2015.06.15. Eged-Dech Tádzsikisztán

Reggel a család megreggeliztetett. Kaptam kettő tojást, mézet és teát. A reggeliért és a vacsoráért 30 TJS-t kellett leszurkolnom. Megérte-e vagy sem, az mindegy. Egy kicsit segítettem a családon. Tudom nem sok, de nekik nincs másuk, mint amit az állataiktól nyernek, és persze van nekik egy nagyon szépen rendben tartott veteményeskertjük. Van egy pár tehenük, tyúkok, birkák és egy pár család méh. Jó volt, hogy itt aludtam, mert egész éjjel esett. Így legalább mindenem száraz maradt és ami vizes volt, megszáradt. Minden elektromos eszközömet feltöltöttem. A szoba amit kaptam, makulátlanul tiszta volt. Ők nem mennek be a szobába cipővel. A cipőket kinn levetik, így a sáros csizmámban én sem merészeltem végigtaposni a szőnyeget. A szobában nem volt semmi. Úgy értem semmi. Nem volt bútor, nem volt ágy, fürdőszoba, még víz sem. Csak egy szobát kaptam ahol a hálózsákomban alkudhattam. Voltak ott kiteríthető matracok, azokat terítettem magam alá, és volt még egy pár párna is, azokat használtam. Reggel folytattam a terepezést. Hát ez nem olyan igazi terepezés, út volt, csak éppen nagyon rossz minőségű útalap maradvány. Egyben, kettőben haladtam egész nap. Fárasztó volt folyamatosan koncentrálni és állni a motoron egész nap. Viszont, nem esett az eső. Eljöttem vagy 60 Km-t, amikor találkoztam Tádzsikisztánban az első motorossal. Szembe jött egy 1200 GSA-val. Horvát motoros volt, de Németországban él és a Touratech beszállítója. Ő Mongóliából tartott hazafelé. Mongóliában az északi úton jött Ulánbátorból és azt mondta, hogy egyszerűen katasztrófa az út. Sokszor 60-70 cm-es vizeken kellett átjönnie és végi esett az eső. A GS gyári futóműve nem bírta, folyamatosan felütött. Azt mondta, hogy amint hazaért, az első dolga lesz lecserélni, progresszív futóműre. Nagyon dicsérte az enyémet. Egy fél órát beszélgettünk, majd mindenki ment a maga útján. A korábbi (khulob) tankolás óta már eljöttem 250 Km-t és mivel az út jó részét egyben és kettőben tettem meg, gondoltam, tankolok. Nem találtam más üzemanyagot, csak kannásat. Nem kérdeztem milyen oktán és azt sem, hogy mennyibe kerül. Kellet a nafta. Mondom a férfinek, hogy az én tölcséremet, ami egyben speciális szűrő is használjuk. Hozza az övét, amelyiknek jó hosszú nyaka volt. Mondom OK, de ebbe teszem az enyémet és úgy tankolunk. Összesen 5 l üzemanyaga volt. Az 5l üzemanyagban ½ dl kosz maradt a tölcséremben. Ebben volt víz, olaj és sár. Mutattam neki, mondta, hogy neki is jól jönne egy ilyen. Sokkal nyugodtabb vagyok így mintha az egészet csak beleöntötte volna. Egyszerűbb volt így tankolni, mint üzemanyagszűrőt cserélni. Onnan továbbjöttem Khorog felé. Tudtam, hogy Khorog városát nem érem el, és ha el is érném, szállást kellene keresnem. Úgyhogy végre egyszer időben elkezdtem szállást keresni. Megtöltöttem a kulacsaimat jó hideg vízzel és 5-kor már meg is találtam a szállást. Afganisztán határtól vagyok 100m-re. Az előbb átkiabáltak, beszélgetni akartak. Mivel nem beszélek Oroszul, lehet, hogy Ők sem, így nem folytattunk különösebb diskurzust. Képzeljétek, hogy a képen látható utakat, a mai napig is kézzel vájják a hegyoldalba. Természetesen ezek csak gyalogos utak. Elképesztő, ahogy egy férfi légkalapáccsal vájta a hegyoldalt. Nem tudom honnan volt a kompresszor, hogyan került oda. Na és az üzemanyag. Szerintem szamárháton hozzák át a hegyeken.

