2015.06.15. Nurak-Eged Tádzsikisztán

Reggel ébredéskor elkezdett szemerkéli az eső. Gondoltam, jobb, ha elkezdek készülődni, mert ha nagyon ráered, akkor a meredek lejtőn nem biztos, hogy egyszerű lesz lemenni, ha nagyon sáros. Úgyhogy összepakoltam. Mire elkészültem, az eső abbamaradt és kisütött a nap is. Hát jó, akkor itt reggelizem. Ettem egy kis felvágottat, paradicsomot és kenyeret. Sajnos magam számára még mindig lusta vagyok főzni és így még egy teát sem készítettem magamnak. A teakészítéshez elő kellett volna vennem a főzőt, benzint szívnom és felforralnom a vizet. Ezt kihagytam. A desszertnek a maradék fél sárgadinnyét fogyasztottam el. Majd gondoltam, hogy időm mint a tenger, így nekiálltam blogot írni a motor oldaldobozán. Szépen nekikészülődtem, elővettem a kisszékemet, leültem és írtam. Mindezek mellett csodálatos kilátásban volt részem. Egy gyönyörű tó terült el alattam. Égszínkék vize és a belőle kicsúcsosodó ezernyi kis sziget, teljesen magával ragadott. úgyhogy a blog írást nem is kapkodtam el, maradtam vagy kettő órát. Pont amikor befejeztem, megjelent egy kaszáló ember. Mondta, illetve a szerszámból, amit hozott egyértelműen kiderült, hogy ő kaszálja itt a füvet. Nagyon-nagyon barátságos volt. A kisfiával érkezett. Egy kicsit beszélgettünk, de mivel én már össze voltam pakolva nemsokára indultam. Amikor elindultam lefelé megállított és adott egy frissen szedett almát. Itt nem az almán van a hangsúly, hanem azon, hogy nem is tudta hogyan fejezze ki, hogy örül a jelenlétemnek. Hát akkor irány a Pamir Highway. Egy ideig nagyon jó minőségű aszfalton motoroztam. Khulob-ban tankoltam és a szemközti étterem szerűségben ittam egy kávét és valami üdítőt. Rendkívül kedvesek voltak velem. Mondták, ha jövök visszafelé, feltétlenül álljak meg és aludjak itt. Mondtam, hogy köszönöm, de nem valószínű, hogy errefelé jövök vissza. Illetve, akkor valami baj van. Természetesen ez a beszélgetés minden féle nyelven és gesztusokon alapult. Annak ellenére, hogy nem igazán értettük egymás szavát, a lényeget, szerintem megértettük. A Tádzsik emberek nagyon melegszívűek. Onnan irány a Pamir. Az út az Alpokhoz hasonló szerpentinekkel kezdődött, majd a szerpentinek maradtak, csak az út fogyott el. Illetve az aszfalt része. Egy jó darabig hatalmas porban motorozgattam. Az út átvezetett kanyonokon, vízeséseken, vízmosásokon. Jobra a folyó túloldalán már Afganisztán. Ha nagyobbat tudnék dobni, 100 m, akkor át tudnék dobni Afganisztánba. Az út esetenként a sziklába van vájva, jobbra-balra 50m magas sziklák meredeznek és közötte, mint egy parányi porszem próbálod terelgetni a gépedet. A sziklák, hol vörösek, hol sárgák, hol pedig mohával borítottan barnás zöldek. Még a geológiai rétegek is láthatóak. Gyönyörű. Minden pár száz méteren megállhattam volna és fényképeket készíthettem volna, de az állandó megállás fényképezőgép ki, majd vissza, majd indulás már unalmassá vált. Természetesen készítettem képeket is, de lehetett volna többet