Toyota Landcruiser felkészítés / Car Prep

Az autóm egy 2000 évjáratú 90-es típusú LandCruiser. Amikor megvásároltam (2016) akkor az autóban volt 98.000 eredeti Km. Az autót egy idős úr használta csak városban, Ő vásárolta újonan és minden szervízt óraműpontossággal Toyota márkaszervízben elvégeztetett. Tökéletes, karcmentes állapotban volt. Mivel tudtam, hogy én a betonútról is le szeretnék menni vele, így amint meghoztam Magyarországra, egyből elkezdtem az átalakítást, de inkább nevezhetném személyre szabásnak is.

1./ Először is kezdtem egy csörlővel. 4.5T WARN csörlőt építtettem be, amely tökéletesen elfért az első lökhárító mögött. Így csak kötélkivezetés látszik.

 

 

 

 

 

 

2./ Futómű. Hát először gondoltam, hogy maradok a gyári futóműnél, mert nem fogok versenyezni az autóval, így a gyárinak is meg kell felelnie. Hát, mennyire rosszul gondoltam. Ez mindjárt az első utam előtt kiderült, mert amikor megpakoltam az autót, az autó leült a hátsó gumi bakokra. Szóval ez így nem lesz jó, úgyhogy Ironman habcellás lengéscsillapítókkal ellátott rugókat építtettem be.

 

 

 

 

 

Ezt használtam 70.000 Km-en keresztül, de most, hogy erre a közel 40.000-es útra indulok, úgy gondoltam, hogy lecserélem és Terrain Tamer PRO futóművet építtettem be állítható feszességű lengéscsillapítókkal. Hát, igazán ezekkel már versenyezni is lehetne vele. Persze én nem fogok, de bízom benne, hogy remek szolgálatot fog nyújtani az úton és azt követően is.

 

 

 

 

 

 

3./ Az autó kapott 7mm vastag alumínium védelmet a motor és a váltó alá. Az üzemanyag tank és annak védőlemeze egy speciális védelmet kapott, amelyet egy bizonyos típusú festék biztosít, amely állítólag egy tojást is megvéd az összetöréstől a 6-ik emeletről betonra dobva.

4./ A kiegészítő világítás elengedhetetlen, ezt már korábban is megtanultam. Úgyhogy led kiegészítő fényszórók kerültek beépítésre. 1 pár nappali menetfény, hogy amikor nappal sok elektromos fogyasztó, (hűtő, klíma, zene, különböző elektromos kütyük töltése) be van kapcsolva a generátornak ne kelljen még a világításra is energiát fordítania. Most már az éjszakai autózás nem akadály, bár ha tehetem éjszaka, nem autózom, inkább sörözök.

 

 

 

 

 

 

5./ Beépítésre került egy második akkumulátor, Ironman dupla akkumulátor leválasztó rendszerrel kiegészítve. Ez azt teszi, hogy amikor az autót leállítom a rendszer leválasztja a kiegészítő akkumulátort. Így amikor nem jár a motor minden elektromos rendszer csak a kiegészítő akkumulátorról kapja a teljesítményt és a fő akkumulátor mindíg megmarad indításnak. Majd amikor az autó beindult és a fő akkumulátort a generátor feltöltötte, akor automatikusan rákapcsolja a kiegészítő akkumulátort is. Erről az utastérben egy visszajelző informál, amely mutatja mind a kettő akkumulátor töltöttségi szintjét külön-külön.

 

 

 

6./ Az autót teljes hő és hangszigeteléssel láttam el. Ne feledjük el, hogy ez az autó mára már 20 éves. A hő és hangszigetelés csodákat művelt. Az autó csendes (persze azért nem olyan mint az új, mert a hangszigetelésnél a motort nem vettük ki, de az utastérben mindent kipakoltunk és az egészet leszigeteltük).

7./ Tetettem bele Kenwood (Garmin alapú) navis fejegységet és jó hangszórókat mélysugárzóval. Így igazán élvezet a zenehallgatás. Plusz a telefonomat is át tudom tükrözni rá, így az azon futó applikációt nagyobb kijelzőn láthatom és kezelhetem.

