2015.08.16-20 Burubaytal, Kazakhsztán – Karaganda – Omszk, Oroszország

Reggel felkeltem és elkészítettem a nudli reggelimet. Igazán kiválóan éreztem magam. Nagy alvás, jó pihenés. Az éjszaka kellemesen hűvös volt, de nem hideg. Bár minden nap megígérem magamnak, hogy időben felkelek, és napfelkeltét fotózok, de ez valahogy mindig elmarad. Jobban teszem, ha nem ígérgetek, még magamnak sem. Felmálháztam, a lovak közé csaptam. Az útról igazán nincs sok minden írni való. A táj aranysárgán tündöklő, nem búzamező, (ahhoz nincs elég csapadék), hanem csak elszáradt fű. Viszont gyönyörű. Amíg a szem ellát, csak a sárgán ragyogó mező. Egyszerűen magával ragad ez a táj. Nem tudom megmagyarázni, de megvan a varázsa. Természetesen, amikor ezt írom, jó idő van, és meleg. Nem szeretnék itt tanyázni télen. A sokszor 50-60 Km-es szél elviselhetetlenné teszi az amúgy is -30 fok körüli hőmérsékletet. Viszont most lágyan lengedező hátszélben motorozok és élvezem a táj nyújtotta mesevilágot. A motorom egyenletesen berreg és a gondolataim mindenfelé cikáznak. Egyszer azon kaptam magam, hogy régi magyar táncdalslágereket éneklek. Még jó, hogy senki sem hallja, mert a hangom azért nem egy szoprán és nem vagyok egy Szécsi Pál sem. Nekem, nagyon tetszik és jól múlatom vele az időt.

Ahogy megközelítem Karagandát, elkezdek kérdezősködni, hogy merre találom a Kar-Lag múzeumot. Az interneten megtaláltam a falu nevét, Dolinka, de a GPS nem ismert ilyet. Küldözgetek jobbra-balra és minden esetben csak azt a választ kaptam, hogy itt volt a Kar-Lag, de már nincs. Mivel a nyelvi nehézségek még mindig élnek, így nem teljesen értettem a dolgot, hogyan lehet ez több helyen is. Mindig költöznek, vagy mi a csuda. Minden esetben találtam valami emlékmű szerűséget, amely a valamikori politikai fogolytábor egykori jelenlétére utalt. Magát a múzeumot nem találtam. Azért nem adtam fel, mert tudtam, hogy itt van valahol. Ha 7 hetet tudtam várni Biskekben, akkor ezt is meg kell, hogy találjam. Ugyanis ez számomra Kazahsztán fénypontja. Mindenképpen látni akarom. Gondoltam bemotorozok Karagandába, és majd ott megkérdezem. Végre valami hasznát s vettem a rendőröknek, azonkívül, hogy pénzel tömjem a zsebüket. Megálltam egy rendőrautónál, és kérdezősködtem. Végre valaki ismerte a Dolinka falut. Mivel Kazahsztán felső részéről nincs térképem, így nem tudtam én megkeresni. A rendőr viszont a térképem hátuljára olyan pontos útbaigazítást adott, hogy ezen a területen simán elmehetne térképésznek. Minden útkanyarulatot, jelzést ismert és mindezt nagyon jól elmagyarázta, hogy hol milyen szobrot fogok látni és hol kell elkanyarodnom balra-jobbra stb. Dolinka, Karagandától 30-40 Km-re lehet. Ott ahonnan megkérdeztem, onnan egy kicsit több volt, mert mindenféle off-road-os szakaszokon is keresztül kellett menni. Itt tapasztaltam azt, hogy nem kell a BAM útra tévedni Szibériában, hogy leszakadt hídon kelljen átmenni. Ez betonhíd volt. A közepe volt igazán megsüllyedve és nem is szabadott volna rámenni, de láttam, hogy igen nagy kerülővel járna, és hát a motor súlyát csak kibírja alapon, átvágtam. Természetesen senki sem látta. Nem volt nagy para, csak akkor lett volna gond, ha valami miatt mégsem jön össze a dolog.

