2015.08.26. Dzüünghanhay felé valahol – Bayantes

Az éjszaka csendes volt. Reggel, víz hiányában ismét reggeli nélkül keltem útra, bízva, hogy lesz elég üzemanyagom, hogy elérjem az északi utat, azaz, a civilizációt. Az utam, továbbra is hol szürke, hol pedig vörös kősivatag, mély homokkal. Igazából nem mentem többet, mint Kb. 50 Km-t, és egy hegy csúcsáról láttam egy útépítés nyomait a semmi kellős közepén. Meg is álltam az ott dolgozóknál és próbáltam útbaigazítást kérni. Szerencsémre volt egy teherautósofőr, aki meg is mutatta a helyes irányt. Úgyhogy kezdtem megnyugodni. Egyszer láttam egy jurtát, gondoltam megállok, és hátha adnak valami harapnivalót is. Ahogy közeledtem, láttam hatalmas étel fotókat a bejárat felett, olyanokat, mint az éttermek felett szoktam látni. Meg is örültem, nem kel kuncsorognom, hanem kérek ételt és kifizetem. Természetesen itt sem értettük egymást. Mutatom, hogy enni szeretnék. A hölgy bólint, majd ad egy csésze teát és megrakta a tüzet és feltett vizet egy edényben. Hát én csak vártam, vártam, a család kiment a jurtából, majd átmentek egy másikba, én meg csak vártam türelmesen és rohadt éhesen. Egyszer jött egy fiatalabb férfi és leült mellém és elkezdett dohányozni. Mutatom neki, hogy étel, de csak néz rám bambán. Mutatom, hogy akkor én nem várok tovább, és a teát kifizetem. Mutatja, hogy nem kell fizetni és indulhatok. Úgyhogy továbbra is rohadt éhesen, motorra pattantam és továbbmentem. Szerencsémre néhol tudtam használni a még félig kész útszakaszokat. Igaz, hogy murvás volt, de legalább 70-80 Km/h sebességgel tudtam rajta haladni. A szakaszok nem voltak hosszabbak, mint 3-4 Km, akkor mindig le kellett menni, megkerülni egy földtúrást, majd ismét vissza. Amikor az útépítés befejeződött, kicsit tétováztam, hogy merre felé is kell menni, úgyhogy többször odakanyarodtam egy-egy jurtához, és megkérdeztem. Örömre, a tája lassan-lassan elkezdett változni. Egyre kevesebb lett a kő. és egyre több a fű. Így természetesen a talaj is kötöttebb lett, és már nem kellett mély homokban motoroznom. Néha már 80 K/h-val száguldoztam a földúton. A fű színe nagyon érdekes volt. Az alja zöld, míg a teteje, gyönyörű sárga. Csodaszép. Ez már az a táj, ami igazán jellemzi Mongóliát. Úgyhogy én is készítettem egy párat. Végre valahára, beérkeztem Dzüünhangay-ba. Itt meg tudtam itatni a motort, vettem 6 l ásványvizet, 1,5 ebből rögtön el is fogyott, és teleraktam a bendőmet. Itt találkoztam egy angolul beszélő mongol sráccal és vele ebédeltem. Természetesen én voltam a falu, vagy város érdekessége. A falu apraja, nagyja összegyűlt és ámult-bámult. Úgy helyezkedtem az étteremnek nem igazán nevezhető helyiségben, hogy a motort mindig lássam. Igazából nem volt semmi gond a helyiekkel. Onnan továbbhaladva, az északi utat nem találtam meg, pedig kereszteztem. Érdekesek ezek a főútvonalak itt. Igazából nem baj, mert a srác, akivel ebédeltem, mutatott útvonalakat és területeket, hogy merre menjek, és hogy nagyon vigyázzak, ne menjek gyorsan, mert azokon a részeken, sok a kő és a balesetek abból adódnak, hogy az autók, vagy motorok köveknek ütköznek. Gondolom, ezek nem ház méretű kövek lehetnek, de elég nagyok ahhoz, hogy a motorban és bennem kárt tegyenek. Úgyhogy óvatos leszek.

Ahogy jöttem feljebb északra, a sárga tetejű füveket hol normál legelő. hol pedig hol pedig, valami kórószerű növényzettel borított táj váltotta fel. Mivel ez a terület már lakottabb. állattartásra inkább alkalmas, így elég nehéz volt olyan helyet találnom, ahonnan nem látnék legalább egy jurtát. Úgyhogy hosszas keresgélés után döntöttem úgy, hogy jurta ide, jurta oda én megállok. Egyenlőre, még nem vettek észre, mert ha láttak volna, azonnal ide sereglenének. Nem kezdek el főzőcskézni itt sem. Holnap, továbbindulok észak felé, Mongólia legnagyobb tavához, a Hövsgöl Nuur tóhoz. A déli, sivatagos részt annyira ne szeretem, és feleslegesnek tartom plusz még vagy 2000 Km-t a rossz utakon büntetni a motort és magamat, amikor itt is ugyanúgy találkozhatok emberekkel és ismerkedhetek Mongóliával. Innen még Ulánbátor majd egy hét, úgyhogy az elég is lesz, mert azután Szibériában megjön a hideg, és indulnom kell hazafelé.

