MotoAdventureSiberia élménybeszámoló

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki figyelemmel kísérte az utamat akár teljes egészében, vagy akár csak részben. Remélem érdekes információkkal tudtam szolgálni erről a nem mindennapi kalandról.

Most, hogy már itthon vagyok, szeretném az élményeimet megosztani mindazokkal, akik akár tervezgetnek hasonlót, vagy akár csak szeretnének bővebb információt kapni az út részleteiről.

Ezért 2015.11.28-án, szombaton 10 órai kezdettel egy kötetlen élménybeszámolót tartok.

Helyszín: Full-Gas Kft telephelye, Balatonboglár, Nyárfa u. 13.

Mindenkit szeretettel várok. Itt lehetőség nyílik egy kötetlen beszélgetésre is és mindenkinek szívesen válaszolok az esetleg felmerülő kérdésekre is.

Találkozunk Balatonbogláron.

Reklámok

2015.09.28. Kremnica (Körmöcbánya) Fadd-Dombori, Magyarország

Végre eljött az a nap, amire már régóta vártam.

Körmöcbánya egy régi bányászati település. Aranybányászattal foglalkoztak és ezt a tevékenységet a királyi udvar saját maga felügyelte. Itt működtek a királyi pénzverdék is.

Az utolsó nap. Reggel, a faluban reggeliztem, mert nem szerettem volna még enni is megállni. Még az utolsó nap is tartogatott meglepetést. A Magyar határtól 40 Km-re, leesett a láncom. A motor felpörgött és azt hitem, hogy elszakadt. Tudtam, hogy már odavan, de bíztam, hogy hazáig már kibírja. Szerencsére csak leesett és nem szorult be sehova. Úgyhogy könnyedén vissza tudtam tenni a helyére és még volt annyi lehetőségem, hogy meghúzzam. Innen már sima ügy volt az út hazáig. Budapesten megálltam, hogy találkozhassak a lányommal, Fannival. Vele az egyetem bejáratánál sikerült egy fél órát beszélgetni, mert kezdődött az órája. Miután elhagytam Buódapestet, már nem álltam meg sehol, csak a kapum előtt. Feleségem, és édesanyám már vártak. Igazi élmény volt így hazaérni. Az eső már szemerkélt, de ez egyáltalán nem zavart. Végre itthon. Lepakoltam a motort és úgy koszosan, beállítottam a garázsba. Ezzel befejeződött életem egyik nagy utazása. Szép is volt, nehéz is volt és hosszú is volt, és mindezek mellett egy életreszóló élményt nyújtott. A következő blogom lesz az utolsó, amelyben egy rövid összefoglalót fogok írni az útról, de először az itthoni dolgaimat kell egy kicsit rendbe tegyem.

Hamarosan jelentkezem.

És Magyarország üdvözöl. / And Hungary welcomes me.

És Magyarország üdvözöl. / And Hungary welcomes me.

Körmöcbánya

Körmöcbánya

IMG_2935-1IMG_2940-1

A Magyar határnál / By the Hungarian border.

A Magyar határnál / By the Hungarian border.

Finally the last day has come, which I have been waiting for quite a long time.

Kremnica is an old village where gold mining was the main activity. This activity was supervised directly by the king. They were making coins here at that time as well and the activity is maybe still going on today.

On the last day, I had breakfast in the village, because I would have liked to stop to eat on the road. Even the last day had some surprise for me. For about 40 Km from the Hungarian border, my chain fell off the sprocket. The RPM went up and I thought the chain broke. Luckily it just came off and didn’t get stuck anywhere, so it was easy to put it back on its place. I even could tension it a little bit, so it held up till home. I knew that the chain is worn, but I hoped that it will last till home. From here it was an easy ride. I stopped in Budapest to meet my daughter, Fanni. We met in front of the university and could talk for about half an hour, before her class started. From here I hadn’t stopped. My wife and my mother were waiting for me. I was a real pleasure for me to finally arrive and be welcomed as I was. It had started raining, but it didn’t bother me at all. I unpacked the bike and as it was, I just parked her in the garage. With this, I have finished the trip of my lifetime. It was beautiful, it was difficult and hard sometimes, it was long and beside these I collected unfoirgetable memories for a life time. My next blog will be the last, where I will gather some facts and it will be a summary report. But first I need to take care my staff at home, because I’m way behind.

I will soon come back.

2015.09.21-27 Moszkva-Kremnica, Szlovákia

Reggel korán szerettem volna elindulni Moszkvából, de Márk, a lakás tulaja, csak 11 körül ért oda, így addig vártam. Miután elbúcsúztunk, elindultam kifelé Moszkvából. Moszkva még a kivezető szakaszán is lenyűgözött. A körgyűrűn haladtam, úgyhogy a forgalom miatt sajnos fotózásra nem volt lehetőségem, de csodálatos üveg torony irodaházak mellett vezetett az út. Az egész város, úgy ahogy van, lenyűgöző. Ahogy kiértem a külvárosba, megálltam egy benzinkútnál tankolni és ott volt wifi, úgyhogy a következő 3 órát a posztolással foglalatoskodtam. Sajnos a lakásban nem volt internet elérhetőség, úgyhogy ezt a szállásról nem tudtam megoldani. Ezután már sokat nem tudtam motorozni, mert beesteledett. A határátlépésre Latviába, a következő nap került sor. Az Orosz oldalon a kilépés sima ügy volt és a duty free-ben vettem 2 doboz cigit. Nekem még Kb ½ dobozom volt. Gondoltam, miért ne, ha már olcsóbb? Hát ezzel pórul jártam a Latvia oldalon. Ugyanis az EU-ba, csak 40 szál cigaretta hozható be a vám megfizetése nélkül. Mondja a hölgy, hogy vámot kell fizetnem. Mondom az gyorsabb lesz, ha a6 ½ doboz cigit egyszerűen eldobom. Mondja, hogy nem, vámot kel fizetnem. Kérdezem 10 szál cigarettára? Ezzel, illetve a hölgy másnak a papírjaival is járkált jobbra-balra, úgyhogy már egy órája ott voltam, nem dobhattam el, de nem is tudtam fizetni sem. Egyszer jön az udvaron, mondom neki, hogy szeretnék tovább menni, úgyhogy ha fizetnem kell, csak mondja az összeget és már itt sem vagyok, csak adja vissza a papírjaimat. Végre egyszer csak meggondolta magát és fizetés nélkül elengedett. Lehet, hogy nem találták azt a paragrafust, ami alapján ki tudták volna számolni, hogy mennyi vámot kell fizetnem 10 szál cigarettára. Végre ismét úton voltam.

A navigáció a főútvonalon vitt tovább, és mit ad isten, a főútvonal földes út lesz. Valószínű, hogy a Riga felé vezető út nem lett volna földes, de a fenekem, már nem kívánta a plusz kilométereket. Úgyhogy rögtön délre fordultam a határ után. Először azt hittem rossz helyen vagyok. Nézem a navit, de jó helyen járok, úgyhogy mentem tovább a földes úton. Az út minőségére nem lehetett panasz, széles és sima volt, de még is csak földes út. Gondolom az EU-ból érkező pénz nem tartott ki idáig. Ez az út Kb. 10 Km után ismét aszfaltosra váltott. Viszont a táj és az ország lenyűgöző. Itt nyugodtan beszélhetek Latviáról és Litvániáról éppúgy. Minden zöld és igazán tiszta és karban tartott. Ha falvakon mentem keresztül, nyugodtan hihettem volna, hogy Ausztriában vagyok. A kajájuk is kiváló. Latviában ettem fantasztikus töltött káposztát, olyat, amihez otthon is csak ritkán jutok hozzá. Olyan csodálatos erdőkön keresztül vezetett az út, hogy néha inkább két falu között földes utat választottam, mert kimondhatatlanul élveztem a tájat. A különbség ez az erdei táj és az Orosz között az az, hogy az Orosz, az vad. Ez igazán rendezett, úgyhogy kaland szempontjából mindenképp az Orosz számomra a nyerő.

Mindvégig sátorban aludtam. Már beérkeztem Lengyelországba és elhagytam Varsót, hogy Krakkó felé vegyem az irányt. Megálltam tankolni, és amikor elindultam, a motor ismét elkezdett melegedni és forralta a vizet. Hamar megálltam. Vártam amíg hűl egy kicsit és bíztam abban, hogy arra téved egy motoros és tudok segítséget kérni. Hát ez nem jött össze. Addig vártam, amíg a motor elég jól lehűlt és le tudtam menni az útról egy lakott részre. Ott begurultam egy gumiszerelő műhelybe és próbáltam segítséget kérni. A srácok nagyon rendesek voltak és telefonálgattak, de nem jutottunk semmire. Volt egy lány, aki beszélt egy kicsit angolul, és kértem, hogy nézze meg a neten egy motoros klub oldalát és elérhetőségét. Ez bejött. Kaptunk egy telefonszámot, onnan 5 Km-re, ahol voltam. Az egyik srác a motorjával elvezetett a szervizbe. Bár ez nem motorszerviz, hanem autó, a szerelő azonnal nekiállt és először kivette a termosztátot. A probléma, még mindig fenn állt. Mondta, hogy vízpumpa. Mondom az újonnan lett beszerelve Biskekben. Mondta, hogy akkor is az. Mondom, hogy vegyük le a vízpumpa fedelét és meg tudjuk nézni. Levettük, hát a vízpumpa szabadon forog. Két dolog lehetséges, Vagy a csapszeg ment el, vagy a belső fogaskerék. Sajnos a fogaskerekek koptak el. Úgyhogy rendelni kellett új meghajtó kerekeket, ilyen szempontból szerencsém van, hogy ez Lengyelországban történt, mert így legalább ez gyorsan megy. Csütörtökön romlott el, és szombaton már úton is voltam. Mondom a szerelőnek, hogy vigyen el egy bank automatához, hogy ki tudjam fizetni. Mikor megáll, kérdezem, hogy mennyibe fog ez nekem fájni. Hát, a szívem megállt egy darabig, amikor kimondta a 150 EUR összeget. 4 óra munka az egész. Mivel választásom nem volt, jó mélyen a zsebembe kellett nyúlnom. Az biztos, hogy ez már Európa, ahol pénzben mérnek mindent.

Végre indulhattam. Az eső szakadt ismét. Még aznap elértem Oswiecim-be, ahol találhatóak az Auschwitz és a Birkenau haláltáborok. A városban a múzeumhoz közel, alig találtam szállást. Minden tele volt. Egy magánháznál végre sikerült, és ott megismerkedtem egy 5 fős Lengyel csapattal. Nagyon rendes társaság volt. Este elvodkáztunk és reggel még reggelizni is meghívtak. Szuper csapat. Köszönöm nekik a fantasztikus estét. Még reggel is az esti vodkázás utóhatásait hevertem ki.

Reggel azután megnéztem a koncentrációs táborok múzeumait. Erről nem szeretnék hosszasan írni. Megrázó volt a rengeteg terror, gyilkolás és brutalitás. Egészen lehangolódtam, amikor végeztem, így jól esett, hogy végre elindulhattam. Egy ideig még a látottak jártak az eszemben, de azután, tudatosan elhessegettem azokat a gondolatokat és inkább arra próbáltam gondolni, hogy egyre közelebb kerülök a családomhoz. Még egy nap és otthon vagyok. Ennek igazán örülök. Már nem állok meg fotózni, csak húzom a gázt, hogy haladjak. Szlovákiában, Kremnicában esteledett rám. Ez egy kellemes kis város, a határtól mindössze 100 Km-re. Remélhetőleg ezen az úton ez lesz az utolsó éjszakám, amit nem az otthonomban töltök. A következő, azaz az utolsó előtti blogot, már otthonról írom.

A krematórium megmaradt kéményei a háttérben / The remains of the crematorium in the background

A krematórium megmaradt kéményei a háttérben / The remains of the crematorium in the background

DSC_7529-1

Latviában még a kutya is tudja hol kell átmenni az úttesten / In Latvia even the dog knows where to cross the road.

Latviában még a kutya is tudja hol kell átmenni az úttesten / In Latvia even the dog knows where to cross the road.

DSC_7539-1

Két falut összekötő erdei út, Latviában / Road in the forest connecting two villages in Latvia

Két falut összekötő erdei út, Latviában / Road in the forest connecting two villages in Latvia

Gondolom, sokan laknánk ilyen helyen / I think most of us would live in a place like this.

Gondolom, sokan laknánk ilyen helyen / I think most of us would live in a place like this.

DSC_7567-1DSC_7568-1

A Lengyel csapat akikkel Osweicim-ben találkoztam / The polish team, who I met in Osweicim

A Lengyel csapat akikkel Oswiecim-ben találkoztam / The polish team, who I met in Oswiecim

Auschwitz bejárata / The entrance to Auschwitz

Auschwitz bejárata / The entrance to Auschwitz

DSC_7590-1DSC_7592-1

Embereket halálra éheztették. / The people were starved to death

Embereket halálra éheztették. / The people were starved to death

A kivégzőfal / The death wall

A kivégzőfal / The death wall

DSC_7622-1DSC_7624-1DSC_7650-1

A sinek, amelyeken a rabokat Birkenauba szállították / The train tracks, on which the prisoners were transported to Birkenau

A sinek, amelyeken a rabokat Birkenauba szállították / The train tracks, on which the prisoners were transported to Birkenau

IMG_2932-1

Az emberek körömmel kaparták a falat a gázkamrában / The people were scratching the wall in the gas chamber

Az emberek körömmel kaparták a falat a gázkamrában / The people were scratching the wall in the gas chamber

In the morning, I wanted to leave Moscow early, but Mark, the owner of the apartment couldn’t come before 11 O clock, so I had to wait. After we said goodbye to each other, I headed out of the city. Even coming out of Moscow, this city made my jaw dropped again. The circle ring, where I was coming out, went by beautiful glass office towers. Unfortunately the traffic didn’t allow me to take photographs, but it was absolutely gorgeous. The whole city as it is magnificent. As I was getting out to the outskirts of the city, I needed some fuel and I saw that there is wifi at the station. So I spent the next three hours blogging and uploading. Unfortunately there was no internet in the apartment, so I couldn’t do it there. After this, I couldn’t ride too much, because it got dark. I crossed the border the next day. It was an easy process on the Russian side and I stopped at a Duty Free shop to buy 2 packs of cigarettes. I still had half pack, so I thought why not to take advantage of the cheap stuff. These two packages gave me a hard time in the Latvia side. Since you are only allowed to bring 40 cigarettes into EU, without paying duty on it. So the lady tells me that I need to pay duty. I said to her that it would be faster if I had just thrown the half pack out. She says no, I need to pay duty. I was asking her, do I need to pay duty for 10 pieces of cigarettes? So she left with my passport and she was dealing with other people documents as well. A saw her walking back and forth with papers in her hand and I was spending there about an hour. So I told her, I will either throw these cigarettes out, or please tell me how much I need to pay, just give me back my papers, so I could leave. Finally once she came to me a let me go without paying. Most probably they couldn’t find the law, how much I would need to pay for 10 pieces of cigarettes. Finally I was back on the road again.

The navigation lead me on the main highway towards Lithuania, but the asphalt soon disappeared and I was on a dirt road. Most probably the highway towards Riga wasn’t dirt road, but my butt just didn’t need the additional kilometers. First I thought I missed something and I double checked the navigation. I was on the right road so I kept on going. I really could say anything bad about the quality of this road, it was wide and smooth, but still a dirt main road in the EU. Most probably this is too far and the money received from EU to build roads didn’t last this long. The dirt road last about 10 km and it was asphalt again. The scenery and the country were exceptionally nice. This can be said both about Latvia and Lithuania. Everything was green, clean and really well maintained. When I was going through small villages or towns, I could easily thought, that I’m in Austria somewhere. Their food is even better. I eat a fantastic stuffed cabbage, which I rarely could get a hold of even at home. The road took me through so fantastic pine forests, that sometimes I choose the dirt road between villages, just for the sake of it. I enjoyed biking there. The difference between this forest scenery and the ones in Russia is that the Russian one is wild. This one is too well maintained, so if I want adventure, then to me, the Russian one is better.

