2015.08.16-20 Burubaytal, Kazakhsztán – Karaganda – Omszk, Oroszország

Reggel felkeltem és elkészítettem a nudli reggelimet. Igazán kiválóan éreztem magam. Nagy alvás, jó pihenés. Az éjszaka kellemesen hűvös volt, de nem hideg. Bár minden nap megígérem magamnak, hogy időben felkelek, és napfelkeltét fotózok, de ez valahogy mindig elmarad. Jobban teszem, ha nem ígérgetek, még magamnak sem. Felmálháztam, a lovak közé csaptam. Az útról igazán nincs sok minden írni való. A táj aranysárgán tündöklő, nem búzamező, (ahhoz nincs elég csapadék), hanem csak elszáradt fű. Viszont gyönyörű. Amíg a szem ellát, csak a sárgán ragyogó mező. Egyszerűen magával ragad ez a táj. Nem tudom megmagyarázni, de megvan a varázsa. Természetesen, amikor ezt írom, jó idő van, és meleg. Nem szeretnék itt tanyázni télen. A sokszor 50-60 Km-es szél elviselhetetlenné teszi az amúgy is -30 fok körüli hőmérsékletet. Viszont most lágyan lengedező hátszélben motorozok és élvezem a táj nyújtotta mesevilágot. A motorom egyenletesen berreg és a gondolataim mindenfelé cikáznak. Egyszer azon kaptam magam, hogy régi magyar táncdalslágereket éneklek. Még jó, hogy senki sem hallja, mert a hangom azért nem egy szoprán és nem vagyok egy Szécsi Pál sem. Nekem, nagyon tetszik és jól múlatom vele az időt.

Ahogy megközelítem Karagandát, elkezdek kérdezősködni, hogy merre találom a Kar-Lag múzeumot. Az interneten megtaláltam a falu nevét, Dolinka, de a GPS nem ismert ilyet. Küldözgetek jobbra-balra és minden esetben csak azt a választ kaptam, hogy itt volt a Kar-Lag, de már nincs. Mivel a nyelvi nehézségek még mindig élnek, így nem teljesen értettem a dolgot, hogyan lehet ez több helyen is. Mindig költöznek, vagy mi a csuda. Minden esetben találtam valami emlékmű szerűséget, amely a valamikori politikai fogolytábor egykori jelenlétére utalt. Magát a múzeumot nem találtam. Azért nem adtam fel, mert tudtam, hogy itt van valahol. Ha 7 hetet tudtam várni Biskekben, akkor ezt is meg kell, hogy találjam. Ugyanis ez számomra Kazahsztán fénypontja. Mindenképpen látni akarom. Gondoltam bemotorozok Karagandába, és majd ott megkérdezem. Végre valami hasznát s vettem a rendőröknek, azonkívül, hogy pénzel tömjem a zsebüket. Megálltam egy rendőrautónál, és kérdezősködtem. Végre valaki ismerte a Dolinka falut. Mivel Kazahsztán felső részéről nincs térképem, így nem tudtam én megkeresni. A rendőr viszont a térképem hátuljára olyan pontos útbaigazítást adott, hogy ezen a területen simán elmehetne térképésznek. Minden útkanyarulatot, jelzést ismert és mindezt nagyon jól elmagyarázta, hogy hol milyen szobrot fogok látni és hol kell elkanyarodnom balra-jobbra stb. Dolinka, Karagandától 30-40 Km-re lehet. Ott ahonnan megkérdeztem, onnan egy kicsit több volt, mert mindenféle off-road-os szakaszokon is keresztül kellett menni. Itt tapasztaltam azt, hogy nem kell a BAM útra tévedni Szibériában, hogy leszakadt hídon kelljen átmenni. Ez betonhíd volt. A közepe volt igazán megsüllyedve és nem is szabadott volna rámenni, de láttam, hogy igen nagy kerülővel járna, és hát a motor súlyát csak kibírja alapon, átvágtam. Természetesen senki sem látta. Nem volt nagy para, csak akkor lett volna gond, ha valami miatt mégsem jön össze a dolog.

Nagy nehezen elértem az áhított települést. Ott betévedtem egy börtönbe. Na, nem szó szerint, azaz gyalogosan szó szerint, mert a motort kinn hagytam. Ugyanis az interneten láttam őrtorony képet a valamikori táborról és megismertem az őrtornyot. Csak egy bizonytalanított el, nem találtam a fehér épületet, amit ugyancsak a neten láttam. Kívülről simán bemehettem, mondtam én hangosan, hogy ZDRASZTVUJTYE, de senki sem válaszolt. Csak az volt a furcsa, hogy amikor bementem egy vasajtón, belülről nem találtam kilincset, aminek a segítségével távozhattam volna. Akkor már kezdett gyanússá válni a dolog, de nem tudtam kimenni. Igazából egy folyosóra tévedtem és nem messze tőlem, volt még egy ajtó és mellette rácsos nyílás. Ott még mindig hangosan hallóztam, mire egy női hang elkezdett hozzám beszélni. Egymást nem láttuk, csak a hangot hallottam, de fogalmam sem volt, hogy miről karattyol. Úgy éreztem magam, mint egy kisegér a csapdában. Sem előre, sem hátra. Innen csak visszafelé vezet az út, úgyhogy megpróbáltam kinyitni, illetve dörömbölni a vasajtón, mire az kinyílt. Kinn viszont, egyenruhások vártak. STOJ! STO TÜ GYELAES? Hangzott a kérdés. JA, SMOTRÍTY KAR-LAG MUZEI (én nézni Kar-Lag múzeum). Mire elmosolyodtak, és szerencsére barátságosan útbaigazítottak. Innen Kb. 1 Km távolságra volt, amit kerestem. Mint kiderült, nem voltam én olyan rosszul informált, ugyanis a valamikori fogolytábor ma börtönként üzemel. Úgyhogy önkéntesen bevonultam a sittre és még csak drága ügyvédet sem kellett fogadnom.

Innen továbbmentem és végre megtaláltam az áhított múzeumot. Hamar lezártam mindent, mert már 4 óra körül volt, és 5-ig voltak nyitva. Na, miattam egy kicsit túlóráztak, de kibírják.

Amint beértem és leszurkoltam 1.700 Tengét, ami tartalmazta a belépődíjat és kértem Angol nyelvű idegenvezetést is, már indulhatott is az időutazás. Maga az épület soha sem volt tábor. Azonban ez az épület szolgált adminisztratív feladatok ellátására. Ugyanis a környéken 24 fogolytábor működött és innen osztogatták a parancsokat és ez volt a környékbeli fogolytáborok központja. Ezért küldözgettek engem korábban jobbra-balra, mondván ott van a Kar-Lag. Valóban, valamikor, lehetett ott is egy a 24-ből. Mindenkinek igaza volt, csak én nem találtam, amit kerestem. Miután az épület szolgál múzeumként, itt rendezték be 3 emeleten a különböző látványos bemutató elemeket. A tárlatvezető srác jól beszélt angolul, úgyhogy élvezhető volt az egész.

A tárlat nem igazán csak a Kar-Lag-ról szólt, hanem valójában a Kazak történelmen vezetett végig. Egészen onnantól, hogy a politika hogyan kényszerítette a nomád, vándorló népet a városba, vagy falvakba való letelepedésre és végigvezetett a Kazak történelmen napjainkig. Természetesen az egésznek a központi eleme maga a politikai foglyok átnevelése volt.

Itt bemutattak különböző helyiségeket, mint orvosi rendelő, szálláshelyek, kínzó helyek és módszerek stb.

Érdekes volt akkori festményeken keresztül megismerni, hogy Sztálin elvtárs politikai propagandája hogy működött. A terhes anyákat külön választották, és a gyermekek 3 éves korukig maradhattak az anyjukkal. Akkor elválasztották őket, és taníttatták őket, de az igazából nem volt más, mint agymosás. (A szüleitek a haza ellenségei, és a szocialista hazáért érdemes élni-halni és hasonló eszméket vertek beléjük.) Volt olyan gyermek, aki, amikor felnőtt és a szülei is kiszabadultak, nem tudott szóba állni a szüleivel. A festményeken mindeközben Sztálin elvtárs a virágokkal teli réten sétált kézen fogva a gyermekekkel. Szerintem abban az időben nem is kellett volna őrizni ezeket a táborokat. Ugyanis innen nincs hova menni. Nincs víz, élelem, nyáron hőség, télen fagy és szél, egyszerűen úgyis megölte volna azt, aki elszökik. Egyszerűen akkorák a távolságok, hogy lehetetlen lett volna hová menni. Szóval átneveléshez, igazából kényszermunkához, ideális helyek voltak ezek. Általában bányákban dolgoztatták az embereket.

Számomra igazán megdöbbentő és egyben megrendítő élmény volt ez a látogatás. Külön kiemelném a múzeum színvonalát. Olyan korhűen és élethűen berendezett termek voltak, hogy amikor az egyikbe bementem, majdnem köszöntem az ott dolgozó viaszbábunak. De elég is erről, akit érdekelnek az ilyen dolgok, ezt látni kell.

Szóval, folytassuk a motoros utazást, ugyanis azért vagyunk itt, nem? Innen már navigáció segítségével mentem vissza Karaganda-ba, mert gondoltam, vacsoráznom kellene valamit, és az út úgyis azon keresztül vezet északra. Beértem a központba és megvacsoráztam egy gyorséteremben, miközben fel tudtam tölteni egy pár videót is. Karaganda-ról el kell mondanom, hogy nagyon hangulatos. Igazán, számomra stílusos. Ugyan jól láthatóak a Szovjet építészet remekművei, de ezek patinát, hangulatot kölcsönöznek a városnak. Azt is meg kell említenem, hogy bármelyik volt Szovjet tagköztársaságban, abban az időben a városokba, és a falvakba vezető utak mentén is rengeteg fát ültettek. Na, ezek mára már gyönyörű, hatalmas fákká növekedtek és gyönyörűek. A városok tele vannak parkokkal, fákkal, ligetekkel, virágokkal. Nagyon zöldek, szépek és gondozottak. Még a legnagyobb szárazságban is viszonylag szép a füvük és a várost díszítő virágaik.

Megtalálható itt minden modern csoda épület is, de jól megférnek a szocreál bérház tömbökkel. Bár Almaty szebb helyen fekszik, ennek ellenére nekem Karaganda mégis jobban belopta magát a szívembe. Az is érdekes volt, hogy találkoztam angolul beszélő emberekkel, akik kérdezték, hogy hogy tetszik Karaganda, és amint mondtam, hogy nekem jobban, mint Almaty, rendkívül büszkék voltak, és megköszönték.

Addig időztem itt, míg beesteledett és még csak szállásom sem volt. Természetesen van hotel, de a tervezett költségvetésem már eléggé felborult, így hát csak a sátrazás jöhetett szóba. Szóval irány észak. Naviba beütés nyeregbe pattanás. Egy ideig minden rendben ment, amikor elérkeztem az első építkezés miatti útlezáráshoz. Na innen parkolókon, off-road-os utcákon keresztül fél órámba tellett,mire megtaláltam a kivezető utat. Ekkor volt már legalább 10 óra, korom sötét. Még szerencse, hogy Almatyban megjavították a fiúk a ködlámpáimat, így legalább már jól láttam.

Viszont, újabb probléma kezdte felütni a fejét. Ahogy lehűlt a levegő, a motor alapjárati járása elkezdett egyenetlenebbé válni és néha leállt. Amikor már koromsötétben lementem az útról, figyelnem kellett, nehogy visszaengedjem a gáz kart, mert félő, hogy leáll. Indulni indult, azzal nem volt gond. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de hát már ideje volt aludni. A sátrat fejlámpával, rekordidő alatt felvertem. Mindössze 20 percbe tellett és már be is bújtam. Zavart ez a motor probléma, így a telefonomon lévő manuál segítségével próbáltam megfejteni, hogy mi lehet a hiba. Sokra nem jutottam. Gondoltam, hogy elérem Omszkot, ott lecserélem a gumikat, majd irány Novoszibirszk, BMW szerviz. Másnap reggel, a motor mintha megjavult volna. Semmi gond. Na, ez azután igazán aggasztott. mivel olyan hiba nincs, ami magától csak így megjavulna, de nem volt mit tenni, irány észak. Menet közben a motorral nem volt gond. Útközben az út egy szép tó mellett haladt el. Gondoltam, hogy Omszk úgyis messze van, inkább megállok horgászni. Le is mentem a tó partjára és nekiláttam. Gondoltam akár itt is alhatok, nagyon kellemes hely volt. Hát 4-5 órát horgásztam, de még csak kapásom sem volt. Megjött két sporttárs és mondták, hogy bár lehet a tóban más halat is fogni, mint a csuka, de azzal van tele. Úgyhogy összepakoltam és még egy pár száz Km-t megtettem Omszk felé. Bár semmit nem fogtam, de mégis kiválóan éreztem magam. Jó volt lazítani. Az éjszakai szálláshoz közeledve (ugye ilyenkor mindig lemegyünk a betonútról, és keresünk egy eldugott helyet) egy dombra való felkaptatás során megfeledkeztem a motor alapjárati problémájáról és a motor leállt. Ejnye a mindenit ennek már fele sem tréfa.

Másnap, határátlépés. Sima ügy volt, szóra sem érdemes. Az Orosz határőr a regisztrációs papírral kapcsolatosan próbált valami információt kiszedni belőlem, de mivel nem jutottunk közös nevezőre, azaz halvány gőzöm nem volt, hogy mit akar, feladta és továbbengedett.

3 óra felé beértem Omszkba és megtaláltam a helyet, ahol a gumim volt. Ez a hely az omszki 45-ös Motoros Klub telephelye volt, ahol javítottak is. Ott lecserélték a gumikat, amelyek az ígérethez hűen meg is érkeztek és vártak rám, majd nagyon precízen ki is centrírozták a kerekeket. Mondtam nekik, hogy még ma továbbindulok Novoszibirszkbe a BMW-hez, mert magyaráztam nekik a problémát. Igazán rendesek voltak. Egyből felhívták a novoszibirszki BMW-t és beszéltek velük. A vonal túlsó végén csak hümmögés volt a válasz, hogy ők csak kisebb dolgokat tudnak megjavítani, mint fékbetét, gumi csere, üzemanyag szűrő, ha van nekem stb. Mondom ezeket én is meg tudom csinálni és a garázsom felett nem ágaskodik a hatalmas propeller és nem számítok fel méregdrága óradíjat sem.

Ekkor jött Ctepan Tronckij, szerintem a klub vezetője. (Itt megadom az elérhetőségét is, ha bárkinek szüksége lenne rá ezen a területen. E-mail: 45mc@mail.ru, Tel.: 8 (3812)380 977, cím:GPS: 54.932901; 73.425290.) Angolul sajnos nem beszél, de ha már ott van valaki, szakmailag a toppon van. Szóval, megjön Ctepan. Ecsetelem neki a problémát és elmondtam, illetve elmutogattam, hogy mit javítottak a motoron. Segítségemmel fél óra alatt megszabadítottuk a motort a burkolataitól (ekkor már volt Kb. este 8) és egy pillanat alatt levette a hengerfej feletti műanyag burkolatot, ellenőrizte a gyújtást és a szelephézagokat, mind rendben volt, majd a befecskendező részt szedte darabokra és karburátor tisztítóval kezdte átmosni, mire rengeteg fekete kosz jött ki. Az történt ugyanis, hogy Biskekben is átmosták ezt a részt, de egy elemet nem szereltek le és a karburátortisztító, ahogy bejutott oda, úgy onnan elkezdte leoldani a kormot, nevezzük így. És ez okozta a problémát, plusz a levegő hőmérséklet szenzort is átmosta ezzel a tisztítóval. Éjfélre, motort össze is raktuk és csodásan jár. Időközben elég sok motoros érkezett. Ez úgy látom egy találkahely is a motorosok számára. Megvacsoráztattak, nagyon finom Bors levest ettem. Jött a fizetés ideje. Már kezdtem magam rosszul érezni, mert igazi családtagként kezeltek. Beigazolódott, amitől tartottam. Nem fogadott el pénzt. Egy vasat sem. Megígértette, hogy amikor jövök visszafelé, megállok, és megiszunk valamit. Ennek nem mondhattam nemet. Nagyon szimpatikus srác. Nyelvi nehézségek vannak, de nagyon rendben van.

Szóval éjfélkor már nem vágtam neki az útnak, és kerestek nekem egy hostelt a környéken. Barátságos az ár, a hostel és a személyzet is. Először úgy gondoltam, hogy csak egy éjszaka lesz, de inkább maradtam kettőt, hogy a blogokkal utol tudjam érni magam. Innen ugyanis szerintem csak Irkutszkban lesz lehetőségem blogolni. Egy egész nap csak a bloggal foglalkoztam. Volt itt egy lány is, aki Magadanból való, és mondta, hogy Augusztus végén már igencsak havazásveszélyes a hely. Úgyhogy ez el is döntötte a dilemmámat. Irkutszk és onnan haza. Mondták a srácok, hogy ez is Szibéria, mi a francot akarok én Magadánban. Az olyan messze van, hogy már nem is létezik. Úgyhogy irány Mongólia, majd haza.