A folyó kellemesen lehűti a levegőt. Nincs szúnyog és a folyó morajlásán kívül nincs más zaj. Szerintem éjjel rengeteg csillagot fogok látni. Semmilyen más fény nem fogja megzavarni a csillagok ragyogását. Elkészíttettem a vacsorámat és mivel a sötétedésig még volt időm, egy jó teával is kényeztettem magam. Táborhelyem teljesen hegyekkel van körülvéve. Ámulatba ejtő a látvány. Körülöttem valamilyen gyógynövények vannak, és az illatuk betölti a levegőt. Holnap reggel nem sietek. Itt sem fogna állatok megzavarni reggel. Egy kiadós reggelit követően célba veszem, bár még nem tudom, hogy hol van, de a kempingem neve Pamir Lodge lesz. Ott, ha van internet elérhetőség, akkor kettő napot tervezek maradni és a napomat a semmittevés fogja kitölteni. Egy kicsit mosok és pihenek. Ja, és a mai szállásom GPS koordinátái: É 38.03936, K 071.28485

DSC_3332-1 DSC_3327-1 DSC_3307-1 DSC_3286-1 DSC_3283-1 DSC_3281-1 DSC_3271-1 DSC_3267-1

A horvát motoros / The biker from Croatia

A horvát motoros / The biker from Croatia

DSC_3262-1

DSC_3261-1

Afgán családi ház a hegyekben. Elektromos áram nincs /Afghan family home in the mountain without electricity.

Hogyan építették ezt oda? How did they built this one there?

Hogyan építették ezt oda? How did they built this one there?

DSC_3257-1 DSC_3255-1

DSC_3336-1

Az ösvény a sátor job oldalán Afganisztán / The track on the right side of my tent is Afghanistan

In the morning the family offered me breakfast. I received two eggs, honey and tea. I had to pay an additional 30 TJS for the dinner and breakfast. Whether it was worth it or not, it does not matter. I helped a little on this family. I know it is not much of a food, but this is all they have. They have cows, sheep, chicken, a few families of bees and they have a wonderful vegetable garden. It was a good decision that I slept at this family, because it was raining all night. All my gear dried out and my tent didn’t get wet. I charged all my electrical equipment. The room that I received was just a room. It was absolutely clean. These people do not go into the house with their shoes. They leave their shoes outside. So I wasn’t dare to enter into the room with my muddy, dirty boots. I’m sure they would have remembered me for a while. The room was empty. I mean, empty. No furniture, not bathroom, no water, nothing. It was just a room. There were a few thick foams which I could lay under me and I was sleeping in my sleeping bag. In the morning for about 2 Km there were paved road and then nothing. So I kept on gaining more off-road experience. The road was really bad. All day long I was using only my 1st and 2nd gear and I was standing on the bike for all day. It was tiring standing on the bike all day and constantly concentrating. Hey, but no rain today. A rode about 60 Km when I met the first biker in Tajikistan. He went the opposite direction with a 1200 GSA. He was from Croatia, but he lives in Germany. He is actually a manufacturer of motorbike parts and a supplier of Touratech. He was heading home from Mongolia. He came on the North route from Ulanbataar and he said that route catastrophic. He was riding in constant rain and 60-70cm deep waters he had to cross. The factory suspension of the GS couldn’t hold. It bottomed out all the time. So he said as soon as he gets home, the first thing he will do is to change the suspension both front and back. He really was jelous of my shocks. He said they are great. We talked for about a half an hour and said our goodbyes. I have ridden about 250 Km from the place I fueled up earlier and I though, since I do not know what is ahead of me, it is better to get some fuel. However I could only find fuel in cans. No gas station was there. So I stopped and asked for fuel at a place. The guy said he has only 5l. I didn’t ask what octane or how much. I needed it bad. So I took out my funnel with special filter installed in it, from my box, the guy said, oh you do not need that, I have a bigger one, with a longer neck. I said OK, so we put yours into my tank and put mine into yours and you pour the fuel through mine. After finishing I found about ½ dl of dirt, oil and water in my funnel. I showed the guy and he said he could use something like this here as well. I’m more relaxed, I do not have to worry about changing my fuel filter because of dirt in the fuel. It was much easier to fuel this way than changing the fuel filter on the side of the road. So I left with additional 5 l of fuel and I knew I will not reach the city of Khorog, so I need to find some camping spot. I filled up my bottles with cold fresh water and at about 5PM I found a good spot to rest. I was about 100m from the Afghanistan border. Just before they were trying to communicate with me by shouting over, hello, hello, but since my Russian language knowledge is very limited, we could not have a deep conversation. Imagine this. The roads you see on the pictures are being dig out from the rocks by hand even today. Off course these are only for walking. It is incredible. I guy was carving the road from the rocks by compressed air hammer. I do not know where they had the compressor, the fuel and how the got there. It was really amazing. We did not get any further from where I came from. No mosquitoes and you can only hear the noise of the rippling stream. The sky was clear and I think there will be tremendous stars above in the night. I prepared my meal and since I still had time before it got dark I spoiled myself with a good cup of tea. My campground is surrounded by huge mountains. The view is spectacular. The top of some of the mountains are still snowcapped. There are some types of herbs around me and their smell fills the air. I will not need to rush in the morning and no animals will disturb me here either. I will have a good breakfast and after I will try to find my next camping place, called Pamir Lodge. If there will be internet connection, then I will stay for about two days and I will do nothing. I will do my laundry and rest. Oh and the GPS coordinates for my camp site: N 38.03936, E 071.28485.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s