I was sleeping in tent all the time. Finally I entered to Poland and I went through Warsaw, towards Krakow. I needed some fuel, so I stopped at a gas station and when I started again, the bike started to boil up the water again. I quickly stopped and waited to cool off and I also hopped that one biker will come that way and I can ask for help. Well, no motorcycles came at that time. So I waited until the bike cooled off, so I could move from the highway to a little village. I rolled into a tire repair shop and asked for help. The guys there were really helpful, but we were just not getting ahead. There was a girl, who spoke some English and I asked her to check the net if there is a motorcycle club in the area. We were lucky. From the club, we received a phone number of a mechanic, who was just leaving about 5 Km from the place I was. So, one of the boys, from the tire repair shop led me to the service. However this is not a motorbike service, but the mechanic started to look at my bike immediately. First he took out the thermostat, but the problem still existed. Then he told me that it is water pump. I told him that the water pump was newly installed in Bishkek. He told me that don’t matter, it is the water pump. OK, I told him to take off the water pump cover and we can check. So this is what we did, and the water pump turned freely. It shouldn’t have. So there are two possibilities. Either the little pin broke, or the gear that drives the pump. Unfortunately the gears. So we needed to order these from BMW. Looking at from this point, I was lucky that this problem happened in Poland, because at least the part arrived really fast. My bike broke down on Thursday afternoon, and on Saturday at lunch time, I was on the road again. So I asked the mechanic to take me to an ATM machine so I can pay him. When he stops in front of the ATM, I asked him how much I need to withdraw. Well, almost got a heart attack, when he told me the amount. 150 EUR. The whole job was took only 4 hours, Since I had no choice, I had to reach pretty deep into my pocket. One thing is sure. This is Europe, where everything is measured by money.

So, finally I could leave. It was raining all day long. By the evening, I reached Osweicim, where the Auschwitz and Birkenau Concentration camps are located. I barely found a place to sleep near the museum. Everything was full. Finally I found room in a private house and I met there a 5 person Polish team. They were really great guys and girls. The whole evening we were drinking vodka and they even invited me for breakfast. We had an excellent evening. In the morning, I was still under the effect of the previous night.

In the morning I visited the museums. I wouldn’t like to write too long about this. The tremendous killing, brutality and terror were shocking. I was depressed, so it was great that finally I could leave. For some time my mind was still going around what I had seen in the concentration camps, but I forced myself to start thinking about that one more day, and I will be with my family. This makes me happy. I do not stop anymore to take photographs; I’m just pulling the throttle to keep going. By the evening I reached a small town of Kremnica, in Slovakia. It is a really nice little town and it is only 100 Km from the Hungarian border. Hopefully this will be the last night on this trip, which spending in a hotel. I will write my next, (the one, before the last one) blog from home.

2015.08.13-20 Omszk-Moszkva

Reggel elhagytam a száraz menedéket nyújtó Dosztojevszkij Hostelt. nem rossz hely, tiszta, olcsó, meleg zuhany (kivéve az indulásom reggelén. Akkor csak langyos víz folyt, de különben mindig volt meleg víz), konyha. Gondolkodtam az induláson, hogy elhalasszam-e egy nappal, de az időjárás előrejelzést böngészve láttam, hogy napokon keresztül esőt jósol a környéken. Úgyhogy gondoltam jobb túlesni a vizes, nyirkos és nem utolsósorban hideg utazáson. Itt a hőmérő higanyszála nem kúszott 8 C fok fölé. Aznap végig, illetve majdnem végig esett az eső. Rendkívül fáztam. Fáztak a lábujjaim és a kezem. Készítettem magamnak igazi szárazkesztyűt. Vásároltam egy háztartási gumikesztyűt, majd ráhúztam a BMW állítólagos Dry kesztyűjére. Azonban még az XL méret is szűknek bizonyult az ujjaimnál, így mivel elszorította a vérkeringést, levágtam a gumikesztyű ujjait. Most már kényelmes volt és a markolatfűtést maximális fokozaton hagyva, egész kellemes volt. Ezt már rajta is hagyom hazáig. Kényelmes és nem engedi át még a szelet sem. Késő délutánra elállt az eső, de a hőmérséklet maradt 8C fok körül. Gyönyörű helyen találtam szálláshelyet. Egy fenyő szálerdőben. Az éjszaka a sátor, háló részében 4 C fokra hűlt a levegő. Egy kicsit fáztam és gyorsan magamra rántottam a termófelsőket. Reggel a nap csak nem akart előbújni, de legalább már nem esett. Illetve néha ráeredt, de nem volt vészes. Aznap 500 Km-en keresztül olyan kis falvakon keresztül vezetett a navigáció, hogy nem találtam éttermet. Ezekbe a kis falvakba a madár is csak kétnapi hideg élelemmel indul útnak, így aki arra járt, az ott lakott és nem volt szüksége étteremre. Akkor gondolhatjátok, hogy mennyi hotellel találkoztam út közben. Eltaláltátok. Eggyel sem. Még a benzinkutak is nagyon ritkák voltak. E miatt nem aggódtam túlságosan, mivel van 4 liter a tartalék tankban, de sokkal kényelmesebb begurulni egy kúthoz és teletölteni, mint a hideg szélben elkezdeni fejtegetni. Szóval hotelben szerettem volna aludni, mert eltökéltem, hogy a kétnapi fázós motorozást csak egy meleg fürdő és száraz szoba tudja feledtetni. Mivel éhes voltam, így még jobban fáztam. Csak délután 3 felé bukkantam az első kis büfékocsira, ahol tudtam valamiféle kaját vásárolni. Itt kaptam valami lángos tésztába sütött halat. Ebből vettem négy darabot és kértem teát. Mondja hölgy, hogy válasszak a hűtőből. Mutatom, hogy remegek, mint a kocsonya, nincs igazi hagyományos forró teája? Gondolom, csak félreértett valamit, mert itt, ahol mindig, mindenkor, mindenki teát szürcsöl, természetesen volt. Egész nap a hőmérséklet 8-10 C fok körül volt, aminek az érzetén rontott az erős szél. Végre a pocakom is tele volt és végre a nap is megmutatta magát. A levegő hamar melegedni kezdett és a szél is alábbhagyott. Az ég kitisztult. Most már csak szálláshelyet kell találnom, gondoltam. Ahogy haladok, úgy nézegetek be jobbra-balra az erdőbe, hogy hol lenne egy alkalmas hely. Látom ám, hogy a lejáróknál piros alapon fehér medvét ábrázoló táblák éktelenkednek. Természetesen nem értettem, hogy mi volt rájuk írva, de a színekből gondolom, hogy nem az állatkerthez vezető utat táblázták ki. Egyáltalán nem voltam nyugodt. Onnan még egy 10 Km-t tovább mentem és már nem láttam táblákat és mivel kezdett sötétedni, egy erdei úton behajtottam az erdőbe. Gyönyörű hely volt. Találtam egy tisztást, ahol a mögöttem lévő rész nyílt terep volt, az előttem lévő rész, pedig bozótos, majd sűrű fenyőerdő. Amennyire csak mertem, hangoskodtam, ahogy a Túlélni Alaszkát című sorozatban láttam a NatGeo-n. Gyorsan felvertem a sátrat és felfegyverkeztem. Egy 2m hosszú rúdra ráerősítettem a tőrömet, majd a medve spray-ről levettem a véletlen elsütés elleni védőt, majd körbepisiltem a sátrat. Nem tudom, hogy ez utóbbi ért-e valamit, de legalább mindent megtettem és a lelkiismeretem nyugodt volt, ha én nem is. Mindig próbáltam a motor és a sátor között maradni és szememmel a bozótost fürkésztem. S szél teljesen elállt és elég távol voltam az autóúttól, hogy az autók zaja sem hallatszott. Így minden rezdülést meghallottam. Szerencsére azonban sem az este, sem pedig az éjszaka folyamán semmi sem mozdult. Nem volt ott semmilyen állat. Az éjszaka azonban rendkívül hideg volt. A sátor háló részében 0 C fokot mértem, míg a sátor külső borításának belső felére a pára ráfagyott. Reggel a motoromat jég borította. Felkelt a nap és mind a sátrat, mind pedig engem hamar átmelegített. Elkészítettem a teámat és a dobozból megreggeliztem. Innentől a nap végig sütött, úgyhogy az esőruhát már fel sem vettem. Nappal felmelegedett 18-20 C fokra a hőmérséklet és a motorozás igazán élvezetes volt. A táj egyszerűen lenyűgöző. Az út hol fenyveseken vezet keresztül, hogy a leveleiket már lehullatni készülő sárgán csillogó nyárerdőkön és rengeteg patak és tó mellett haladok el. Igazán élveztem a motorozást. Itt egy részen a két falut összekötő erdei utat választottam, bár aszfaltgumikkal nem motoroztam túl bátran, de olyan gyönyörű volt, hogy nem tudtam ellenállni. Az erdőből kijövet, majdnem beragadtam a terepjárók által vájt mély sáros nyomokba. Végre elértem Kutchino nevű kis falut, ahol a Perm 36 nevű valamikori gulág tábor múzeumát szerettem volna megnézni. Már nagyon vártam, mivel a dolinkai múzeum Kazahsztánban, nagy hatást gyakorolt rám. Hát, ez egy óriási csalódás volt. Ezt a múzeumot alapító vezetőket kirúgták és új vezetést ültettek a helyükre. Ez mindössze azért volt, mert a politikai vezetés azt szerette volna, ha a tábor nem egy koncentrációs táborhoz hasonló munkatábor képét festené, hanem egy úgy mutatná be, mint egy normál munkatábort, ahol az emberek a munkájukkal a Szovjet hadsereg győzelmét segítenék elő. Láttam képeket horgászó elítéltekről, kiállítást kultúrszobáról, könyvtárról, még mozi részleg is volt. Az elítéltek évente háromszor fogadhattak látogatókat és használhatták a sportpályát is, és hasonló dolgokkal kábítják a turistákat. Természetesen voltak börtöncellák is, állítólag azoknak, akik megszegték a tábor belső törvényeit. Az egész nagyon gyengén volt összeállítva és bemutatva. Az elmondás szerint az egész olyan volt, mint egy szanatórium. Nagyon nagy csalódás volt számomra. Összehasonlíthatatlan volt a dolinkai tábor múzeumával és az ott látottakkal, pedig mindkét tábornak ugyanaz volt a szerepe. Mindegy, egyszer meg kellett nézni. Egy tapasztalattal gazdagabb lettem és 850 Rubellel szegényebb. Úgyhogy folytattam az utamat Moszkva irányába, ami innen még vagy 1600 Km. Mivel az idő és a táj káprázatos, így élveztem a motorozást.

A láncomat kell egyre gyakrabban feszíteni, úgyhogy szerintem kezdi megadni magát, csak legalább még a maradék 3-4000 Km-t bírja ki. Otthon úgyis lecserélem. Úgyhogy óvatosan gyorsítok, próbálom kímélni, amennyire csak lehet. Az egész úton végig sátraztam. Hol erdőben, hol legelőn, de mindig sátorban aludtam. Már egész megszoktam a fürdésmentes életet.

Ahogy Moszkvához közeledtem, küldtem egy SMS-t Márk-nak, egy biciklis fiúnak, akivel Mongóliában találkoztam. Mondta, hogy ha Moszkvába jövök, akkor aludhatok nála. Meg is beszéltük a randit. Kora délután találkoztunk és van egy bérelt lakása, ami jelenleg teljesen bútorozott, de használaton kívül van. Fogta és odaadta a kulcsot, mondván, hogy itt nyugodtan el lehetek. Teljesen tiszta, meleg fürdő, kényelmes ágy és közel a metró megálló. Egyszerűen tökéletes. A motort egy eldugott őrzött parkolóba tudtam leparkolni, ahol odaállítottam az őrbódé mellé, és adtam az őrnek 3 napra 300 Rubelt és ezért garantált a biztonság. A motor biztonsága felöl, nyugodt vagyok.

A következő napon turistáskodtam egy kicsit. Meglátogattam Moszkva belvárosát. Hát mit mondjak? Le voltam nyűgözve. Az egyik legszebb város, amit valaha láttam. Makulátlanul tiszta, és történelmi városrész egyszerűen csodálatos. Az aluljárókban nincsenek hajléktalanok és a városban sem nagyon láttam hajléktalannak tűnő embereket. Reggel a Vörös Térre vezető úton bementem egy Mc Donaldsba és ránéztem a netre. Egyszer csak kapok egy üzenetet Rus-tól, attól a motoros sráctól, akivel még jóval korábban az Altay részen találkoztam. Kérdezte, hogy merre járok, mert Ő Moszkvában van, és ha én is erre felé tartok, akkor egyeztethetnénk és megihatnánk egy sört. Mindjárt válaszoltam, hogy már én is Moszkvában vagyok, és este szívesen találkoznék vele.

Meglátogattam Lenin apánkat is. A mauzóleumban nem lehetett fotózni, de én azért megpróbáltam, amikor az egyik őr nagyon határozottan rám szólt. Így az öregről nincs fényképem. Ami szembetűnő volt, hogy nagyon alacsony ember lehetett. Elvileg a bemutatott test valóban Lenin bebalzsamozott teste, de nekem nagyon viaszosnak tűnt. Szóval szerintem ez már csak egy viaszbábú, de ezt bizonyítani nem tudom. Ez csak az én megérezésem. Az idő úgy elröppent, hogy azt vettem észre, hogy egyszer csak besötétedett. A bevásárlóközpontjaik roskadoztak a szebbnél szebb áruktól és telis tele voltak emberekkel.

Este 7 körül össze is találkoztam Rus-sal a Vörös Téren. Elhozta egy barátját is, Alexet. Mindketten a Philip Morrisnál dolgoznak és mindketten kiválóan beszéltek Angolul, úgyhogy a kommunikáció nem okozott gondot. Rus elkezdte a blogoldalamat lefordítani Orosz nyelvre és egy Orosz motorosok által látogatott oldalon teszi közzé az írásaimat. Az oldal neve: Bikepost. Állítólag sokan érdeklődnek az utam iránt, aminek igazán örülök. Köszi Rus. Alex, nem motoros. Őt inkább a kerékpározás és a hegymászás foglalkoztatja. Az éjszaka folyamán több bárt, pub-ot is meglátogattunk és a sörök igazán könnyen csúsztak lefelé. Az emberek az utcán is táncoltak és minden tömve volt. A városban abszolút biztonságban éreztem magam. Atrocitásnak a jeleit sem láttam, sehol. Nagyon fantasztikusan éreztem magam. Már elmúlt éjfél, amikor megkérdeztem Rus-t, hogy meddig járnak a metrók. Mondta, hogy 1 óráig. Akkor mondom, nekem mennem kellene, mert a lakhelyem elég messze van és a taxi elég drága lenne. Elkísért a metro megállóig, és még be is jött velem, nehogy rossz metróra száljak fel. Igazán remek srác. Amit igazából az Orosz motorosokra általában elmondhatok. Nagyon segítőkészek és barátságosak. Ha megállok motorral, biztosan odajön valaki, hogy szükségem lenne-e segítségre.

A következő nap nagy részét a lakásban töltöttem, pihenéssel és alvással. Megbeszéltük Márk-kal hogy este sörözünk egyet, de csak nem akart összejönni. Úgyhogy csak reggel találkoztunk ismét, megköszöntem Márk-nak a kedvességét és elindultam kifelé a kedvenc városomból, Moszkvából, Latvia felé. Imádom Moszkvát.