A csukás horgásztó / The fishing lake

A csukás horgásztó / The fishing lake

Kar-Lag múzeum

Kar-Lag múzeum

Ez egy szimbólum. A Kazak szívek törését szimbolizálja és a béke jelképét a galambbal. / This is a symbol. It symbolizes the broken heart of the Kazak Nation and the freedom with the pigeon

Ez egy szimbólum. A Kazak szívek törését szimbolizálja és a béke jelképét a galambbal. / This is a symbol. It symbolizes the broken heart of the Kazak Nation and the freedom with the pigeon

DSC_5434-1

A kéz megkötve, de szabadulni akar. / The hands are tied, but want feedom.

A kéz megkötve, de szabadulni akar. / The hands are tied, but want feedom.

DSC_5439-1DSC_5441-1

A festmény, eredeti. Az egyik táborban lévő nűvész festette. Nincs rajta név és dátum, mert nem lehetett, így máig ismeretlen a művész. / This painting is original. An artist painted it, who was in one of the camp. Of course no name and date, since it wasn't possible at that time.

A festmény, eredeti. Az egyik táborban lévő nűvész festette. Nincs rajta név és dátum, mert nem lehetett, így máig ismeretlen a művész. / This painting is original. An artist painted it, who was in one of the camp. Of course no name and date, since it wasn’t possible at that time.

DSC_5458-1

Magyar nevek a statisztikában. Természetesen ciril betűkkel írva. / ungarian names in the statistick written with Cyrillic letters

Magyar nevek a statisztikában. Természetesen ciril betűkkel írva. / ungarian names in the statistick written with Cyrillic letters

Magyar katona / Hungarian soldier

Magyar katona / Hungarian soldier

DSC_5467-1DSC_5473-1DSC_5483-1DSC_5484-1DSC_5491-1

Omszk motor szervíz

Omszk motor szervíz

Motoros Klub Omsk

Motoros Klub Omsk

Motor szerviz Omszk

Motor szerviz Omszk

18.000 Km TKC80, csak kopott. Természetesen első gumi, de kezdett repedezni sem. / After 18.000 Km TKC80. Just work. Didin't start cracking and no pieces falling off.

18.000 Km TKC80, csak kopott. Természetesen első gumi, de kezdett repedezni sem. / After 18.000 Km TKC80. Just work. Didin’t start cracking and no pieces falling off.

18.000 Km után a Heidenau. Részek törnek ki belőle. / After 18.000 Km the Heidenau. Parts are chiping off and cracking.

18.000 Km után a Heidenau. Részek törnek ki belőle. / After 18.000 Km the Heidenau. Parts are chiping off and cracking.

Kép 005-1Kép 012Kép 013Kép 013-1

Rendkívül kedves néni. Nála reggeliztem és kávéztam / Very, very nice lady. I had breakfast and coffee at her place

Rendkívül kedves néni. Nála reggeliztem és kávéztam / Very, very nice lady. I had breakfast and coffee at her place

Kazak-Orosz határ

Kazak-Orosz határ

18.000 Km. Heidenau K60

18.000 Km. Heidenau K60

In the morning I prepared my delicious noodle breakfast. I felt fantastic. I had a good night sleep and good rest. The night was a little bit chilly, but not cold. However I promise myself every day that I will get up early in the morning and take some photograph of the sun rise, but I could never keep my promises. Maybe it is better not to make promises even to myself. So I loaded up the bike and hit the road. There is not much to write about the road. The scenery was absolutely gorgeous. The land was shining in it golden yellow color. It wasn’t corn field, (there is not enough rain for corns), but just dry grass. It was beautiful. As far as you can see, you saw the yellow field. This natural beauty was just immersive. I cannot really explain why, but this land has its own prettiness. Of course, when I’m writing this, the weather is nice and warm. I wouldn’t like to camp here in winter time when the temperature is -30 C degrees and the wind is gusting with it 50-60 Km/h. It would be unbearable. However now I’m riding my bike in a soft tail wind and enjoying the dreamland. My bike is running like new and my mind is going all over the place. Once I found myself singing old Hungarian songs. Luckily nobody hears me, because my voice is not like Elvis Presley’s. I like it and the time passes by fast.

As I approach Karaganda, I start asking people where I could find the Kar-Lag museum (this is the museum of local Gulag political prisoner camps). I found the village name called Dolinka on the net, but my GPS couldn’t recognize it and I do not have a map of this north part of Kazakhstan. People were sending me left and right to all over the place and when I got there I received the answer every time, that it was a Kar-Lag, but not anymore. Due to the fact that my Russian language still not improved to the level where we could have a good or fair communication, I didn’t understand what is going on. How can it be at so many places? Are they constantly moving, or what the hell is going on? I always found some memorial places at every location, but not the museum. I didn’t give up, because I knew it must be here somewhere. If I could wait 7 weeks in Bishkek, I should be able to find this as well. This would have been the highlight of my Kazakhstan trip, so I WANT TO SEE IT. I thought I will ride into Karaganda and I will ask there as well. Finally I got some use of the local police force, and not only pumping money into their pocket. So I stopped at a police car and asked. Finally somebody knew where Dolinka is. The policeman drawn a map on the back of my map, and he did it so well, he could work as a topographer. He knew every road turns, signs and he explained to me so well, what type of statue I will see, where to turn right and left etc. Dolinka is about 30-40 Km from Karaganda. From the place the police was, it was a little bit longer, because I was on the other side of town and I had to take some off-road sections as well. Here ÍI experienced that I do not need to go to the BAM road in Siberia to go across on collapsed bridge. This bridge was once part of a paved road, but it collapsed. The center part was really collapsed, but it wasn’t a high bridge. Maybe, it was about 3m above the water. It was closed, but nobody was there and I saw it would be a fairly long detour, so I thought it should hold the bike without any problem.  So I went for it and nobody saw it. It wasn’t a really big deal, but if I couldn’t have made it, it could have been a major deal, because it was well signed and officially closed.

Finally I reached the village, my dear Dolinka. Here I went into jail. Not with the bike, the bike I left outside. So I just walked in. I saw a guard tower on the net and I recognized it. Only one thing made me unsure, that I couldn’t see the white building, which I also saw on the net. So I saw a door and went in. I was loudly saying ZDRASTVUITE, ZDRASTVUITE, but no answer. I felt a little uncomfortable, when I entered a door, I didn’t see and door handle from inside. So I couldn’t go out. I entered a hallway and I saw another steel door. Next to the door there was an opening, covered with steel bars. I was saying HALLO, HALLO, even more loudly, when a lady started talking to me. We couldn’t see each other, but I could hear her, she is talking to me and I didn’t have aclue what she was saying. I felt like a mice in a trap. I couldn’t go either way. So I went back to the first door and started banging on it and finally it opened. Outside people in uniform were waiting for me. STOJ! STO TU GELAES? (Stand still! What are you doing here?) Sounded the question. JA SMOTRIT KAR-LAG MUSEI (I, to see, Kar-lag museum). They started smiling and luckily were friendly and told me which way to go. As I found out the building was once part of the Kar-Lag camp, but today operates as a prison. So, I on my own entered the jail, luckily not sentenced and I didn’t need to spend a lot of money on expensive layers either.

So I headed to the museum. I found it fairly quick, since it was about 1 Km from this place. I quickly locked the bike because it was about 4 PM and the place was open till 5PM. They had to work som overtime because of me, but they will get over it.

As soon as I got in I paid 1700 Tenge, which contained the entrance fee and the personal English speaking guide as well. Then my time travel has begun. The building has never been the camp itself, but it was the administrative center of the surrounding 24 labor camps. This is the place where the orders and instructions were handed out. Now I found out why I was sent to different places saying that Kar-Lag is here and there. One of the 24 camps was there at that time and understandably it is not operating anymore. So everybody was right. Since this building is the museum, they furnished the building in three floors with spectacular exhibitions. My guide spoke good English, so the whole tour was enjoyable. The exhibition was not only about the Kar-Lag, but more about the history of the Kazak Nation. How the politics forced these people to settle in villages, because before they were living a nomadic life style and guided me through all the way to the present. Of course the whole exhibition was concentrated around the how they tried to change the political minds of the people.

I saw different exhibitions regarding medical rooms, torture chambers and methods etc.

It was very interesting to see through paintings how the political propaganda of Stalin Comrade was working. Pregnant women were separated and they could hold their children until 3 years of age. Then they were separated and started the brain washing for the children. Your parents are the enemies of our country and you must work and die for your Socialist mother country. These type of dogmas were taught to the kids and some of them when grew up and the parents were freed after the death of Staling, the kids couldn’t even talk to the parents anymore. In the main time on the paintings Stalin was walking on the grass field with full of flowers and hold the kids hand.

I think at that time these camps shouldn’t even need to be guarded. There is nowhere to go. Huge distances and you couldn’t find water and food. Sumer time the heat, while winter time the cold would kill them anyway. So these places were excellent for forced labor. They were working mostly in mines.

This tour was really astonishing and shocking to me. I would need to mention the high quality of the museum. Once I entered into one room and I almost said hello to the wax person working there. But, it is enough of this. Whoever is interested in this, it’s a must see.

Let’s get back riding the bike, since this is the reason I’m here isn’t it? From here the navigation took me into Karaganda, because I needed to eat something. As I entered the center of the town, I had a dinner in a fast food restaurant and I could upload some videos as well. I have to say about Karaganda, that it is a nice city. You can see the old Soviet apartment buildings, which give a character and style to the city. I also need to mention that in whichever old Stans I was going through, the Russians planted a lot of trees in towns and on the side of the roads entering the city or village. By now these trees provide a nice park feeling to the cities and villages. Everything is green and well maintained. Even if there is no rain, the grass is green, the parks are nice and the flowers are well taken care of.

You can find here the modern and the old Soviet building apartment blocks beside each other.

 However Almaty surrounded by mountains, but in spite of this, I liked Karaganda much better. It was interesting that when I met English speaking locals and they asked how I like Karaganda and I told them that I like it more than Almaty, they were proud and thanked to me.

I spent so much time here that it become dark and I didn’t have a place to sleep. Of course there were many hotels, but my budget is busted, so it wasn’t a question, I need to hit the road and sleep in tent. I set my navigation and got going. Everything was OK for a while until I reached a construction site which blocked the road. From here I was going through parking lots, unpaved roads. It took me about half n hour until I found the road taking me out of the city. At this time it was about 10PM and pitch dark. Luckily the guys in Almaty repaired my fog lights so I could see fairly good.

However a new problem stared with the bike. As the temperature cooled off, the idling speed of my bike was going all over the place. It was sometimes high, sometimes stalled. When I was looking for a camp spot off the road, I had to pay attention not to let the throttle back, because the bike possibly stalls. It started without an problem, but I didn’t know what the problem was again. I pitched my tent using my headlamp in 20 minutes and I went in. I was concerned with this problem again, so I started looking the maintenance manual installed on my telephone. I couldn’t find out anything. I thought I will reach Omsk and get my tires changed and head to Novosibirsk, to the BMW dealership and service. The next morning the bike was running well again. Now this is what made me really concerned, because it cannot just fix itself. The problem must be still there somewhere, I just don’t know where and this way it will be difficult to find. During riding, the bike run fine. On my way to Omsk I saw a beautiful lake and I thought I will stop and fish a little bit. It will be good to do something else, but riding the bike. I got off the pavement and parked the bike on the lake side and started fishing. It was a really nice place. I fished for about 4-5 hours, but didn’t catch anything. Two other fishing sportsmen arrived. They told me that sometimes other fish can be caught as well, but there is mostly pikes are in the lake.

So I got my staff together and rode for another few hundred Km towards Omsk. Even I couldn’t catch anything, I really enjoyed it. It was great. When I was getting close to my camp site, (at this time we get off the paved road and try to find a quiet spot), I completely forgot that I still have problem with the bike and the bike stalled again.

Well this is not a joke anymore.

The next day I crossed the border between Kazakhstan and Russia. It was very simple, I will not mention in detail. Only one thing when a Russian border guard tried to get some answers from me regarding my registration document, but since we just couldn’t understand each other, I did not have a clue what he wants, he got tired of it and let me go.

Around 3PM I arrived to the place in Omsk where my tires were waiting for me. This place is the home of the Omsk 45 Biker Club. They changed my tires which were really as promised, waiting for me. The also balanced my tires in the old fashion way. No balancing machine. I told them about my problem with the bike. They called the BMW Service in Novosibirsk and talked to them. On the other side of the line they kept very quiet. They told that they can only repair small things like brake pads, tire change, fuel filter change etc. I said that I do not have a bid BMW sign on the top of my garage, but I can do these as well and I wouldn’t even charge tremendous money to do the job. Then Ctepan Tronckij arrived. I think is the founder of the club, or the owner of the shop. (Here I will give his contacts as well, maybe somebody will need it: E-mail: 45mc@mail.ru, Tel.: 8 (3812)380 977, GPS: 54.932901; 73.425290.) He unfortunately doesn’t speak English, but if you get there, you will manage. Technically he is on the top. So Ctepan arrives. I explain my problem to him, or rather using my hands and feet, so he can understand and explained what was done to my bike in Bishkek. With my help in about a half an hour took all covers off from the bike (at this time it was 8PM) and he took off the cylinder head cover, checked the valve clearances and timing and he took off the part where the injector is. He took it apart and washed it through with carburetor cleaner. A lot of black carbon deposit was washed out. What happened, is that the guys washed it out in Bishkek as well, but didn’t take off one part of it and as the carburetor cleaner got into that area, started to take off the deposit and slowly this deposit got into a place where caused the above mentioned problem. He also washed the air temperature sensor as well. By midnight we put the bike back together and the bike runs like new.

In the main time a lot of other motor biker arrived. I think this place is kind of a get together for bikers. The even made me have dinner with them. I eat the famous Bors soup. We got to the time when I had to pay him. I didn’t feel good about this. Well, from whatever I was afraid off, it came true. He didn’t accept any money for the whole thing. The tire issue is different. He made me promise that when I come back, need to come through Omsk anyway and we will have a beer together. I couldn’t say not to this invitation. He is a really nice guy. Even with having language difficulties, he is OK. They looked for a hostel for me near the shop. I didn’t want to leave at around midnight.

The hostel is new, the staff is friendly. First I thought I will stay only one night, but I thought I need to write the blogs and post them as well and from here, it will be most probably Irkutsk where I will have an opportunity again. So I stayed here for two nights. One whole days just for blogs and data transfer. At the bikers place there was a girl, who is from Magadan. She told me that near the end of August slight snow is not unusual. So this helped me make my final decision. Irkutsk and home. I will not go further east. The guys were asking me. Omsk is Siberia as well, what the hell I want to do in Magadan. That is so far, it does even exist.

So head to Mongolia and turn the bike towards home.

Reklámok

2015. 08.13-15. Almaty-Charin Canyon-Burubaytal

Reggel ismét változtattam a terven. Hát a tervek azért vannak. Nem? Ahogy ráültem a motorra, gondoltam Kazahsztán egy sztyeppés sivatag. Nem is láttam semmit belőle. Úgy döntöttem, hogy rászánom azt az oda-vissza 500 Km-t és megnézem a Charin Kanyont. Az Almaty-ból kivezető út is ugyanúgy, mint a bevezető forgalmi dugókkal volt tele. 1,5 órán át araszolgattunk, mire kijutottam. Gondoltam, irány a kanyon. A kanyonba a bevezető 10 Km-es út off-road. Nem nehéz, de a motorra nézve rázós. A nemzeti park bejáratánál megkérdeztem, hogy lehet-e ott kempingezni. Mondták, hogy természetesen. Így kifizettem 700 Tengét, és irány a lejárat. Azt ugyan nem kérdeztem, hogy motorral is le lehet-e menni, mert természetesnek vettem. A fennsíkon turistákat szállító terepjárók voltak. Az egyiktől megkérdeztem, hogy hol találom a lejárót. Meg is mondta, mire nekivágtam. Mentem jobbra-balra, de csak nem találtam a levezető utat. Egyszer felkaptattam egy dombra, és még szerencse, hogy a tetejéhez közeledve visszaengedtem a gázt, mert az út, nem vezetett sehova. Illetve vezetett, de nem biztos, hogy élve megúsztam volna. A motor biztosan maradandó sérüléseket szenvedett volna. A domb tetejétől, csak szakadék volt. Valószínűleg az csak egy fényképezési pont lehetett. Mint utólag kiderült, kőomlás miatt a levezető út motorral járhatatlan, ezért le van zárva. Csak gyalogosan lehet lemenni. Úgyhogy készítettem egy pár felvételt, majd kijöttem a kanyonból. Mindenképpen le akartam menni a folyóhoz, úgyhogy megkerestem a folyót, átmentem a hídon, majd azt követően jobbra találtam egy lejárót. Azon elértem a folyó partját. Tökéletes kempinghelyre bukkantam. A folyó nagyon erős sodrású, úgyhogy csak megmártózni és mosakodni tudtam. Találtam tűzifát is, mert a Kazakok szerintem ott egy piknikezhettek és egy birkát mészároltak le. Gondolom ahhoz vihettek tűzifát és hagytak ott. Szóval tudtam tábortüzet is rakni. Egy szikla tövében vertem fel a sátrat, tökéletes helynek gondoltam. Este a tábortűz mellett ücsörögtem, amikor elkezdett feltámadni a szél. Először nem is tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki, de miután viharossá kezdett válni, bevonultam a sátorba. A sátrat megerősítettem, amennyire csak tudtam, de még így is nagyon tépte. Egyszer csak hallom ám, hogy kisebb köveket is hoz a 20-30m magas, mellettem álló szikla tetejéről. Azután később már nem csak apró köveket, hanem nagyobbakat is. Egy pár sajnos majdnem akkora volt, mint az öklöm, úgyhogy a sátor bár a szél tépázását jól viselte, ezeknek az éles köveknek nem tudott ellenállni. Ekkor már nem volt lehetőségem a költözködésre. Már az is megfordult a fejemben, hogy bukóban alszom, védve a fejemet az esetleges kövektől. Ettől azért később eltekintettem. Végre a szél alábbhagyott és elaludtam. Reggel, amikor ébredtem már esett az eső. Bár maradni szerettem volna még egy napot, de esőben nem sok értelmét láttam, és összepakoltam. Utólag gondolkodtam azon, hogy milyen szerencsém volt, hogy a kövek, amelyek nem érték a sátrat, a motor mellett csapódtak be, és egyetlen olyan kő sem érte a motort, amelyik kárt tudott volna benne okozni.