is készíteni. Lehetett volna más beállítással, más nézőpontból, de itt már művészi fotókról beszélünk, amihez már nem volt kedvem. Megáll, katt, majd tovább. Az út keresztülvezetett vízmosásokon is, illetve vízmosásnak csak a helyén, mivel a szárazság miatt nem volt benne víz. Na, nem kell nagy dolgokra gondolni, ugyanis ezen az úton nagyon sok teherautó is közlekedik, szóval az út járható, de ahol most egy mélyebb gödörbe mentem be, majd onnan ki, ott rosszabb esetben víz folyik keresztül és ez lehet akár 50-60 cm is. Már nagyon untam a port, mert, ha szembe jött egy teherautó, akkor egy ideig alig láttam. Imám meghallgatatott. Beborult. Ó, nem. Ezt azért nem kértem. Ugyanis, ahol most por volt, ott 10 cm mély sár lett. Ez fantasztikus, a következő 50-60 Km-t ebben a sárban kell megtennem. Hát akkor már inkább a por, de ez nem kívánságműsor. Maradt a sár, illetve csak bizonyos részeken, mert ahol kő volt az alja és nem volt poros, ott maradt a kemény útburkolat. A Pamir be és kijáratánál regisztrálni kell. Ez nem más, mint megállsz, majd az adataidat és a motorod rendszámát bevezetik egy kockás füzetbe. A Pamir felétől végig szakadt az eső. Először nem vettem komolyan, majd láttam, hogy az idő nem tréfál és kénytelen voltam esőruhába bújni. 10-15 Km-re a Pamír kijáratát követően az eső abbamaradt és elkezdtem gondolkodni szálláshelykeresésen. Hát erre nem olyan egyszerű, ugyanis nagyon meredek és sziklás. Miután minden csupa víz volt, gondoltam inkább keresek egy magánszállást. Az egyik falun, azaz Egeden, ahogy átmentem, láttam egy táblát, Homestay. Visszafordultam és megkérdeztem, hogy tudnék-e itt aludni. Örültek nekem, azaz nem igazán nekem, hanem annak, amit fizetek érte. A tulaj mondta, hogy 10 USD/éj. Mondtam megegyeztünk. Leparkoltam a vasat az udvarban, majd készítettek vacsorát. Ez a rész egy nagyon elhagyatott, szegény rész. Szerintem nincs munka a faluban. A falut 800 fő lakja, munka nélkül. Mindenki csak a saját maga által megtermelt dolgokat fogyasztja. Mindegy a vacsorám kettő tojás, tejföl, kenyér, tea volt. Elővettem a maradék vodkámat a dobozból és gyorsan felhörpintettük a tulajjal. Először nem is hittem, de fügefa alatt vacsoráztam. És a füge Augusztusban beérik. Hihetetlen. Otthon, Domboriban nem érik be. Valószínű, mert nagyon huzatos a hely, de úgy látszik, hogy itt beérik. A szobám, mintha a sátram lenne, Sem zuhanyzó, sem WC. Egy darab szoba, ahová lefekhetek, majd reggel mehetek a dolgomra. Azonban a kedvesség határtalan. Nekem megért 10 USD-t az, hogy nem kellett a sátrat a vizes földön felvernem, majd ha éjjel, vagy reggel esik, akkor nem kell esőben összepakolnom és mindent vizesen eltennem. Erre lesz még lehetőségem, úgy gondolom. OK, a koordináták: É 38.35030 K 070.61541. Szerintem ez az egy van a faluban, úgyhogy nem lesz nehéz megtalálni. Holnapi úti cél Khorog, ami 280 Km. Az út itt nagyon jó aszfaltos, de mint a tulaj mondta, még Kb. 2 Km, majd ismét az a bizonyos Makadám út várható.