DSC_7526-1DSC_7519-1DSC_7514-1DSC_7510-1DSC_7503-1DSC_7481-1DSC_7441-1

Rus és Alex

Rus és Alex

DSC_7437-1DSC_7436-1DSC_7416-1DSC_7389-1DSC_7381-1DSC_7369-1DSC_7356-1DSC_7331-1DSC_7329-1DSC_7327-1

Stálinnal is Találkoztam / I met Stalin as well

Stálinnal is Találkoztam / I met Stalin as well

DSC_7318-1

Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog ! / Lenin lived, Lenin is living and Lenin will live forever !

Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog ! / Lenin lived, Lenin is living and Lenin will live forever !

DSC_7260-1DSC_7250-1DSC_7232-1DSC_7229-1

A szoknyák rövidek, a lábak szépek, az idő kiváló és a sör hideg. Mindemellett Moszkvában vagyok. Ennél nem kell több. Imádom Moszkvát. / The skirts are short, the legs are beautiful, the weather great and the beer is cold. And all this in Moscow. I don't need more than that. Love it!

A szoknyák rövidek, a lábak szépek, az idő kiváló és a sör hideg. Mindemellett Moszkvában vagyok. Ennél nem kell több. Imádom Moszkvát. / The skirts are short, the legs are beautiful, the weather great and the beer is cold. And all this in Moscow. I don’t need more than that. Love it!

DSC_7188-1DSC_7175-1DSC_7149-1DSC_7140-1DSC_7139-1DSC_7130-1DSC_7441-1DSC_7108-1DSC_7099-1DSC_7092-1DSC_7083-1DSC_7080-1DSC_7072-1DSC_7050-1DSC_7122-1

Ebéd az erdőszélen / Lunch by the forest

Ebéd az erdőszélen / Lunch by the forest

DSC_7083-1DSC_7080-1DSC_7072-1DSC_7062-1DSC_7050-1DSC_7047-1

Sakk, ha unatkoznának / Chess if they would get bored

Sakk, ha unatkoznának / Chess if they would get bored

DSC_7042-1DSC_7039-1DSC_7037-1DSC_7033-1DSC_7031-1DSC_7028-1DSC_7027-1

A szanatórium / The sanatorium

A szanatórium / The sanatorium

DSC_7016-1DSC_7009-1DSC_7003-1DSC_7000-1DSC_6995-1DSC_6991-1DSC_6990-1DSC_6989-1DSC_6979-1DSC_6968-1DSC_6964-1DSC_6950-1DSC_6947-1DSC_6907-1DSC_6878-1DSC_6712-1DSC_7122-1

In the morning I left my dry shelter, the Hostel Dostoyevsky. It is not a bad place. It was clean, cheap, warm shower, (Except in the morning when I left. The water was only barely warm.) kitchen. I was thinking about whether I should postpone my start a day or so, but according to the weather forecast; the rain should last for few more days in the area. So I thought get out of the rainy, cold and moist areas rather sooner than later. The temperature never exceeded 8 C degree all day long. I felt cold on the bike. My toes and my fingers started to get numb. So I prepared myself a real dry glove. I purchased a normal rubber gloves, the ones that anyone uses in their household, and pulled it on my BMW Dry Gloves. This is the way BMW sells the gloves that I have, Dry Gloves. However the XL sizes of the rubber gloves were a little bit small over the biking gloves and stopped the blood circulation in my fingers. So I cut the finger parts off. From now on, they were comfortable and by switching my grip heat on, it were fairly enjoyable. I will leave these gloves on until I get home. It doesn’t let either the rain or the wind through. Later in the afternoon the rain stopped, but the temperature still stayed at around 8 C degrees. I found a beautiful camp spot deep in a pine forest. Night time the temperature was 4 C degrees in the sleeping area of my tent. I felt cold a little bit and quickly got my thermo jackets on. In the morning the sun still didn’t want to come out, but at least it wasn’t raining. Actually sometimes it started raining again, but not any major. I rode 500 Km on that day through such a small villages, where I couldn’t find any restaurant. Even birds take some sandwiches with them if they fly over these villages. So the person coming into the village then he is going home and doesn’t need a restaurant. So guess, how many hotel I saw on that day. You are right. None. Even gas stations were really far apart. The fuel didn’t concern me that much, because I still had 4 liters of fuel in my spare tank, but it is much more convenient to roll into a gas station and fill up, that start to take fuel out of my spare tank and fill it into my main tank on a cold windy day in the middle of nowhere. So, I wanted to sleep in a hotel, because only a hot shower and a dry room could make me forget the two cold days behind me. Since I was hungry, I felt the cold even better. At around 3 O clock in the afternoon I found a little buffet car on the side of the road where I could at least buy some food. Fish meat was cocked in some bread dough. I ordered four out of this and some tea to go with it. The lady says to chose the tea from the fridge. I tried to show her that about to freeze to death, so I need hot tea. I think she just misunderstood something, because here, where everyone drinks tea every time of the day, she must have some. Of course she gave me hot tea as well. The temperature was about 8-10 C degrees all day long and the strong wind made it even worse. Finally my stomach was full and the sun started to come out. The temperature started rising and the wind slowed down as well. The sky cleared up. Now my only job was to find some place to sleep. As I was heading west, I was looking into the forest both on the right and left side of the road. As I look, I saw some sign on red background with white bear on it and some text as well. Of course I didn’t understand what the text was saying, but based on the colors, I thought that it is not the sign showing the way to the zoo. I wasn’t calm at all. I rode further for about 10 more kilometers and I didn’t see these signs anymore and since it started to get dark, I had no choice but to head into the forest. It was a beautiful place that I found. I found an opening in the forest, where the area behind me was clear and in front of me was bushy and after then pine forest. I tried to be as noisy as possible, as I saw in the television serious on NatGeo, called To Survive Alaska (At least this would be the title if I had translated it from Hungarian). I quickly pitched up my tent and I armed myself. I got a 2m long stick and had my hunting knife tied to the end of it and I took the safety protection off from my bear spray as well. I also pissed around my tent. I’m not sure whether this was worth anything or not, but at least I’ve done whatever I could. I always tried to stay between my tent and my bike and I kept my eyes on the bush. The wind completely stopped; therefore I could have heard any movement if the was any. I was lucky. Nothing moved all night. I think there wasn’t any animal around, not even a deer or fox. The night was really cold. I measured 0 C degrees in the sleeping area of the tent and the humidity froze on the inside part of the outer shell of my tent. My bike was covered with ice by the morning. As the sun came up, it dried up my bike, my tent and warm me up very quickly. I prepared my tea and had my breakfast from my box. From this time the sun was shining all the way to Moscow. I didn’t even need to wear my rain suite. The temperature was warm. It was around 18-20 C degrees; therefore riding the bike was really enjoyable. The scenery was breathtaking. The road took me through pine forests, then birch woods, where the trees were just ready to drop their leaves, so their color was just amazing; then the road led me through thousands of creeks and millions of lakes. I really enjoyed the ride on that day. Here, between two villages, I took a small dirt road through the forest. I just couldn’t resist. Since I have asphalt tires on my bike, I was really careful. When I reached the paved road again, I almost got stuck in the mud in the deep bogs made by jeeps. Finally I reached Kutchino. Kutchino is a little village in the Ural Mountain, where the Perm 36 Gulag museum is exhibited. I was really ready to see this, since the other museum in Dolinka, Kazahstan, made a deep impression in me. This was a really big disappointment. The earlier management of this museum was fired and new management was placed. The reason for this political decision is that the Russian leadership wanted to show this camp not as a political labor camp similar to the German Naci Labor camps, but as a prison, where the inmates were working to help the Soviet Union to win the WWII. I saw photographs of inmates fishing, I saw theater room, library. They are even telling that the inmates could have visitors three times per year and could use the sporting area. Of course I saw some prison cells as well for prisoners who didn’t follow the prison rules. The whole museum was really poorly exhibited. According to what I’ve heard there, the whole area was like a sanatorium. It was a big disappointment. You cannot even compare it to the one in Kazahstan, however the purpose of both campsite was exactly the same. Once I had to see it. I gained one experience and lost 850 Rubels.

So I hit the road again towards Moscow, which is still about 1600 Km from here. Since both the weather, both the scenery are exceptional, I enjoy riding the bike.

I need to tension my chain more and more often, so I think I will pretty soon need to change it, but I really hope that it will last till I get home, which is still about 3-4000 Km. I planned to change it at home anyway. So I try not to speed up too fast, I try to save it as much as possible.

I was sleeping in my tent every night. Mostly in forests but some time I choose some range when I found as well. I got used the shower less life.

As I got closer to Moscow, I sent an SMS to Mark, the bicycler guy, whom I met in Mongolia and he told me that if I get to Moscow, call him, because I can sleep at his place. He sent me the address and agreed to meet. It was early in the afternoon when we met. He has a rented apartment fully furnished but not being used at the moment. So he simply gave me the key and told me that I can stay here. It is spotlessly clean, hot shower and the public transportation is very close. It is perfect. I parked my bike in a hidden and guarded parking lot and gave the guard 300 Rubels for three days and parked the bike right beside the guard shack. So, I don’t need to worry about the safety of the bike.

The next day I became a tourist. I visited the downtown area of Mosckow. So, what should I say? I was impressed. I think Moscow is one of the most beautiful cities, I’ve ever seen. It is absolutely clean and the historic sites are fascinating. I haven’t seen any homeless people in the underground area and even in the city I haven’t seen the sign of homeless people. I’m sure there are, you cannot see them.

In the morning, as I was heading towards the Red Square, I went into a Mc Donalds and checked my messages. I just received a message from Rus, the motor biker, whom I met earlier n the Altay region. He was asking where I’m, because he is in Moscow and if I’m heading this way, I could stop and have a beer with him. I immediately answered that I’m in Moscow and I would be happy to meet him.

Then I visited Lenin. It was forbidden to take photograph in the mausoleum, but I tried it anyway. One of the guards stepped up to me and in a fairly angry manner told me NO PHOTO. So, I don’t have a photo of the old dude. He must have been a very short man. The exhibited body should be the real body of Lenin, but it looked really waxy to me. So I think it is not the original body of Lenin anymore, but it is just my feeling. The time went by so fast, that once I noticed that it is dark already. Their shopping malls are full of merchandize and people.

I met Rus at the entrance of the Red Square at around 7 PM. He brought one of his friends with him, Alex. They both are working at Philip Morris and both of them spoke perfect English, so the communication wasn’t a problem. Rus has started to translate my blog site to Russian language and will post the translation at a website frequently visited by Russian motor cyclers, called Bikepost. He told me that a lot of bikers are interested in my trip. I’m really, really happy for this. Thanks Rus. Alex doesn’t ride motor bikes. He is more interested in bicycling and mountaineering. During the night we visited more pubs and the beers slipped down very smoothly. The streets were full of people. People were dancing on the street and haven’t seen any sign of any kind of atrocity. I felt myself safe in the city. I had an excellent night.

It passed midnight when I asked Rus about until what time is the metro running. He told me until 1 AM. The I told him I should go, because the place where I stay is fairly far and the taxi would be expensive. He led me to the right metro station and even came in with me, so I wouldn’t make a mistake and got on the wrong metro by accident. He is a great guy. Actually I can say this about all the Russian motorcyclists. They are all friendly and really helpful. If I stop somewhere, I can be sure that somebody will come to me and offering their help.

The next day I mostly spent in the apartment, just by sleeping and relaxing. At around 8 PM, I met Mark, the guy who offered his apartment for me to stay until I’m in Moscow. We planned to have a few beers together, but we just couldn’t make it. In the morning I left the apartment and said good bye to Mark. and headed out of my favorite city, Moscow. I love Moscow. I headed towards Latvia.










2015.09.08-12. Irkutszk-Omszk

Reggel kimentem a műhelyhez, ahol a motort hagytam éjszakára, felpakoltam, és útnak eredtem. Hűvös volt, de legalább nem esett. Téli kesztyűt nem hoztam, és így a kezem fázott egy kicsit. Nem az ujjaim hegyei, hanem a kézfejemet nagyon érte a hideg szél. Találtam a motorban egy vászon kesztyűt, és azt felvettem a motoros kesztyű alá. A kézfejemnek kimondottan jobb volt, de nem volt igazán kényelmes. Fel kellett még vennem az eső ruhát is, mert bár kettő motoros aláöltözet volt rajtam, plusz kettő termo motoros felső, de még így is átjött valamennyi hideg szél. Az esőruha, viszont kimondottan jó szolgálatot tett. Nincs szél, nincs hideg. Az útról nem sok mindent írok, mert nincs érdemleges. A fő utat használom, ami végig betonos út és borzasztóan hosszú. Szibéria ezen részében gyönyörködöm. A táj igazán káprázatos, de mivel nagyon fel vagyok öltözve, dupla kesztyű meg minden, így nem nagyon állok meg fotózni, pedig lenne mit. Kimondottan kellemetlen az idő. Hűvös, nyirkos és szeles. Este egy erdőben találok szállást. Az éjszaka Kb. 2-4 fok volt a sátorban, így nem mondom, hogy fáztam a hálózsákban, de határeset volt. Reggel nem volt kellemes kijönni a hálózsákból. Az eső hol esett, hol abbahagyta. Minden csupa víz és vizesen pakoltam be mindent a dobozba. A következő két szálásom már jobb volt. Az idő sokkal kellemesebb volt és már nem fáztam. Novoszibirszkben már 32 fok fogadott, majd Omszkban ismét elkezdett szakadni az eső és 8 C fokra hűlt a levegő. Omszkban hamar megtaláltam a szállást, mert már korábban is aludtam ott. Egy forró zuhany és irány az ágy.

A következő nap meglátogattam az omszki 45-ös motoros klubbot, majd együtt vacsoráztunk és visszajöttem a hostelbe. Befejeztem a blogot és vártam a reggeli indulást.

DSC_6670-1

A reggel elég hűvös volt / It was kind of chilly in the morning

A reggel elég hűvös volt / It was kind of chilly in the morning

DSC_6635-1DSC_6617-1DSC_6623-1DSC_6611-1DSC_6607-1

Omszk közelében / Getting near Omsk

Omszk közelében / Getting near Omsk

In the morning I went out to the shop, where I left the bike for the night, packed up and left. It was cold, but at least it stopped raining. I have not brought my winter gloves, therefore my hands were cold a little bit. I didn’t feel cold at my finger tips, but the top of my hand felt the cold wind. I found a thin cloth gloves in my box and I used it under my biking gloves. It was much better on the upper side of my hand, but it wasn’t comfortable to use the all day. I had to get my rain gear on again, because I wore two sets of close under my biking gear and two thermo upper dress, but the cold wind still came through. The rain gear was really good. No wind, not cold. I do not write too many things about the road, because I was using the main highway, which is paved all the way. I’m fascinated by the beauty of Siberia. I do not stop to take many photographs, because it is a pain to stop, get both of my gloves off, get my helmet off and start again. It is cold, moist and windy. In the evening I found a place to camp in the forest. The temperature got even colder for the night. In the tent it was 2-4 C degrees by the morning. I’m not saying that it was cold, but pretty close to that. It was uncomfortable to get out of the sleeping bag in the morning. The rain sometimes started and stopped again for a few minutes and then started again. Everything was really wet and I packed everything in the box and left. My next two nights were much better. The weather warmed up and I didn’t feel cold at night. As I reached Novosibirsk, the temperature reached 32 C degrees, and then as I arrived into Omsk it cooled off again to about 8 C degrees and started raining. I easily found my hostel, because I slept here earlier I took a hot shower and hit the bed.

The next day I visited the Omsk 45 Motorcycle Club, we had dinner together and went back to the hostel and waited for the morning to leave.

2015.09.03-07. Dalanzagdad, Mongólia-Irkutsk, Oroszország

Több napot fűztem egybe, mert olyan nagyon sok érdekesség azért nem volt minden nap, de mégis illik elmondanom, hogy hogyan is alakult a Góbi sivatagtól, Ulánbátoron keresztül az utam a hőn szeretett Bajkál tavi megállómon keresztül, Irkutszkig.

