Reggel ismét változtattam a terven. Hát a tervek azért vannak. Nem? Ahogy ráültem a motorra, gondoltam Kazahsztán egy sztyeppés sivatag. Nem is láttam semmit belőle. Úgy döntöttem, hogy rászánom azt az oda-vissza 500 Km-t és megnézem a Charin Kanyont. Az Almaty-ból kivezető út is ugyanúgy, mint a bevezető forgalmi dugókkal volt tele. 1,5 órán át araszolgattunk, mire kijutottam. Gondoltam, irány a kanyon. A kanyonba a bevezető 10 Km-es út off-road. Nem nehéz, de a motorra nézve rázós. A nemzeti park bejáratánál megkérdeztem, hogy lehet-e ott kempingezni. Mondták, hogy természetesen. Így kifizettem 700 Tengét, és irány a lejárat. Azt ugyan nem kérdeztem, hogy motorral is le lehet-e menni, mert természetesnek vettem. A fennsíkon turistákat szállító terepjárók voltak. Az egyiktől megkérdeztem, hogy hol találom a lejárót. Meg is mondta, mire nekivágtam. Mentem jobbra-balra, de csak nem találtam a levezető utat. Egyszer felkaptattam egy dombra, és még szerencse, hogy a tetejéhez közeledve visszaengedtem a gázt, mert az út, nem vezetett sehova. Illetve vezetett, de nem biztos, hogy élve megúsztam volna. A motor biztosan maradandó sérüléseket szenvedett volna. A domb tetejétől, csak szakadék volt. Valószínűleg az csak egy fényképezési pont lehetett. Mint utólag kiderült, kőomlás miatt a levezető út motorral járhatatlan, ezért le van zárva. Csak gyalogosan lehet lemenni. Úgyhogy készítettem egy pár felvételt, majd kijöttem a kanyonból. Mindenképpen le akartam menni a folyóhoz, úgyhogy megkerestem a folyót, átmentem a hídon, majd azt követően jobbra találtam egy lejárót. Azon elértem a folyó partját. Tökéletes kempinghelyre bukkantam. A folyó nagyon erős sodrású, úgyhogy csak megmártózni és mosakodni tudtam. Találtam tűzifát is, mert a Kazakok szerintem ott egy piknikezhettek és egy birkát mészároltak le. Gondolom ahhoz vihettek tűzifát és hagytak ott. Szóval tudtam tábortüzet is rakni. Egy szikla tövében vertem fel a sátrat, tökéletes helynek gondoltam. Este a tábortűz mellett ücsörögtem, amikor elkezdett feltámadni a szél. Először nem is tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki, de miután viharossá kezdett válni, bevonultam a sátorba. A sátrat megerősítettem, amennyire csak tudtam, de még így is nagyon tépte. Egyszer csak hallom ám, hogy kisebb köveket is hoz a 20-30m magas, mellettem álló szikla tetejéről. Azután később már nem csak apró köveket, hanem nagyobbakat is. Egy pár sajnos majdnem akkora volt, mint az öklöm, úgyhogy a sátor bár a szél tépázását jól viselte, ezeknek az éles köveknek nem tudott ellenállni. Ekkor már nem volt lehetőségem a költözködésre. Már az is megfordult a fejemben, hogy bukóban alszom, védve a fejemet az esetleges kövektől. Ettől azért később eltekintettem. Végre a szél alábbhagyott és elaludtam. Reggel, amikor ébredtem már esett az eső. Bár maradni szerettem volna még egy napot, de esőben nem sok értelmét láttam, és összepakoltam. Utólag gondolkodtam azon, hogy milyen szerencsém volt, hogy a kövek, amelyek nem érték a sátrat, a motor mellett csapódtak be, és egyetlen olyan kő sem érte a motort, amelyik kárt tudott volna benne okozni.

Magamra vettem az esőruhát és útnak indultam, Karaganda felé. Bár Karaganda innen Kb. 1300 Km, megpróbáltam annyira megközelíteni, amennyire csak lehetséges. Az eső a nap nagy részében szakadatlanul esett. Almaty-n keresztül végig dugó volt, csak úgy, mint amikor Biskekből érkeztem és amikor Almaty-ból a kanyon felé indultam. Úgy látszik itt ez a normális. Legalább 2 órán keresztül araszolgattunk, mire végre kijutottam. Az egyik autós az ablakon kiadott nekem egy horgolt keresztet. Nagyon aranyos volt és kedves gesztus. Kesztyűben próbáltam belegyömöszölni a kabátom zsebébe.

Az úton ismét feltámadt a szél. Viharos oldal-szembe szélben motoroztam. Láttam, hogy fogytán a benzin, úgyhogy gondoltam a következő benzinkútnál megállok és tankolok. Be is gurultam, azonban itt nem volt áram. Kérdeztem, hogy mikorra várható, de mondták, hogy lehet, hogy órák, vagy lehet, hogy másnap. Nincs áram, nincs benzin. Kérdeztem, hogy milyen messze van a következő benzinkút. Mondták, hogy 130 Km. Annyi benzinem már nem volt, úgyhogy innen csak tankolás után tudok továbbhaladni.

