I was when I said that Turkish people are really pushy in driving in the city. It all depends. The traffic was catastrophic. I was standing at a red light while somebody is going across fighting with the traffic coming across. I have only seen this type of driving in movies. I had a coffee in the city and I headed out towards Vardzia. I is about 200 Km so I thought it will be an easy ride with beautiful scenery. Well I was wrong. The navigation shows me my planned route but does not give turn by turn instructions. OK. I got used to it and I thought all I have to is to check my route. do is. Sometimes even the road is not in the right place. I tried to take photograph of myself. I purchased a toy at home and tested it. It was working fine. Here for some reason it does not want to take pictures. I have not found out what the problem is.

The first 70 Km was paved road with a lot of twists. I even enjoyed it. Then the pavement disappeared and the road became a dirt road. I crossed a few water crossings, nothing serious and I met 5 Russian motor bikers and they told me that ahead of me I should expect 2, more than two feet deep crossing and snow up on the top. First I should walk across and test the bottom, then take my luggage off and hand carry them across. Then try with the bike. It is very fast flowing and dam cold. I’m a little bit nervous. When I left them I found a good camping spot and I pitched my tent. Here I can find snot patches and I can see snow on the top. I will continue tomorrow. I tried to make some camp fire to warm myself up, but everything is so wet that I could not. I almost burned myself because I tried to help the fire with some fuel from my bottle. So I gave up making fire and eat some sausages. By seating in my tent I can hear the hurtling water going down from the mountain. This should be a creek on the summer time but now it is a river which I have to cross tomorrow. I’m a little bit nervous, but I have no choice. I could see a lot of snow clouds and I just hope my tent will not be covered with snow tomorrow. I jump in my really good sleeping bag and hit the road tomorrow.