Dalanzagdadtól elindultam, most már betonúton északra, Ulánbátor felé. Egy ideig nagy volt az öröm, majd hamar elmúlott, amikor a motor elkezdett menet közben leállni, majd újraindulni. A korábbi elektromos probléma mg mindig kísértett. Most már kezdtem kétségbe esni, mert a sivatagban nem túl jó dolog, ha leáll a motor, még akkor sem, ha ez betonúton történik. Elkezdtem megint mozgatni a vezetékeket, majd meghallottam, hogy a kilométeróra elkezd kattogni. Ekkor a ködlámpák vezetékeinél matattam. OK, mondom, végre, megvan a probléma forrása. Egyszerűen kikötöttem a lámpákat és minden rendben lett. Innen aztán teljes nyugalommal haladtam Ulánbátorba. Ezt a 600 pár kilométert legyűrtem egy nap alatt és estére már a Cafee Oasis nevű találkahelyen voltam. Ahogy begurulok a kapun, mert ez egy kapuval, biztonsági őrrel ellátott terület, már többen üdvözöltek, mert megismerték a motort és a ruhámról felismertek. Néhányan, akikkel Biskekben találkoztam, motor nélkül, csak azután köszöntöttek, amikor levettem a bukósisakot. Olyan srácokkal futottam össze, akikkel már korábban az úton találkoztam és itt, mintegy nagy, család összejöttünk. Rögtön kikértem egy kör sört, és elkezdődött az ünneplés, sztorizás. Már éjfél is elmúlt, amikor ágyba kerültünk. Másnap reggel meglátogattam a helyi piacot, de csak időpocsékolás volt. Amennyi kacatot, számomra értéktelen holmit ott láttam, azért nem volt érdemes kimenni, hacsak nem a tapasztalat miatt. Majd, immár motorral, megnéztem a Ghinggis Khaan emlékművet, ami úgy 40 Km-re van Ulánbátortól. Ott összefutottam Jack-kel, aki egy igazi egyéniség. Eljött Mongóliába, vásárolt kettő lovat, majd lóháton barangolta be az ország észak-keleti részét. Onnan pedig irány Oroszország. Hát Ulánbátor forgalmáról már sok rémtörténetet hallottam, de ezek mindig csak a vezetési morálról szóltak. Hát amellett, hogy nagyon körültekintően kell vezetni, ha el akarjuk kerülni a bajt, az egész város (pedig hatalmas kiterjedésű) egy nagy forgalmi dugó. Majd 3 órámba tellett, amíg a keleti oldaláról átverekedtem magam az észak-nyugati oldalán északra kivezet útra. Végre normális tempóban motorozhattam. Ekkor már láttam, hogy az Orosz határt nem fogom elérni, úgyhogy szállást kell találnom, vagy sátor. Ahogy elhagytam Ulánbátort, szörnyű fekete felhők gyülekeztek abban az irányban, amerre én tartottam. Az esőt megelőzve, felvettem az esőruhát és úgy folytattam az utat. Végig szakadt az eső. Miután tudtam, hogy a Mongol pénzzel nem sokat fogok kezdeni, ha elhagyom az országot, így próbáltam úgy sakkozni, hogy ne maradjon. Hát, majdnem kevés is lett. Ahogy mentem felfelé, nem találtam szállást, és a szakadó eső és az erős szél miatt a sátrazás gondolatát elvetettem, pedig itt fenn északon, igazán kitűnő kempinghelyeket láttam. Teljesen beesteledett. Összesen 28.300 Tügrikem maradt. Ebből egy benzinkútnál tankoltam 12.000-ért (ami majdnem 8 liter üzemanyag és ennyi kellet, hogy átérjek a határon) így maradt 16.300. Na, ez édeskevés. Más választás híján, próbára tettem a szerencsémet. Végre egy városban találtam egy hotelt, ami nem tűnt túl drágának. Begurultam, és kérdeztem, hogy mennyibe kerül egy szoba egy éjjelre. Mutatták a táblázatot, hogy 40.000 Tügrikbe fog fájni. Hát mondtam, hogy nekem ugyan nem, mivel az összes pénzem 16.300. A hölgy előtt le is számoltam, hogy ennyim van. Először mondta, hogy ennyiért nem tud szobát adni, de amikor látta, hogy elteszem a pénzt és elindulok kifelé, meggondolta magát. Így lett egy szobám, kevesebb, mint fél áron. Igaz, hogy nem használhattam a fürdőszobát, de hát az kit érdekel, amikor legalább száraz helyen, ágyban alhattam. A fürdőszoba hiányát már egészen megszoktam, úgyhogy ezzel nem lehetett elriasztani. Másnap, aztán irány Oroszország.

Mongóliában iszonyatosan nehezen tudtam kommunikálni, vagy megértetni magam. Az emberek teljesen máshogy gondolkodnak. Egyszerűen még a kézzel történő mutogatással sem értem semmit. Csak kettő példát hagy említsek: Dalanzagdadban a szállodában a reggeli egy tojás egy toast kenyéren és egy tea. A tea egy nagy pohárban volt, és kaptam mellé egy kockacukrot. Megfogom a kockacukrot, és mutatom a hölgynek, hogy látja, ebből kérnék még egy darabot. Bólogat, hogy érti, majd beszalad a konyhába és már érkezik is. Gondoltam ez egyszerű volt. Hoz a kezében egy kék tálat, benne egy kanál. Gondoltam biztos elfogyott a kockacukor. Nézem a tálat és gyanús volt. Megkóstoltam. Hozott nekem sót. Hogy ezt hogyan sikerült ilyen rosszul magyaráznom, azt nem tudom.

A másik ilyen eset, Ulánbátorban volt, a piacon, vagy vásárban. Szerettem volna venni egy hűtő-mágnest, azonban fogalmam sem volt, hogyan kérdezzem meg, hogy esetleg merre találnék. Ahogy haladok el az egyik autó mellett, látom, hogy a tanksapkán ott fityeg egy hűtő-mágnes. Odahívok egy eladót, és mutatom, az ujjammal, körberajzolom a mágnest, hogy ilyet szeretnék. Merre tudnék vásárolni ilyet. Bólogat, hogy mindent ért és már mutatja is az irányt és mondja a nevét. Ezt a nevet akkor még megjegyeztem, és ahogy haladtam a vásárban, mindig mondtam ezt a nevet, és mindenki egy irányba mutogatott. Óh, mondom, haladok én, mígnem elértem a vásár szélén lévő motorolaj árusokhoz. És ott vége volt a vásárnak. Kiderült, hogy a nő azt hitte, hogy olajt akarok venni és így jó messzire elküldött, mert a vásár, hatalmas területen fekszik. Jól felmérgesedtem és üres kézzel visszagyalogoltam a szálláshelyre. Ezt a kettő történetet úgy gondoltam megosztom veletek, átérezzétek, hogy ha itt valami bajba kerül valaki, akkor felkötheti a gatyáját, mire elmagyarázza, hogy mit is szeretne és még akkor sem biztos, hogy azt fogják érteni, amit ő mondani szeretett volna.

A határátlépés egyszerű volt, csak időigényes. Oroszoszágban azután megcéloztam Irkutszkot, azonban nem értem el. Szibéria olyan csodálatos, hogy minduntalan meg kellett állnom és gyönyörködnöm a természetben. Bár megígértem magamnak, hogy nincs több off rad, de nem tudtam ellenállni Szibéria csábításának. Egyik erdős, ligetes területen aztán lementem a betonútról és irány a természet. Itt előző nap esett az eső, így a homokos út nagyon jól összetömörödött, és fantasztikusan sima volt. Tökéletes és élvezhető motorozásban volt részem. Néha bementem a fák közé is, de csak szórakozásból. Itt igazán ki tudtam használni a budapesti Freitag&Bernd-től kapott Oroszország térképet. Olyan rendesek voltak, hogy mivel nekik nem volt ilyen, megrendelték nekem Oroszországból. Ez egy könyv alapú térkép, de mivel ez így nekem nem nagyon használható, még azt is megtették, hogy az általam kiválasztott lapokat kivágták és lelaminálták. Ez egy igazán jó térkép. Még a legkisebb utakat is tartalmazza és oroszul van, úgyhogy, ha segítség kell, bárkinek meg lehet mutatni. Köszönöm Czermann Ferencnek. Miután befejeztem a szibériai off road kalandozás estére elértem a Bajkál tavat. Míg korábban az őszi kellemes napsütés kellemessé tette a szibériai motorozásomat, majd csakhamar itt is beborult és 100 és 100 Km-en keresztül szakadt az eső. A Bajkál tónál még igazán cudar idő volt, de az eső már nem esett, így a tó gyönyörűsége olyannyira elkápráztatott, hogy azt mondtam, hogy akkor is itt alszom, ha szakadó esőben és erős szélben kell sátrat állítanom. Lementem a tó partjára fotózni. Ahogy szakadozott a felhőzet, nagyon szép naplementés képeket sikerült készítenem. Majd kezdődött a szálláshely keresése. Itt, kis nyaraló épület szerűségek voltak és az egyik előtt láttam valami féle megállító táblát. Mivel nem értettem, hogy mi van rá írva, bekopogtam a kapun és megkérdeztem, hogy alhatok-e itt. Mondta a férfi, hogy természetesen és már nyitotta is a kaput. Később kiderült, hogy nyáron gyerekek szoktak ide jönni az iskolával. Most azonban üres volt. Voloda, a tulaj, meg is mutatta, hogy hol alhatok, majd elkezdtem lepakolni a motort. Hamar előkerült a vodkám, amit a mongóliai Duty Free shopban vásároltam. Igen. Ez úgy látszik, hogy egy forgalmas határátkelő, mert a Mongol részen Duty Free Shop is volt és volt is benne cucc. Igaz csak cigaretta és alkohol, de mégis, volt.

Nagyon jól összehaverkodtunk Voloda-val. Elfogyott az én vodkám, elővette az övét és közben elfogyasztottunk egy kisebb disznóvágás kolbászmennyiségét paradicsommal és hagymával. Hát, már elmúlt éjfél, mikor Mondtam Voloda-nak, hogy ideje lenne lefeküdni.

Reggel, csodálatos napsütésre ébredtem, majd még egy pár felvétel és irány a nemzeti park. A nemzeti parkba azért mentem, hogy áztathassam a hátsó felem egy igazi szibériai termálfürdőben. Már nagyon vágytam rá. Erről a fürdőről nem tudtam, ezt Voloda mondta. Ez úgy 200 Km kerülő, de kényeztetni akartam magam. Elmentettem a hely koordinátáit, de nem találom meg a navigációban. Mindegy, Ulan Ude-ból Irkutszk felé Kultuknál el kell menni balra és onnan 100 Km, de a nemzeti park bejáratánál, úgyis megmondják, ha valaki erre jár, és fel akarja keresni. Nehezen találtam meg, de végül is sikerült.

A fürdőt úgy kell elképzelni, hogy itt valamikor, nem olyan nagyon régen, a forró víz feltört a föld alól. Gyorsan építettek mellé egy medencét, és a helyiek próbálnak ebből megélni. Persze már van öltöző és kiszolgáló egység, de senki ne gondoljon nyugati színvonalra. A medence csak körbe van betonozva, de az alja sóderes. A bejövő víz hőfoka 40-50 C fok. A medencében a víz hőfoka nem lehetett több szerintem 36-38 C foknál. A medence mellett ott van egy 60 cm magas púp, aminek a közepéből jön a víz. Mivel elég nagy nyomással jön, így fa deszkák segítségével irányítják a medencébe. Nagyon nagy élmény volt. Mikor elindultam kifelé, már itt is elkezdett esni az eső. Gyorsan ettem valamit, majd irány Irkutszk. Az úton végig szakadt az eső, úgyhogy a BMW száraz kesztyűből csavarni tudtam a vizet. A száraz kesztyűt én, gumikesztyűnek hívom. Goretex, de lószart nem ér. Kisebb esőben még jó, de ha sokáig ázik, bizony belül is éppoly vizes lesz, mint kívül. A markolatfűtés viszont kellemesen átmelegítette a kesztyűben lévő vizet, úgyhogy egész kellemes volt. A csizmám is beázott, de most nem felülről, hanem átázott. Korábban nagyon jó volt, de szerintem a bőr, bár hiába kezelem, már hamar átázik és a belső Goretex anyag meg szerintem már kinyúlott, megkopott, elöregedett. Lényeg az, hogy tocsogtam a vízben. Másnap fel is kellett vennem a goretex zoknit is. Na, ebben aztán belülről fő a láb. Nylonzsák az igazi. A csizmával belelépni, majd jöhet az eső.

Irkutszkig szakadt az eső. Ez Kb 200 Km, de hegyi út, úgyhogy 3 óra. Mire beértem Irkutszkba, már teljesen besötétedett és képzeljétek, mi történt. Miután Murfi megmondta, hogy ami el tud romolni, az el is romlik. Beázott a navigáció. Igazából nem a navi, hanem a kifejezettem motorokra tervezett töltős tartó. Miután vizet kap, eltűnik a képernyő, majd átvált másra, majd ismét visszajön, de egyszerűen használhatatlan. Ez a Garming Monterra. Azonban már megvan a megoldás. Ráhúzok egy nylonzacskót és nem éri víz azt a részt, ahol csatlakozik a töltőhöz. Irkuszk felé az úton nem volt gond, de Irkutszkban, már igen. Vasárnap este, befelé a városba, 2 órán keresztül araszolt a kocsisor és nem volt szállásom. A navigációban elmentett szállások valamelyikét szerettem volna megtalálni. Úgy tudtam használni, hogy levettem a tartóból, és beletettem a térképtartómba. Így ameddig az elem bírta, működött. Az első két helyen nem találtam meg a szállást, majd egyszer egyet sikerült megtalálni. Végre száraz hely. Reggel mondták, hogy sajnos nem alhatok ott még kettő napot, mert valami másik regisztrációs papírt kerestek rajtam. Mondtam, hogy érdekes ugyanez a papírom volt Volgográdban, Omszkban és ott semmi probléma nem volt. Nem volt választásom, ki kellett költöznöm a szállodából, motorszervizt keresni, a gumijaimat megtalálni és lecserélni. Szóval volt feladat erre a napra is és erre az egészre mindössze egy darab telefonszámom volt, aki nem beszél angolul és ráadásul aznap nem is volt a városban. Nagy nehezen végül is minden rendeződött. Megtaláltam a gumikat és megtaláltam Andrej fantasztikus motorszerelő műhelyét. GPS koordináták: É: 52.31463, K: 104.23508. E-mail: moto-vokin@mail.ru, Tel.: 8 902 176 96 03. Hátha valakinek szüksége lenne rá. A srác igazi profi. Nagyon gyors és precíz. Olajcsere, elektromos gondok rendben, gumit a szomszédos gumis műhelyben cserélték le, és még egész időben voltam. Úgyhogy éjszakára ott hagyhattam a motort a műhelyben, és ismét szállást kerestem, majd bevackoltam magam. Másnap reggel irány Omszk, legalább is abba az irányba, ugyanis az 2.500 Km.

A szobor monumentális. Legalább 30m magas. / The statue is monumental. It is at least 30m high.

A szobor monumentális. Legalább 30m magas. / The statue is monumental. It is at least 30m high.

Jack a lovas ember. / Jack the horsemen.

Jack a lovas ember. / Jack the horsemen.