Éjszakai vendéglátóm / My landlord

Éjszakai vendéglátóm / My landlord

DSC_3194-1

Útszéli mészáros / Roadside butcher

Útszéli mészáros / Roadside butcher

Majdnem mint Üzbegisztán / Almost like Uzbekistan

Majdnem mint Üzbegisztán / Almost like Uzbekistan

Büféskisasszaony / The girl in he roadside caffee

Büféskisasszaony / The girl in he roadside caffee

Gyerekek hűtik magukat / kids are cooling themselves

Gyerekek hűtik magukat / kids are cooling themselves

Az Út / The Road

Az Út / The Road

DSC_3249-1

In the morning when I woke up it started to rain. Not heavily, but just enough for me not to be able to fall back asleep. I was thinking that I should get up, pack up and get going, because if it keeps raining, then the dirt road that I came up on, will be very slippery and it was steep. By the time I was ready to leave, the rain stopped and the sun started shining. I said OK, let’s have breakfast. I eat some sausage, tomato and bread. Unfortunately I’m very lazy to cook for myself, so I did not even make a cup of tea. I would have to get my cocking ware out, get some fuel from the bike, then put everything back in. I passed on that. I eat my remaining Honeywell melon as a desert. OK, if it is not raining, and I have plenty of time, I’m needed to catch up with my blog. I prepared my office on the top of the side box, pulled out my little chair and I started to write. Imagine look on your left there is a beautiful large lake with sky-blue water and if god has dropped thousands of small island into it. The whole view was so gorgeous, that I wasn’t in hurry and just writing my blog took me 2 hours. Just as when I finished writing, a man arrived with his son. As he said, actually did not need to say, because it was obvious from the tool he was carrying, tat he is responsible to cut the grass. He was super-super friendly. He came up with his son. We talked for a while, but since I was packed up already, fairly soon I left. When I was leaving, he stopped me and handed me an apple that he just picked recently. Here is not the apple what is important, but he was just trying to express how happy he is to meet me. So let’s get to the Pamir. For a while the road was smooth asphalt. I stopped in Khulob to fuel up and on the opposite side of the gas station I went to drink a coffee and some cold soft drink. The people were very nice and friendly. They told me when I come back I must stop and sleep here. I said if I come back this way then something is wrong. Off course this conversation was done by every language and gestures as well. In spite of the fact that we barely understood each other’s language, the meaning what we wanted to say did go through. The Tajik people are really warm hearted and friendly. From there I headed to the Pamir. The road started with twists and good asphalt. The twists stayed but the asphalt disappeared. I was riding in huge dust for a while. The road took me through canyons, cascades, rivers (with no water at his time). On the right hand side, on the other side of the river, there was Afghanistan. If I could throw about 100m, I could throw a rock over. The road in some places is dug into the rocks. About 50m high rocks both to your right and left side. You feel like a small gram and trying to maneuver with your machine between these giant rocks. The rocks are sometimes red like blood, sometimes yellow and sometimes covered by most, so they have brownish, greenish color. You can see the geological marks, the way they were built on top of each other. It is gorgeous. At every few hundred meter I could have stopped and could have taken photographs, but stopping all the time, take out the camera, pack it back in, became boring. Off course I took photographs, but I could have taken more. I could have taken photographs from different angles, from different setups, but then we are talking about artistic photographing but it would have taken too much time and I had to go. I stopped, took a shot and go. Several places water crosses the road. Normally. However at this time everything was dry. The road is travelled by trucks and cars, so it should not be a big deal with a bike, but in lower areas, where now it was dry, the water can be 50-60 cm high. I got really tired eating all the dust. If a truck went by, I barely could see. My pray was listened to. Huge clouds covered the sky and it started raining. So where before I was going in 10-15 cm dust, now it became mud. I though this will be fantastic for the next 50-60 Km. I’d rather choose the dust, but it is not a wish list. So the mud stayed, but where it wasn’t dusty there were hard rock, so it was fine. At the entrance and the exit of Pamir, you must stop and register yourself and your bike. They write your data in a book. From about the midway of the Pamir the rain was just coming down on me. At first I did not take it seriously, but then I saw that this is not a summer shower, so I had to get my rain gear on. About 10-15 Km after the exit of Pamir, the rain stopped and I started looking for some campground. It wasn’t easy to find a good campground, because the left hand side is steep and rocky, the right hand side the really fast flowing river, separating Tajikistan from Afghanistan. Everything was soaking wet.

I thought I’d rather look for some “Gastinica” home stay. As I was rolling through a village, I saw a Home stay sign. I turned around and I asked whether I could sleep there. They were really happy for me, maybe not for me, but for the money I have to pay for sleeping at their place. The owner said it will be 10 USD/night. I said OK we made a deal. I parked my bike in the yard and they prepared some meal for me. This is a really remote place and only 800 people are living in the village. No jobs what so ever. Everyone lives on whatever they can make for themselves. My dinner was two eggs, homemade yoghurt, bread and tea. I took my remaining vodka and offered it to the owner. The vodka disappeared quickly. It was unbelievable that I was having dinner under a fig tree. The fig gets ripe in August. Even in Dombori, where I live the fig does get ripe. My room is like my tent. No toilet, no shower. It is just a room, where I can take a nap and head out in the morning. The friendliness that I experienced here, was worth it. It was worth for me 10 USD and I did not need to pitch my tent and getting all wet at night and pack everything wet back into the box in the morning. I will still have enough time to do this later. OK, the coordinates: N:38.35030, E:070.61541. I think this is the only one in this village. The village is called Eged. Tomorrow the target is Khorog. It is about 280 Km from here. The road is a smooth asphalt here, but after 2 Km it becomes rocky off-road again.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s