Nagy nehezen elértem az áhított települést. Ott betévedtem egy börtönbe. Na, nem szó szerint, azaz gyalogosan szó szerint, mert a motort kinn hagytam. Ugyanis az interneten láttam őrtorony képet a valamikori táborról és megismertem az őrtornyot. Csak egy bizonytalanított el, nem találtam a fehér épületet, amit ugyancsak a neten láttam. Kívülről simán bemehettem, mondtam én hangosan, hogy ZDRASZTVUJTYE, de senki sem válaszolt. Csak az volt a furcsa, hogy amikor bementem egy vasajtón, belülről nem találtam kilincset, aminek a segítségével távozhattam volna. Akkor már kezdett gyanússá válni a dolog, de nem tudtam kimenni. Igazából egy folyosóra tévedtem és nem messze tőlem, volt még egy ajtó és mellette rácsos nyílás. Ott még mindig hangosan hallóztam, mire egy női hang elkezdett hozzám beszélni. Egymást nem láttuk, csak a hangot hallottam, de fogalmam sem volt, hogy miről karattyol. Úgy éreztem magam, mint egy kisegér a csapdában. Sem előre, sem hátra. Innen csak visszafelé vezet az út, úgyhogy megpróbáltam kinyitni, illetve dörömbölni a vasajtón, mire az kinyílt. Kinn viszont, egyenruhások vártak. STOJ! STO TÜ GYELAES? Hangzott a kérdés. JA, SMOTRÍTY KAR-LAG MUZEI (én nézni Kar-Lag múzeum). Mire elmosolyodtak, és szerencsére barátságosan útbaigazítottak. Innen Kb. 1 Km távolságra volt, amit kerestem. Mint kiderült, nem voltam én olyan rosszul informált, ugyanis a valamikori fogolytábor ma börtönként üzemel. Úgyhogy önkéntesen bevonultam a sittre és még csak drága ügyvédet sem kellett fogadnom.

Innen továbbmentem és végre megtaláltam az áhított múzeumot. Hamar lezártam mindent, mert már 4 óra körül volt, és 5-ig voltak nyitva. Na, miattam egy kicsit túlóráztak, de kibírják.

Amint beértem és leszurkoltam 1.700 Tengét, ami tartalmazta a belépődíjat és kértem Angol nyelvű idegenvezetést is, már indulhatott is az időutazás. Maga az épület soha sem volt tábor. Azonban ez az épület szolgált adminisztratív feladatok ellátására. Ugyanis a környéken 24 fogolytábor működött és innen osztogatták a parancsokat és ez volt a környékbeli fogolytáborok központja. Ezért küldözgettek engem korábban jobbra-balra, mondván ott van a Kar-Lag. Valóban, valamikor, lehetett ott is egy a 24-ből. Mindenkinek igaza volt, csak én nem találtam, amit kerestem. Miután az épület szolgál múzeumként, itt rendezték be 3 emeleten a különböző látványos bemutató elemeket. A tárlatvezető srác jól beszélt angolul, úgyhogy élvezhető volt az egész.

A tárlat nem igazán csak a Kar-Lag-ról szólt, hanem valójában a Kazak történelmen vezetett végig. Egészen onnantól, hogy a politika hogyan kényszerítette a nomád, vándorló népet a városba, vagy falvakba való letelepedésre és végigvezetett a Kazak történelmen napjainkig. Természetesen az egésznek a központi eleme maga a politikai foglyok átnevelése volt.

Itt bemutattak különböző helyiségeket, mint orvosi rendelő, szálláshelyek, kínzó helyek és módszerek stb.