Átmentem az utca túloldalára és megebédeltem, egy nagyon kedves, az a kedves nagymama típusú néni volt a tulaj. Sült bárány hús, főtt krumpli, hagyma. Úgy látszik itt ez valami nemzeti étel, viszont nagyon finom volt.

Ebéd után visszamentem a kútra, hátha tudok valami benzint kuncsorogni a kezelőtől, mivel neki benzines volt az autója. Hát nem nagyon állt rá a dologra, pedig mondtam, hogy nekem csak 4 l kellene. Viszont begurult egy tartálykocsi és leengedte az üzemanyagot a földalatti tartályba. Egy fiatal srác, valami köze lehetett az elektromos szerelőhöz, aki az áramkérdésen dolgozott, mert időnként oda telefonált és érdeklődött, de semmi pozitív fejlemény nem volt. Viszont Ő megbeszélte a kutassal, hogy mivel csak egy pár literre lenne szükségem, kiveszik a földalatti tartályból üvegekbe és azt eladják nekem. Én örültem neki. Meg is kaptam 6 liter üzemanyagot, amivel már nyugodtan útra keltem. Elértem a következő benzinkutat, de tt viszont, benzin nem volt. Kérdeztem, hogy milyen messze van a következő kút, mondta a férfi, hogy 60 Km. Hát gondoltam, annyi lehet, hogy még van a tankban, ha óvatosan vezetek. Így a tempóm 90 Km/h és szerencsére elértem a következő kutat is, ahol már minden rendben volt. Teletankoltam a fő tankot, és a tartalék tankba is tettem 5 l-t. Ekkor már késő este volt és bevonultam a Balqash tó közelében lévő sivatagba, hogy éjszakára letelepedjek. Nagyon jó aludtam. Másnap reggeli, majd irány Karaganda.

Karaganda innen már neccesen ugyan, de akár elérhető távolságra is lehetett. 680 Km. Az út jó volt, kivéve a tó körüli részeket, úgyhogy jól haladtam. Be kellett mennem az egyik városba, mert már elfogyott a készpénzem. Találtam is egy bank automatát. A bank előtt kettő öböl szerűség volt, és az egyikben megálltam. Mint később kiderült, én a buszmegálló öblében álltam meg, nem pedig a parkolóban. A kettő ugyanúgy nézett ki, de nem vettem észre a táblát. Jött is a szerv pénzre kiéhezve. Elkezdte magyarázni, hogy ez mekkora kihágás és mutatta a táblázatot, hogy ez 10.000 Tenge, ami 15.000 Ft. Szerintem direkt készítenek ilyen táblázatokat, hogy ezzel lehessen kábítani az autósokat. Mondta, hogy üljek be az autójuk hátsó ülésére. Akkor már tudtam, hogy ez nem más mint pénzt akarnak,. de az utcán nem adhatom nekik oda. Úgyhogy 5.000-ben megállapodtunk, de mivel rutintalan vagyok az ilyen helyzetekben, szerintem olcsóbban is megúszhattam volna. Ezen már nem segíthetem, úgyhogy, visszamentem a bankba, hogy vegyek ki még egy kis pénzt. Karagandát, nem értem el, de egy sztyeppés területen vertem sátrat. Éjszaka a csillagok fotózásával bíbelődtem, amíg teljesen lemerült a fényképezőgépem. A gép szerintem tönkrement, na, nem a csillagok fotózása közben, hanem szerintem a portól, ami belekerülhetett. Ugyanis néha a színek elmásznak, és ha egy kicsit gyengébb a fény, akkor egyszerűen az automata fókusz homályos képeket készít. Úgyhogy manuálisan próbálok fókuszt állítani, hogy legalább valamelyest éles képeim legyenek. Otthon majd szervizbe kell vinnem az öreg masinát.

 

In the morning I changed my plans again. That’s why plans are for, isn’t it? Since Kazakhstan is mostly covered with steppe or desert, therefore there is not much to see from the road. Since I’m here, why not to go to the Charin Canyon, since it is only about 500 Km back and forth. So I set my new goal. Going out from Almaty, was the same as when I was entering from the other direction. It was one big traffic jam. I was in first gear for 1,5 hour. The road to the canyon was OK, and the entrance gate of the National Park was about 10 Km off-road from the pavement. This road wasn’t too difficult, but it was bumpy. I stopped at the gate and I asked whether I can camp down in the canyon. They said, yes, no problem. So I paid the 700 Tenge entrance fee and drove in. I didn’t especially asked whether I can go down with the bike, but I thought it is obvious. On the plateau I saw car drivers waiting for tourists. I asked one of them, where is the road going down to the canyon. As he told me which way to go, I was going around and around, but I still couldn’t find it. Once I went up a hill, and I was lucky that I let the throttle back, because it must have been just a lookout point, because that was a cliff, not the top of the hill. That road could have taken me down to the bottom of the canyon, but I’m not sure I would have made it down alive. The bike surely would have suffered serious damage. So I took a few photographs and left the canyon. Since I found out, that the road is covered with huge rocks, that is why it was closed and impossible to go down with the bike.