Magamra vettem az esőruhát és útnak indultam, Karaganda felé. Bár Karaganda innen Kb. 1300 Km, megpróbáltam annyira megközelíteni, amennyire csak lehetséges. Az eső a nap nagy részében szakadatlanul esett. Almaty-n keresztül végig dugó volt, csak úgy, mint amikor Biskekből érkeztem és amikor Almaty-ból a kanyon felé indultam. Úgy látszik itt ez a normális. Legalább 2 órán keresztül araszolgattunk, mire végre kijutottam. Az egyik autós az ablakon kiadott nekem egy horgolt keresztet. Nagyon aranyos volt és kedves gesztus. Kesztyűben próbáltam belegyömöszölni a kabátom zsebébe.

Az úton ismét feltámadt a szél. Viharos oldal-szembe szélben motoroztam. Láttam, hogy fogytán a benzin, úgyhogy gondoltam a következő benzinkútnál megállok és tankolok. Be is gurultam, azonban itt nem volt áram. Kérdeztem, hogy mikorra várható, de mondták, hogy lehet, hogy órák, vagy lehet, hogy másnap. Nincs áram, nincs benzin. Kérdeztem, hogy milyen messze van a következő benzinkút. Mondták, hogy 130 Km. Annyi benzinem már nem volt, úgyhogy innen csak tankolás után tudok továbbhaladni.

Átmentem az utca túloldalára és megebédeltem, egy nagyon kedves, az a kedves nagymama típusú néni volt a tulaj. Sült bárány hús, főtt krumpli, hagyma. Úgy látszik itt ez valami nemzeti étel, viszont nagyon finom volt.

Ebéd után visszamentem a kútra, hátha tudok valami benzint kuncsorogni a kezelőtől, mivel neki benzines volt az autója. Hát nem nagyon állt rá a dologra, pedig mondtam, hogy nekem csak 4 l kellene. Viszont begurult egy tartálykocsi és leengedte az üzemanyagot a földalatti tartályba. Egy fiatal srác, valami köze lehetett az elektromos szerelőhöz, aki az áramkérdésen dolgozott, mert időnként oda telefonált és érdeklődött, de semmi pozitív fejlemény nem volt. Viszont Ő megbeszélte a kutassal, hogy mivel csak egy pár literre lenne szükségem, kiveszik a földalatti tartályból üvegekbe és azt eladják nekem. Én örültem neki. Meg is kaptam 6 liter üzemanyagot, amivel már nyugodtan útra keltem. Elértem a következő benzinkutat, de tt viszont, benzin nem volt. Kérdeztem, hogy milyen messze van a következő kút, mondta a férfi, hogy 60 Km. Hát gondoltam, annyi lehet, hogy még van a tankban, ha óvatosan vezetek. Így a tempóm 90 Km/h és szerencsére elértem a következő kutat is, ahol már minden rendben volt. Teletankoltam a fő tankot, és a tartalék tankba is tettem 5 l-t. Ekkor már késő este volt és bevonultam a Balqash tó közelében lévő sivatagba, hogy éjszakára letelepedjek. Nagyon jó aludtam. Másnap reggeli, majd irány Karaganda.

Karaganda innen már neccesen ugyan, de akár elérhető távolságra is lehetett. 680 Km. Az út jó volt, kivéve a tó körüli részeket, úgyhogy jól haladtam. Be kellett mennem az egyik városba, mert már elfogyott a készpénzem. Találtam is egy bank automatát. A bank előtt kettő öböl szerűség volt, és az egyikben megálltam. Mint később kiderült, én a buszmegálló öblében álltam meg, nem pedig a parkolóban. A kettő ugyanúgy nézett ki, de nem vettem észre a táblát. Jött is a szerv pénzre kiéhezve. Elkezdte magyarázni, hogy ez mekkora kihágás és mutatta a táblázatot, hogy ez 10.000 Tenge, ami 15.000 Ft. Szerintem direkt készítenek ilyen táblázatokat, hogy ezzel lehessen kábítani az autósokat. Mondta, hogy üljek be az autójuk hátsó ülésére. Akkor már tudtam, hogy ez nem más mint pénzt akarnak,. de az utcán nem adhatom nekik oda. Úgyhogy 5.000-ben megállapodtunk, de mivel rutintalan vagyok az ilyen helyzetekben, szerintem olcsóbban is megúszhattam volna. Ezen már nem segíthetem, úgyhogy, visszamentem a bankba, hogy vegyek ki még egy kis pénzt. Karagandát, nem értem el, de egy sztyeppés területen vertem sátrat. Éjszaka a csillagok fotózásával bíbelődtem, amíg teljesen lemerült a fényképezőgépem. A gép szerintem tönkrement, na, nem a csillagok fotózása közben, hanem szerintem a portól, ami belekerülhetett. Ugyanis néha a színek elmásznak, és ha egy kicsit gyengébb a fény, akkor egyszerűen az automata fókusz homályos képeket készít. Úgyhogy manuálisan próbálok fókuszt állítani, hogy legalább valamelyest éles képeim legyenek. Otthon majd szervizbe kell vinnem az öreg masinát.

 Kép 005-1

Imádom ezeket az öreg elhagyatott gyárépületeket. / I love these old abandon factories.

Imádom ezeket az öreg elhagyatott gyárépületeket. / I love these old abandon factories.

Charin Canyon

Charin Canyon

Charin Canyon

Charin Canyon

DSC_5185-1DSC_5408-1DSC_5401-1DSC_5372-1DSC_5355-1

Imádtam ezt a helyet. Tökéletesen csendes, nyugodt táj. / I loved this place. It was fantastically quiet and peaceful.

Imádtam ezt a helyet. Tökéletesen csendes, nyugodt táj. / I loved this place. It was fantastically quiet and peaceful.

Mostantól egy Magyar bankó is felkerül a falra. Én voltam az első Magyar, aki erre tévedt. / From now on a hungarian money will be sticked on the wall as well. I was the first Hungarian, who was wondering around here.

Mostantól egy Magyar bankó is felkerül a falra. Én voltam az első Magyar, aki erre tévedt. / From now on a hungarian money will be sticked on the wall as well. I was the first Hungarian, who was wondering around here.

DSC_5312-1

Leróttam kegyeletemet egy motoros társam amléke előtt, aki sajnos ma már az örök vadászmezőkön motorozik. Ami nem tetszett, hogy egy mai motoros (ismerem) úgy gondolta, hogy az emlékhely egyenlő a reklámhellyel, és a saját matricáját ragasztotta rá. / I stopped and remembered of a biker, who is riding his metal horses on the eternal hunting fields.

Leróttam kegyeletemet egy motoros társam amléke előtt, aki sajnos ma már az örök vadászmezőkön motorozik. Ami nem tetszett, hogy egy mai motoros (ismerem) úgy gondolta, hogy az emlékhely egyenlő a reklámhellyel, és a saját matricáját ragasztotta rá. / I stopped and remembered of a biker, who is riding his metal horses on the eternal hunting fields.

Temető / Cemetery

Temető / Cemetery

Ez a kép akár a balatonparton is készülhetett volna. / This photograph could have been taken in the lake Balaton in Hungary.

Ez a kép akár a balatonparton is készülhetett volna. / This photograph could have been taken in the lake Balaton in Hungary.

Hatalmas távolságok és szuper vonat. / Extremely long distances and an exceptionally good train.

Hatalmas távolságok és szuper vonat. / Extremely long distances and an exceptionally good train.

Szükségtáborhely a sivatagban / Campsite in the desert.

Szükségtáborhely a sivatagban / Campsite in the desert.

A sátoron tátongó lyukakat próbáltam befoltozni matricákkal. Hát eémondom, hogy a kettő nem nagyon takarta be. / I tried to patch up the holes on my tent with my stickers. I have to tell you, that the two couldn't really completely cover them.

A sátoron tátongó lyukakat próbáltam befoltozni matricákkal. Hát eémondom, hogy a kettő nem nagyon takarta be. / I tried to patch up the holes on my tent with my stickers. I have to tell you, that the two couldn’t really completely cover them.

Naplemente / Sunset

Naplemente / Sunset

DSC_5261-1

Az út, aholo nincs út / The road, where is no road.

Az út, aholo nincs út / The road, where is no road.

Elmélkedés az élet nagy dolgairól / Meditating abouit the important things in life

Elmélkedés az élet nagy dolgairól / Meditating abouit the important things in life

Itt wolt az ominózus eset, ahol a köveket lesodorta a szél / This is the place where the rocks were blown off the cliff.

Itt volt az ominózus eset, ahol a köveket lesodorta a szél / This is the place where the rocks were blown off the cliff.

IIdeiglenes hűtő. Vodka és VODA. / Temporary fridge for Vodka and VODA.

IIdeiglenes hűtő. Vodka és VODA. / Temporary fridge for Vodka and VODA.

A folyó melletti táborhely. / My campsite by the river.

A folyó melletti táborhely. / My campsite by the river.

DSC_5208-1

Charin Canyon

Charin Canyon

Charin Canyon

Charin Canyon

In the morning I changed my plans again. That’s why plans are for, isn’t it? Since Kazakhstan is mostly covered with steppe or desert, therefore there is not much to see from the road. Since I’m here, why not to go to the Charin Canyon, since it is only about 500 Km back and forth. So I set my new goal. Going out from Almaty, was the same as when I was entering from the other direction. It was one big traffic jam. I was in first gear for 1,5 hour. The road to the canyon was OK, and the entrance gate of the National Park was about 10 Km off-road from the pavement. This road wasn’t too difficult, but it was bumpy. I stopped at the gate and I asked whether I can camp down in the canyon. They said, yes, no problem. So I paid the 700 Tenge entrance fee and drove in. I didn’t especially asked whether I can go down with the bike, but I thought it is obvious. On the plateau I saw car drivers waiting for tourists. I asked one of them, where is the road going down to the canyon. As he told me which way to go, I was going around and around, but I still couldn’t find it. Once I went up a hill, and I was lucky that I let the throttle back, because it must have been just a lookout point, because that was a cliff, not the top of the hill. That road could have taken me down to the bottom of the canyon, but I’m not sure I would have made it down alive. The bike surely would have suffered serious damage. So I took a few photographs and left the canyon. Since I found out, that the road is covered with huge rocks, that is why it was closed and impossible to go down with the bike.

I still wanted to camp b the river, so when I crossed the bridge, I found a road going down. So I went for it. By the river I found a really nice camping spot. The river was really strong drifting, so swimming wasn’t possible, but it was good for getting me cleaned up a little bit. I found some firewood as well, because I think locals were using this place for their camp site as well and the slaughtered a sheep here and to cook that, they brought their own fire wood. So I could make my campfire. As I was sitting beside the fire, the wind started getting stronger and stronger. At first it didn’t bother me too much, but later it was really getting to be a storm. I had my tent tied out well and went into the tent. It was not pleasant to stay outside. The wind was really tried to rip my tent apart. It got so strong, that smaller rocks were blown off the 20-30m high cliff next to my tent. As the wing got stronger, rocks, the size of my fist, were blown off the cliff. The wind didn’t make any damage to my tent, but the rocks came through my tent. At this time it was impossible to move from here. I was even thinking to get my helmet on for protecting my head. Finally I didn’t wear my helmet, because the wind slowly, slowly slowed down and I fell asleep.

In the morning, when I woke up, it was raining. So I had no choice but to pack up an leave. Later I was thinking how lucky I was, that none of the big rocks damaged my bike. All landed near the bike and not on it.

So I got my rain gear on and left towards Karaganda. However Karaganda was still for about 1300 Km from here, I tried to get as close as I could.  The rain was really coming down most of the day. Almaty, just as usual it was one big traffic jam. It seems like it is normal here. I was in the traffic jam for about two hours, when finally I could get out of town. One of the car drivers gave me a handmade religious cross and I was trying to put it in my pocket with my gloves on.

As soon as I left town the rain slowed down and the wind started blowing again. The side wind got really strong. I saw that I’m low in fuel, so I pulled into the next gas station. At this village the electricity was down. So, no power, no fuel. I asked when the power will be back, but they didn’t know. Maybe a few hours, or maybe tomorrow, was the answer. I asked how far the next gas station is. They told me about 130 Km. I knew that I do not have that much fuel in the tank, so I have to wait.

So I went across the road and had some lunch. The old lady was really nice, like a good old granny. The menu was roasted lamb, potato and onion. It was great.

After lunch I went back to the gas station and tried to make a deal with the man working there, to sell me at least 4 l of fuel. Well he didn’t really want to do that, but a tanker just pulled in. As soon as he off loaded, a joung guy, who I think had something to do with the power outage, because he was calling the electricians time to time to find out how things are going, off course never got a decent answer, tried to help me. He took 6 l of fuel out from the tanks with bottles and sold it to me.

I was really happy for this. So now I could hit the road again. I reached the other gas station and pulled in. The guy said he has not fuel. I asked how far the next one is, and 60 Km was the answer. I thought I might make it that far if I take it easy. So I reduced my speed to 90 Km/h and I reached  this station.

Here everything was fine and I fueld up my main tank and to be on the safe side, I put an additional 5 l into my spare tank as well. At this point it was dark, so I went off the road into the desert near the lake Balqash and I had an excellent good night sleep. In the morning I packed and headed towards Karaganda. The distance was about 680 Km from here, so, to reach Karaganda, seemed possible. I had to go into a city to withdraw some cash from an ATM. I found a bank and in front there were two places looked like parking areas, but nobody was parking there. Asd I found out, I stopped at a bus station, I didn’t notice the sign.

As soon as I was coming out from the bank, the officer arrived. He started telling me how big of a mistake I made and how serious issue this one is and started showing me a chart with different violations and different tariffs. He showed me that my violation will cost me 10.000 Tenge, which is approximately 50 USD. I think they purposely prepare a chart like this, so they can screw the drivers. Anyway they told me to sit into their car. At this moment I knew they just want money and I can not give it to the on the street. So we agreed in 5.000 Tenge, but because I do not have a lot of experience in this, I think I could have got away cheaper as well. So I had to go back to the bank and get some more cash.

At this day I didn’t reach Karaganda, but I found a nice steppe area, where I spent the night with trying to photograph stars. Millions and millions of stars were up on the sky. My camera I think is dirty and just doesn’t want to work properly. The autofocus makes blur images and sometimes the colors are not the best ones either. It the lights are OK then it makes sharp images. But in low light conditions, I have to use manual focus. If the object is too far, it is very difficult to see, whether it is focused or not. I will have to take my old partner to the service as I get home.