DSC_6420-1DSC_6476-1DSC_6586-1DSC_6572-1DSC_6544-1DSC_6539-1DSC_6520-1DSC_6502-1DSC_6477-1DSC_6454-1

Bajkál tó / Lake Bajkal

Bajkál tó / Lake Bajkal

DSC_6432-1

DSC_6395-1DSC_6400-1

Iskolások Ulánbátorban / Kids in Ulaanbaatar

Iskolások Ulánbátorban / Kids in Ulaanbaatar

Ulánbátor részlet taxiból / Ulaanbaatar from  taxi

Ulánbátor részlet taxiból / Ulaanbaatar from taxi

DSC_6388-1

Shopping Mall in Ulaanbaatar

Shopping Mall in Ulaanbaatar

Édesség árus a piacon / Selling cookies in the market.

Édesség árus a piacon / Selling cookies in the market.

Ulánbátor

Ulánbátor

DSC_6348-1

Cafe Oasis

Cafe Oasis

Ulánbátor

Ulánbátor

DSC_6326-1DSC_6406-1

I combined several days into one blog, because too many interesting things didn’t happen every day, but I thought it is my obligation to inform you about my travel from the Gobi Desert, through Ulaanbaatar, through my loved Lake Bajkal, all the way to Irkutsk.

So I headed North, out of Dalanzagdad on paved road. For a while I was extremely happy, but unfortunately this didn’t last too long. My bike stopped and started again and stopped again. This occurred during riding on the highway. First I didn’t know what the hell is going on. Then I found out that the earlier electrical short causing this problem. I started to worry about this, because it is not too good if your bike stops running in the desert, even if it is on paved road. I started moving my cables again and when I was touching my fog light’s cables, I heard some contact noise coming from my speedometer. I was happy. OK, finally I found what causes the electrical problems. It is the fog light cables. So I immediately disconnected my fog lights and everything became normal again. From here I had a relaxed ride to Ulaanbaatar. This 600 and some Km was behind me by the evening and I rolled into the Café Oasis meeting point for overland motorcyclists and four wheel drivers. As I rolled in the gate, because this place is guarded by security, some of the bikers were welcoming me, because they recognized my bike, or my close. Some of them, whom I met in Bishkek, could only recognized me, after I got my helmet off. These are the guys I met on the road and here like a big family we got together. I immediately got some beer and started the celebration and the storytelling time. It was after midnight by the time we went to bed.

The next morning I went out to the local market, but it was just a waste of time. They sell there everything, all kind of junks; I didn’t see anything that I would have bought. It was an experience though. The I took a look at the Ghinggis Khaan statue. Here I went with my bike, because it is about 40 Km from Ulaanbaatar. Here I met Jack. He is a real adventurer. He arrived to Mongolia, bough two horses then wondered around the North-East part of Mongolia. From here I headed towards Russia. I have heard a lot of nightmare stories about the traffic of Ulaanbaatar, but all these stories were about the driving style of the Mongolians. Beside the fact that you need to be very careful driving here, the whole city is a huge traffic jam. It took me about 3 hours to get through the city. Finally I could ride with normal speed. At this time I saw that I will not make it to the Russian border, so I needed to find some place to stay for the night, or I need to camp somewhere. As I left Ulaanbaatar, really dark clouds were gathering in the direction I was headed to. So I had to get my rain gear on. The rain was just coming down. Since I knew that as I leave Mongolia, I will not be able to change back my Mongolian currency, I tried to use my last Tugrik wisely. I almost got into trouble with this play. As I was headed North, I couldn’t find a place to stay and due to the bad whether (rain and wind) I thought it would be a nightmare to camp. However I saw really beautiful camp spots up north. They would have been great in good weather conditions. It got dark and I needed some more fuel to make it across the line. All together I had 28.300 Tugrik. I fueled for 12.000 (I almost got 8 l for this money and this amount I needed to make it to Russia). So I had 16.300 Tugrik left. This is really next to nothing. Since I didn’t have any other choice I had to take a chance in a hotel. Finally I got to a city and I saw a hotel, which didn’t look too expensive. So I went is and asked how much would it cost for a night. They showed me the price list and the cheapest room was 40.000. I got my money from my pocket and started counting. I counted 16.300 and showed to the girl. I told her that this is all I have. First she told me that it is not enough, which I knew, but then she saw that I’m taking the money back into my pocket and I started going towards the door, she changed her mind. So she took my 16.300 Tugrik and gave me a room. She told me that I cannot use the bathroom, but I was used to this already, so I didn’t care. At least I could sleep in a bed and in a dry place. The next day, I headed to Russia.

In Mongolia it was real challenge for me to get myself understood. Even with hand gestures. The people are thinking completely differently here. Let me tell you two examples: In Dalanzagdad in the hotel the breakfast was one egg on a slice of toast bread and I got a cup of tea to come with it. The tea was in a large cup and I only received one cube of sugar. I hold the sugar and show it to the lady and tell her that I would like to get one more sugary, just like this one in my hand.  She quickly runs to the kitchen and comes out immediately. I thought it was easy. She was bringing a plastic bowl in her hand and gives it to me. I thought maybe they run out of the sugar cubes. I was looking at the bowl and something wasn’t right. So I tasted it. She brought me salt. I will never understand how the hell she understood salt when I was showing her the sugar.

The other similar example was in the market in Ulaanbaatar. I wanted to buy a fridge magnet of Mongolia, but I had no idea how to ask. As I was walking beside a car, I saw a fridge magnet on the car, placed on the little door, where you can fuel. I ask a lady there and show her the magnet, which I’d like to buy something like this. Where could I find these? She says she understands everything and she tells me a name and points at a direction. So I head to the direction and kept on telling the name, what I heard from the lady and everybody points at the same direction. Oh, I’m getting there. By the time I got to the end of the market. This is the area where they were selling engine oils. I asked again the name I heard from the lady and they point at the oil. So the lady thought I want to buy motor oil. She had no idea about the magnet I was looking for. The market area was huge, so I was pissed and went back to the hostel with empty hands. I thought I share these two stories with you, so you can imagine what would happen if you have some serious problem here. You would most probably die before they understood what you want them to do.

Crossing the border was very easy but time consuming. So I headed to Irkust. Siberia is absolutely beautiful. It is wonderland for guys like me, who loves untouched nature. I had to stop all the time to enjoy this beauty. I promised myself that I will not get off the pavement, but I just couldn’t resist. When I went off road, the route was sandy, but because it was raining the day before, it was compacted and it was smooth and I had a great ride. Sometimes I went into the forest between the trees, but it was just for my pleasure. Here I could really use the perfect map that I purchased from Freitag&Berndt from Budapest. Since they didn’t this type of my, the used their contacts and ordered it for me from Russia. This map was a book, but it wasn’t really usable for me in this format, they cut those pages out which I selected and laminated the pages for me. This is fantastic, it shows all small roads and it is in Cyrillic, so if I had needed help, I could have showed it to anyone. Thanks Mr. Ferenc Czermann. When I finished my off road adventure, I arrived to Lake Bajkal. Earlier the sun made my off road riding a real pleasure, as I got further north clouds gathered again and it was raining through 100s of Kms. As I reached the lake Bajkal the weather was still pretty bad, but at least it stopped raining. The natural beauty of the lake fascinated me so much that I said I will sleep here even if I need to pitch tent in rain or in wind. So I went down to the shore to take some photographs. As the clouds started clear up, the sun set was fabulous. I could take some really nice shots. Then I started to look for some place to sleep. Here, based on just looking at the buildings, it could be some summer home area. The houses were fairly small and I noticed some type of a sign in front of one of the house. So I knocked on the door, maybe I was banging, rather than knocking, and I was asking if I could sleep here somewhere. The guy said yes and opened the gate for me. I found out that summer time kids usually come here with school, but now it was empty. Voloda, the owner guy, showed me where I could sleep and started to take my staff off from the bike. Soon I found vodka, which I purchased in a Duty Free shop in Mongolia. Yes, a Duty Free shop in Mongolia. Most probably this border crossing is frequently used, so they had a Duty Free shop and it was actually pretty good. You could only buy cigarettes and alcohol but they had good selection and good quality staff for reasonable price.

We became kind of friends with Voloda. We finished my vodka and he got another bottle from his fridge and in the main time we eat a lot of sausage, onion, tomato and bread. It was past midnight by the time we went to bed. Not in the same room though!

In the morning when I woke up, the sun was really shining and I quickly went to the lake again to take some more photos, then, headed to the National Park, where I found the thermal bath. The bath was the only reason I was ready to ride 200 additional Km. Actually Voloda told me about this bath. Otherwise I wouldn’t have known about this. I wanted to just jump in the hot water and relax. I save its coordinates in my GPS unit, but  cannot find it. Anyway, here I will give directions. Leaving Ulan Ude towards Irkutsk, as you get into Kultuk, turn left and from there it is about 100 Km. There is only one road, so you cannot miss it. At the entrance of the National Park, they can tell you how to get there. Even I was close I still needed to ask where it is, but the people directed me without any problem.

Here the hot water comes out from the ground, so locals build a basin around it. The bottom of the basin is not paved, it is sandy. Since the water comes out from a hump, beside the basin and it would shoot high up, they use some wood boards to direct the water into the basin. So do not think of any western style thermal bath. The upcoming water is about 40-50 C degrees and the water in the basing could be about 36-38 C. It was a fantastic experience. I came out and wanted to leave when it started raining and it was kind of cold. I quickly eat something and headed to Irkutsk. It was raining all the way, so my BMW dry gloves were soaking wet inside and out. I know only one dry glove. It is called rubber glove. My gloves are Goretex, but it doesn’t keep the water out at all. In a small rain it is OK, but in heavy and long lasting rain, it becomes wet inside as well. So I turned on my handlebar heating and the water in my gloves became warm, so overall it wasn’t that bad.

My bots got wet as well. It has happened to me earlier as well, but at that time the water came in from the top. Now the water came through the fabric. It is leather from outside and Goretex from inside, but I think it is just old, because earlier it was perfect even in rain. Maybe the Goretex got worn or I’m not sure, but the fact is that I had plenty of water in my boots now and when the water gets in, it just doesn’t want to dry. So the next day I had to get my Goretex socks on. I think the only way to keep your feet dry is to step into plastic bags with your boots on and doesn’t matter how bad it rains, your feet will stay dry.

It was raining really badly all the way to Irkust. It is only 200 Km, but I had to go through some mountain roads, so it took me 3 hours. As I reached Irkutsk it was completely dark and look what happened. As Murphy said that whatever can go wrong, it will go wrong. My navigation got wet and stopped working. It is not actually the navigation, but the motorbike charger. As water gets into the pins where it connects to the charger, it stops working, or changes screen or resets itself. It was useless.  This is the Garmin Monterra. I found a solution. If it starts raining, I pull a plastic bag over it, so water cannot reach the connections. Getting to Irkutsk I didn’t care much, but in the city I needed the navigation to find a place to sleep. It was Sunday evening and I was in a traffic jam for 2 hours. I wanted to find any of the hostel saved as POI in my navigation. I took the navigation out of the holder and placed it under my map holder. It was working fine there, using its own battery. I went to the first two addresses, but I couldn’t find the place to sleep there. Maybe they went out of business. Finally I found one hotel reasonable priced. Finally I could get in to a dry place. I was soaking wet inside and out. In the morning they told me that I cannot stay longer, because they were looking for some other registration card on me, but I didn’t have any other one. I told them it is strange because I was using the same card in Volgograd and in Omsk as well, and never had a problem. I didn’t have a choice, I had to leave the hotel, I had to find a bike service and find my tires as well. So, I had my things to do for that day. Regarding my tires all I had is one phone number, and that person didn’t speak a word of English and on that day he was out of town. It wasn’t simple, but finally things got sorted out. I found my tires and I also found Andrej’s fantastic bike service place. Here are the GPS coordinates: N: 52.31463, E:104.23508. E-mail: moto-vokin@mail.ru, Tel.: 8 902 176 96 03, maybe it will be a help for someone.  The guy is an excellent mechanic, very fast and really precise. I had my oil changed, my electrical problems fixed and in the near shop, I had my tires changed as well. I could leave my bike there for the night and I was again looking for a place to sleep. The next morning I headed to Omsk. Actually I headed only towards, because Omsk is about 2500 Km from there.

2015.08.30-09.02. Moron-Dalanzagdad

Nem túl korán, de elhagytam Moron városát. Egy ideig betonút vezetett kifelé, majd egy faluban véget ért. Nem is bántam igazán, mert nem szerettem volna betonúton megközelíteni Ulánbátort és még különben sem láttam Mongólia szívét. Most már terepen haladtam szép lassan Dél, Dél- Kelet felé. Úgy gondoltam, hogy mégiscsak megnézem a Góbi sivatagot, ha már egyszer itt vagyok. Ezen az úton áthaladtam Mongólia geográfiai középpontján. Nem éreztem semmi különöset, de jó volt tudni, hogy itt is jártam. A navigáció néha felfedez utat, és akkor azt megpróbálom követni. A tájról nem sok egyebet tudok írni, mint, hogy a gyér füvestől, a fenyveseken át, a sivatagosig váltakozik. Szálláshelyem, mindenesetben a természet volt. Sajnos minden este befelhősödött és éjszaka szélvihar, hajnalban valamennyi, nem jelentős, eső, majd nappal, kisütött a nap. Az off-road szakaszokon igen nehéz volt motorozni. Az útra merőlegesen a szélmélyedéseket és púpokat vájt, otthon, azt hiszem, jégbordáknak hívnánk. Ezek a barázdák akár 5 cm magasak is voltak és a távolság egy-egy púp között, úgy 30 cm lehetett. Ezek esetenként akár több száz méteren keresztül folyamatosak voltak, majd megszűntek, majd váratlanul ismét megjelentek. Na, ezek egyszerűen szétrázzák a motort. Ha felgyorsítottam 70 Km/h fölé, akkor a lengéscsillapító tette a dolgát, és szépen kisimította ezeket a barázdákat. Igen ám, de egy-egy bukkanó tetején, 10-15 cm magas kövek meredeztek ki az útból. Úgyhogy itt mindenképpen le kellett lassítani. A mélyedésekben viszont ott ahol az állatok feltörik a talaj felszínét, 20 cm port található. Így ez a 70 Km/h feletti sebességet csak ritkán tudtam kihasználni. Most már egész jól elboldogulok a homokos talajon, de ezeket az ösvényeket figyelembe véve, nem szívesen vágtatok bele egy ilyenbe 70 Km/h-val. Úgyhogy próbáltam egy 50 Km/h körüli középutat választani, ahonnan, ha kell, még időben le tudok lassítani. Egész áldott nap állni a motoron, igazán embert próbáló feladat. Én nem értem. Falvakban szoktam ebédelni és már rettegek, amikor rendelek. Ugyanis itt nincs kép az ételről, hanem csak ki van írva. Érteni nem értem, hogy mi áll a táblán, az árak tekintetében majdnem mindegyik ugyan annyi. Minden egyes alkalommal ugyanazt a sz@rt kapom. Megfigyeltem hogyan készítik. A tűzhelyre feltesznek vok féle tálat. Mernek bele 0,5 liter vizet, tesznek bele hús cafatokat, majd tesznek bele gyufa tészta szerűséget. Na, ezt összefőzik, és jobb helyen megsózzák, vagy valami ízt adnak neki. Nem vagyok finnyás, igazából mindent megeszek, de ezt már csak abszolút kényszerből. Kataszrófa. Értem, hogy nincs másuk, de ha csak ezt lehet rendelni, miért van kinn a táblán több név felsorolva?