I still wanted to camp b the river, so when I crossed the bridge, I found a road going down. So I went for it. By the river I found a really nice camping spot. The river was really strong drifting, so swimming wasn’t possible, but it was good for getting me cleaned up a little bit. I found some firewood as well, because I think locals were using this place for their camp site as well and the slaughtered a sheep here and to cook that, they brought their own fire wood. So I could make my campfire. As I was sitting beside the fire, the wind started getting stronger and stronger. At first it didn’t bother me too much, but later it was really getting to be a storm. I had my tent tied out well and went into the tent. It was not pleasant to stay outside. The wind was really tried to rip my tent apart. It got so strong, that smaller rocks were blown off the 20-30m high cliff next to my tent. As the wing got stronger, rocks, the size of my fist, were blown off the cliff. The wind didn’t make any damage to my tent, but the rocks came through my tent. At this time it was impossible to move from here. I was even thinking to get my helmet on for protecting my head. Finally I didn’t wear my helmet, because the wind slowly, slowly slowed down and I fell asleep.

In the morning, when I woke up, it was raining. So I had no choice but to pack up an leave. Later I was thinking how lucky I was, that none of the big rocks damaged my bike. All landed near the bike and not on it.

So I got my rain gear on and left towards Karaganda. However Karaganda was still for about 1300 Km from here, I tried to get as close as I could.  The rain was really coming down most of the day. Almaty, just as usual it was one big traffic jam. It seems like it is normal here. I was in the traffic jam for about two hours, when finally I could get out of town. One of the car drivers gave me a handmade religious cross and I was trying to put it in my pocket with my gloves on.

As soon as I left town the rain slowed down and the wind started blowing again. The side wind got really strong. I saw that I’m low in fuel, so I pulled into the next gas station. At this village the electricity was down. So, no power, no fuel. I asked when the power will be back, but they didn’t know. Maybe a few hours, or maybe tomorrow, was the answer. I asked how far the next gas station is. They told me about 130 Km. I knew that I do not have that much fuel in the tank, so I have to wait.

So I went across the road and had some lunch. The old lady was really nice, like a good old granny. The menu was roasted lamb, potato and onion. It was great.

After lunch I went back to the gas station and tried to make a deal with the man working there, to sell me at least 4 l of fuel. Well he didn’t really want to do that, but a tanker just pulled in. As soon as he off loaded, a joung guy, who I think had something to do with the power outage, because he was calling the electricians time to time to find out how things are going, off course never got a decent answer, tried to help me. He took 6 l of fuel out from the tanks with bottles and sold it to me.

I was really happy for this. So now I could hit the road again. I reached the other gas station and pulled in. The guy said he has not fuel. I asked how far the next one is, and 60 Km was the answer. I thought I might make it that far if I take it easy. So I reduced my speed to 90 Km/h and I reached  this station.

Here everything was fine and I fueld up my main tank and to be on the safe side, I put an additional 5 l into my spare tank as well. At this point it was dark, so I went off the road into the desert near the lake Balqash and I had an excellent good night sleep. In the morning I packed and headed towards Karaganda. The distance was about 680 Km from here, so, to reach Karaganda, seemed possible. I had to go into a city to withdraw some cash from an ATM. I found a bank and in front there were two places looked like parking areas, but nobody was parking there. Asd I found out, I stopped at a bus station, I didn’t notice the sign.

As soon as I was coming out from the bank, the officer arrived. He started telling me how big of a mistake I made and how serious issue this one is and started showing me a chart with different violations and different tariffs. He showed me that my violation will cost me 10.000 Tenge, which is approximately 50 USD. I think they purposely prepare a chart like this, so they can screw the drivers. Anyway they told me to sit into their car. At this moment I knew they just want money and I can not give it to the on the street. So we agreed in 5.000 Tenge, but because I do not have a lot of experience in this, I think I could have got away cheaper as well. So I had to go back to the bank and get some more cash.

At this day I didn’t reach Karaganda, but I found a nice steppe area, where I spent the night with trying to photograph stars. Millions and millions of stars were up on the sky. My camera I think is dirty and just doesn’t want to work properly. The autofocus makes blur images and sometimes the colors are not the best ones either. It the lights are OK then it makes sharp images. But in low light conditions, I have to use manual focus. If the object is too far, it is very difficult to see, whether it is focused or not. I will have to take my old partner to the service as I get home.