2015.08.09-12. Uzun Gyr, Kirgizisztán – Almaty, Kazahsztán

Reggel, mire elkészülődtem, megírtam a blogot, majd megreggeliztem és mire útra keltem, szerintem volt már 12 óra, tehát semmiképp nem mondanám reggeli indulásnak. Az út, továbbra is fenyőerdőn keresztül vezetett, a folyót többször is keresztezte. Természetesen a folyókeresztezéseknél híd vezetett át. Többször megálltam fényképeket készíteni. Úgy számoltam, hogy 3-4 óra felé elérem az Issyk Kul tavat. Hát, tévedtem. Ugyanis a hegyeken keresztül egyetlen darab útelágazás volt. Hát én a rosszat választottam. Így majd 300 Km-t kerültem. Szerencsémre ebből csak 100 Km volt off-road. Az út ezen szakasza unalmas volt. Nagy, kopár fennsíkok és rossz utak. Persze voltak azért szép helyek is. Gazdag, dús legelőkön lovak, tehenek lakmároztak, és kristálytiszta patak csörgedezett. Az idő kellemes volt a maga 25 C fokos hőmérsékletével. Ahogy ereszkedtem le a 3000m-es magasságból a táj kietlenné, sziklássá változott. Lejjebb ugye erdősnek kellene lennie, de gondolom nincs elég csapadék és így elég gyér volt a növényzet. Nagy nehezen elértem végre a betonutat. Ennek igazán örültem, mert eddig végig állva motoroztam, és kezdtem fáradni.

A betonúton jó tempóban haladtam az Issyk Kul tó felé. Néha egy-egy fotó kedvéért álltam meg, és persze természetesen a fenekemnek is rohadt jót tett egy kis mozgás. Akkor már láttam, hogy a Kazak határ elérése csak álom marad erre a napra. Úgyhogy változtattam a terven, mert hát azt a legegyszerűbb módosítani, és először úgy gondoltam, hogy Karakol városában alszok egy hostelben. Ahogy haladtam a tó mellett, a naplementében pont olyannak tűnt, mint a kedvenc tengerem, az Adria. Annyi különbséggel, hogy ez édes víz. Gyorsan ismét változtattam a terven, és úgy döntöttem, hogy ha találok valami lejárót, akkor itt alszom. A tó partja apró kavicsos, néhol homokos. Elég laza talaj, ha nincs szerencsém úgy kb. 30 cm-re le tudok süllyedni és nem volt kedvem azzal foglalatoskodni, hogy a beragadt motort próbáljam valahogy kiszabadítani. Találtam egy erre alkalmas lejárót és amikor elindultam a meredek lejtőn lefelé, akkor tapasztaltam, hogy néhol-néhol ez is igen süppedős, viszont innen már nem lehetett visszafordulni és lefelé át mentem a laza szakaszokon. Ahogy leértem, rögtön meg is találtam a megfelelő sátorhelyet és azonnal munkához láttam. Sátorállítás és már nagyon vágytam egy jó fürdésre. Amint megvolt a sátor, irány a tó. A víz 25-27 fok körül volt. Nagyon frissítő és kellemes. Kettő fürdésnélküli éjszaka után, nagyon jól esett és felüdültem. Vacsorám még a maradék főtt bárányhús volt, kenyérrel, paradicsommal, teával. Korán lefeküdtem, és igazán rendkívül jót aludtam. Reggel ismét belevetettem magam a tóba és a reggeli úszás felfrissítő volt. El tudnám viselni minden nap. Reggel készítettem egy kis nudlit, aki járt ere, vagy fog, az vagy már tudja, vagy meg fogja tudni, hogy milyen étel is ez. Igazából nem rossz. Ez egy készétel, felforralod a vizet, beleteszed a tésztát, és a csomagolásban található kis zacskócskákat beleszórod, majd vársz 15 percet és megeszek. Kalória nem sok van benne, úgyhogy ha van valami más a dobozban, ki kolbász, vagy valami, akkor javítsd fel. Erről ennyit. Reggel a kaja után terepszemlét tartottam, hogy, hogy is fogok innen feljutni vissza az útra. Hát, volt egy lehetséges nyomvonal, ahol az esőzések alkalmával a víz lefolyik és ott kemény a talaj, de ez elég szűk, és kanyarog. Ezen kívül azonban, ha beragadok, akkor meg kell várnom, mire valaki esetleg erre jár és tud segíteni. Úgyhogy jól megnéztem magamnak a terepet, és tudtam, hogy csak egy esélyem van, mert ha kilépek a vízfolyás medréből, ott elmerül a motor. Azt is tudtam, hogy ha elindulok, akkor nincs megállás, amíg a motor megy, addig, húznom kell neki. Úgyhogy indulás előtt még egy utolsó cigit elszívtam, hogy rendezzem a gondolataimat és lélekben felkészüljek, vagy csak valami ürügyet találtam magamnak, hogy egy kicsit késleltessem az indulást. De hát, amin túl kell esni, azon túl kell esni. Nyeregbe pattantam és nekirugaszkodtam. Maradtam csak egyben, hogy legyen időm előttem mindig átlátni a terepet és ne menjek túl gyorsan. Mikor még lenn voltam, felszereltem a videokamerát, hogy megörökítsem a feljutást, akár jól, vagy akár rosszul sülne el. Hát, csak egy gond volt, de arra későn jöttem rá. Nem indítottam el. Mikor nagy nehezen, de feljutottam, akkor szembesültem a dologgal, hogy a kamera nem vett fel semmit. Mondtam magamnak, egyszer szerencsém volt, és nem fogom kísérteni a sorsot egy videó miatt, úgyhogy hagytam a csudába.

Miután feljutottam az útra, a Kazak határ felé vettem az irányt. Az a határátkelő, ahol át szerettem volna kelni, Kb. 180 Km-re volt. Egy boltban vásároltam egy kis elemózsiát és nyeregbe pattantam. Már közel voltam a határhoz, amikor elfogyott az út. Ez gyanús volt, úgyhogy megállítottam egy szembejövő autóst, hogy útbaigazítást kérjek. Kérdeztem, hogy jó felé megyek-e határátkelőhöz. Mondta, hogy jó, de a határátkelő zárva van, úgyhogy vissza kell mennem Tokmok-ba, mert ott van az első határállomás. Na, az ide 360 Km-re volt, de nem volt mit tenni. Irány Tokmok. Útközben igaz szélvihar kerekedett, de nem csak a levegőben. Komoly gondokkal küzdöttem a gyomrom tájékán is. Alig találtam alkalmas helyet a könnyítésre. Végül is vagy sikerül, vagy moshatok. Ez a kettő választás volt. Nekem az első jobban tetszett. Sikerült megoldanom a problémát és magamra öltöttem az esőruhát is. Biztos, ami biztos. Nem is lett komolyabb eső, de a szél az rendületlenül küzdött. Illetve én küzdöttem vele. Tokmok közelében megálltam az út szélén és a dobozból megvacsoráztam. Volt egy kis szalámim, olyan téli szalámi féle, vagy Pick, de zsírosabb. Kenyérrel, paradicsommal, jó volt. Vacsora után még egy kis desszertem is akadt a dobozban. Ahogy megláttam a határátkelőt, azonnal bekanyarodtam, de a lelkesedésem hamar alábbhagyott, mivel a határőr közölte, hogy itt csak Kirgiz és Kazak állampolgárok kelhetnek át. Menjek még 30 Km-t és ott lesz egy másik állomás. A következő határátkelőnél is ugyanazt mondták. Mivel itt már nagyon kezdett sötétedni, nem tartottam jó ötletnek az éjszakai határátlépést, mivel ott biztosítást kell vennem, és nincs szálásom. Szóval megkérdeztem a határőrt, hogy van-e itt valami Gasztinyica. Mondta, hogy van egy hotel nem messze innen. B

Ahogy bekanyarodok a hotel parkolójába, gyanús volt, hogy nem lehet a hotel bejáratához odajutni, mert fényes fémlemezekből épített kerítéssel van körbezárva. Gondoltam, megkérdezem. Hát nem kellett sokat várnom az információra, egy biztonsági őr odajött és mondta, hogy nem jó helyen parkolok. Mondtam, hogy a hotelben szeretnék aludni, mire keresztbe tette a kezét és mondta, hogy a hotel felújítás alatt áll és nem üzemel. Csak ez hiányzott. Csepegett az eső, már teljesen sötét volt, és még csak szálásom sincs. Ahogy tovább motoroztam, tágra nyitottam a szemem és lestem a tájat, egy lehetséges kempinghely után kutatva. Meg is lett a megfelelő hely. Legalább is úgy gondoltam.

Lehajtok az útról, ügyeltem, hogy ne nagyon vegyenek észre, és hamar felállítottam a sátrat. A gyors munkában jól ki is melegedtem és mivel esett is, gyorsan behúzódtam a sátorba és levetkőztem. Épp a magyar videó felvételével bíbelődtem, amikor valaki mozgatja a sátrat, és hangosan szólongat, hogy menjek ki. Mivel a szavakat nem értettem, csak erre tudtam gondolni. Nem jó éjszakát kívánt. Abban a pillanatban nem voltam nyugodt. A könnygáz sprayt kibiztosítottam, azaz levettem róla azt a védő részt, ami azt a célt szolgálja, hogy véletlenszerűen ne lehessen megnyomni. Szóval csőre töltöttem. Alsógatyában voltam és magamra kaptam a motoros csizmát, fejemre tettem a frissen vásárolt fejlámpát, és kimentem. Próbáltam figyelni, nehogy esetleg ütés érjen, úgyhogy amilyen gyorsan csak lehetett a fejlámpával szembe világítottam. Így én jól láttam, de ők nem láttak semmit. Rögtön láttam, hogy határőrök, úgyhogy levetem a lámpát a fejemről és végigpásztáztam magamon, mutatva, hogy nincs fegyverem. Igen barátságosak voltak, és láttam, hogy nincs mitől tartanom. Azonban mondták, hogy itt nem lehet aludni, mert ez határzóna. A folyó, ami mellett sátraztam (20m széles) a határ. Ha átdobok egy követ, az már Kazahsztánban landol. Az egyik határőr telefonon hívta a főnökét. Vártunk 10 percet s egy autóval meg is érkeztek. Az autóval jött egy civil ruhás és egy fegyveres. A civil ruhás elkérte az útlevelemet és átnézte. Miután a vízumaim, mind igazolták az elmondásomat, miszerint Kazahsztánon, Oroszországon keresztül kívánok belépni Mongóliába, majd onnan Irkutszk és haza. Mondtam neki a hoteles történetet is és megértette. Viszont ezt így könnyű leírni, de elmondani a nyelvi nehézségek miatt nem volt olyan egyszerű. Látta, hogy csak egy ártatlan turista vagyok, úgyhogy megengedte, hogy aznap éjjel ott maradjak és még a névjegykártyáját is odaadta, hogy ha bármilyen problémám lenne az éjjel, nyugodtan hívjam, vagy hívjuk fel. Igazán rendes volt.

Visszavonultam a sátramba és megpróbáltam elaludni. Hát az nem ment könnyen, de végül is sikerült. Reggel 6-kor keltem és hamar összepakoltam. Viszont a gyomromban lévő vihar még nem ült el, úgyhogy még szerencse, hogy nem volt ott más.

Útra keltem és hamar elértem a határállomást, amelyiken végre már én is átmehettem. A határátlépés sima ügy volt. Találkoztam azzal a határőrrel, aki Biskekben segített meghosszabbítani az itt tartózkodásomat. Ő, rögtön megismert.

A Kazak oldalon vettem biztosítást, mivel a korábban vásárolt már lejárt, és irány Almaty. Almatyban hamar megtaláltam a freerider nevű céget (már korábban voltam náluk és aludtam a hostelükben), ahol a motor olaját szerettem volna lecseréltetni. Mondták, hogy nagyon elfoglaltak, de ha akarom, a műhelyben lecserélhetem én is, és nem kell fizetnem munkadíjat. Hamar ráálltam a dologra. Reggel lecseréltem az olajt és az egyik elektromossághoz értő szerelő felszerelt egy kapcsolót a ködlámpáknak. Remélhetőleg most már működni fognak. Mire befejeztük, már délután volt, így még egy éjszakát töltök Almaty-ban és reggel indulok Karaganda felé.

Éjszakázás a Kazak-Kirgiz határzónában / Spending the night in the Kazah-Kyrgyz border zone

Éjszakázás a Kazak-Kirgiz határzónában / Spending the night in the Kazah-Kyrgyz border zone

3000 m magasan / At 3000m elevation

3000 m magasan / At 3000m elevation

DSC_5145-1DSC_5148-1DSC_5151-1DSC_5153-1

Olyan mint a kedvenc tengerem, az Adria / Just like my favorite see, the Adriatic

Olyan mint a kedvenc tengerem, az Adria / Just like my favorite see, the Adriatic

Az Issyk Kul tó partján / By the lake Issyk Kul

Az Issyk Kul tó partján / By the lake Issyk Kul

DSC_5181-1

A végtelen Kazak síkság / The endless Kazah steppe

A végtelen Kazak síkság / The endless Kazah steppe

DSC_5173-1DSC_5174-1DSC_5178-1

In the morning I wrote my blog, had breakfast and by the time I was ready to roll, I think it was at least 12 O clock. So I wouldn’t call it an early start. The road continued through pine forest and crossed the river several times. Off course all crossings were on bridges. I stopped a lot of times to take photographs. I was calculating that I will arrive to Issyk Kul lake at around 3-4 O clock. Well, I was wrong. Since there was only one road intersection and I took the wrong turn. This meant an additional 300 Km or so. Hopefully only 100 Km of that was off-road, the rest is pavement. The majority of this road was really boring. The trees disappeared and the road was really bad. Off course I went through some nice scenery as well. Rich green grassy areas where horses and cows were having their daily meal and crystal clear creek was cutting its way through. The temperature was absolutely fabulous with its 25 C degrees. As I was descending from the 3000 m height, the area changed dramatically. Since I’m lower in elevation it should have been greener, but most probably there is not enough rain in the area, so the vegetation was thin. Finally I reached the paved road. It was redemption after standing on the bike for hours. I was really happy for this because I was getting tired.

Taking advantage of the paved road I was going with a good speed towards Issyk Kul. Sometimes I stopped to take a photograph and of course it was really good for my back as well. At this time I knew that reaching the Kazakh border it was just a dream for this day. So I changed the plan. That is the easiest to do. First I thought I will sleep in the hostel in Karakol, but as I was passing by the lake, I changed my plan again. The lake was just like my favorite see, the Adriatic Sea in Croatia, but its relatively fresh water. The reason I wrote relatively, is because when I was swimming it seemed fresh water, but when I made drinking water from it, I could taste some salt. So it is not good for drinking. I decided to sleep by the lake, since it was so beautiful. The only issue was that its shore is sandy or has really fine lose rocks. So it was very difficult to get to without getting the bike stuck in it. I didn’t feel like spending the next few hours digging my bike out from the sand. Finally I found a way down and when I was already going, I noticed that in some places it is loose as well. It was not possible to turn around at this point. When I reached the bottom, I quickly found an excellent place to pitch my tent. When the tent was ready, I quickly jumped in the water. The water temperature was around 25-27 C degrees, so it was absolutely fabulous. I really needed it after not being able wash myself for to days. It was refreshing.

For dinner, I still had some left from the lamb received from the Kyrgyz guys and had some tea and tomato with it. I had an excellent sleep. In the morning, I went for a swim again and prepared some local pasta. Whoever has been in this area, and then he knows what it is, whoever will come this way, he will find out pretty soon what it is. It’s actually not bad at all. You just boil some water, put the pasta in it and then there are 2-3 small bags of ingredients in the big bag, you need to put those ones in the bowl as well. Mix it, wait for about 15 minutes and it is ready to be eaten. It doesn’t contain too many calories, so if you have something else in your travel box, then use it. Put some sausage in it or whatever you have. So this is the Asian famous pasta.

After breakfast I went and surveyed the road in which I need to go back up. I found a possible track that I could maybe use, because when it is raining the water makes its own way coming down. This is dried out now and it is very well compacted, so it’s pretty hard. The only problem with this is that this creek bed is very narrow and twisty. If I go out of this and I get stuck, then I need to wait for somebody to help me get the bike out. I knew it as well that as soon as I start going, there is no way to stop, because the bike surely will not take off again. So, just before I started I had a smoke, just to clear my mind, or just for an excuse to delay the take off. Man’s got to do, what a man’s got to do. Let’s go. So I jumped in the saddle and pulled the throttle. I only stayed in the first gear, so the bike wouldn’t go too fast and have plenty of power. Whether I succeed or not, I installed my camera on the bike, so I planned to record the action. There was only on problem with recording. I forgot to start the camera. When I made it to the top I realized it, but I thought I’m definitely not going to go down again just for the video. So I left.

As soon as I reached the pavement, my goal was to reach the Kazakh border. This place was about 180 Km from the place I slept. I stopped in a MAGAZIN and purchased so food for the road. I was getting close to the border when the asphalt disappeared. I thought that I might go the wrong direction, so I stopped a car and asked. He was saying that I’m going the right direction, but the border is closed. The closest border crossing is at Tokmok, which is about 360 Km from here. Nothing that I could do, head to Tokmok. On the way back I went through a really bad wind storm, the worst thing was that the wind storm wasn’t only happening in the air, but in my stomach as well. This was getting really serious.  I barely found a place where I could hide a little. I had no choice, either I stop very quickly or I need to wash my pants, which would have been embarrassing. I liked the first option better. Finally I succeeded.