Na, mindegy, ahogy elindulok kifelé a faluból, megkérdezem, hogy merre van az a település, amerre menni szeretnék. A benzinkutas meg is mutatja, de hiába nézek abba az irányba amerre mutat, nem látok utat. Itt ugyanis általában irányt mutatnak, nem pedig azt hogy menjen 500 méter, majd forduljon jobbra stb., ugyanis lehet, hogy holnapután az az út ami ma még út, az már nem ott lesz. Mindegy, gondoltam, elindulok abba az irányba. A falu határában találtam is egy utat, gondoltam, sínen vagyok. Az út kanyarog jobbra-balra, felkaptatok egy hegyre, majd onnan lefelé, látom ám, hogy az út egy kőbánya szerűségbe torkollik. Lemegyek, hogy további útmutatást kérjek. Ott kérdezem egy férfitől, hogy merre van Erdenesant. Az ürge vakarja a fejét, majd mutat egy irányba. Nézek arra, de nem látok utat. Odahívja egy haverját, majd az, egy másik irányba mutat. Arra sem látok utat. Azt tudni kell, hogy a keresett település, a szomszédos település, ami 85 Km távolságra van. Majd elkezdik magyarázni, hogy hol keljek át a patakon, majd menjek fel a hegyre, és ott lesz az út. Mondtam, hogy a patak átkelést azt bízzák rám, azt majd megoldom. Úgyhogy találtam is egy megfelelő átkelőt, majd a másik oldalon egy igazi, meredek kaptatót, de itt még nincs út, csak kövek. Úgyhogy a patak után közvetlenül jött az emelkedő és teljesen a motor elejére nehezedtem, nehogy a kerék elemelkedjen, de közben húzni kellett neki, hogy fel is menjen. Na, ezen a feladaton túl voltam, meg is lett az út. Nem olyan mindennap járt út, de út volt. Azon haladtam, amikor észrevettem, hogy az út visszakanyarodik a faluba. Vissza nem akartam menni, úgyhogy ismét az iránytű segítségére hagyatkoztam és a már jól begyakorolt nyomolvasási képességemre (amit azért még nem sikerült tökélyre fejlesztenem). Útirány, Dél, Dél, -Kelet. Láttam, hogy abba az irányba, amerre menni szeretnék, nem nagyon vannak sziklás hegyek, úgyhogy a tervem akár még sikerülhet is. Úgyhogy letértem az útról és elindultam szó szerint árkon, bokron át. Felkaptattam iszonyatosan meredek köves talajú, de fűvel benőtt dombra, ahonnan remek kilátás nyílt a környékre, és a fényképezőgépem zoom optikáját használva kémleltem a tájat, hogy merre is lenne a legcélszerűbb a haladás. Ki is választottam az útirányt, azt egyeztettem az iránytűvel, majd nekiiramodtam. Hát az út a térdig érő, de köves talajú füves területtől, az állatok által szépen lerágott legelőkön keresztül, majd sziklás hegyeken át, és kiszáradt tómedren keresztül vezetett. A hegyek lábáig nem volt gond, a haladást, csak a füvek közül kikandikáló kövek lassították, de odafigyeléssel, és a megfelelő tempó (1-es sebesség) megválasztásával remekül lehetett haladni. Majd jöttek a hegyek. Ezek a távolból nem tűntek sziklásnak, viszont innen már más volt a leányzó fekvése. Bizony sziklás volt, és egy darab utat sem találtam. Bátraké a szerencse, mert találtam egy állatok által használt csapást. Találtam egy völgyet, ahol észrevettem állati ürüléket és egy csapást, ahol szerintem az állatok haladtak. Gondoltam, ahol háziállat van, ott embernek is lennie kell, úgyhogy a kecskék által kitaposott ösvényen próbáltam, kötéltáncos módjára egyensúlyozva haladni. Sziklák között, figyelve, hogy a dobozok, nehogy felakadjanak. Majd egy meredek kaptató, ahol a sziklák lépcsőszerűen voltak elhelyezkedve, de Kb. csak 10-15 cm szintkülönbség volt a fokok között. Nagy nehezen felértem a tetőre és láss csodát, az út kiszélesedett valamelyest. Jobb oldalamra meredek sziklafal, balra, szakadék. Itt a szélesség már nem volt gond, csak a meredek lejtő és a laza 10 cm átmérőjű kövek. Ezt az akadályt is sikerült leküzdenem, majd az alján elértem egy füvesnek látszó területet és a terület túloldalán láttam egy utat. Azt, amit kerestem. Az út és én közöttem, még mindig volt vagy 2 Km. Gondoltam ez már nem akadály nekem azok után, amin keresztül mentem, úgyhogy nekivágtam. Ez volt életem legnehezebb 2 Km-es szakasza. Ez ugyanis egy jelenleg száraz tó medre volt, aminek az alján mindenféle púpok magasodtak. Ezek a púpok kemények voltak és a tetejüket benőtte a fű, amelyeket az állatok alacsonyra rágtak. A púpok átmérője változó volt, a 30 cm-től az 1 m-ig. Magasságuk 20 cm körüli lehetett. Viszont ezek majdnem egymásba értek, úgyhogy indulás után nem tudtam megállni. Ugyanis, vagy mind a kettő kerék a púpon van, de akkor nem ér le a lábam, vagy mindkettő a völgyében, de akkor ülőhelyzetből úgy indulni, hogy mindkét keréknek egyszerre kell felkapnia a púpra, rizikós lett volna, illetve én annak ítéltem meg. Csak egyben, csúsztatott kuplunggal tudtam haladni. Sebességem 2-5 Km/h. Vért izzadtam, mire átértem egy olyan helyre, ahol már megállhattam. Ez számomra igazi triál pálya volt, azzal, ha ott bukok, még lehet, hogy a motort fel sem tudom állítani. Soha nem mennék mégegyszer végig rajta. Soha. Mivel már volt 1200 GSA motorom, így össze tudom hasonlítani a kettőt. Ha ide azzal jöttem volna, itt biztosan vagy még az elején elvérzek, vagy sírva, vért izzadva tudtam volna ugyanezen az útvonalon végigmenni. Nem lehetetlen, de hogy a nem élvezhető, az biztos. Ez nem a GSA-nak való pálya.

A túloldalon elértem a várva várt utat. Beértem a faluba, ettem, majd továbbmentem szálláshelyet találni. Ez a kis durván 100 Km megtétele, egy fárasztó nap eredménye. Utólag ez egy igazi kaland volt a vad Mongóliában. Sajnos a legjobb szakaszokról sosincs kép, mert akkor az ember örül, ha túljut, nem pedig megáll és fényképez, vagy videózik.

Innen továbbhaladva hosszú, igazán göröngyös és unalmas off road szakaszok után végre elértem a Dalanzagdadba vezető betonutat. Legszívesebben megcsókoltam volna. Majd Dalanzagdadtól 50 Km-re megálltam a sivatagban. Indulnék, de a korábbi elektromos probléma ismét felütötte a fejét. A motor valahol rövidzárlatos, és még a visszajelzők sem gyulladnak ki. Ismét levettem az akksi burkolatát, mert ott gyűlnek össze a vezetékek és a motor ismét indul. Beértem a városba, tankoltam, a motor ismét nem indul. Észrevettem, hogy a negatív akksi saru, laza. Meghúztam, majd megint minden OK. Hát reméltem, hogy ez volt a probléma, és nem jelentkezik újabb gond. Sajnos a probléma újra jelentkezett, de már később, kinn a sivatagban. Viszont észrevettem, hogy az indító relay vezetékeinél van a gond. Ahhoz viszont le kellene vennem a teljes jobb oldalát, hogy a bandázsszalagokat le tudjam venni, és megnézzem, hogy hol lehet a probléma. Egyenlőre, egy kötegelővel jó erősen összekötöttem a relay kábeleit az akksi kábeleivel, mert azok elég merevek, így talán nem tud mozogni és most működik. Otthon majd foglalkozom a problémával, ha addig kihúzza. A hotelben, ahol 2 éjszakára megszálltam, még kezet sem lehet mosni, nemhogy zuhanyozni. Viszont Wifi-jük van. Érdekes.

Reggel elindultam a homokdűnék felé. Mindenképen látni szerettem volna őket. Az út első 50 Km-re aszfaltos volt, majd kövesre váltott. Valahogy nem mértem fel jól a távolságot, mert még tovább motoroztam a kimondatlanul rossz úton vagy 70 Km-t, és amikor útbaigazítást kértem, kiderült, hogy a dűnék még vagy 150 Km távolságra vannak. A faluból továbbhaladtam, de már alábbhagyott a lelkesedésem. Elmotoroztam még úgy 20-30 Km-t, majd az út kezdett egyre homokosabbá, és lazábbá válni. Egy ideig még nyomultam előre, de egyszerűen eljött az a pillanat, amikor azt mondtam; elég. Elég volt a rossz utakból, az állva motorozásból és egyszerűen a hosszúra nyúlt utazásból. Egy ismerősöm mondta egyszer, hogy ami elkezdődött, annak egyszer be is kell fejeződnie. Hát ez az a pillanat. Már vágyódom, Magyarország, a családom, és a barátaim után. Úgyhogy egy gyors mozdulattal megfordultam és visszajöttem Dalanzagdadba, a hotelbe. Megírom a blogot, befejezem a képek rendezését, és holnap, azaz 2015.09.03-án, elindulok hazafelé. Végre, hazafelé.

Igen, ez örömmel tölt el.

DSC_6310-1

A motoros társ / My biker boddy

A motoros társ / My biker boddy

DSC_6301-1DSC_6298-1DSC_6297-1DSC_6294-1DSC_6292-1

A sivatag még a legkeményebbeket is próbára teszi / The desert takes its toll

A sivatag még a legkeményebbeket is próbára teszi / The desert takes its toll

DSC_6289-1

De nehéz az iskolatáska ... / Kids going to school

De nehéz az iskolatáska … / Kids going to school

DSC_6266-1DSC_6261-1DSC_6258-1DSC_6256-1DSC_6239-1DSC_6235-1DSC_6229-1DSC_6222-1DSC_6217-1DSC_6212-1DSC_6203-1DSC_6198-1DSC_6195-1DSC_6192-1DSC_6190-1DSC_6185-1DSC_6181-1DSC_6172-1DSC_6168-1

A Gobi sivatagban / In the Gobi desert

A Gobi sivatagban / In the Gobi desert

IMG_2793IMG_2791

I left the city of Moron. At first, I was riding on paved road, then it ended in a village, which I didn’t mind too much, since I didn’t want to get to Ulaanbaatar on pavement and I haven’t seen the heart of Mongolia anyway. From here I was riding off-road towards South, South-East. I thought that I will still take a look at the Gobi desert, since I’m here. During this road I crossed the geographic center of Mongolia. I didn’t feel anything special, but it was good to know. The navigation sometimes finds some road and if so, I try to follow it. The scenery changes constantly. It varies from grass land, to pine forests through desert. I camp at every night. Unfortunately every evening the sky got cloudy, then the wind started blowing and almost every morning it was slightly raining and then later the sun started shining. It was really hard to ride the off road section. Actually, rather tiring and sometimes technically difficult. The wind formed little bumps on the road cross ways. These bumps were about 5 cm high and about a foot apart from each other and in some cases they stretched out to several hundred meters. Then disappeared and later they were there again. If I speed up the bike to about 70 Km/h, the shocks were doing their job and they smoothen out the bumps. However on the top of a little hill, about 10-15 cm high rocks were sticking out from the road, so I had to slow down. In the bottom of the valleys, about 20 cm dust was covering the road. Therefore I could rarely use the 70 Km/h speed, because according to my judgment it wouldn’t be too wise to get into this dust at 70 Km/h speed. So I tried to choose about a 50 Km/h speed, from where I could slow down if I needed to. To ride the bike all day long standing up, it really tests me to the limit.

I normally eat something but I’m scared at every time, I order my food. They do not have photographs of the food. I do not understand what is written on the board and almost all food has the same price. No matter what I order, I always receive the same crappy food. I watched how they make it. They put a bowl up on the stove, pour about 0,5 liter of water into it, through some meat and put some type of a spice and put some pasta on the top. I really eat everything, but with this they could chase me out of the country. In fact, they might do. I just eat it, because there is nothing else. In some hotels or real restaurants they have menus with photographs. Those foods are actually pretty good, no complain. I understand that they might not have anything else, but I always try to order different food, and I always get the same. So why so many foods are listed on the board.

OK, let’s get going. As I leave the village, I ask a gas station operator which way should I go to the village, I’m looking for. The points at a direction, but no matter how hard I try to find a road, I just can’t see it. Here they do not explain you go 500 meters, then turn left or right etc. since maybe the road is there today, but later it disappears or relocates. So people show me directions, rather than roads. I thought I will go towards the guy pointed and we will see what happens. Just outside the village I found a road and I thought everything is OK. The road was going left and right, up and down and I saw that it ends in a mine area. I thought I will ask further assistance from there.  I asked a guy that which way I should go to reach Erdenesant. The man starts scratching his head and points at a direction. I’m looking at that direction, but cannot see a road. He calls his body there and that guy points at another direction. I didn’t see road in that direction either. The village I was looking for it was the neighboring village, even though it was 85 Km from this one. They started telling me where to cross a creek; I told them that crossing the creek will be my problem. So they told me to get up on the hill and I will find a road there. I told them that let me take care of the river crossing, just show me the road. I found a place where I could cross the creek, but right after the creek, I had to get up a really steep rocky hill. It wasn’t the road yet. Right after the creek, I was bending on the front of the bike, so the front wheel wouldn’t lift up and at the same time I had to pull the throttle, so the bike wouldn’t stall. On the top of this hill, I found the road. It wasn’t the type of road that people were using on a daily basis, but it was a road. As I was going, I noticed that this road takes me back to the village. I surely didn’t want to go back, therefore I started using my compass again and I started following tracks again. I had to proceed south, and south –East. I noticed that the direction that I need to go to doesn’t have rocky hills, so actually my plan could work. So I left this track and I started to go through everything whatever was in front of me. I had to go up on extremely steep rocky hills, but covered with grass from where I could see around and try to decide which way to go. I used my camera’s zoom lens to find the best possible route. Finally I found a valley area where I thought I could cross through the mountains. So I checked the direction with my compass and headed to the right direction. The road I was using first it was covered by 1-2 feet high grass, but the bottom of it was rocky, then I went through nice small grassy fields, then real rocky mountains. Crossed, dried out lake beds and creeks. It was a somewhat easy ride until I arrived to the mountains. Due to the rocks hiding between the grasses, I had to go slow, not to damage the bike and not to have an accident. I was mostly using 1st gear only. Then I reached the mountains. From far distance the seemed grassy hills, but as I got close to them, the whole thing changed. They were rocky and I couldn’t find any road what so ever. So brave man sometime lucky, because I found an animal track. I thought if there are animals (goats, sheep) there must be some humans as well, so I was using the tracks made by goats. No question that goats are much more experienced jumping up and down from rocks, but I was moving ahead like a tightrope walker. As I was going through the rocks, I had to pay attention so my boxes wouldn’t get caught. Then I arrived to a steep uphill where the rocks were like stairway, where one step was about 10-15 cm higher than the one before. It was hard to get up, but no choice and as I got to the top, the track became somewhat wider. On my right hand side I could see, high rocky cliff, on my left a deep drop-off. The road was fairly steep going down and about 10 cm diameter loose rocks were making the ride even more difficult. Finally I won. I was down on the bottom and crossed the mountain. As I reached the bottom, saw a straight line in front of me in about 2 Km distance. It was a grassy area between me and the straight line, which was the road. I though after all I went through, this shouldn’t be a problem. This was the most difficult terrain, which I have ridden in my life. This grassy area was nothing but dried out lake bed, where some type of small humps covered the whole area. These humps were rock hard and they were covered by small grass. The diameters of these humps were between 1-3 feet and their height was about 8 inches. They were right next to each other, so after I started, it was impossible to stop. If both wheels were on the top, then my feet wouldn’t have touched the ground, or both wheels were in their valley part, then it would have been very difficult to start up sitting on the bike and both wheel had to get up the hump. It would have been fairly risky, or I thought so, anyway. I was in first gear, my hand on the clutch and I could just move step by step with about 2-5 Km/h. I was sweating blood, by the time I reached an area, where at least I could stop and rest. For me this was a real trial race track. If I had fallen there, maybe I couldn’t have been able to stand up the bike. I wouldn’t go through on this track again. Never again. Since I owned a 1200 GSA before, I can compare the two. If I had come here with my 1200, I would have most probably given up right in the beginning, or I would have cried my whole trip, if I wanted to take the same route. It is not impossible, but the rider wouldn’t enjoy it, for sure. These tracks are not for the GSA.