Érdekes volt akkori festményeken keresztül megismerni, hogy Sztálin elvtárs politikai propagandája hogy működött. A terhes anyákat külön választották, és a gyermekek 3 éves korukig maradhattak az anyjukkal. Akkor elválasztották őket, és taníttatták őket, de az igazából nem volt más, mint agymosás. (A szüleitek a haza ellenségei, és a szocialista hazáért érdemes élni-halni és hasonló eszméket vertek beléjük.) Volt olyan gyermek, aki, amikor felnőtt és a szülei is kiszabadultak, nem tudott szóba állni a szüleivel. A festményeken mindeközben Sztálin elvtárs a virágokkal teli réten sétált kézen fogva a gyermekekkel. Szerintem abban az időben nem is kellett volna őrizni ezeket a táborokat. Ugyanis innen nincs hova menni. Nincs víz, élelem, nyáron hőség, télen fagy és szél, egyszerűen úgyis megölte volna azt, aki elszökik. Egyszerűen akkorák a távolságok, hogy lehetetlen lett volna hová menni. Szóval átneveléshez, igazából kényszermunkához, ideális helyek voltak ezek. Általában bányákban dolgoztatták az embereket.

Számomra igazán megdöbbentő és egyben megrendítő élmény volt ez a látogatás. Külön kiemelném a múzeum színvonalát. Olyan korhűen és élethűen berendezett termek voltak, hogy amikor az egyikbe bementem, majdnem köszöntem az ott dolgozó viaszbábunak. De elég is erről, akit érdekelnek az ilyen dolgok, ezt látni kell.

Szóval, folytassuk a motoros utazást, ugyanis azért vagyunk itt, nem? Innen már navigáció segítségével mentem vissza Karaganda-ba, mert gondoltam, vacsoráznom kellene valamit, és az út úgyis azon keresztül vezet északra. Beértem a központba és megvacsoráztam egy gyorséteremben, miközben fel tudtam tölteni egy pár videót is. Karaganda-ról el kell mondanom, hogy nagyon hangulatos. Igazán, számomra stílusos. Ugyan jól láthatóak a Szovjet építészet remekművei, de ezek patinát, hangulatot kölcsönöznek a városnak. Azt is meg kell említenem, hogy bármelyik volt Szovjet tagköztársaságban, abban az időben a városokba, és a falvakba vezető utak mentén is rengeteg fát ültettek. Na, ezek mára már gyönyörű, hatalmas fákká növekedtek és gyönyörűek. A városok tele vannak parkokkal, fákkal, ligetekkel, virágokkal. Nagyon zöldek, szépek és gondozottak. Még a legnagyobb szárazságban is viszonylag szép a füvük és a várost díszítő virágaik.

Megtalálható itt minden modern csoda épület is, de jól megférnek a szocreál bérház tömbökkel. Bár Almaty szebb helyen fekszik, ennek ellenére nekem Karaganda mégis jobban belopta magát a szívembe. Az is érdekes volt, hogy találkoztam angolul beszélő emberekkel, akik kérdezték, hogy hogy tetszik Karaganda, és amint mondtam, hogy nekem jobban, mint Almaty, rendkívül büszkék voltak, és megköszönték.

Addig időztem itt, míg beesteledett és még csak szállásom sem volt. Természetesen van hotel, de a tervezett költségvetésem már eléggé felborult, így hát csak a sátrazás jöhetett szóba. Szóval irány észak. Naviba beütés nyeregbe pattanás. Egy ideig minden rendben ment, amikor elérkeztem az első építkezés miatti útlezáráshoz. Na innen parkolókon, off-road-os utcákon keresztül fél órámba tellett,mire megtaláltam a kivezető utat. Ekkor volt már legalább 10 óra, korom sötét. Még szerencse, hogy Almatyban megjavították a fiúk a ködlámpáimat, így legalább már jól láttam.