When the job was well done, I got my rain gear on to be on the safe side. Rain wise it wasn’t serious but the wind was really fighting with me. Actually I was fighting with the wind. As I was near Tokmok, I stopped on the side of the road, and had dinner from my box. I found some salami, like the Hungarian Pick, just a little bit greasier. I had tomatoes and bread with it. After dinner, I found some dessert in the box as well. As soon as I saw the border crossing, I turned off the road. As I walked up, the border guard told me that this border crossing is for Kyrgyz and Kazakh citizens only. I should go another 30 Km and there will be another border crossing. As I reached that crossing, the border guard told me the same. By this time it was getting dark, I didn’t think that it would be to wise to cross the line, because I need to buy insurance in Kazakhstan as well, since the one I bought earlier expired and I didn’t know where I would sleep. I asked the border guard where I could find a GASTINICA. He told me to go for few Km and I will find a hotel on the left hand side. As I reached the hotel entrance, I saw that the building is fenced around with some metal sheets. Beside the hotel, there were lot of restaurants and a nice park, so a lot of people were hanging out there. As I stopped, the security guy came up to me and told me that I cannot park here. I told him that I would like to sleep in the hotel. He crossed his arms and told me that the hotel is closed for renovation. This was just that I need. The rain started again and it was really dark by now and I do not know where I can sleep. As I left the hotel, I was going towards the border crossing and I was searching for possible camp spot. At one point I found a perfect one. At least this is what I thought at this time.

So I get off the highway and quickly pitched tent again. I was sweating inside and getting wet, outside. Since t was raining, I went into the tent and got undressed. I was recording my Hungarian video report, when somebody shakes my tent and asking me to get out. Due to the fact that I do speak neither Russian, nor Kyrgyz, this is what I thought he was saying. He surely didn’t wish me good night and nice dreams. I wasn’t calm at all. I have my bear spray and I took off the safety cover, so I could shoot any time. So I had my head lamp, bought earlier, put it on my head and got my boots on and went out in underwear. I tried to pay attention to whoever is out there, so I wouldn’t like to get the first hit, as soon as I could, I turned the light into their eyes, so they couldn’t see anything. I saw them but they couldn’t see me. As soon as I saw the uniforms, so they were border patrols, I took the lamp off of my head and turned it to myself to show them that I’m unarmed. They were friendly and I saw that I do not need to be afraid of them. They told me that I’m in a border safety zone and I cannot sleep here. The river where I was camping is about 20m wide. This side of the river is Kyrgyzstan and the other side of the river is Kazakhstan. I could easily throw a rock over to the Kazakh side. One of the border patrols called his boss and we need to wait for him to come. They came in about 10 minutes. There was one armed guy and one without a uniform. The civilian guy asked my passport and the motorbike documents. He checked every entry, dates, visas etc. Since my documents were all OK and the dates justified that I’m planning to enter to Kazakhstan, then Russia, then Mongolia, and back to Russia, then home. I also tried to explain him the story about the hotel. He understood. It is actually very easy now to write this down but when you are nervous and you don’t have common language, I have to tell you it was not that easy especially you definitely didn’t want to look nervous.

He saw that I’m just an innocent tourist, so he let me stay here for the night and he even gave me his business card to call him if I have any problem here. He was a really nice guy.

So I went back to my tent and tried to sleep. It wasn’t easy, it took a while.

6 O clock in the morning I got up and packed up. The windstorm in my stomach just didn’t want to give up, so I was lucky that I was alone there.

I hit the road and soon reached the border where tourists could cross as well. Here I met the border guard who I met Bishkek, who helped me extend my stay in Kyrgyzstan. He recognized me immediately. The border crossing was very easy and straight forward.

I bought insurance on the Kazakh side and headed to Almaty. I navigated to freerider.kz, where I slept when I was sorting out my Uzbek visa problem. I told them that I would like to change to oil and to repair the switch of my fog lights. They told me that they are very busy, but if I want to work on the bike, I can do it and this way I do not need to pay for labor. I quickly agreed and in the morning I changed my oil and an electrician fixed my fog light. I got a new switch and a relay, so I hope from now on, they will work. When we finished it was about 4PM so I decided to sleep here and leave in the morning towards Karagandy.

2015.06.05-06 Atiray-Nukus Üzbegisztán

Reggel 8:00-kor megérkeztem Atiray-ba. Max már várt a repülőtéren. Hazavitt, megreggeliztetett, majd megmutatott egy pár stant videót amit készített. Bámulatba ejtett. Gyorsan átöltöztem, majd másodszorra is édesapjával kivezetek a városból. Édesapja előttem ment vészvillogóval, míg Max mögöttem autóval. Úgy éreztem magam, mint egy elnök, vagy valami rohadt fontos ember. Jó érzés volt, de hamar elmúlott. Eljött a búcsú ideje. Hamar a lovak közé csaptam (persze vigyáztam, hogy nehogy még egyszer gyorshajtáson kapjanak a rend büszke őrei) és amilyen kevés megállóval csak tudtam, mentem Bejneu felé. Egyszer megálltam ,mert majdnem elaludtam a motoron. Szerettem volna inni egy kávét, de égen-fölön nem találtam. Rendben, akkor iszok egy Red bullt. Amikor kijövök a boltból a Red bullal a kezemben látom ám, hogy egy motoros megáll. Illetve ketten ültek a Jamahán. Norvégiából jöttek, szerintem férj-feleség lehettek. Beszélgettünk egy kicsit, fotózkodtunk, majd irány Beyneu. Ők Beyneuban tervezték az alvást egy régi cross motorosnál. Én mondtam, hogy mivel késésben vagyok, így én tankolás után továbbmegyek és sátrazok. Úgy emlékeztem, hogy Beyneu az utolsó tankolási lehetőség a határig. Hát találtam még egyet. Beyneutól 50 Km-re. Most volt benzin, ugyan én nem tankoltam, mert most 2 literrel nem vacakolok, de ott is lehet tankolni. Bizos ami biztos alapon, legközelebb is Beyneuban tankolnék. A táborhelyem nem volt egy ideális, mint ahogy azon a részen egy sem lenne az. Poros, száraz, meleg és szeles. Másnap reggel továbbindultam. A határtól nem lehettem messzebb mint 10 Km. Ahogy beértem a Kazak oldalra az egyik tiszt (rangokat nem ismerem) rögtön megismert. Kérdezte, hogy a vízummal minden OK-e. Mutatom neki, majd odavisz az útlevél ellenőrzéshez. Ott mondja a hölgy, hogy nem stimmel valami, mert én kiléptem az országból és nem léptem vissza. Így én nem is lehetnék itt. Ugyanis elfelejtették bepecsételni amikor beléptem. Mondja a tiszt ne foglalkozz vele (ezt csak gondolom, a gesztusokból) majd mondja, hogy elmegyünk az Üzbég oldalra és beszélünk az ottani parancsnokkal. OK. Átmegyünk, persze nem léptük át a sorompót, majd kihívják a parancsnokot. Most figyeljetek! Ők jól ismerték egymást, lehet, hogy néha együtt söröznek, vagy mit tudom én. A kazak elkezdett bratyizni és kezet akart fogni az Üzbéggel. Az Üzbég, teljesen hivatalosan szalutált, majd utána bratyiztak. Szerintem előttem akarta mutatni, hogy Ő itt az atyaúristen. Na mindegy. Megnézte az útlevelemet, háromszor ellenőrizte a pecsétet, majd mondta, hogy most már beléphetek Üzbegisztánba. OK. Visszamentünk a Kazak oldalra, most már lezárták a vízumomat, majd utamra bocsátottak. Jött az Üzbég oldal. De ahhoz, hogy oda el tudjak jutni, a kamionosok tök rendesek voltak, igaz ők is állták el az utat olyannyira, hogy még motorral sem tudtam átjutni. Mozgatták a kamionokat, emelték, forgatták a motoromat, így szépen lassan, de odaértem az Üzbég kapuhoz. Megnézték az útlevelemet, és beengedtek. A tortúrát nem mondom végig, elég annyi, hogy 4 óra alatt sikerült Üzbegisztánba belépnem. Ennek az időnek a nagy része sorbaállással telt. A csomagok átvizsgálása nem tartott tovább mint 5 perc. Semmi különös.

Ahogy átértem a határon, váltottam Sum-ot. 100 USD = 300.000 SUM, azaz három köteg 1000-es címlet. Szerintem nincs is más címletük, mert mindennek az ára, amit eddig tapasztaltam, 1000-re végződött. Ezután vásároltam ott vizet és vettem biztosítást. A biztosítás 9 USD-be került 14 napra. Ezután a határtól 1-2 Km-re megebédeltem. Nem tudom mit ettem, de valami húsleves volt. Tészta gombócok hússal töltve és kenyér. Vártam a Norvég motorosokat, de csak nem érkeztek, úgyhogy, elvesztettem őket. Hasonló útvonalon haladnak mint én, úgyhogy szerintem még találkozom velük, valahol. Majd útnak indultam. Az út egy nagyon kicsi szakaszt kivéve aszfaltos volt, úgyhogy lehetett haladni. A határtól 160 Km-re volta egy benzinkút. Ott tankoltam, ugyan nem kelett volna, csak is azért álltam meg, hogy az utánam jövőknek pontos infót tudjak adni. 250 Km-re 9l-t tudtam tankolni. Oktán: 80, ár: 3000 SUM/l, azaz 1 USD. Ez egy nagyon kis kút egy működő kútfejjel, szóval simán el tudom képzelni, hogy éjszaka nincs nyitva. Szombaton délután 5-kor nyitva volt. Onnan ismét Kb. 120 Km-re, volt még egy benzinkút, ahol volt benzin. Ez egy kamionos parkoló is egyben. Itt vacsorázni, de csak azért mert volt internet, és ezt nagyon ügyesen már az úton kitáblázták. A határtól idáig igazából semmi sincs azon az egy benzinkúton kívül. Azaz láttam különböző üzemeket, az úttól jobbra, balra, de ezeken kívül semmi. Úgyhogy a határon mindenképp tankoljatok fel vízzel is.

Este 10 óra is elmúlt, mire beértem Nukus-ba. Már besötétedett, úgyhogy nem volt túl jó jönni. Minden sötét, kivilágítatlan kerékpárok, lovas szekerek, gyalogosok. Ezen a részen kerüljétek az éjszakai motorozást, ha lehet. Nukusban megtaláltam a hotelt. Érdekes szállás. A portán kapok egy cetlit, hogy a 206-os szoba. Kérdezem nyitva van az ajtó? Mondja, igen. Nem értettem a dolgot, de hát ha így van, akkor így van. Feljövök, de az ajtó csak nem akar kinyílni. Próbálkozom, próbálkozom, majd egyszer csak belülről valaki kinyitja. Most azután már teljesen összezavarodtam. Mutatom a férfinek a cetlit, hogy ez az én szobám. Mondja nem, ebben a szobában van az én ágyam, és mutatja. Ugyanis én egy ágyat foglaltam, nem pedig különálló szobát. Na, mondom ez fantasztikus. Az ürge rendes, semmi gond vele. Jó, mondom, lezuhanyozok, majd mosok, Hát amikor megnéztem a fürdőszobát, a mosást máskora hagyom. Volt még tiszta ruhám. Internet, NYET, meleg víz: NYET, még az a langyos víz is ami folyt, alig jött ki a csőből. Kézmosó nincs, csak egy kád. Még csak borotválkozni sem tudok, illetve úgy döntöttem, hogy jó lesz a borosta még egy napig. Szerintem ez a hotel, katasztrófa, a kiszolgálásról nem is beszélek. Ezét fizettem 20-25 USD-t. Tudom nem sok, de nem is vagyunk Monacóban. Azért egy fényképet megér. 220V-os csatlakozó 2 db. TV és klíma. Mivel nem vagyok egyedül, így a szobatársam kedvenc sorozatánál félidőben nem húzhatom ki tévét. Mondom egy éjszakát kibírok. Új nap új remények. Bízom benne, hogy a khivai szállásomon lesz legalább internet lehetőség.

 DSC_2638-1

Norvég motorossal

Norvég motorossal

DSC_2627-1DSC_2631-1

At around 8 AM, I arrived to Atiray. Max was waiting for me and quickly took me home, then made me have breakfast. He would not let me go hungry. Then I changed my cloth and he showed me a few stant videos about himself. He was fantastic. His father and him escorted out from the city the second time. His father was going in front of me using four way flash and Max was coming behind me with a car. He loves rap music and even in my helmet I could hear what music he is listening to. For a short while I was feeling like a politician or some important man. I quickly got over it. We had to say goodbye. A did not hesitate and started heading out towards Beyneu (off course I paid attention to the speed so I would not get caught by the police guys) and I had to stop, because I was falling asleep on the bike. I wanted to drink a coffee somewhere. I could not find a coffee shop anywhere. I said OK. No coffee, I went into a store and bought a Red bull. As I’m wondering out from the store a motor biking couple stopped. They were from Norway. I think they were husband and wife. We talked for a while took pictures of each other and headed out for Beyneu. Their plan was to stop in Beyneu and meet an older motocross champion guy. I old them I will fuel up and continue towards the border and camp. The way I remembered was that Beyneu had the last fuel station in the country of Kazahstan. I found one more. It is about 50Km from Beyneu. I had enough fuel so I did not stop because I will not start to screw around with 2 liters of fuel. To be on the safe side I would fuel in Beyneu the next time as well. My camping place wasn’t the best. It was dusty, dry, and windy. The next morning I headed to the border. I think I wasn’t further from the border than 10 Km, so I got there fast. As soon as I arrived to the Kazak side one of the official recognized me. He asked if I could sort out the my visa problem. O showed him my passport then he takes me to the passport control booth. The lad says there that something is wrong because I exited Kazahstan but I did not enter. So how could I be here? The (at this border) forgot to stamp my entry. The official says don’t worry about that ( I just assumed this is what he could have said from gestures) , then he says to the lady that we will go to the Uzbeg side and ask if everything is OK with my visa now. So we went. As we got to the gate the other high ran official was asked to the gate. Watch this. They new each other very well, maybe even drinking beer some times. The Kazak official wanted to shake hands with the Uzbeg one. The Uzbeg did not accept the hand shaking gesture but saluted and introduced himself. Then off course the Kazak did the same thing and then became good friends. I think the Uzbeg just wanted to show off in front of me. He wanted to show that here he is the god. Anyway he checked my passport and told that now I can enter into Uzbegistan.

So we went back and now they closed my Kazak visa for good and told me to have a safe trip. Then the Uzbeg side came. In order for me to get to the Uzbeg side, I needed to slalom between parking trucks waiting in line. The truckers were really nice, they were moving trucks, lifting my bike and moving it around in order to be able to pass them. So step by step I got to the Uzbeg border. They checked my passport and let me in. I will not write all the details, but it took 4 hours to enter into Uzbegistan. Most of the time was just standing in line. The baggage control went fast in about 5 minutes I was done. Nothing special.

As soon as I entered in Uzbegistan, I mean not the border line, the real Uzbegistan, I exchanged some USD. 100 USD=300.000 SUM, so 3 pile of 1000 SUM bills. The might not even have another bill, because every price can be divided with 1000. Then I bought some water and insurance for the bike. The insurance cost me 9 USD for 14 days. Then about 1-2 Km from the border I had some lunch. It was a kind of meat soup. They staffed some meat into some pasta balls. It was OK.

I was waiting for the Norwegian bikers but just did not show up, so I left. They go pretty much on the same rout, so I might see them somewhere. Except a small portion, the rest of the road was good asphalt. About 160 Km from the border I found a gas station. I did not need fuel but to try and be able to let other bikers know, I fueled up. All I could fuel is 9 l and I was riding 250 Km. The Octan is: 80. Price 3000 SUM/l, so 1 USD/l. This was a small gas station with only one pump, so maybe it is not open night time, but at 5PM on Saturday, it was open. The 120 Km from that place there was a truck stop where they had wi-fi and ÍI stopped for dinner. This place had gas as well. It is well signed on the road, so easy to see.

Up to here, there is nothing, I mean absolutely nothing from the border except that little gas station. I saw some factories here and there, but otherwise, nothing. So fill up your water bottles at the border as well, because it is damn hot here.

It passed 10 PM by the time I entered Nukus. It was completely dark so it wasn’t too much fun. A lot of bicyclers, horse carriages with no light. In addition to this there were several road constructions, which basically could be considered off road riding with traffic. Don’t ride night time if possible in this area.