As I got on the other side of the lake bed, I reached the long waited road. I went into the village, eat something and head out from the village to find some camp spot. I was riding all day and all I could make is about 100 Km. Afterwards this was a real adventure in this real wild and rural Mongolia. I will always remember this one. Unfortunately since I’m alone, I necer have pictures of the best sections, because when fighting to get ahead, I do not think about stopping and set up my camera or take photographs.

From here as I advanced, I was riding on really bad and boring off road sections, where finally I reached the paved road connecting Ulaanbaatar and Dalanzagdad. I almost kissed this road. Maybe I should have. Then about 50 Km from Dalanzagdad I stopped in the desert, but when I wanted to get going again, my motorbike wouldn’t start. It is some electrical problem, which I experienced in Moron as well. Somewhere something is shorting out, because even my control lamps wouldn’t come on. I took off the battery cover again, because all the cables are running there, and the bike started again. So I left and arrived into the city of Dalanzagdad. I fueled up and the bike wouldn’t start again. I noticed that the negative pole of the battery is loose, so I tightened up. I hoped that this was the problem and it will never come back again. Unfortunately this electrical problem, came up again later in the desert. I noticed that, the problem is around the cables of the starting relay. In order to identify it exactly where the problem is, I would need to take the air filter housing and lot of other things off, to see the cables and remove the isolation tape from them. Temporarily I tied the relay cables to the battery cables, because the battery cables are really stiff, so hopefully nothing can move there and now it works. At home I will deal with the problem if I make it that far.

In the hotel, where I stay for two nights, no shower and even I barely can wash my hands. However they have Wifi. It is strange, but this is the way it is.

In the morning I left to see the sand dunes. I wanted to see them before I go home. The first 50 Km section was on paved road, then the road changed to gravel surfaced road. Maybe I didn’t think of the distance well enough, because I was riding on this extremely bad and rough road for about 70 Km and I stopped to ask somebody where the dunes are. I found out that the dunes are still about 150 Km far from here. So I left the village, but my enthusiasm was really going down. I rode my bike for about 20-30 Km and the road started becoming sandier and sandier. I was still trying to get ahead, but the time has come when I said it’s enough. I had enough of the bad roads, had enough of riding my bike standing up all the time and had enough of the long lonely travel. Someone told me once that whatever has started it must end at some point. This was that point. I hit the brakes, turned around. I’m missing Hungary, missing my family and friends, so I came back to Dalanzagdad, to the hotel. I will write my blog, finalize the sorting of my photographs and tomorrow, on the 03rd of September 2015, I will start riding towards home. Finally, towards, home.

Yes, this makes me happy.

2015.08.27-29. Bayantes-Moron

Az útról nincs túl sok mondanivaló. A táj változott a sztyeppéről ismét sivatagossá vált, majd a hegyek között köves volt. A köves rész volt a legrosszabb. Iszonyatosan rázós, mind a motor, mind pedig számomra igazán megterhelő volt. Ahogy jöttem északabbra, úgy találkoztam itt-ott folyókkal, vagy az úton lévő hatalmas tócsákkal, inkább kisebb tavakkal, amelyek némelyikén át kellett gázolni. Volt ahol a csizmámba befolyt a víz, így egyszeriben megvolt a lábmosás is. A csizmából kiöntöttem a vizet, de a szivacs része magában tartotta jórészét, és a Goretex miatt nehezen száradt. Úgyhogy kettő napon keresztül a vizes csizmában tocsogtam. Már alig vártam, hogy beérkezzem Moron városába. Főleg az út vége volt számomra igazán fárasztó. Valószínűleg azért, mert már nagyon untam. Moron városának főutcái betonosak és közvilágítással ellátottak. A mellékutcák, mind földesek. Itt megvacsoráztam, majd meglátogattam egy buddhista templomot. A pap gyengén ugyan, de beszélt angolul. Készítettem egy pár fényképet, majd irány a Hovsogol Tó. A tó, Mongólia legnagyobb tava, amely az ország északi részén fekszik egy nemzeti parkban. Igazi turista látványosság. Csodálatos tiszta a vize, és a nyugati oldala fenyvesekkel tarkított. A halakat lehet benne látni. A tó, Kb. 100 Km-re van innen és mindvégig betonos úton haladtam. Már volt vagy 10 óra, mire odaértem, és az első fogadóban meg is szálltam. A szállásért 15.000 Tugrik-et (8 USD) fizettem, de nem értettem, hogy az ürge a 20.000-esből miért nem akar visszaadni. Majd kis idő múltán, hozott vissza 5.000-et. Begyújtott a jurtában és egész jót aludtam. Érdekes, hogy egy nap alatt kettő időzónán haladtam keresztül. Itt 7 órával van az idő előrébb, az otthonihoz képest. Amikor ma reggel a szállásadóm felkeltett, nem is értetem mi ez a sietség. Majd egyeztettük az óráinkat és láttam, hogy már majdnem 8 óra van. Az enyémen még csak 6 volt. Ekkor kezdte magyarázni a tulaj, hogy tegnap rosszul írta az összeget és a szállás nem 15.000, hanem 45.000-be kerül. Mutogattam, hogy már késő bánat, mert 45.000-ért (25 USD) nem aludtam volna itt. Majd felmentem a tópartjára. Ott szerettem volna egy napot eltölteni, de kettő ok miatt változtattam a döntésemen. Az első, hogy az ottani jurták, illetve az emberek, a turistákra rendezkedtek be. Ez még nem lenne gond, de a legolcsóbb jurta egy éjszakára 50 USD és ebben még nincs benne a zuhanyozás és a kaja. Találtam 100 USD-ért is. Wifi-ről ne is álmodjon senki. Ezek az összegek nem az én pénztárcámhoz valók, úgyhogy inkább visszajöttem Moron-ba, és itt szálltam meg egy vendégházba 15.000-ért, WIFI-vel, reggelivel, zuhanyozással és kimossák a ruháimat is. A wifi igazából semmit sem ér, bár működik. Az átviteli sebesség 11 Mbit/s. Úgyhogy feltöltéssel nem is próbálkozom. Mielőtt a vendégházba jöttem volna, megebédeltem. Amint el akartam onnan indulni, a motor meg se nyekken. Még a műszerfal világítások sem működtek. Elindítottam egy másik akkuval, de amint annak a saruit levettem, azonnal megállt. Valami rövidzárlat. Ülés le, biztosítékok rendben, akkutakaró le, vezetékek rendben. Majd egyszer csak ismét indul a motor. Nem szeretem az ilyen problémákat, mert nehéz őket kezelni. Most működik, úgyhogy majd meglátjuk. Remélem nem a sivatagban fog cserbenhagyni. Ulánbátor még vagy 700-800 Km off-road. Holnap, indulok Mongólia belsejébe.

DSC_6278-1DSC_5849-1DSC_5835-1DSC_5926-1DSC_5865-1DSC_5872-1DSC_5883-1DSC_5901-1

Csak én és a motorom / Only me and my bike

Csak én és a motorom / Only me and my bike

DSC_5912-1

Érdekesség a faluban / attraction in the village

Érdekesség a faluban / attraction in the village

Kiváncsi tekintetek / curious look

Kiváncsi tekintetek / curious look

IMG_2686-1

Utolsó közös ebéd Alexékkel.

Utolsó közös ebéd Alexékkel.

DSC_6011-1DSC_6020-1DSC_6037-1DSC_6045-1

Ekkora kövek kandikáltak ki a fű közül. Ha az állatok lelegelték a füvet, akkor látszanak, de ha nem, akkor figyelni kell. / These large stones hide within the grass. If the animals eat the grass, then they can be seen, but if the grass is high, then you need to be careful.

Ekkora kövek kandikáltak ki a fű közül. Ha az állatok lelegelték a füvet, akkor látszanak, de ha nem, akkor figyelni kell. / These large stones hide within the grass. If the animals eat the grass, then they can be seen, but if the grass is high, then you need to be careful.

DSC_6058-1DSC_6061-1DSC_6064-1DSC_6108-1DSC_6120-1DSC_6121-1DSC_6126-1DSC_6134-1DSC_6142-1DSC_6147-1

Elmélkedés a Hovsgol tónál. / Relaxing by the Hovsgol Lake.

Elmélkedés a Hovsgol tónál. / Relaxing by the Hovsgol Lake.

IMG_2702-1

There is not much to say about the road. The scenery was constantly changing from steppe, to desert, then rocky hills. The rocky part was the worst place to ride. The road was extremely bumpy; it was hard on my bike and on me as well. As I was coming up North, here and there I saw rivers, creeks and huge puddles, some I should call small lake. Some of them I had to cross. In some places the water entered into my boots from the top, so at least I had my feed washed as well. I poured the water out from my boots, but the fabric sucked the water in, and since it is Goretex, it just didn’t want to dry out. My feet were constantly wet for a few days.

I just couldn’t wait to get into the city of Moron. Mostly the last part of the road was really hard, most probably because I was just bored of the bad road. The main streets of Moron are asphalted, they have street light. The side streets are pure dirt. Here I had dinner and visited a Buddhist church. The priest spoke some English, so I could communicate with him. I took a few photographs and left to the Hövsogöl Lake. The lake is the largest lake of Mongolia, which lies in the Northern part of the country, in the Hövsögöl Nuur National Park. It is a real tourist attraction. Its water is crystal clear and its shore is covered by pine forests on the western side. You can even see fish in it. It was about. The lake is about 100 Km away, up north and the road is all paved. It was about 10 PM by the time I reached it and I got a yurt in the first guesthouse. I paid 15.000 Tugrik (8 USD), but I didn’t understand why the owner doesn’t want to give back 5.000 change from the 20.000 bill. After some time he showed up and gave me the 5.000 and he made fire in the stove and warmed up the yurt. I had a fairly good night sleep. It is very interesting that I crossed two time zones in one day. Here it is +7 hours compared to Hungary. When the owner woke me up today, I didn’t understand why I need to get up so early. Then he showed me the time. It was almost 8 AM and on my watch it was only 6 AM. Then he started explaining that he made a mistake and the yurt is not 15.000 Tugrik/night, but 45.000 (25 USD). I showed him that I’m sorry, because for 45 USD, I wouldn’t have slept there. He didn’t even have shower or any means of water to wash myself. So I went up the to the lake where I would have liked to stay for a day or so but I changed my mind for two reasons. The first was that these yurts and the people are really set up for tourists. This wouldn’t be a real problem, but the cheapest yurt was 50 USD/night and shower and food is not included. They do not even have Wifi. I even found one for 100 USD. These amounts are not for my valet, so I came back to Moron and got into a guesthouse for 15000 including breakfast, Wifi and hot shower and the even wash my close. The Wifi however doesn’t worth anything. The data transfer speed is 11 Mbit/s. So, I’m not even trying to upload anything. Just before I arrived to the guesthouse, I had lunch. After lunch I wanted to leave, but my bike wouldn’t start. Some electrical short somewhere, even the dashboard lights didn’t come up. I started the bike with a jumper, but as soon as we took the jumper off, the bike stopped again. I took the seat off, fuses are OK, battery cover off, and wires are OK. Then all of the sudden, the bike starts and runs fine again. I do not like these type of problems, because it is very difficult to handle them. Hopefully my bike doesn’t leave me in the desert.

Ulaanbaatar is still about 7-800 Km away on hard off-road. Tomorrow I will head to the center

2015.08.26. Dzüünghanhay felé valahol – Bayantes

Az éjszaka csendes volt. Reggel, víz hiányában ismét reggeli nélkül keltem útra, bízva, hogy lesz elég üzemanyagom, hogy elérjem az északi utat, azaz, a civilizációt. Az utam, továbbra is hol szürke, hol pedig vörös kősivatag, mély homokkal. Igazából nem mentem többet, mint Kb. 50 Km-t, és egy hegy csúcsáról láttam egy útépítés nyomait a semmi kellős közepén. Meg is álltam az ott dolgozóknál és próbáltam útbaigazítást kérni. Szerencsémre volt egy teherautósofőr, aki meg is mutatta a helyes irányt. Úgyhogy kezdtem megnyugodni. Egyszer láttam egy jurtát, gondoltam megállok, és hátha adnak valami harapnivalót is. Ahogy közeledtem, láttam hatalmas étel fotókat a bejárat felett, olyanokat, mint az éttermek felett szoktam látni. Meg is örültem, nem kel kuncsorognom, hanem kérek ételt és kifizetem. Természetesen itt sem értettük egymást. Mutatom, hogy enni szeretnék. A hölgy bólint, majd ad egy csésze teát és megrakta a tüzet és feltett vizet egy edényben. Hát én csak vártam, vártam, a család kiment a jurtából, majd átmentek egy másikba, én meg csak vártam türelmesen és rohadt éhesen. Egyszer jött egy fiatalabb férfi és leült mellém és elkezdett dohányozni. Mutatom neki, hogy étel, de csak néz rám bambán. Mutatom, hogy akkor én nem várok tovább, és a teát kifizetem. Mutatja, hogy nem kell fizetni és indulhatok. Úgyhogy továbbra is rohadt éhesen, motorra pattantam és továbbmentem. Szerencsémre néhol tudtam használni a még félig kész útszakaszokat. Igaz, hogy murvás volt, de legalább 70-80 Km/h sebességgel tudtam rajta haladni. A szakaszok nem voltak hosszabbak, mint 3-4 Km, akkor mindig le kellett menni, megkerülni egy földtúrást, majd ismét vissza. Amikor az útépítés befejeződött, kicsit tétováztam, hogy merre felé is kell menni, úgyhogy többször odakanyarodtam egy-egy jurtához, és megkérdeztem. Örömre, a tája lassan-lassan elkezdett változni. Egyre kevesebb lett a kő. és egyre több a fű. Így természetesen a talaj is kötöttebb lett, és már nem kellett mély homokban motoroznom. Néha már 80 K/h-val száguldoztam a földúton. A fű színe nagyon érdekes volt. Az alja zöld, míg a teteje, gyönyörű sárga. Csodaszép. Ez már az a táj, ami igazán jellemzi Mongóliát. Úgyhogy én is készítettem egy párat. Végre valahára, beérkeztem Dzüünhangay-ba. Itt meg tudtam itatni a motort, vettem 6 l ásványvizet, 1,5 ebből rögtön el is fogyott, és teleraktam a bendőmet. Itt találkoztam egy angolul beszélő mongol sráccal és vele ebédeltem. Természetesen én voltam a falu, vagy város érdekessége. A falu apraja, nagyja összegyűlt és ámult-bámult. Úgy helyezkedtem az étteremnek nem igazán nevezhető helyiségben, hogy a motort mindig lássam. Igazából nem volt semmi gond a helyiekkel. Onnan továbbhaladva, az északi utat nem találtam meg, pedig kereszteztem. Érdekesek ezek a főútvonalak itt. Igazából nem baj, mert a srác, akivel ebédeltem, mutatott útvonalakat és területeket, hogy merre menjek, és hogy nagyon vigyázzak, ne menjek gyorsan, mert azokon a részeken, sok a kő és a balesetek abból adódnak, hogy az autók, vagy motorok köveknek ütköznek. Gondolom, ezek nem ház méretű kövek lehetnek, de elég nagyok ahhoz, hogy a motorban és bennem kárt tegyenek. Úgyhogy óvatos leszek.