Viszont, újabb probléma kezdte felütni a fejét. Ahogy lehűlt a levegő, a motor alapjárati járása elkezdett egyenetlenebbé válni és néha leállt. Amikor már koromsötétben lementem az útról, figyelnem kellett, nehogy visszaengedjem a gáz kart, mert félő, hogy leáll. Indulni indult, azzal nem volt gond. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de hát már ideje volt aludni. A sátrat fejlámpával, rekordidő alatt felvertem. Mindössze 20 percbe tellett és már be is bújtam. Zavart ez a motor probléma, így a telefonomon lévő manuál segítségével próbáltam megfejteni, hogy mi lehet a hiba. Sokra nem jutottam. Gondoltam, hogy elérem Omszkot, ott lecserélem a gumikat, majd irány Novoszibirszk, BMW szerviz. Másnap reggel, a motor mintha megjavult volna. Semmi gond. Na, ez azután igazán aggasztott. mivel olyan hiba nincs, ami magától csak így megjavulna, de nem volt mit tenni, irány észak. Menet közben a motorral nem volt gond. Útközben az út egy szép tó mellett haladt el. Gondoltam, hogy Omszk úgyis messze van, inkább megállok horgászni. Le is mentem a tó partjára és nekiláttam. Gondoltam akár itt is alhatok, nagyon kellemes hely volt. Hát 4-5 órát horgásztam, de még csak kapásom sem volt. Megjött két sporttárs és mondták, hogy bár lehet a tóban más halat is fogni, mint a csuka, de azzal van tele. Úgyhogy összepakoltam és még egy pár száz Km-t megtettem Omszk felé. Bár semmit nem fogtam, de mégis kiválóan éreztem magam. Jó volt lazítani. Az éjszakai szálláshoz közeledve (ugye ilyenkor mindig lemegyünk a betonútról, és keresünk egy eldugott helyet) egy dombra való felkaptatás során megfeledkeztem a motor alapjárati problémájáról és a motor leállt. Ejnye a mindenit ennek már fele sem tréfa.

Másnap, határátlépés. Sima ügy volt, szóra sem érdemes. Az Orosz határőr a regisztrációs papírral kapcsolatosan próbált valami információt kiszedni belőlem, de mivel nem jutottunk közös nevezőre, azaz halvány gőzöm nem volt, hogy mit akar, feladta és továbbengedett.

3 óra felé beértem Omszkba és megtaláltam a helyet, ahol a gumim volt. Ez a hely az omszki 45-ös Motoros Klub telephelye volt, ahol javítottak is. Ott lecserélték a gumikat, amelyek az ígérethez hűen meg is érkeztek és vártak rám, majd nagyon precízen ki is centrírozták a kerekeket. Mondtam nekik, hogy még ma továbbindulok Novoszibirszkbe a BMW-hez, mert magyaráztam nekik a problémát. Igazán rendesek voltak. Egyből felhívták a novoszibirszki BMW-t és beszéltek velük. A vonal túlsó végén csak hümmögés volt a válasz, hogy ők csak kisebb dolgokat tudnak megjavítani, mint fékbetét, gumi csere, üzemanyag szűrő, ha van nekem stb. Mondom ezeket én is meg tudom csinálni és a garázsom felett nem ágaskodik a hatalmas propeller és nem számítok fel méregdrága óradíjat sem.

Ekkor jött Ctepan Tronckij, szerintem a klub vezetője. (Itt megadom az elérhetőségét is, ha bárkinek szüksége lenne rá ezen a területen. E-mail: 45mc@mail.ru, Tel.: 8 (3812)380 977, cím:GPS: 54.932901; 73.425290.) Angolul sajnos nem beszél, de ha már ott van valaki, szakmailag a toppon van. Szóval, megjön Ctepan. Ecsetelem neki a problémát és elmondtam, illetve elmutogattam, hogy mit javítottak a motoron. Segítségemmel fél óra alatt megszabadítottuk a motort a burkolataitól (ekkor már volt Kb. este 8) és egy pillanat alatt levette a hengerfej feletti műanyag burkolatot, ellenőrizte a gyújtást és a szelephézagokat, mind rendben volt, majd a befecskendező részt szedte darabokra és karburátor tisztítóval kezdte átmosni, mire rengeteg fekete kosz jött ki. Az történt ugyanis, hogy Biskekben is átmosták ezt a részt, de egy elemet nem szereltek le és a karburátortisztító, ahogy bejutott oda, úgy onnan elkezdte leoldani a kormot, nevezzük így. És ez okozta a problémát, plusz a levegő hőmérséklet szenzort is átmosta ezzel a tisztítóval. Éjfélre, motort össze is raktuk és csodásan jár. Időközben elég sok motoros érkezett. Ez úgy látom egy találkahely is a motorosok számára. Megvacsoráztattak, nagyon finom Bors levest ettem. Jött a fizetés ideje. Már kezdtem magam rosszul érezni, mert igazi családtagként kezeltek. Beigazolódott, amitől tartottam. Nem fogadott el pénzt. Egy vasat sem. Megígértette, hogy amikor jövök visszafelé, megállok, és megiszunk valamit. Ennek nem mondhattam nemet. Nagyon szimpatikus srác. Nyelvi nehézségek vannak, de nagyon rendben van.