I found my hotel. It is strange. I get a piece of paper down by the reception with my room number. I asked and what about the key? Is it open? The guy says, yes it is open. I walk up and I can not open the door. I keep on trying and somebody opens it from inside. Now I didn’t understand what was going on. I show the guy my paper that it is my room. He shows me my bed. It is not your room, it is your bed. Oh, I said, this is fantastic. The guy is OK, no problem with him. OK one night I can handle. Take a quick shower and do some laundry. As I looked at the bathroom, I decided not to do laundry today. I still had a set of clean close so I wasn’t worried about that. Internet NYET, hot water, NYET, even warm water was barely coming. It was almost just dripping. Sink and mirror, they did not have, so I said I will not shave either. I think this hotel should not be operating. I do not know how they have their license. The place called HOTEL NUKUS. Do not go there!!!! They charged me 15 USD for the bed, 1 USD to park my bike and 2-3 USD for breakfast. It was prepaid. I know this is not a whole lot, but we are not in Monaco either. 220V connectors, only two in the room. One for the TV and one for the air-condition system. Since I’m not alone in the room, I did not want to unplug the TV while my roommate was watching his favorite TV series.

OK, one night can stand. New day, new hope. I hope that my hotel in Híva will have at least internet.

2015.06.03-04-05. Atiray-Almaty-Atiray

Max reggel korán, de reggeli nélkül el nem engedett, kivitt a repülőtérre és már úton is voltam Almaty felé. Almaty-ban azonnal az Üzbegisztán Konzulátusra mentem és kiderült, hogy szerdán nincs ügyfélfogadás. Mivel már jártam egy-két konzulátuson, azok is csak emberek, így megkértem a biztonsági őrt, hogy telefonáljon a konzulnak, mert nagyon sürgős és beszélnem kell vele. Szerencsémre a konzul pont indult ebédelni és az őr megállította, majd a konzulnak megmutattam a problémát. Rögtön tudta miről beszélek és mondta, hogy szijcsas 2 csaszov. Vártam, majd amikor megjött elkérte az útlevelemet és ismét vártam vagy egy órát. A körmeimet csonting rágtam. Végre kihozza az útlevelemet és úgy kezdi, hogy sajnos. Az ütő megállt bennem. Majd folytatta, hogy felhívta a bécsi Üzbég Konzult és ott mondták, hogy sajnálatos módon, de elfelejtették lepecsételni és aláírni. Így ő ezt megtette és megmutatta. Örömömben az utcán átöleltem a konzult. MEGVAN. Bár ez a kisebb malőr elég sokba fáj nekem, repülőjegy, szállás Almatyban (itt Max megint segített. Elküldte egy motoros bolt és szerviz tulajának a telefonszámát. Felhívtam. A srác elég érthetően beszél angolul. Megmondta a címet és taxiba ültem. Amikor megérkeztem a számmal néztem. Ez egy teljesen jól felszerelt kimondottan motoros bolt és SZERVIZ. Akár alkatrészt is lehet náluk rendelni. Én nem találtam meg őket a neten, de ha tudom, nem rendelek gumikat Omszkba, hanem itt megoldom az egészet. A srácok, akik itt dolgoznak, fantasztikusan segítőkészek. És most kapaszkodjatok meg. motoros hostel szolgáltatást is nyújtanak. A motorokat zárt garázsban lehet parkolni, teljesen biztonságban. Szóval, ha valakinek bármilyen alkatrészre, gumira, vagy bármilyen szervizre lenne szüksége Almaty-ban, itt megtalálják a megoldást. A cég neve: FREERIDER, Web: www.freerider.kz, E-mail: freerider@mail.ru, vagy freerider@gmail.com, Tel.: +7 727 3963007, a tulaj neve: Dima, Tel.: +7 705 111 6225. Segít amiben csak tud. Mindenkinek ajánlom, akinek szüksége lenne rá. Angolul lehet velük levelezni. Többen beszélnek angolul.

Tehát a következő napot Almaty-ban töltöttem. Hát, mit mondjak? Almaty egy modern város, turisták számára egy óriási hiánnyal. (lehet, hogy több is van) Nincs városközpontja. Azaz van, mindenki tudja, hogy az a központ, viszont ott nincs mit nézni, csinálni. Még kisebb kiülős éttermek sincsenek, illetve láttam egye-kettőt, de azok elég drágának tűntek. Szóval találtam egy iskolás csoportot, akik nagyon aranyosak voltak, rögtön fotózkodni akartak. Megkérdeztem őket, hogy mit lehetne itt megnézni. Kuk Tube, mondták. Ezt könnyű volt megjegyeznem a német kukken (nézni, vagy valami hasonló) és az angol tube (mint cső) szóból. Most már csak taxit kellett fognom és irány Kok Tobe. Igen ám, de taxi sehol. Már egy órája bolyongtam a központban, de nem láttam taxit. Azt sokszor láttam, hogy emberek stoppolnak az út szélén. Hát ők így fognak taxit. Ugyanis szerintem itt sokan taxiznak feketén. Ha megáll valaki, megmondod hova akarsz menni, és ha az neki is jó, megegyeztek az árban, majd indulás. Erre, nem magamtól jöttem rá, valaki elmagyarázta, hogy ez itt így működik. Szóval felmentem ehhez a Kuk Tube-hoz. Ez egy valamikori Szovjetunióból itt maradt TV torony. Van ott fenn kisebb vidámpark, állatkert, étterem. Ettem valamit, de amilyen balf’sz vagyok a legdrágább helyre sikerült beülnöm, viszont fantasztikus volt a kaja és a kiszolgálás és a kilátás. Magába a toronyba nem lehetett felmenni. Az étterem tulaja mondta, hogy a jövőben megpróbálják megvenni a tornyot és a tetején éttermet alakítanának ki, de ez évek kérdése. Ott körbesétáltam, majd visszajöttem a szállásra. A diákok mondtak még kettő helyet, (Membeu, Csimbula volt a másik kettő hely, nem biztos, hogy jól írtam) de a taxis azt mondta, hogy azok messze a városon kívül vannak. A szállás környékén végre sikerült meginnom egy hideg sört. Ugyanis itt nem olyan egyszerű hozzájutni. Azokban a kifőzdékben, ahol enni szoktam, nem árulnak szeszes italt. Még éttermekbe is, vagy háromba bementem, mire azt mondták a Pivo kérdésemre, hogy DA. A nagy ijedtségre mindjárt legurítottam kettőt is, majd a szálláson beszélgettem Dima-val, mutatta a kirgizisztáni képeit, amit idén májusban készített. Kicsit interneteztem, és már Szpaty idő volt. Holnap repülés Atiray-ba, majd irány Üzbegisztán, de remélem ezúttal már a határ másik oldalát is látni fogom.

Reggel 5:00 körül indul a gép vissza Atiray-ba, ahol magamra kapom a már eléggé koszoskás motoros ruhát és irány Üzbegisztán. Ez megint 400 Km betonút és 80-90 Km terep. Remélem nem esett az eső arra, mert akkor az a rész olyan csúszós mint a jég, vagy ha kevésbé döcögős utat választasz, akkor sarat dagasztasz végig. Nem tudom melyik a jobb.

Almaty

Almaty

Almaty madár távlatból /Almaty from Kok-Tobe

Almaty madár távlatból /Almaty from Kok-Tobe

Ebéd a Kok_tobe-n Almaty /  Lunch on Kok-Tobe, Almaty

Ebéd a Kok_tobe-n Almaty /
Lunch on Kok-Tobe, Almaty

Iskolás lányok Almaty-ban / Schoolgirls in Almaty

Iskolás lányok Almaty-ban / Schoolgirls in Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Almaty

Végre a megérdemelt söröm / Finally my  deserved beer

Végre a megérdemelt söröm / Finally my deserved beer

Early morning Max took me out to the airport but we had NYAM-NYAM before, and I was flying to Almaty. As soon as the plane landed I grabbed a taxi and went straight to the Uzbegistan Embassy. I found out that today they are not working. Since I have been on many consulates before, I knew these are humans as well, so I asked a security guard to call the Consul because it is very urgent and I would need to speak with him.

I was lucky because the consul was just going out for lunch and the security guy stopped the car. I immediately jumped there and explained what my problem is. He said sejchas 2 chasov (wait for 2 hours). I was waiting patiently when he arrived back. I gave him my passport and waited again an hour or so. I was biting my nails to the bone. Finally he brought my passport out and he started with the word SORRY. I was close to a heart attack. Then he continued and told me that he called the embassy in Vienna and consul said that by accident he forgot to signed it and stamp it. Then he showed me the visa. I thought with all these beginning sentences that he refused it. No. He signed it and stamped it. I was so happy that I hugged the consul on the street. SO I HAVE IT! However this little mistake from Viena costs me a whole lot, flight ticket, hostel in Almaty (here Max helped me again.) He sent me the telephone number of a motorcycle store and service. I called the guy and he spoke fairly good English. He told me the address and I grabbed a taxi again. When I arrived I was amaized. The store and the service was wonderfully equipped. Parts can be ordered her as well even in advance. I could not find them on the net or nobody mentioned them on and bikers forum site either. A guys working here are really helpful. If I had found them on the net, I would have had my service done here and would not need to go to Omsk. And bikers listen to this: They are operating a spotless, lean biker’s hostel. The bikes can be parked in the absolutely safe garage. So if anybody needs anything in Almaty, here are the contact information: The company called FREERIDER, Web: www.freerider.kz, Email: freerider@mail.ru, or freerider@gmail.com, Tel.: +7 727 3963007, the name of the owner is Dima, Tel.: +7 705 111 6225. He will help you in whatever you need. You guys can write them in English, it is no problem. More than one guy speaks English here in the store.

So I spent the next day in Almaty. What should I say? Almaty a modern city with lacking one important thing (maybe more than one) for tourists anyway. It does not have a city center. Actually it does have a city center, so everyone knows where it is, but there is nothing to see and do. I could not even find small restaurants or coffee shops where I could sit down and relax while have a coffee. I saw a few but they seemed expensive so I passed on them. So I met some kids from school and they were very funny. As soon as they saw a camera in my hand they immediately wanted me to take photos of them. I asked them what could I see or do in town. The said three names: Kok Tobe. I could memorize this one because Kok ( say cook, in German it means to see, or something like that) and Tobe (say tube) in English as a pipe or something. So I had my first target, all I needed to do is to find a taxi and go. It seems easy. I was wondering around for an hour, but I could not find any taxi cab. I saw several times that they stand on the side of the road and hitchhike. This is how they catch taxi. There are a few cabs with taxi sign on them, but a lot of people just using their car pretending they are taxi drivers. So I started hitchhiking, a car stopped, asked KUDA, (where), I told him Kok Tube he said OK. I asked Skolko, he said 1.000. I said OK. It is important you agree in advance in the total price, or at least in the price per Km. Actually I did not find this myself out, I asked somebody.

So I got up to this Kok Tobe, which is actually a TV tower reminding the visitor to the Sovjet era.

There is a small ZOO, amusement park and restaurants. As an amateur as I’m, I set in the most expensive restaurant. However I had a fantastic view and a remarkable food and service. I could not go up to the tower (that would have been nice). The owner of the restaurant told me they are working on buying the tower and establish a restaurant on the top. The whole tower inside is untouched and it still like it was used 50 years ago. It supposed to be in excellent condition.

So I walked around there and I came back to my hostel. The kids told me the name of another two places (Membeu, Chimbula, I’m not sure if this is their correct name), but the taxi driver told me they are far from the city. Near the hostel finally I could find a restaurant who sells bears. So I immediately had two of them. The small street restaurants (fast food places) do not sell alcoholic beverages. Even in restaurants I had to go into three of them by the time one of them said DA to my PIVO question.

Back at the hostel, in the back of the bike service and store, I was talking to Dima. He showed me his Kirgizstan photos, taken this May. I used the internet for a little while and went to sleep. Tomorrow I will fly to Atiray and head to Uzbegistan and I hope this time I will see the other side of the border as well.

My flight leaves around 5:00 AM to Atiray, where I will quickly get my biking close on (which is getting on the dirty side) and hit the road. This will be again 400 Km pavement and 80-90 Km off-road. I hope it did not rain that way, because then the main path will be like ice, the side tracks will be deep mud. I’m not sure which one is better.

2015.06.02. Beyneu után – Üzbegisztán határ – Atiray

Reggel minél hamarabb útnak indultam a határ felé. Az út még mindig nem akart aszfaltossá változni. Szerintem ez már így lesz a határig. A határt elérve, tapasztaltam, hogy Beyneu-ban volt az utolsó benzinkút, ami Kb. 80-90 Km a határtól. Ez az utolsó 80-90 Km off-road. Akkor még elviselhető, ha szárazság van. Akkor a porral kell megküzdeni. Viszont, ha esik, akkor az egész terület sártengerré változik és nincs menekvés. A keményre taposott rész olyan lesz mint egy jégpálya, a mellette lévő részek pedig esetenként 10-20 cm sárral lesznek borítva. Nincs menekvés. Mindegy elértem a határt. A Kazak oldalról minden probléma nélkül kiléptem és a kamionok között átevickéltem az Üzbég oldalra. Beállok a sorba az útlevél ellenőrzésnél és amikor sora kerülök, valami gyanússá kezd válni. Túl sokáig nézegeti a vámos a vízumomat. Nem értettem a dolgot, de mivel szerintem minden rendben volt, nem aggódtam. Aggódni akkor kezdtem, amikor odahívta az egyik kollégáját és az útlevelemet odaadta neki, majd az odajött hozzám és bevezetett egy irodába. Még mindig nem értettem a dolgot, lehet, hogy ajándékot, vagy cigarettát, vagy valami ilyesmit akar. Nem. Mutatja a vízumomat, hogy bár ellenőrizték a rendszerben és valódi és érvényes, ennek ellenére mégsem engedhet be, mert nincs lepecsételve és aláírva. Mondom OK, hívjuk fel a nagykövetséget, pont munkaidő van és tisztázzuk. Nem, azt nem lehet. Én felhívhatom saját költségen, ha akarom. Mondom OK, és mit mondjak. Küldjenek faxot, vagy e-mailt? Nem, nem. Csak eredetiben fogadják el az útlevélbe ragasztva. Mondom bele van ragasztva, csak a tintás pecsét hiányzik róla. Amúgy a vízum hologrammal ellátott, teljesen rendben van. Mutatja a Tádzsikisztán vízumot, hogy látom, azon ott a pecsét. Mutatom neki a Kazak, Orosz vízumokat, látja ott nincs pecsét, mégis jövök megyek. Honnan kellett volna tudnom, hogy pecsét kell rá. Nem, nem, ez komoly probléma. Mondom, hogy hívja a főnökét. Hívja ő, de a főnök nincs a határállomáson, így csak telefonon beszélt vele. A főnök csak oroszul beszél. Mondja, Sorry, de meg kell szereznem a pecsétet. Mondom honnan, Bécsből. Ő azt nem tudja, de pecsét kell rá. Mivel visszafordított, a Kazak oldalon látták, hogy a vízumom 2-szeri belépésre jogosít fel, így ha visszaengednek, ezzel a vízumomnak vége. A Kazak határőrök is átjöttek az Üzbég oldalra és próbálták magyarázni az Üzbégnek, hogy ez szerintük nem probléma. máshol sincs pecsét. De az hajthatatlan volt. Kértünk egy hivatalos állásfoglalást, hogy mi az oka amiért nem enbged be, de az megtagadta. Vissza Kazahsztánba. 3 óra harc az Üzbég oldalon, majd újabb 2 óra a Kazak oldalon, mire lepapírozták, hogy hogyan tudtam kilépni, majd visszalépni, anélkül, hogy bárhova is mentem volna. Így az idő már jócskán a délutánba nyúlott. Végre szabad voltam és mehettem. Innen Atiray 500 Km és ebből 80-90 Km off-road. Gondoltam, ha valahogy beérek Atiray-ba, akkor repülővel lehetne a leggyorsabban Almaty-ba menni, az Üzbég nagykövetségen elintézni ezt a szarságot, majd vissza. Elvesztek Kb. 5 napot, de tudom folytatni az utamat. Különben nem csak Üzbegisztánt kellene kihagynom, hanem Tádzsikisztánt és Kirgizisztánt is. Ugyanis, ha Almaty-ba motorozok (2500 Km), akkor onnan be tudok lépni Kirgizisztánba, majd onnan Tádzsikisztánba. Igen ám, de nonszensz-nek tartom ha végig szeretnék motorozni a Pamir Highway-en, akkor közel ugyanazon az útvonalon mennék be és ki. De ez még semmi, teljesen felborulna a szerviz ütemezésem. Akkor már nem tartani ki a gumi Omszkig, így valahol plusz gumikat kellene vásárolnom és túl sok időbe tellett volna. Szóval sehogyan sem tetszett a dolog. Mindegy, először is irány Atiray, majd ott meglátjuk. Max-nek küldtem SMS-t az úton de nem válaszolt. Mindegy gondoltam, majd később. Az 500 Km-t 5,5 óra alatt tettem meg, beleértve a terep szakaszt is. Éjfél körül értem be Atiray-ba, és irány a szokásos Burger King. Hívtam Max-et. Mondom Pomocs. Ja Tibor. Problem. Atiray, Burger King. Mondta, Szijcsasz. Kipattant az ágyból és 20 perc múlva már ott is volt. Még 15 perc és már a repülőtéren intéztük a repjegyemet a következő reggelre, Almaty-ba. Onnan telefonált egy másik motoros srácnak, aki ugyancsak kipattant az ágyból és azonnal a reptéren termett. Meglett a repülőjegyem, most jött a fizetés. USD-t nem fogad el. Váltani, nem vált, Hitelkártya, termináljuk ERROR-t jelez. Különben ne értsétek félre, a hölgy kimondottan kedves volt, próbált Ő segíteni ahogy tudott, de hát ez van. A srácok egy pillanat alatt összedobták a pénzt, ami 350 USD és ők kifizették a jegyet és beváltották nekem a dollárt. Hajnali 2. Jegy zsebben, gép indul reggel 8:15-kor. Max hazavitt, zuhany, egy sör vele, majd alvás.