DSC_5849-1 DSC_5835-1 DSC_5926-1 DSC_5865-1 DSC_5872-1 DSC_5883-1 DSC_5901-1

Csak én és a motorom / Only me and my bike

Csak én és a motorom / Only me and my bike

DSC_5912-1

Érdekesség a faluban / attraction in the village

Érdekesség a faluban / attraction in the village

Kiváncsi tekintetek / curious look

Kiváncsi tekintetek / curious look

DSC_6278-1

The night was really quiet. In the morning, due to the lack of water (only small amount) I started riding again without breakfast, hoping that I will have enough fuel to reach the north route, so the civilization. The road, continued in the sometimes grey, sometimes, red rocky desert, with deep sand in some places. Actually I didn’t make more than 50 Km, when I got up on the top of a hill and I saw some signs of an ongoing road construction in the middle of nowhere. I stopped and asked the workers for direction. One of the truck driver finally could show me the right way. So I started to relax a little bit. once I saw a yurt and I thought I stop and maybe I will get some food to eat. As I got closer, I saw a large sign above the entrance with different pictures of different food. These I normally saw at restaurants, so I was happy, that I d not need to beg for food, but I can order, and pay for it. Of course we didn’t understand each other here either. I showed a lady that I’d like to eat. She gave me a cup of tea and put up a large bowl of water to boil. It was obvious to me that she will cock something for me. So I was waiting, and waiting. The family went out from this yurt, and went into the other one. I was just waiting patiently and darn hungry. Once a younger guy comes back and set beside me, and starts smoking. I showed him, that I’m not planning to wait any longer, so I pay for the tea, and leave. He showed me that I do not need to pay for the tea and its OK, if I want to leave. So I was still extremely hungry and I hit the road. Luckily at some places I could use the partly constructed road sections, where I could speed up to about 70-80 Km/h. These sections weren’t long, but even for the 3-4 Km, I could go with normal speed. At the end of the section, I had to get off, and go around a dirt pile and get back on the gravel freeway again for the next few kilometers. When I got to the end of the road construction, I wasn’t sure which way to go, so I several time went to yurts and asked.

I was really grateful for the scenery started changing. From kilometer to kilometer it was less and less rocks and more grass. More grass means less sand, so I didn’t need to ride in deep sand anymore. Sometimes I could speed up to 80 Km/h on the dirt track. The color of the grass was really beautiful and interesting. The bottom part of it was green and the top part, really nice yellow. Beautiful. This is the scenery which is represents Mongolia. I took some shots as well. Finally I arrived into the village of Dzüünhanay. Here I could fuel up my bike, fuel up my stomach as well. I bought 6 l mineral water and 1,5 liter I drank very soon. Here I met English speaking Mongolian guy and had lunch with him. Of course I was the tourist attraction of the village. Everyone quickly gathered around my bike. I sat in the place, I wouldn’t call it a restaurant, so I could always see my bike. They were OK. No problem. Even I left the village, I still couldn’t find the Northern Rout, even though, I crossed it. These highways are very interesting here in Mongolia.

The guy, who I was having lunch with showed me some routes and areas which I should go and look at but I should be careful, because there could be rocks on the road, and these rocks case most of the accidents. Most probably these rocks are not the size of a house, but they could be large enough to damage the bike and injure myself. I will pay attention.

As I was coming up north, the yellow head grass disappeared and firs normal grass lands, then some type of bush appeared. These areas are much more suitable for raising animals, so it means lot of yurts. So it was really hard to find a camp spot for the night. I couldn’t go to any place, where I couldn’t seen, at least one yurt. So I had no choice, I stopped. They haven’t found me yet, otherwise they would be here. So I skip cocking again.

Tomorrow I will keep going up North, to Mongolia largest lake, to Lake Hövsgöl Nuur. I’m not too crazy for the southern desert area and I think I do not want to penalize the bike and myself with additional 2000 Km on those bad roads. I can meet people and get to know Mongolia here as well. Ulaanbaatar is still about a week away and I think it will be enough from Mongolia, because it will get cold in Siberia, so I need to start going home.

Reklámok