Szóval éjfélkor már nem vágtam neki az útnak, és kerestek nekem egy hostelt a környéken. Barátságos az ár, a hostel és a személyzet is. Először úgy gondoltam, hogy csak egy éjszaka lesz, de inkább maradtam kettőt, hogy a blogokkal utol tudjam érni magam. Innen ugyanis szerintem csak Irkutszkban lesz lehetőségem blogolni. Egy egész nap csak a bloggal foglalkoztam. Volt itt egy lány is, aki Magadanból való, és mondta, hogy Augusztus végén már igencsak havazásveszélyes a hely. Úgyhogy ez el is döntötte a dilemmámat. Irkutszk és onnan haza. Mondták a srácok, hogy ez is Szibéria, mi a francot akarok én Magadánban. Az olyan messze van, hogy már nem is létezik. Úgyhogy irány Mongólia, majd haza.

A csukás horgásztó / The fishing lake

A csukás horgásztó / The fishing lake

Kar-Lag múzeum

Kar-Lag múzeum

Ez egy szimbólum. A Kazak szívek törését szimbolizálja és a béke jelképét a galambbal. / This is a symbol. It symbolizes the broken heart of the Kazak Nation and the freedom with the pigeon

Ez egy szimbólum. A Kazak szívek törését szimbolizálja és a béke jelképét a galambbal. / This is a symbol. It symbolizes the broken heart of the Kazak Nation and the freedom with the pigeon

DSC_5434-1

A kéz megkötve, de szabadulni akar. / The hands are tied, but want feedom.

A kéz megkötve, de szabadulni akar. / The hands are tied, but want feedom.

DSC_5439-1DSC_5441-1

A festmény, eredeti. Az egyik táborban lévő nűvész festette. Nincs rajta név és dátum, mert nem lehetett, így máig ismeretlen a művész. / This painting is original. An artist painted it, who was in one of the camp. Of course no name and date, since it wasn't possible at that time.

A festmény, eredeti. Az egyik táborban lévő nűvész festette. Nincs rajta név és dátum, mert nem lehetett, így máig ismeretlen a művész. / This painting is original. An artist painted it, who was in one of the camp. Of course no name and date, since it wasn’t possible at that time.

DSC_5458-1

Magyar nevek a statisztikában. Természetesen ciril betűkkel írva. / ungarian names in the statistick written with Cyrillic letters

Magyar nevek a statisztikában. Természetesen ciril betűkkel írva. / ungarian names in the statistick written with Cyrillic letters

Magyar katona / Hungarian soldier

Magyar katona / Hungarian soldier

DSC_5467-1DSC_5473-1DSC_5483-1DSC_5484-1DSC_5491-1

Omszk motor szervíz

Omszk motor szervíz

Motoros Klub Omsk

Motoros Klub Omsk

Motor szerviz Omszk

Motor szerviz Omszk

18.000 Km TKC80, csak kopott. Természetesen első gumi, de kezdett repedezni sem. / After 18.000 Km TKC80. Just work. Didin't start cracking and no pieces falling off.

18.000 Km TKC80, csak kopott. Természetesen első gumi, de kezdett repedezni sem. / After 18.000 Km TKC80. Just work. Didin’t start cracking and no pieces falling off.