 DSC_2572-1

In the morning I wanted to head towards the Uzbekistan border as early as I could. The road still not covered with asphalt and I think it will be the same to the border. As soon as I reached the border I acknowledged that the last gas station was in Beyneu which is about 80-90 Km away. This last 80-90 Km is off-road, If the weather is dry it is bumpy and dusty but OK. Now if it rains, the hard compacted road surface becomes like ice and the road is leaning to each side and the side roads are pure mud, with deep (10-20 cm) car or truck tracks, and nowhere to escape from this. You have to keep on going. Finally I reached the border. I exited the Kazak side fairly easy and I maneuvered between the trucks to the Uzbeg side. So when I handed my passport at the passport control booth and it took a while something just was not right. I did not understand because according to my opinion everything was OK, I wasn’t worrying. The only time I started worrying is when this guy handed my passport to another one and that one took me to an office. I did not understand, I thought he needs some gift or cigarette or something like that. He shows me my visa and said. However they have checked my visa and it is registered in their system, the stamp and signature of the Consul I missing from it, therefore I’m not allowed to enter Uzbekistan. I say OK, let’s call the Embassy and sort things out. He said I can call them if I wanted to on my own expense. OK I said, so what should I say. Should they send a fax or email? NYET, NYET. They only accept it in original, glued into my passport. I says it is glued into my passport, just not rubber stamp and signature. He shows me the Tajikistan visa and it is stamped and signed. OK, I showed him the Russian and Kazak visas without stamps and I’m going in and out of the countries. From where should I have known this? I told him to call his boss. The boss is not at the border crossing, just on the telephone and speaks only Russian. He says sorry, but I need to obtain the stamp. I asked from where, Vienna. He does not know, but stamp is needed. He made me turn around. The customs guys saw it at the Kazak side that my visa is for 2 entries, so if they let me in, then my visa is finished. The Kazak officers came with me to the Uzbeg side and tried to explain the guy there that this is not a problem, but the other one did not change his mind. We wanted to ask an official statement from the guy, explaining the reason he is not allowing me to enter. He refused. Back to Kazakhstan. 3 hours on the Uzbeg side and additional 2 hours on the Kazak side, by the time they could explain in writing how I could exit and enter into Kazakhstan without going anywhere. Then we got into the late afternoon, so had to get going. Finally I was free and could hit the road back to Atiray. Atiray is 500 Km from here end the first 80-90 Km off-road.I thought if I somehow get into Atiray and could go to Almaty, then in the Uzbeg Consulate I could sort this sh’t out, then fly back and I can continue. I would lose about 5 days, but at least I can continue my journey. Otherwise I wouldn’t only have to leave Uzbekistan out, but Tajikistan and Kirgizstan as well. Since if I rode my bike to Almaty (2500 Km) then from there I could enter Kirgizstan and from there Tajikistan. However if I wanted to motorbike the Pamir Hwy, it means that I would almost use the same route in and out. But this is not the only one reason. My service locations would change and I have tires ordered in Omsk. My present tires would not hold until Omsk with this additional Km, so I would need to bus tires somewhere and the third reason is, that I would lose time.

First head to Atiray and then we will see. I sent an sms to Max, but no answer. OK maybe later. So I made the 500 Km in 5,5 hours including the off-road section. I arrived to Atiray in around midnight, then headed to the usual Burger King. I called Max. I say POMOCS. ja Tibor. Problem. Atiray, Burger King. (Help, I’m Tibor, problem, Atiray, Burger King) He says Szijcsasz (wait there). He quickly jumped out of the bed and in 20 minutes he was with me. In an additional 15 minutes and we were organizing my flight ticket for the next morning to Almaty. He called an another biker as well and he arrived out at the airport. I got my flight ticket. Now, payment time. USD is not accepted. Exchange, NYET. Credit card. ERROR. The lady was really nice and helpful but she had to work according to whatever instructions she has got and it was 01:00 AM. So the biker boys come up with the amount of the flight ticket, which was 350 USD and exchanged my USD.02:00. Flight ticket in the pocket, flight departs 08:15 AM. Max took me home, I took a shower had a beer with Max and hit the bed.

2015.06.01. Atiray – after Beyneu Kazakhsztán

Reggel felkeltem, zuhany, borotválkozás, hogy ismét emberi külsőm legyen, majd reggeli. Max mondta, hogy szeretné, ha elmennék velük egy óvodai ünnepségre. Kiderült ugyanis, hogy a város mindkét motoros klubja, Fire Motors MC és a Fantom Sportklub, támogatják a sérült gyerekeknek létrehozott óvodát. Ők nem egyszerűen pénzt adnak, hanem fizikai munkával segítenek. Kerítést építettek, játszóteret készítettek, festettek, szóval a kétkezi munkájukkal támogatják az intézményt. Megható volt látni a kicsiket, amint az előre begyakorolt műsort előadták, szavaltak, táncoltak. Látni azt, hogy ezek a gyerek is mennyire ki vannak éhezve a szeretetre. Majd a többi támogató is hozott magával ajándékot a kicsiknek és minden támogató beszédet mondott, többek között Max is és Édesapja is. A könnyeim potyogtak a meghatottságtól. Ezt követően még mindig nem engedtek el, hanem mondták NYAM-NYAM, azaz ebéd, náluk. Szóval visszamentünk a házhoz, megebédeltünk, majd kikísértek a Beyneu felé vezető útra. Ott igazán érzékeny búcsút vettünk egymástól. Adtak telefonszámokat, motorosok telefonszámait, Almaty-ban, Irkutskban, Bratsk-ban ás Yekaterinburgban. Azt mondták, hogy ők előre telefonálnak és az ismerőseik, már tudni fogják, hogy megyek. De ez még mind semmi. Mondták, hogy Magadan-ból írjam meg nekik, hogy kb mikor leszek Yekaterinburgban, mert a motoros csapat, azaz Ők ott fogna várni és megiszunk egy pár vodkát. Hát mi ez, ha nem önzetlen segítőkészség. Ennél jobbat egyetlen utazó sem kívánhat.

Miután elbúcsúztunk, elindultam kifelé Atiray-ból. Teljesen megfeledkeztem, hogy mg városon belül vagyok és 100 Km/h-ra gyorsultam. Sajnos szemből jött egy rendőrautó és bemért. Természetesen megfordult és leállított. Az utam első és remélem az utolsó büntetése is egyben. Először 100 USD-ről volt szó, majd adtam nekik ajándékot és kiegyeztünk 25 USD-ben. Továbbengedtek. A további út Beyneuig, nyíl egyenes, jó minőségű. Beyneuban tankoltam, és gondoltam veszek hideg vizet. Na ezt felejtsétek el. Ahhoz szerintem valami boltot kellett volna keresnem, mert itt a benzinkút, csak benzikút és Beyneuból kifelé, semmi. Szóval mindenki tankoljon fel, vagy Beyneuban keressen boltot. Mr este felé volt, úgyhogy én nem pazaroltam időt bolt kereséssel. Volt vizem is, de teát készítettem belőle, melegítés nélkül. Beyneutól az Üzbég határ felé az út katasztrófa. Igazából vissza is szívnám a korábbi kijelentésemet, miszerint a Kazak utak rosszak. Na ahol rosszak, ott igazán rosszak, de Atitay-ba befelé már kitűnő és onnan egészen Beyneuig fantasztikus. Na Beyneu után 40 Km-t jöhettem 10 sávos úthálózaton. Azért írom, hogy úthálózaton, mert letaposott földes utak és mindenki, ahol éppen talál magának nyomot arra megy. Választhattok. Néha az én utamon jöttek szemben, mert úgy gondolták, hogy az simább. Mindig a szomszéd fűje a zöldebb. A mai táborhelyem nem éppen az ideálisak közé tartozik. A sok úttó eltávolodtam a sivatagba amennyire csak lehet, majd tábort vertem. Szerintem reggelre beleolvadok a környezetbe az éjszaka közlekedő autók által felvert portól. Holnap határátlépés.

 

Beyneu és a határ között / Between Beyneu and the border

Beyneu és a határ között / Between Beyneu and the border

Az út Beyneutól a határ felé / The road between Beyneu and the border

Az út Beyneutól a határ felé / The road between Beyneu and the border

Kazak temető / Kazah cemetery

Kazak temető / Kazah cemetery

IMG_2302-1

Félig kiszáradt sóstó, Beyneu felé / A halfway dried out salt lake towards Beyneu

Félig kiszáradt sóstó, Beyneu felé / A halfway dried out salt lake towards Beyneu

Búcsúzás Max-től és az édesípjától, Vjacheslavtól. / Saying goodbye to Max and his father Vjacheslav

Búcsúzás Max-től és az édesípjától, Vjacheslavtól. / Saying goodbye to Max and his father Vjacheslav

Esti táborhely. Nem éppen ideális, de egy éjszakára megteszi. / My campsite. Not the best, but it will do for one night.

Esti táborhely. Nem éppen ideális, de egy éjszakára megteszi. / My campsite. Not the best, but it will do for one night.

 I got up in the morning, took a shower, shaved, so I would look like a human being again, then we had some breakfast. Max told me that he would like me to go with him and his father to a kindergarten celebration party. I found out that both motorbike clubs, Fire Motor MC and Fantom Sports Club, sponsoring this kindergarten for sick children. They do not give money, but building fence, playground, paint or whatever is required. The get together 10-15 bikers and do the job. It was very emotional seeing the little ones how the performed the pre practiced show, they were dancing etc. To see how these little guys are hungry for love. Fantastic experience for me. Then the other sponsors brought gifts to the kids and distributed between them. Then every sponsor had a few words to say. Max and his father had a speech as well. I was a little crying. It was fantastic. After this they still did not let me go. They said NYAM-NYAM, so lunchtime. Their wife cooked lunch for us. So we went back to their house and then they escorted me out to the road towards Beyneu. Here we said a real emotional goodbyes. The gave me phone numbers of motorbikers in Almaty, Irkutsk, Bratsk, Yekaterinburg. They also told me that they will call ahead and let the guys know that I’m coming. But this is still not all. They also told me that when I’m in Magadan and I know roughly when I will be in Yekaterinburg, I should let them know, because the bikers from Atiray will come there and they will be waiting for me there and will have a few vodkas, as a celebration. So what is this if not selfless action from their side. Now traveler could wish more than this.

So we said goodbye and I headed out of Atiray. I completely forgot that I’m still within city limits and I speed up to 100 Km/h. The only problem was that a police car was coming the opposite direction and had their speed trap camera working. Off course they immediately turned around and stopped me. I received my first and I hope my last speeding ticket during my expedition. First they were talking about 100 USD and then I gave them some gifts and we agreed in 25 USD. So I paid them and they let me go. The road to Beyneu is straight and exceptional quality. I thought I will fill up in Beyneu and buy some cold water. Now this you should quickly forget. The gas stations in Beyneu are strictly gas stations. No store. Everyone who comes to Uzbekistan, should get things before, or will have top search for a store in Beyeu. For me searching was not an option, because it was getting late and I had to go. I still had some water and I could prepare tea out of it without warming it up. The road from Beyneu towards the Uzbekistan border is catastrophic. I take back my earlier statement, in which I said the roads of Kazakhstan are bad. Wherever they are bad, not that is bad. But getting into Atiray and from Atiray to Beyneu they are fantastic.

Now from Beyneu I’ve been riding about 40Km in at least a 10 lane highway. The reason I’m saying the 10 lane highway, because this is a main road, but hard compacted dirt. If the potholes getting too big, drivers find another route. So it is in the desert and everyone goes wherever they think it is smoother. You can choose whichever road you want. Once I found a car coming in my road in the opposite direction. The neighbors grass is always greener.

My today’s campsite is not really ideal. I tried to get as far in the desert from these highway system, as I could, then I pitched tent. I think by the morning my campsite will be undercover due to the dust made the cars travelling night time. Well I had no other choice. No other place.

Tomorrow, I’m crossing the border to Uzbekistan.

2015.05.30-31 Hanbay Kazahsztán – Atiray Kazahsztán

Reggel tehenek és tevék tevék társaságában ébredtem. Elég barátságosaknak tűntek, úgyhogy nem volt mitől tartanom. Hamar összepakoltam, megreggeliztem és útnak indultam. Beértem Atiray-ba és egy bankban megkérdeztem, hogy merre találok egy éttermet, ahol van internet. Azt mondták, hogy Burger King nem messze innen. Elmentem hát és rendeltem egy nagy menüt. Az internet nagyon gyors volt, feltöltöttem egy pár videót és sikerült beszélnem az osztálytársaimmal is. Próbáltam hívni a feleségemet is, de nem sikerült. Amikor onnan visszamentem a motorhoz, egy fiatal motoros srác várt rám. Megkérdezte tud-e segíteni valamiben, mondtam, hogy csak egy boltot mutasson. Elvezetett egy szupermarketbe, ami semivel nem volt sem szegényesebb, sem elavultabb az otthoni legmodernebb zupermarketnél. Ot felhívott valakit és átadta a telefont. A vonal túlsó végén angolul beszélt a srác és mondta, hogy nekik is van egy motoros klubbjuk és lenne-e kedvem az estét velük tölteni a folyó partján sátorban. Nekem sem kelett több, örömmel igent mondtam. Este hétkor elindultunk a folyó partra. Kb 30 Km Atiray-tól. Ez egy magánterület és a folyó igazából az Ural holtága. Nagyon kellemes hely. Fák, víz, napsütés, zene jó társaság. Este vacsorát főztek, söröztünk még kisebb tánc is volt. Itt megtudtam, hogy ennek a motoros klubnak a központja Rostov-ban van Oroszországban. A Fire Motors MC itteni vezetőjének a neve Kostya (beszél angolul). Leírom az elérhetőségeit is (Ő beleegyezett) , hátha valakinek segít. Tel: +7 701 6263936, email: sherbakov_kostya@maul.ru. Max telefonszáma, bár ő nem beszél angolul csak egy pár szót: +7 701 4220799, email: tekton-see@yandex.ru. Na most, ha még értetek rendes, segítőkész embereket, akkor azok ők. Ugyanis ennek a motoros klubnak egyetlen célja van. Önzetlenül segíteni a motorosokat. Mindegy milyen országból valók és mindegy milyen motort vezetnek. Segíteni, segíteni, segíteni. Annyira segítőkészek, hogy már én érzem magam kellemetlenül. Bárki, aki olvassa ezt a blogot, kérlek próbáljátok úgy alakítani az útiterveteket, hogy álljatok meg Atiray-ban és feltétlenül vegyétek fel a kapcsolatot ezekkel a srácokkal. Nem fogjátok megbánni. Legjobb, ha mondjuk, szombatra időzítitek, mert hétvégén több időt tudtok együtt tölteni kinn a szabadban. Ez a vízpart egy oázis a sivatagban. Hagy említsek egy pár nevet a csapatból: Max, Alexander (Moto), Sergej, Bulat. Akkor is, ha nincs semmire szükségetek és csak egy kicsit beszélgetni akartok, feltétlenül tegyétek meg. Ők attól boldogok, ha segíthetnek. Itt valóban úgy éreztem magam, hogy tagja vagyok a klubjuknak.

Atiraynál tisztább várost én mg nem láttam. Nem is értettem a dolgot, amíg a srácok este el nem magyarázták. 3 évvel ezelőtt mindenki eldobta a cigarettát, szemetet az utcán. A hatóságok ezt megelégelték és törvényt hoztak, majd infrastruktúrát építettek. A törvény, senki nem dobhat el semmit, csak a szemetesekbe. Ezt ugye egyszerű mondani, de nem egyszerű betartatni. Itt teljesen bekamerázták a várost és aki eldob szemetet, cigaretta csikket, természetesen ha észreveszik, márpedig nagyon figyelik, akkor, most figyeljetek, 3-15 napi elzárás, plusz pénzbüntetés. És ez nem tréfa. Az egyik motoros srác utas volt egy autóban és kidobott egy csikket. Észrevették, a rendszám alapján megállították és 15 napi elzárás volt a jutalma. Így már értem. A város tökéletesen rendezet, tiszta, zöld. Magyar városaink elbújhatnak, de szerintem a német városok egy része is megirigyelhetné. Az emberek is tiszták és csinosan öltözöttek. Ugyanúgy, mint bármelyik nyugati városban. Mindenki okostelefonnal járkál, internetezik, zenét hallgat és élnek ugyanúgy, mint mi. Na, a falvak, az más kérdés. Poros, szagos (nem írtam büdöset) és szemetes.