 

 

 

 

 

 

 

8./ Ilyenkor túrázásnál a hátsó ülést kiveszem és készítettem bele egy tálcát, amelyet lerögzítek a padlólemezhez és erre van ráépítve az ARB 47l hűtő kihúzható tálcája, az aljába beépítve a kihúzható asztal, megvan a helye a dobozoknak, csomagoknak, ágynak (persze az ágy csak ritkán kell, mivel sátorban alszom, és ha aludni szeretnék, akkor a dobozokat ideiglenesen át kell helyeznem éjszakára, hogy elférjek) . A hűtő akár 40C fokos autóban is tud -18C fokot biztosítani, rendkívül kevés energia felhasználással. Természetesen fagyasztott terméket én nem szoktam szállítani, inkább veszek frisset és elkészítem a kaját. A hűtőben van egy biztonsági kapcsoló, ha kiegészítő akkumulátor töltöttsége 10A alá esik, azonnal kikapcsol (ez még akkoor sem fordult elő soha, ha 4 napig egy helyben voltunk, az akkuról a hűtő mellett világítást használtunk, egyéb számítógép, telefont, kütyüket töltöttünk.

 

 

 

 

 

 

9./ Mivel úgy gondoltam (rosszul) hogy a párom is elkísér ilyen utakra, így Ausztráliából rendeltem egy szuper sátrat, ami annak ellenére, hogy méretes és kényelmes, 1 perc alatt felállítható. Azért hogy ha ketten megyünk és egy heylen (kempingben, tengerparton stb.) töb időt töltünk, vettem hozzá egy elősátrat, ami a képen is látható (ekkor nem egy perc a felállítás). Ezt az elősátrat nem viszem magammal, de a hálóterületem így is 2x2x2m. Tökéletesen kényelmes, vízálló és ha esetleg esne az eső, akkor benn az asztalon (amely elfér az ágyam mellett) meg tudok főzni, le tudok ülni, és tudok vacsorázni, reggelizni, anélkül, hogy bőrig áznék.

 

 

 

 

 

 

 

 

10./ Beéppíttettem egy 1000W teljesítményű invertert, amely egy kis flextet, akkus szerszámok töltőjét, vagy nagyon sok mindent elműködtet.

11./ Az autó hátuljára felszereltem egy led kiegészítő világítást, amelyet belülrő külön kapcsolóval kapcsolom, ha mondjuk erdőben, vagy szűk helyeken tolatnom kell. Így látom, hogy hová megyek. Ebben persze segít a beépített tolatókamera és radar is.

12./ Mivel esetenként folyóátkelés is szükséges és hogy poros úton való autózáskor az autó tisztább levegőt szívjon beépítettem a snorkelt is. Ezt erre az autóra gyártattam és színre festtettem. Nagyon dekoratív és jó szolgálatot tesz. Snorkel

 

 

 

 

 

 

13./ Természetesen mivel az indulásomat 2020 május végén tervezem, egyenlőre még nem rendeltem meg de a gumikat is lecserélem. Bár eddig sohasem használtam, de BF Goodrich KO2 típusú gumikra gondoltam. Ha bármi gáz lenne, ezt bárhol be tudom szerezni és erősített oldalfallal rendelkezik, amely remélhetőleg elég jó védelmet nyújt a defektek ellen.

 

 

 

 

 

 

 

 

14./ Az autóban elég jól elférnek a dolgaim, így nem túl sok minden kerül a tetőre. Maxtrax homoktrepni, sátor, üzemanyag póttartály, High Jack emelő. (a póttartály és az emelő még nincs a képen).

 

 

 

 

 

 

15./ Mivel néha inni, főzni és mosakodni is kell, az autóban van 2×22 literes víztartály, amellek külön-külön használhatók és egy permetező szivattyúval ki todom szivattyúzni a vizet. Van egy hosszú csövem a végén egy zuhanyzófejjel, így az autó mellett a sivatagban a zuhanyozás sem probléma.