18.000 Km után a Heidenau. Részek törnek ki belőle. / After 18.000 Km the Heidenau. Parts are chiping off and cracking.

18.000 Km után a Heidenau. Részek törnek ki belőle. / After 18.000 Km the Heidenau. Parts are chiping off and cracking.

Kép 005-1Kép 012Kép 013Kép 013-1

Rendkívül kedves néni. Nála reggeliztem és kávéztam / Very, very nice lady. I had breakfast and coffee at her place

Rendkívül kedves néni. Nála reggeliztem és kávéztam / Very, very nice lady. I had breakfast and coffee at her place

Kazak-Orosz határ

Kazak-Orosz határ

18.000 Km. Heidenau K60

18.000 Km. Heidenau K60

In the morning I prepared my delicious noodle breakfast. I felt fantastic. I had a good night sleep and good rest. The night was a little bit chilly, but not cold. However I promise myself every day that I will get up early in the morning and take some photograph of the sun rise, but I could never keep my promises. Maybe it is better not to make promises even to myself. So I loaded up the bike and hit the road. There is not much to write about the road. The scenery was absolutely gorgeous. The land was shining in it golden yellow color. It wasn’t corn field, (there is not enough rain for corns), but just dry grass. It was beautiful. As far as you can see, you saw the yellow field. This natural beauty was just immersive. I cannot really explain why, but this land has its own prettiness. Of course, when I’m writing this, the weather is nice and warm. I wouldn’t like to camp here in winter time when the temperature is -30 C degrees and the wind is gusting with it 50-60 Km/h. It would be unbearable. However now I’m riding my bike in a soft tail wind and enjoying the dreamland. My bike is running like new and my mind is going all over the place. Once I found myself singing old Hungarian songs. Luckily nobody hears me, because my voice is not like Elvis Presley’s. I like it and the time passes by fast.

As I approach Karaganda, I start asking people where I could find the Kar-Lag museum (this is the museum of local Gulag political prisoner camps). I found the village name called Dolinka on the net, but my GPS couldn’t recognize it and I do not have a map of this north part of Kazakhstan. People were sending me left and right to all over the place and when I got there I received the answer every time, that it was a Kar-Lag, but not anymore. Due to the fact that my Russian language still not improved to the level where we could have a good or fair communication, I didn’t understand what is going on. How can it be at so many places? Are they constantly moving, or what the hell is going on? I always found some memorial places at every location, but not the museum. I didn’t give up, because I knew it must be here somewhere. If I could wait 7 weeks in Bishkek, I should be able to find this as well. This would have been the highlight of my Kazakhstan trip, so I WANT TO SEE IT. I thought I will ride into Karaganda and I will ask there as well. Finally I got some use of the local police force, and not only pumping money into their pocket. So I stopped at a police car and asked. Finally somebody knew where Dolinka is. The policeman drawn a map on the back of my map, and he did it so well, he could work as a topographer. He knew every road turns, signs and he explained to me so well, what type of statue I will see, where to turn right and left etc. Dolinka is about 30-40 Km from Karaganda. From the place the police was, it was a little bit longer, because I was on the other side of town and I had to take some off-road sections as well. Here ÍI experienced that I do not need to go to the BAM road in Siberia to go across on collapsed bridge. This bridge was once part of a paved road, but it collapsed. The center part was really collapsed, but it wasn’t a high bridge. Maybe, it was about 3m above the water. It was closed, but nobody was there and I saw it would be a fairly long detour, so I thought it should hold the bike without any problem.  So I went for it and nobody saw it. It wasn’t a really big deal, but if I couldn’t have made it, it could have been a major deal, because it was well signed and officially closed.

Finally I reached the village, my dear Dolinka. Here I went into jail. Not with the bike, the bike I left outside. So I just walked in. I saw a guard tower on the net and I recognized it. Only one thing made me unsure, that I couldn’t see the white building, which I also saw on the net. So I saw a door and went in. I was loudly saying ZDRASTVUITE, ZDRASTVUITE, but no answer. I felt a little uncomfortable, when I entered a door, I didn’t see and door handle from inside. So I couldn’t go out. I entered a hallway and I saw another steel door. Next to the door there was an opening, covered with steel bars. I was saying HALLO, HALLO, even more loudly, when a lady started talking to me. We couldn’t see each other, but I could hear her, she is talking to me and I didn’t have aclue what she was saying. I felt like a mice in a trap. I couldn’t go either way. So I went back to the first door and started banging on it and finally it opened. Outside people in uniform were waiting for me. STOJ! STO TU GELAES? (Stand still! What are you doing here?) Sounded the question. JA SMOTRIT KAR-LAG MUSEI (I, to see, Kar-lag museum). They started smiling and luckily were friendly and told me which way to go. As I found out the building was once part of the Kar-Lag camp, but today operates as a prison. So, I on my own entered the jail, luckily not sentenced and I didn’t need to spend a lot of money on expensive layers either.