Korábban úgy gondoltam, hogy továbbindulok, de azután döntöttem. Maradok még egy napot. Így nyugodtan moshatok, fürödhetek és végezhetem a dolgaimat, mivel az Üzbég vízumom, csak elsejétől érvényes.

31-én vasárnap nagyokat úsztam, mostam és fantasztikusan éreztem magam a csapattal. Képzeljétek itt még a tehén is marihuánát eszik. Ugyanis vadon nő. Rengeteg van belőle itt a vízparton. Lehet, hogy nem is a vodkától, hanem a tejtől vigyorogtam nagyokat? Ettünk, ittunk, játszottunk, nevetünk és beszélgettünk. Este kinn akartam aludni ugyanazon a helyen, de nem engedték. Max mondta, hogy aludjak náluk és este elmegyünk egy Orosz fürdőbe. Nem tudtam nemet mondani. Bementünk a városba, Max és édesapja autószerelők, vagy legalább is van műhelyük. . Hatalmas és nagyon rendezett garázsuk van. Szerintem legalább négy emelővel. Este elmentünk az orosz fürdőbe. Ez igazából egy szauna volt és nem tudom, hogy mi volt a különbség egy Finn szauna és egy Orosz szauna között. Talán, hogy magasabb volt páratartalom. Vettünk söröket és a szünetekben söröztünk. Hajnali 2 körül feküdtem le. Nagyon jót aludtam. Szuper hétvége volt.

 DSC_2333-1

Safari túrán

Safari túrán

DSC_2319-1

Délutáni játék

Délutáni játék

DSC_2309-1

Itt van Mex!!!

Itt van Mex!!!

DSC_2336-1

Borotválkozás a szabadban / Shaving by the river

Borotválkozás a szabadban / Shaving by the river

Mosás / Doing loundry

Mosás / Doing loundry

DSC_2274-1

Camping

Camping

Hétvégi buli / party over the weekend

Hétvégi buli / party over the weekend

DSC_2268-1DSC_2266-1DSC_2264-1

Atiray

Atiray

In the morning I woke up within the company of cows and camels. They were pretty friendly so I did not need to worry about them. I packed up and had some breakfast and left. As soon as I reached Atiray and I was asking in a bank that where can I find a restaurant with internet. They told me Burger King. So I went there and had a good lunch and they had a really fast internet connection. I uploaded some videos and I called my ex classmates from high school. I was very, very happy about the phone call to my ex classmates. Our graduation reunion was held in Hungary and they were in a restaurant. It was absolutely fantastic. After then I tried to call my wife as well, but I did not succeed. As I went back to the bike a young biker was waiting for me there. He was asking if he could be of help. I said no, but if he could show me a store, that be great. So he took me to a supermarket. This was just as modern and full of everything as any western supermarket. You could find everything. At the market he called somebody and gave the phone to me. The guy was speaking English and told me that they have a motorbike club here as well and would I like to spend an evening with them outside by a river in tent. Oh it was fantastic idea, since I had plenty of time, because my visa is valid from 01st of June to Uzbegistan. I said yes. We left town at around 7PM and this place was about 30 Km from town. It is the side river of Ural. It is a great place to spend the weekend. Sun, water to swim, music, god friends. In the evening they cooked some dinner, we had a few beers and some of them even some of them were dancing a little.

I found out that the center of this motorcycle club is in Rostov Russia. The president of the Fire Motors MC in Atiray is Kostya Speaks English). I will write his contacts as well, (he agreed to do it), it may help to someone. Tel.: +7 701 6263936, email: sherbakov_kostya@maul.ru. Max phone number, however he does not speak Englis, just a few words: +7 701 4220799, email: tekton-see@yandex.ru. If you have ever met wonderful and helpful people, these guys are. This motorcycle club has only one goal. To help bikers. No mater where they came from and what type of bike they ride. Help, help, help. They are so helpful that sometimes I feel a little bit uncomfortable, but not pushy. Whoever reads these lines, please try to schedule your travel in a way, that you MUST contact these guys. You will not regret it. I guarantee that. It is best if you get into Atiray on Saturday, because you can spend more time together out by the river. This riverside place is an oasis in the desert. Let me mention some names from the group: Max, Alexander (Moto), Sergej, Bulat. Even if you do not need any help, just would like to chat with some likeminded guys, you must contact them. You make them happy if they can help or do anything for you. Here I really felt like I’m the member of their Club.

As of today I have not seen cleaner city than Atiray. First I did not understand it either, but then in the evening the guys explained me. 3 years ago everybody throw the cigarette butts and other garbage all over the place. The government enforced a law and constructed a complete infrastructure to make the law effective. The law is nobody is allowed to throw anything on the street. It is easier said than enforce. Well not here. Plenty of garbage cans are everywhere. The whole city is surveyed by video cameras. Whoever throws a cigarette butt or any garbage and off course if they see it, then, watch this, that person will be in jail between 3-15 days and have to pay some money penalty as well. This is not a joke. Nobody throws anything on the floor. One of the motor biker was a passenger in a car and threw a cigarette butt out. They caught him and spent the next 15 days in prison. They enforce it. Then I understand. The city is completely clean, organized and green. Our Hungarian cities are nowhere to this place and I’m sure most of the German cities would have things to learn. The people are just as clean and well dressed like in any western country. Everyone has smart phones, use the internet and live their life just like we do. Well the villages are a different issue. Dirty, dusty and smelly.

Earlier I thought that I will leave in the morning, but I changed my mind. I will stay here one more day, then I can do my laundry, swim in the river and do my usual staff, since my Uzbegistan visa is valid from the 01st of June anyway.

On 31st, on Sunday I was swimming, did the laundry and I had a terrific time with the team. Imagine guys here even the cows eating marijuana, since it grows wild. Do you think I was smiling from the milk and not from the vodka? We had lunch together, drinks and chat. In the evening my plan was to stay out by the river, but they did not let me, because according to them it could be dangerous. Max told me to sleep at his place and we will go the a Russian Sauna (Banno). I could not say no to this offer. So we went to the city to Max’s place. He and his father have a car repair shop. Perfectly equipped and beautifully clean. I think they have at least four car lifts. Then we took off to the Russian sauna. I could not tell you what was the difference between a Finn sauna and a Russian sauna, maybe the Russian one had higher humidity. Between sections we had some beer to drink. I got in bed at around 2AM. I had a fantastic good night sleep.. It was an unforgettable weekend.

2015.05.29. Saray Batu-Hanbay Kazakhstan

Még úgy volt, hogy ott maradok még egy napot és horgászok, de a helyet nem találtam megfelelőnek, így úgy döntöttem, hogy Diitrijjel együtt én is útnak indulok. Reggel teázás, kis reggeli, majd összepakolás után visszatértünk a főútra. Irány Astrahan. Ahogy beértünk Astrahanba, a navigációmon nem tudtam betájolni Kazahsztánt és ismét jól jött a segítség. Dimitrij kivezetett Astrahánból, Kb 30 Km-re voltunk a határtól, mikor ő visszafordult. Nagyon jól összebarátkoztunk, de ideje volt búcsút vennünk egymástól. Én tovább haladtam Kazahsztán felé. Még az Orosz oldalon megálltam, hogy egyek valamit. Ahogy beléptem, valami nem stimmelt. Emberek hosszú sorban, valami papírokat töltögetnek ki és 3-4 fegyveres volt körülöttük. Nem tűnt úgy mintha a fegyveresek vigyáztak volna rájuk, mivel jól eldiskuráltak, de hogy együtt voltak az biztos, mivel 15 perc múlva mindenki eltűnt. Az étteremben nem voltak a mi felfogásunk szerinti székek és asztalok. Inkább kis asztalkáknak nevezném őket, amelyek köré heveredtek az emberek. Meg is kérdeztem, hogy lehet-e itt enni. Mondták, hogy igen, menjek a konyha ablakhoz. Mondom, szeretnék enni, gondolom kérdezi, mit. Hát ez már feladta a leckét. Mondom levest, azt tudtam mondani. Kérdezi, milyen. Mondom BORS (vagy valami hasonló, de így kell ejteni). Mondja nincs. Azután látta, hogy nem fogunk dűlőre, illetve közös nevezőre jutni a milyen leves tekintetében, úgyhogy kérdezett még valamit, azután mondta, hogy HARASO, menjek a büfé ablakhoz fizetni. Odamegyek, mondom SZUP és mutatom a fizetési szándékomat, kérdezi milyen SZUP, mondom ismét megérkeztünk. Átmutatok oda a konyha ablakhoz, hogy ott tegye fel ezt a kérdést. Az után kérdezte, hogy inni, mondom Cola. Mutatja az ablakban, hogy csak ez van. Mindegy gondoltam egy frissítő valamilyen gyümölcslé nem árthat. Rámutatok az üvegre, fizetek, odaadja az üveget. Végre tálcán kivihetem magamnak a levest is. Mivel nem akartam levetkőzni, motoros csizma le és kényelmesen leheveredni, nem is tudom hogyan ettem volna, így rohadt kényelmetlenül, próbáltam odakucorodni az asztalkához és elfogyasztani a jól megérdemelt jutalmamat. Most jó lenne egy leírás a levesről ugye? Röviden, valami birkahúsból készített húslevesre utaló jelekkel rendelkező készítmény. Gyorsan ettem, mert a motorra nem láttam rá, és nem voltam nyugodt. Azt azóta sem sikerült megfejtenem, hogy melyik volt ízletesebb és melegebb. A leves, vagy az üdítő. Mindegy, mind a kettőt eltüntettem és irány hazai vizek, a motor. Majd a határokon (Orosz, Kazak) minden gond nélkül átjutottam. A Kazak oldalon váltottam USD-t (1 USD=180 Tengi) és vettem biztosítást. A biztosítás elég drága volt. Majd 6000 Ft-ot fizettem 40 napra. Itt az üzemanyag 100 Tengi körül mozog.

A biztosítás ügyintézés elég sokáig tartott, ugyanis elment az áram. Nagyon nem idegesítették magukat, gondolom nem az első eset, kimentek a bódék elé és beszélgettek. Ahogy továbbindultam szembetalálkoztam a híres Kazak utakkal. Néha attól tartottam, hogy a motor hasa leér. Egynél nem voltam rest és lefényképeztem a motort, míg az bőszen az egyik gödörben ácsorgott. Tengelyközép. Ez mindent elárul. Itt nincs száguldás, és legalább is ezen a részen fekvő rendőrre sincs szükség. Kamionon, autók a teljes útszélességet próbálják kihasználni, és néha lépésnél is lassabban megközelíteni egyik másik útakadályt. Szörnyű volt. Azután egy kicsit megjavult, de amint felgyorsítottam, jött a fekete leves. Úgyhogy maradtam annál a 70-80-as tempónál és éberen figyeltem. Itt már az órákat ismét egy órával előrébb kellett állítani, úgy otthon + 3 óránál tartok. Majd sátorhely után néztem, legyűrtem a kígyóktól való félelmemet. Ugyanis az úton több mint 10 kígyótetemet láttam. Mivel nem ismerem fel őket, nem volt értelme megállni és elkezdeni vizsgálódni, de nem voltam nyugodt, illetve most sem vagyok, de aludni kell valahol. Ezen a helyen szerintem nem a kígyóktól kell félnem, hanem a tevéktől. Ugyanis csörtet itt minden: teve, ló, tehén, birka, kecske, kinek mije van, azt engedi szabadon. Remélem egy teve, nem gyalogol végig a sátramon éjszaka. Sok van belőlük. Este alábbhagyott a szél és megjelentek a szúnyogok. Azonnal bekergettek a sátorba, így rohadt kényelmetlenül vacsoráztam a Dimitrij-től kapott olajos halat paradicsommal, kenyérrel, írom ezt a blogot és töltöm le a képeket és videókat.

Horgászás / Fishing

Horgászás / Fishing

Kazakhsztánban kanyargósak az utak

Kazakhsztánban kanyargósak az utak

Kazak temető

Kazak temető

Tevék a láthatáron

Tevék a láthatáron

Az étterem, ahol nem tudtam megállapítani hogy az üdítő, vagy a leves volt-e melegebb, vagy ízletesebb /  This is the restaurant where I could not decide whether the soup or the soft drink was warmer or tastier.

Az étterem, ahol nem tudtam megállapítani hogy az üdítő, vagy a leves volt-e melegebb, vagy ízletesebb /
This is the restaurant where I could not decide whether the soup or the soft drink was warmer or tastier.

Utolsó közös képünk Dimitrijel. A búcsú pillanata / The last photo with Dimitrij, The moments of the goodbye

Utolsó közös képünk Dimitrijel. A búcsú pillanata / The last photo with Dimitrij, The moments of the goodbye

Originally my plan was to stay there and fish for one full day but I did not find the place ideal, so I decided to leave together with Dimitrij in the morning. We had some tea and breakfast, we packed up our bikes and got back to the main highway. Direction, Astrahan. As soon as we entered into Astrahan my navigation could not navigate me to the Kazahstan border and Dimitrij’s help came just in time. He escorted me out of Astrahan and took me about 30 Km to the KAZ border and he went back. We got along very good with each other, bur we had to say our goodbyes. He went back and I headed to explore new countries. I stopped on the Russian side to eat something. As I entered in the building something just wasn’t right. People in long line filling out some papers and 3-4 armed soldiers were around them. It did not seem that these soldier were guarding them, because they talking in a friendly manner to each other, but they were together, because in about 15 minutes everybody disappeared. This restaurant did not look like what we are used to. There were no tables and chairs as they are in the western world, but rather small low tables and benches around them so you could kind of lie down and enjoy whatever yourselves. I even asked if I could eat something. They said yes and go to the kitchen window. So I say I’d like to eat something. I think she asked, what. Well I thought this will not be easy (before in restaurants there were menus and pictures of the food, here no menu, no picture). I say soup (soup = sup in Russian), I could say this much. She was asking what type. I say BORSH (this is a type of meat soup that I eat before). She says NYET. Then she saw that we will not be speaking the same language regarding this issue and she was asking one more thing and said HARASO go to the buffet window and pay. I went to the buffet window I say SUP and I show the lady that I’d like to pay. She was asking what type of soup. I point over to the kitchen window that she should ask this question there. Then she asked, anything to drink? I say Coke.She points up to the top of the window, that these are that all she has got. OK. I pointed some soft drink. I though a good cold soft drink would be all right. So finally I could pay. She gave me the bottle and I had to go to the kitchen window and I got my reword on a tried to carry everything to my little table. No a little description would be all right about the soup isn’t it? This was a cooked something that had some indications that it could be a meat soup from sheep. Since I wasn’t planning to take my boots off and lay down and enjoy myself, so I eat as fast as I could because my bike was out of my site and my position was really uncomfortable. Even since then I could not decide which one was tastier or warmer the soup or the soft drink. I quickly eat my soup drink my soft drink and got back to my bike.

I quickly crossed the border (Russian, KAZ) and I exchanged USD (1 USD = 180 Tengi) and purchased insurance for my bike. I paid almost 6000 HUF for the insurance for 40 days. It was expensive or they ripped me off. Getting my insurance took quite a long time, since the power went out. The were not concerned too much, I think it wasn’t the first time. They just went out in front of the container and chat a little bit.

As soon as I started going I met the famous Kazak roads. They are famous because they are so bad. Sometimes I was concerned the engine hits the pavement as I got out of some of these holes. Once I stopped and took a photograph while my bike was standing like a model. 1 foot deep wasn’t unusual. In this area no traffic slowing road bumps are required. Trucks and cars using the whole road and trying to find their path so minimize the damage the road will cause. Their speed? Walking speed. It was way beyond my imagination. Off road is much better. After a while it got considerably better, but as soon as you speed up then you get a cold shower. So my speed is about 70-80KM/h and watching really carefully for potholes. Here we need to adjust the watch and hour ahead again. So, +3 hours compared to Hungary. The I found a campsite and had to come over my fears against snakes. The reason I’m saying this, is because I saw over 10 snakes killed on the highway. Since I do not recognize them, which is harmful which is not, I did not bother to stop and I have to sleep somewhere.

I think the place I found is all right, here I should be afraid of the camels. Here every type animal is walking around, horses, cows, sheep, camels, goats. Hopefully none of the camels will walk over my tent over night. Tremendous speeches are all over the place.

By the evening the wind calmed down and mosquitoes arrived. Fantastic. They chased me into my tent immediately and in just as uncomfortable position as my lunch was had my dinner. I got some canned fish from Dimitrij, eat some tomatoes and bread and in this uncomfortable position I’m writing this blog and transferring data from cards to external hard drive.