Ahogy jöttem feljebb északra, a sárga tetejű füveket hol normál legelő. hol pedig hol pedig, valami kórószerű növényzettel borított táj váltotta fel. Mivel ez a terület már lakottabb. állattartásra inkább alkalmas, így elég nehéz volt olyan helyet találnom, ahonnan nem látnék legalább egy jurtát. Úgyhogy hosszas keresgélés után döntöttem úgy, hogy jurta ide, jurta oda én megállok. Egyenlőre, még nem vettek észre, mert ha láttak volna, azonnal ide sereglenének. Nem kezdek el főzőcskézni itt sem. Holnap, továbbindulok észak felé, Mongólia legnagyobb tavához, a Hövsgöl Nuur tóhoz. A déli, sivatagos részt annyira ne szeretem, és feleslegesnek tartom plusz még vagy 2000 Km-t a rossz utakon büntetni a motort és magamat, amikor itt is ugyanúgy találkozhatok emberekkel és ismerkedhetek Mongóliával. Innen még Ulánbátor majd egy hét, úgyhogy az elég is lesz, mert azután Szibériában megjön a hideg, és indulnom kell hazafelé.

DSC_5849-1DSC_5835-1DSC_5926-1DSC_5865-1DSC_5872-1DSC_5883-1DSC_5901-1

Csak én és a motorom / Only me and my bike

Csak én és a motorom / Only me and my bike

DSC_5912-1

Érdekesség a faluban / attraction in the village

Érdekesség a faluban / attraction in the village

Kiváncsi tekintetek / curious look

Kiváncsi tekintetek / curious look

DSC_6278-1

The night was really quiet. In the morning, due to the lack of water (only small amount) I started riding again without breakfast, hoping that I will have enough fuel to reach the north route, so the civilization. The road, continued in the sometimes grey, sometimes, red rocky desert, with deep sand in some places. Actually I didn’t make more than 50 Km, when I got up on the top of a hill and I saw some signs of an ongoing road construction in the middle of nowhere. I stopped and asked the workers for direction. One of the truck driver finally could show me the right way. So I started to relax a little bit. once I saw a yurt and I thought I stop and maybe I will get some food to eat. As I got closer, I saw a large sign above the entrance with different pictures of different food. These I normally saw at restaurants, so I was happy, that I d not need to beg for food, but I can order, and pay for it. Of course we didn’t understand each other here either. I showed a lady that I’d like to eat. She gave me a cup of tea and put up a large bowl of water to boil. It was obvious to me that she will cock something for me. So I was waiting, and waiting. The family went out from this yurt, and went into the other one. I was just waiting patiently and darn hungry. Once a younger guy comes back and set beside me, and starts smoking. I showed him, that I’m not planning to wait any longer, so I pay for the tea, and leave. He showed me that I do not need to pay for the tea and its OK, if I want to leave. So I was still extremely hungry and I hit the road. Luckily at some places I could use the partly constructed road sections, where I could speed up to about 70-80 Km/h. These sections weren’t long, but even for the 3-4 Km, I could go with normal speed. At the end of the section, I had to get off, and go around a dirt pile and get back on the gravel freeway again for the next few kilometers. When I got to the end of the road construction, I wasn’t sure which way to go, so I several time went to yurts and asked.

I was really grateful for the scenery started changing. From kilometer to kilometer it was less and less rocks and more grass. More grass means less sand, so I didn’t need to ride in deep sand anymore. Sometimes I could speed up to 80 Km/h on the dirt track. The color of the grass was really beautiful and interesting. The bottom part of it was green and the top part, really nice yellow. Beautiful. This is the scenery which is represents Mongolia. I took some shots as well. Finally I arrived into the village of Dzüünhanay. Here I could fuel up my bike, fuel up my stomach as well. I bought 6 l mineral water and 1,5 liter I drank very soon. Here I met English speaking Mongolian guy and had lunch with him. Of course I was the tourist attraction of the village. Everyone quickly gathered around my bike. I sat in the place, I wouldn’t call it a restaurant, so I could always see my bike. They were OK. No problem. Even I left the village, I still couldn’t find the Northern Rout, even though, I crossed it. These highways are very interesting here in Mongolia.

The guy, who I was having lunch with showed me some routes and areas which I should go and look at but I should be careful, because there could be rocks on the road, and these rocks case most of the accidents. Most probably these rocks are not the size of a house, but they could be large enough to damage the bike and injure myself. I will pay attention.

As I was coming up north, the yellow head grass disappeared and firs normal grass lands, then some type of bush appeared. These areas are much more suitable for raising animals, so it means lot of yurts. So it was really hard to find a camp spot for the night. I couldn’t go to any place, where I couldn’t seen, at least one yurt. So I had no choice, I stopped. They haven’t found me yet, otherwise they would be here. So I skip cocking again.

Tomorrow I will keep going up North, to Mongolia largest lake, to Lake Hövsgöl Nuur. I’m not too crazy for the southern desert area and I think I do not want to penalize the bike and myself with additional 2000 Km on those bad roads. I can meet people and get to know Mongolia here as well. Ulaanbaatar is still about a week away and I think it will be enough from Mongolia, because it will get cold in Siberia, so I need to start going home.

2015.08.25. Üüreg Nuur tó – Dzüünhangaj felé valahol

Reggel esőre ébredtem. Nem volt nagy, de esett. Az éjszakai búvóhelyem jónak bizonyult, mert senki sem jött ébreszteni. Reggeli nélkül továbbindultam, immár egyedül. Igazából élveztem is, hogy a saját tempómban motorozhatok, és ott állok meg, és addig időzök, amíg csak akarok. Az út hegyre fel, völgybe le típusú volt, de mindvégig elég kopár. Illetve fát más régóta nem láttam, tehát mondhatom sivatagosnak is. Barna sziklák, kopár táj, borult ég és hűvös. Hát ilyen volt a napom első fele. Végre elértem az Ulaangomba vezető főutat. Ez betonos volt, bár nem volt túl jó minőségű, de legalább le tudtam ülni a motoron. Nagyon örültem neki. Ullangomban rátaláltam Alexre és Ritára. Pont kidobták őket a szálláshelyükről, mivel 9-kor ki kellett jelentkezni. Mondtam nekik, hogy keresek valami csehót, ahol tudnék harapni valamit, mivel igazából tegnap reggel óta egy pár szem mogyoró és néhány aszalt gyümölcsön kívül nem ettem semmit. Ők is velem tartottak. Itt senki nem beszél semmilyen olyan nyelvet, amin legalább kérni tudtam volna valamit. Mindennek más a neve, mint bárhol a világon. A Coca Cola-t így nem ismerik, holott nagy világító tábla kinn van az épületen. Kimentem és rámutattam. Oh, mondták, hogy olyan nincs, csak langyos befőtt lé. Hát gondoltam a semminél az is jobb, úgyhogy kértünk is belőle. Majd jött a kajaválasztás. Nem jutottunk dűlőre. Az étlapot persze nem értettük, amint mondott azt szintúgy, úgyhogy szerencsénkre egy férfi egy másik asztalnál evett valamit, ami egész jól nézet ki. Rámutattunk, hogy olyat kérünk. Kaptunk sült hús darabokat, sült krumplit, rizst, és tükörtojás volt a tetején. Ízletes volt és laktató. Kaja után Alexéktől ismét elbúcsúztunk, mert én szerettem volna megnézni egy buddhista templomot. Megint a nyelvi nehézségek, hogyan is magyarázzam el, hogy mit keresek. Már eljátszottam egy buddhista szerzetes mozdulatait, de nem arattam sikert. Úgyhogy addig szólongattam embereket a városba, amíg valaki beszélt angolul és útba igazított. El is mentem, de sajnos tatarozás miatt zárva volt. Ahogy mentem ki a városból és megálltam helyi motorosoknál, Alexék, megjelentek. Ők is arra jöttek. Még egy darabig mentünk együtt, majd szerintem ők megpróbáltak lejutni a déli útra, ami jobb minőségű, mint az északi. Egy tónál még lekanyarodtam utánuk, de azután végleg nyomukat vesztettem.

Hát mindegy, gondoltam, továbbjövök egy jó minőségű betonúton. Sajnos az idő nem kedvez a fotózásnak, mert az ég végig borús volt és a táj elég egyhangú, szürke, néha vöröses árnyalatúra váltottak a sziklák, de igazából nem volt látványos. Kényszerből azért készítettem egy-két képet, de nem ezek lesznek a kedvenceim.

Majd megálltam egy jurtánál ebédelni. Hát nem tudom mit ettem, de szörnyű volt. Képzeljétek el, hogy levestészta félig megfőve, valami kis krumpli, kis répa darabok és itt-ott valamicske hús. Lé nélkül. Majd ezt felöntötték langyos teával, ízesítés nélkül. Hát ez volt az ebédem. A család apraja-nagyja odasereglettek és nézték, ahogy eszem. Hát letuszkoltam, de nem kértem repetát.

Megkérdeztem, hogy milyen messze van a következő benzinkút. Mondták, hogy 45 Km. Az tökéletes.

Onnan továbbhaladva a betonút véget ért, és vöröses salakszerű kősivatag váltotta fel a korábbi szürkeséget. Illetve ez váltakozott. Hol vörös, hol pedig szürke volt. Egy útszerűség van ugyan, de ott tengelyig érő porban kellene motorozni, ami ezzel a nehéz motorral, de még szerintem egy könnyebbel is igazi kihívás lenne, mivel a por alatt a teherautók mély nyomdájúkat alakítottak ki. Úgyhogy az utat elhagyva, szó szerint az úttalan sivatagban motorozok. Nézegetem a térképet, megállítottam egy teherautót, és próbáltam megkérdezni, hogy hol vagyok, és hol van benzinkút, mivel már vagy 80 Km-t jöttem a jurta óta, de semmi. Na, most, a térképen nem igazodnak ki. Pedig Mongolul is rá van írva. Egyet tudnak mondani, hogy Ulánbátor felé jó irányba haladok. Ezt én is tudtam, mivel kelet felé tartok, de Ulánbátor még vagy 1200 Km, úgyhogy az nekem egy kicsit gyenge vigasz. A navigáció is olyan településeket mutat, amelyeket, csak elvétve találok meg a térképen. Úgyhogy eltévedtem a sivatagban. Olyan vagyok, mint Sólyomszem, próbálok valamiféle jármű nyomokat követni, és az iránytűt használva próbálok észak felé tartani. Az északi út szerintem tőlem 2-300 Km-nél nem lehet messzebb. Természetesen az sem autópálya, de talán van rajta valamilyen forgalom. Üzemanyagom talán elég lesz, mivel a póttankom még tele van, de a főtankba szerintem már csak úgy 6 liter lehet. Szűkösen, talán. Sajnos a sivatag miatt az átlagsebesség 30 Km/h, úgyhogy nem haladok valami túl jól. Holnap megpróbálom elérni az északi utat, azután, meglátjuk, merre tovább. A vizem viszont fogytán van. Szerencsére nincs túl meleg, úgyhogy nem iszok olyan sokat, de összesen Kb. 0,7 liter vizem van és vége. Úgyhogy, beosztom. Csapvizet, mosakodáshoz nem láttam már vagy 5 napja, már egészen kezdem megszokni a saját szagomat. Azért jól esne egy fürdő, de hacsak nem egy tóban, az mostanában váratni fog magára.

DSC_5734-1DSC_5740-1DSC_5744-1DSC_5749-1

A tehén épp a boltból tart kifelé / The cow is just coming out of a store

A tehén épp a boltból tart kifelé / The cow is just coming out of a store

DSC_5821-1DSC_5823-1DSC_5737-1DSC_5740-1DSC_5742-1DSC_5744-1DSC_5774-1DSC_5777-1DSC_5787-1DSC_5818-1DSC_5820-1

I woke up for a rainy day. It wasn’t bad, but everything was wet. My night hideout place worked well, because nobody came to wake me up. I packed and without breakfast, hit the road, or I should say, track. I was kind of happy to bike on my own, with my own speed and I could stop wherever I wanted and stayed there as much as I wanted.

The road was like up and down, up and down. So it was hilly, but all there were just rocks. I haven’t seen trees for quite a while now, so I could call it desert. Brown rocks, desert surrounding, cloudy sky and cool temperature. So this was the first part of my day. Finally I reached the main road leading to Ulaangom. This road was paved. Not really good quality, but paved and I could finally sit down n my bike. I was really happy for this. As I rolled into town, I saw Alex and Rita. They were just thrown out from their hotel, because at 9 AM, they had to check out. I told them, that I’m going to find some place to eat, because I only had some seeds and some dried fruits since yesterday morning. So they joined me.

Here nobody speaks any language, in which I could have ordered some food. They call everything differently. Like they do not understand Coca Cola, however, the big Coke sign is outside the restaurant. So I pointed the sign. Oh, they don’t have that one. They only had something like canned fruit juice. OK, I ordered that one. Then, we had to choose food. We just could understand each other. The menu, we didn’t understand, and we didn’t understand each other either. We were lucky, that guy at another table was eating something which looked good. So we said, we order that one. We got some roasted meat, some potato, rice and eggs on the top. It was tasty and we filled up our stomach. After lunch I again said goodbye from Alex and Rita, because I wanted to see a Buddhist Monastery. Well, the language difficulties came again. I was playing like an actor. Tried to act as a Buddhist, but other than laughing on me, I still couldn’t get them to understand me. So went on the street and finally found someone, who spoke English and told me which way to go. The Monastery was closed due to renovation.

So as I was leaving town and stopped at local bikers, Alex and Rita showed up. They came the same way as I did. So we went together for a while, but I think they are trying to get down to the southern road, because that is better quality as the northern one. They turned off by a lake, I went after them, but somehow I lost them.

Oh, well I thought I just continue on this road, because it was an excellent quality paved road. Unfortunately the weather and the scenery doesn’t favor for taking nice photographs, because the area is fairly monotone. The surrounding rocks are mostly grey and sometimes change to red, but not really scenic. I did take some photographs, but I’m sure that these will not be my favorite.

Later I stopped at a yurt to eat. It was awful. Imagine some pasta for soups, boiled only half way, some potato, some carrot and here and there some meat and no juice. They poured some tea on it and that was it. All the family sits around me and watched how I eat. I could finally eat it, but surely didn’t ask for a second bowl.

I asked them how far the next gas station is. They told me that around 45 Km. I thought that is perfect, so I left. The paved road ended I ended up in a kind of red color rocky desert. Sometimes it turned into grey again. There is on track, but there about 1 foot of sand in it. So it is not really possible to ride with my heavy bike, so I actually ride in the desert. Actually I think it would be difficult to ride this with a lighter bike as well, because big trucks my bogs on the bottom, so you never know what is under the sand. I was looking at my map, and I stopped a truck and tried to ask where I’m and where I can find a gas station. I drove about 80 Km from the yurt and not gas station and no sign of human life at all. Locals cannot find villages on my map. One thing they ensure me. I’m heading towards Ulaanbatar. I knew that as well, because I’m heading East, but Ulaanbatar is still about 1200 Km from here, so this is not too much of a help. The navigation shows me villages, that can rarely been found on the map. So, I’m completely lost in the desert. I’m like an Indian, who is following footprints to find the enemy. I’m trying to find some fresh car, or truck marks, that could lead me out from here. I try to head north, by using a compass and try to reach the North route. However between me, and the North route, there are some rocky mountains. So it is not that easy just to go north. I have to find some track, which takes me there. The North route I think is shouldn’t be further than 2-300 Km from me. That is not a freeway either, but at least there is some traffic. Here is nothing. Regarding the fuel, I have still about 6 liter in my main tank and my reserve tank s full. So if I do not go in circles, It should be just enough. Unfortunately my average speed is 30 Km/h, so it could take a while by the time I reach the route.

I’m short of water. Luckily it is not too hot, so I try not to drink too much. I have to save it to last. All the water I have is about 0,7 liter. I haven’t seen tap water for at least 5 days. Actually I start getting used to my own smell, but I would love to take a nice shower. Maybe I need to wash up myself in a lake, because I do not think they would have shower in this desert.