So I headed to the museum. I found it fairly quick, since it was about 1 Km from this place. I quickly locked the bike because it was about 4 PM and the place was open till 5PM. They had to work som overtime because of me, but they will get over it.

As soon as I got in I paid 1700 Tenge, which contained the entrance fee and the personal English speaking guide as well. Then my time travel has begun. The building has never been the camp itself, but it was the administrative center of the surrounding 24 labor camps. This is the place where the orders and instructions were handed out. Now I found out why I was sent to different places saying that Kar-Lag is here and there. One of the 24 camps was there at that time and understandably it is not operating anymore. So everybody was right. Since this building is the museum, they furnished the building in three floors with spectacular exhibitions. My guide spoke good English, so the whole tour was enjoyable. The exhibition was not only about the Kar-Lag, but more about the history of the Kazak Nation. How the politics forced these people to settle in villages, because before they were living a nomadic life style and guided me through all the way to the present. Of course the whole exhibition was concentrated around the how they tried to change the political minds of the people.

I saw different exhibitions regarding medical rooms, torture chambers and methods etc.

It was very interesting to see through paintings how the political propaganda of Stalin Comrade was working. Pregnant women were separated and they could hold their children until 3 years of age. Then they were separated and started the brain washing for the children. Your parents are the enemies of our country and you must work and die for your Socialist mother country. These type of dogmas were taught to the kids and some of them when grew up and the parents were freed after the death of Staling, the kids couldn’t even talk to the parents anymore. In the main time on the paintings Stalin was walking on the grass field with full of flowers and hold the kids hand.

I think at that time these camps shouldn’t even need to be guarded. There is nowhere to go. Huge distances and you couldn’t find water and food. Sumer time the heat, while winter time the cold would kill them anyway. So these places were excellent for forced labor. They were working mostly in mines.

This tour was really astonishing and shocking to me. I would need to mention the high quality of the museum. Once I entered into one room and I almost said hello to the wax person working there. But, it is enough of this. Whoever is interested in this, it’s a must see.

Let’s get back riding the bike, since this is the reason I’m here isn’t it? From here the navigation took me into Karaganda, because I needed to eat something. As I entered the center of the town, I had a dinner in a fast food restaurant and I could upload some videos as well. I have to say about Karaganda, that it is a nice city. You can see the old Soviet apartment buildings, which give a character and style to the city. I also need to mention that in whichever old Stans I was going through, the Russians planted a lot of trees in towns and on the side of the roads entering the city or village. By now these trees provide a nice park feeling to the cities and villages. Everything is green and well maintained. Even if there is no rain, the grass is green, the parks are nice and the flowers are well taken care of.

You can find here the modern and the old Soviet building apartment blocks beside each other.

 However Almaty surrounded by mountains, but in spite of this, I liked Karaganda much better. It was interesting that when I met English speaking locals and they asked how I like Karaganda and I told them that I like it more than Almaty, they were proud and thanked to me.

I spent so much time here that it become dark and I didn’t have a place to sleep. Of course there were many hotels, but my budget is busted, so it wasn’t a question, I need to hit the road and sleep in tent. I set my navigation and got going. Everything was OK for a while until I reached a construction site which blocked the road. From here I was going through parking lots, unpaved roads. It took me about half n hour until I found the road taking me out of the city. At this time it was about 10PM and pitch dark. Luckily the guys in Almaty repaired my fog lights so I could see fairly good.

However a new problem stared with the bike. As the temperature cooled off, the idling speed of my bike was going all over the place. It was sometimes high, sometimes stalled. When I was looking for a camp spot off the road, I had to pay attention not to let the throttle back, because the bike possibly stalls. It started without an problem, but I didn’t know what the problem was again. I pitched my tent using my headlamp in 20 minutes and I went in. I was concerned with this problem again, so I started looking the maintenance manual installed on my telephone. I couldn’t find out anything. I thought I will reach Omsk and get my tires changed and head to Novosibirsk, to the BMW dealership and service. The next morning the bike was running well again. Now this is what made me really concerned, because it cannot just fix itself. The problem must be still there somewhere, I just don’t know where and this way it will be difficult to find. During riding, the bike run fine. On my way to Omsk I saw a beautiful lake and I thought I will stop and fish a little bit. It will be good to do something else, but riding the bike. I got off the pavement and parked the bike on the lake side and started fishing. It was a really nice place. I fished for about 4-5 hours, but didn’t catch anything. Two other fishing sportsmen arrived. They told me that sometimes other fish can be caught as well, but there is mostly pikes are in the lake.

So I got my staff together and rode for another few hundred Km towards Omsk. Even I couldn’t catch anything, I really enjoyed it. It was great. When I was getting close to my camp site, (at this time we get off the paved road and try to find a quiet spot), I completely forgot that I still have problem with the bike and the bike stalled again.

Well this is not a joke anymore.

The next day I crossed the border between Kazakhstan and Russia. It was very simple, I will not mention in detail. Only one thing when a Russian border guard tried to get some answers from me regarding my registration document, but since we just couldn’t understand each other, I did not have a clue what he wants, he got tired of it and let me go.

Around 3PM I arrived to the place in Omsk where my tires were waiting for me. This place is the home of the Omsk 45 Biker Club. They changed my tires which were really as promised, waiting for me. The also balanced my tires in the old fashion way. No balancing machine. I told them about my problem with the bike. They called the BMW Service in Novosibirsk and talked to them. On the other side of the line they kept very quiet. They told that they can only repair small things like brake pads, tire change, fuel filter change etc. I said that I do not have a bid BMW sign on the top of my garage, but I can do these as well and I wouldn’t even charge tremendous money to do the job. Then Ctepan Tronckij arrived. I think is the founder of the club, or the owner of the shop. (Here I will give his contacts as well, maybe somebody will need it: E-mail: 45mc@mail.ru, Tel.: 8 (3812)380 977, GPS: 54.932901; 73.425290.) He unfortunately doesn’t speak English, but if you get there, you will manage. Technically he is on the top. So Ctepan arrives. I explain my problem to him, or rather using my hands and feet, so he can understand and explained what was done to my bike in Bishkek. With my help in about a half an hour took all covers off from the bike (at this time it was 8PM) and he took off the cylinder head cover, checked the valve clearances and timing and he took off the part where the injector is. He took it apart and washed it through with carburetor cleaner. A lot of black carbon deposit was washed out. What happened, is that the guys washed it out in Bishkek as well, but didn’t take off one part of it and as the carburetor cleaner got into that area, started to take off the deposit and slowly this deposit got into a place where caused the above mentioned problem. He also washed the air temperature sensor as well. By midnight we put the bike back together and the bike runs like new.

In the main time a lot of other motor biker arrived. I think this place is kind of a get together for bikers. The even made me have dinner with them. I eat the famous Bors soup. We got to the time when I had to pay him. I didn’t feel good about this. Well, from whatever I was afraid off, it came true. He didn’t accept any money for the whole thing. The tire issue is different. He made me promise that when I come back, need to come through Omsk anyway and we will have a beer together. I couldn’t say not to this invitation. He is a really nice guy. Even with having language difficulties, he is OK. They looked for a hostel for me near the shop. I didn’t want to leave at around midnight.

The hostel is new, the staff is friendly. First I thought I will stay only one night, but I thought I need to write the blogs and post them as well and from here, it will be most probably Irkutsk where I will have an opportunity again. So I stayed here for two nights. One whole days just for blogs and data transfer. At the bikers place there was a girl, who is from Magadan. She told me that near the end of August slight snow is not unusual. So this helped me make my final decision. Irkutsk and home. I will not go further east. The guys were asking me. Omsk is Siberia as well, what the hell I want to do in Magadan. That is so far, it does even exist.

So head to Mongolia and turn the bike towards home.

Reklámok

2 thoughts on “2015.08.16-20 Burubaytal, Kazakhsztán – Karaganda – Omszk, Oroszország

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s